Új Szó, 1993. április (46. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-22 / 93. szám, csütörtök

1993. ÁPRILIS 22. ÚJ SZÓ, LAPOZGATÓ 8 CSEH—SZLOVÁK HATÁR ZÁRVA MARAD A csehszlovák állam megszűnése előtti utolsó három hónapban Václav Klaus cseh ós Vladimír Mečiar szlovák miniszterelnök hat államközi megállapodást írt alá a Csehország és Szlovákia közötti határra vonatkozóan. A megállapodások értelmében a közös államhatárnak a már megszűnt csehszlovák föderáció két köztársasága között — közigazgatásilag — meghúzott vonalat tekintik. A cseh kormány eredetileg azt javasolta, hogy a határt 1995-ig építsék ki, az ide vonatkozó megállapodásban azonban nem szerepel ez az időpont. A két fél által aláírt szerződésekből kitűnik: a prágai kabinet arra törekedett, hogy a szlovák féllel olyan határforgalmi feltételekről állapodjon meg, amelyek révén a föderáció megszűnésével csak minimálisan változnának a gazdasági, kulturális, szociális és egyéb kapcsolatok a két köztársaság között. Viszont megállapítható, hogy ezekben a szerződésekben alábecsülték a Cseh Köztársaság biztonságát. Mindehhez azonban rögtön hozzá kell fűzni, hogy abban az időben, amikor a megállapodások születtek, az illegálisan határsértésre vetemedő menekültek esetében kialakult bonyolult helyzet jobbára Németország belügye, Németország problémája volt. Azzal, hogy a német ellenzéki pártok is egyetértettek a menedékjog megadását rögzítő bonni törvények szigorításával, illetve azzal, hogy megerősítették a szász ós bajor határt, a menekültproblémák egy része Németország szomszédaira hárult át. Ennek folytán a prágai kormány egyik legfontosabb dolognak tekinti a közös cseh—szlovák határ kiépítését. A Cseh Köztársaság ugyanis csak így tudja ellenőrizni, kordában tartani a Keletről érkező menekültek hadát. Az európai szintűvé vált migrációs problémák arra kényszerítik a Cseh Köztársaságot, hogy módosítsa a nyitott keleti határáról alkotott elképzeléseket, hasonlóan, mint azt Németország Csehországgal szemben teszi. A cseh kormány szándéka szerint az év végóig épül ki az úgynevezett standard cseh—szlovák határ, mégpedig vagy Szlovákiával közösen, vagy egyoldalú lépés útján. A Klaus-kabinet ugyanígy jár el a harmadik országokból érkező külföldiekkel szemben érvényesítendő, a menekültjog megadásával kapcsolatos eljárás, illetve a vízumpolitika terén. A szlovák kormány tagjaiban még nem foszlott szerte az a gyanú, hogy a cseh kabinet biztonsági intézkedései mögött Szlovákiának a Nyugattól való elvágására irányuló törekvések húzódnak meg. Emiatt fokozódhat a feszültség, amelyet ez a probléma váltott ki a két köztársaság polgárainak körében. Amennyiben Szlovákia nem hajlandó az együttműködésre, a Cseh Köztársaságnak bizonyára fel kellene bontania a Pozsonnyal kötött megállapodások valamelyikét. Ez viszont bizonyára nem maradna válasz nélkül Szlovákia részéről más területen. IVAN JEMELKA, Mladá fronta DNES, IV. 10. Ill Vz oldalt összeállította MAPI GÉZA • • A CSEH KORMÁNYFŐ A DOMINO EFEKTNEK: SZLOVÁKIA HÁROM LEHETŐSÉG KÖZÜL VÁLASZTHAT* Václav Klaus cseh miniszterelnök terjedelmes exkluzív Interjút adott a Kassán megjelenő Domino efekt című, nem önszabályozott hetilap két munkatársának, PETER SCHUTZNAK és PETR FEJTEKNEK. A lap 14. számában közölt beszélgetésben a prágai kormányfőt részletekbe menően kérdezték a Jelenlegi cseh—szlovák viszonyról. Az alábbiakban néhány választ Ismertetünk, amelyet Václav Klaus adott a „legérdekesebb" kérdésekre. • Nemrég úgy nyilatkozott, hogy Szlovákia túlbecsülte lehetőségeit. Részletezné, hogy miben, vagy csak általánosan értékelte a helyzetet? — Nem tudom, vajon pontos-e ez a megállapítás. Nem emlékszem, hogy Szlovákiát vagy mai politikusait említettem. Elmondható azonban, hogy a szlovák politikusok, akik annyira hangoztatták Csehszlovákia különválasztását valamit túlbecsültek. Mindenesetre nem bocsátkozom olyan vitába, hogy az egyszerű szlovák polgár mit becsült túl és mit nem. Úgy gondolom, hogy az a csoport, amely annyira vehemensen követelte az állam felosztását, megközelítőleg három részből állt, s mindegyik alábecsülte a szlovák gazdasági realitásokat, tehát a lehetőségeket is, noha mindegyik más okból. A három irányvonal képviselői között — akikkel tárgyaltam — valóban volt egy kimondottan szlovák fundamentalista csoportosulás, amely előtt teljesen közömbös volt, milyen lesz Szlovákia rövid vagy közepes távú gazdasági perspektívája, mivel a független, önálló Szlovák Köztársaság értékét minden más fölé rendelték, éspedig olyan mértékben, hogy semmilyen gazdasági helyzetről sem kívántak beszélni. A másik áramlatot pragmatikus politikusok — akik teljesen az államhatalom megszerzésére törekedtek — csoportjának értékelném. Bár ez figyelembe vette a politikai és gazdasági realitásokat, de ezeket csak a második helyre sorolta — elsőrendű célja mögé. Harmadikként említeném meg azokat, akik valóban rosszul értelmezték a szlovák gazdasági realitásokat, akik elhitték azt a mesét, hogy Szlovákia ráfizet Csehországra, illetve azt, hogy ha különválik a gazdaság, minden másképp lesz. A szlovák politikai erők közül nem ismerek egyet sem, amely ne tartozna az említett három csoport valamelyikéhez. « Vladimír Mečiar szájából hallhattuk nemrég, hogy Szlovákia lelép a Klaus-féle reform útjáról. Tudjuk, hogy más politikusok nyilatkozatainak kommentálása nem tartozik a hobbyjai közé. Tehát nem kommentárt szeretnénk hallani, csupán azt, hogy véleménye szerint létezik-e „klausi modell", illetve azt, hogy egyáltalán van-e másmilyen. — Mindez azt követelné meg, hogy részletekbe menő vitát folytassunk arról, mi mindenben tartottuk magunkat a piacgazdaságra való áttérés általános modelljéhez, amelyet én a közvélemény előtt határozottan — és lehet, hogy meggyőzően is — csak magyaráztam ós védelmeztem, s egyúttal arról, hogy mi mindenben térek el ettől a modelltől, amellyel a világ közgazdászainak és olyan intézményeknek a többsége, mint a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank azonosul. Nem tudom, hogy volna több olyan sajátosság, amelynek alapján Klaus-féle reformról beszélhetnénk. • A cseh gazdasági szakemberek mit ajánlanak Szlovákiának a mai helyzetben? Ezt nem mint kormányfőtől kérdezzük, akinek szerepében visszautasította kommentálni a szlovák korona devalválásának elmaradását, hanem mint gazdasági szakembert. — Nekem úgy tűnik, hogy Szlovákiában és Csehországban egyidőben hajtották végre az institucionális és rendszerszerű változtatásokat. Ez azt jelenti, hogy a reform alapvető építőelemei Szlovákiában is elkészültek, tehát az ország előtt megvannak a feltételek, hogy folytassa a piacorientált reformot. Más kérdés viszont, vajon továbbra is ezen az úton halad vagy megáll, vagy esetleg visszafordul. Mindenesetre a hátra arc! a gazdasági szabályozás bevezetését jelentené. És ez abban a pillanatban megtörténik, amint háttérbe kerül az árak szerepének a kérdése. Szabályozott nemzetgazdaság nem azzal jön létre, hogy valaki feltámaszt valamilyen állami tervbizottságot, ahogyan ezt néha egyszerűen magyarázzák. Az ilyen gazdaság abban a pillanatban alakul ki, amikor befagyasztják az árakat, amikor lehetetlenné teszik, hogy az árak betöltsék alapvető gazdasági szerepüket. Most minden attól függ, hogy Szlovákiában mit tesznek az árakkal: egyrészt mi történik általánosságban az árakkal, azaz az egyes termékek áraival, és aztán mi történik azokkal az árakkal, amelyek két külön kategóriába tartoznak — azaz a bérekkel, tehát a munka árával, illetve az árfolyamokkal, vagyis a külföldi valuták árával. Igy ezen a kérdésen áll vagy bukik a szlovákiai reform folytatása. Mihelyt a szlovák kormány leblokkolja a termékek, a munka és a külföldi fizetőeszközök árát, rögtön mozgás indul meg — de teljesen más felé. A logika ugyanis azt követeli meg, hogy az árreg'jláció bevezetése után kvantitív módon szabályozzanak minden mást. Az árak befagyasztása a külkereskedelem szabályozását idézi elő, a munka árának blokkolásával nagyon különleges világ alakul ki a munkaerőpiacon, s ha befagyasztják az egyes termékek árát is, részleges kiegyensúlyozatlanság és utasításos rendszer alakul ki a gazdaságban. Ezek valóban teljesen elemi dolgok. Az egyszerű emberek mindezt rosszul értelmezik, s azt gondolják, hogy valami csak akkor történhet, ha már központi irányítási és tervintézeteket állítanak fel. Napjainkban Szlovákia olyan időszakhoz érkezett, amikor döntenie kell, milyen úton fog haladni. És hogy miképp fog határozni, azt nem szeretném megjósolni és nem is kommentálnám. * Az interjú rövidítése miatt változtattuk meg az eredeti címet. A SZLOVÁK MINISZTERELNÖK NYILATKOZATA A RUDÉ PRÁVÓBAN A NEHÉZ HELYZETBEN SEGÍTÜNK MAGUNKON Az alábbiakban ismertetjük azt az interjút, amelyet Vladimír Mečiar szlovák kormányfő adott PAVOL MINÁRIKnak, a Rudé právo munkatársának. A lap április 7-i számában közölte az ugyancsak terjedelmes beszélgetést. • A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom nagyszombati ülésén kijelentette, hogy az önállóság első hónapjaiban a Szlovák Köztársaság első ízben ért el aktív külkereskedelmi szaldót. Ezt hogyan magyarázza? — Mindehhez elsősorban maga a cseh fél segített hozzá bennünket a brünni találkozón, amikor azzal fenyegetőzött, hogy 2-3 évre átmegyünk a barter kereskedelemre, s csak aztán lehetséges a vámunió. Ez minket azonnali lepésre késztetett, arra, hogy a vállalatokat olyan export-import politikára ösztönözzük, amely elősegítette, hogy a történelemben most első alkalommal Szlovákia esetében a kivitel meghaladja a behozatalt, s ez a Cseh Köztársasággal folytatott kereskedelemre is érvényes. Véget vetünk a deformált áraknak, s áttérünk arra, hopy a Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság között reális, piaci árképzés jöjjön létre. A nehéz helyzetben a Szlovák Köztársaság segít magán. Erdekünk, hogy ne essen vissza a kétoldalú kereskedelem, és csupán egy kiegyensúlyozott fizetési mérleg jöjjön létre. Amennyiben azonban a cseh fél adminisztratív úton gördítene akadályokat az árucsere-forgalom elé, arra kényszerülnénk, hogy ebbe is belenyugodjunk, és másfelé orientálódjunk a behozatal és a kivitel terén. • A német külügyminiszterrel folytatott tárgyaláson azt mondta, hogy Szlovákia az ukrán, a lengyel és a magyar határt háromszor jobban fogja védeni, mint most. Hogyan? — Már tettünk konkrét lépéseket. Ezért nem fogadhatom el azt az érvelést, hogy a menekültekkel szembeni védelem miatt Csehország és Szlovákia között át kell állni a szokásos határforgalomra. A Klaus Kinkellel folytatott megbeszélések során mindketten javasoltuk, hogy hívjanak össze konferenciát, amelyen európai megállapodás születne a területvédelemről és a határforgalom ellenőrzéséről. Egyúttal biztosítottuk a német felet, hogy a Szlovák Köztársaság megérti Bonn magatartását, és sokoldalúan támogatni fogja. • Václav Havel cseh államfő a szlovák köztársasági elnökkel, Michal Kováécsal tartott találkozó után úgy nyilatkozott, hogy a határforgalmi rendszerről alkotott elképzeléseik közeliek, s azt 6 sem feltételezte, hogy ennyire. — A cseh fél szerint a határon nagyon hatékony adminisztratív ellenőrzési rendszert kell bevezetni, de azzal egyetemben, hogy a polgárok esetében is az úgynevezettstandard határforgalmi rendszer lépne életbe. Csehországgal több megállapodást kötöttünk erre vonatkozóan. Amennyiben hatályon kívül szeretné helyezni őket, akkor ez csak egyoldalúan történhet meg. Senki sem várhatja tőlünk, hogy a korábbi szerződésekkel ellentétben standard határokat alakítunk ki és korlátozni fogjuk az emberek ki- és beutazását. Amíg érvényben lesznek ezek a megállapodások, nem szándékozunk még részt sem venni olyan tárgyalásokon, amelyeken ilyen kérdésekről lenne szó. CSUPÁN MEČIAR BŐRÉRE MEGY? Ha egy jólnevelt diplomata azt szeretné mondani partnerének, hogy hazudik, akkor közli vele, hogy bizonyára nincsenek helyes információi. Viszont mit kell mondani annak az újságírónak, aki a tények ellenére bizonyos elképzelését megdönthetetlen valóságnak tekinti, noha már több ízben közvetlenül a helyszínen volt lehetősége személyesen meggyőződni arról, hogy ideje volna más ceruza után nézni? Ha fellapozzuk az utóbbi hetekben megjelent brit, német vagy amerikai sajtótermékeket, akkor egy „vezérhang" keltheti fel a figyelmünket, éspedig az, hogy Szlovákia a mélypontra került, a visegrádi négyek gyenge láncszeme, kormánya és — főleg — a miniszterelnök nem kompetens, viszont Csehország példával jár elöl a posztkommunista országok között. Anélkül, hogy figyelembe vennénk, milyen külföldi vagy hazai forrásból származnak ezek az információk, megállapítható, hogy mindig akkor hoznak nyilvánosságra hasonló cikkeket, amikor szóba kerülhet az eddigi akadályok áthidalásának a lehetősége vagy politikai nyomást akarnak gyakorolni, s ekkor az ilyen írásokat szinte ontja a sajtó. A politikában csak naiv ember bízhat a véletlenekben, amelyek csupán a sót jelenthetik, mellyel ízesíteni lehet a különféle érdekek felhasználásával főzött levest. Bizonyára erről is van szó. Ha Szlovákia öröksége gyenge gazdasági alap, ez nem kizárólag az ő bűne. Amikor a dunai vízmű problémája kerül terítékre, jobb azzal vádolni az országot, hogy nem képes a kompromisszumra és ökológiai bűntettet követ el, noha a beruházást nem egymaga gondolta ki. Ha kereskedelmi partnereinek keresése közben a Kelet felé fordítja figyelmét, ez annál rosszabb mostani „neokommunista" és „nacionalista" kormányfőjére nézve. Bár a választópolgárok az akkor még nem külföldi metropoliszban figyelmeztetőleg felemelt ujja ellenére mégis őt választották, de egyáltalán nem azokért a tulajdonságokért, amelyekkel most bélyegzik meg. Reményt ébresztett bennünk, hogy ismeri az évekig itt uralkodó káoszból kivezető utat. Ma már tudjuk, hogy az ő kormányának sincs receptje a szlovák fájdalmakra, de azt is tudjuk, hogy jelenlegi bírálóinak sem volt. Csak egy dolog hiányzik mindenkinek: a világos elképzelés arról, hogyan kerüljünk ki a csávából. Enélkül az egyénre vagy a nemzet többségére való mutogatás csak grimasz marad, amely egyáltalán nem kell hogy mosolyt csaljon az emberek arcára. ALEXANDER POLAKOVIČ, Národná obroda, IV. 14. A közölt cikkek nem feltétlenül tükrözik az Új Szó véleményét. A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom részéről a választások után hangoztatott érv — mely szerint a választási eredményeknek tükröződniük kell a társadalmi élet minden területén — egyre inkább kezd konkrét alakot ölteni. Ezt úgy kell értelmezni, hogy az összes vezető tisztséget kizárólag a győztes politikai erő hívei tölthetik be. Amint az az egészségügyben és az oktatás terén megmutatkozott, a miniszterek ezt az elvet következetesen átültetik az életbe; az oktatási tárca vezetője esetében pedig mindez az érvényben levő törvények figyelmen kívül hagyásával történik. Csakhogy az államigazgatásról szóló törvények bizonyos módon mégis csak akadályozzák, hogy a mozgalom az egykori SZLKP KB módján folytasson — önkényes — káderpolitikát, s így teljesen érthető, hogy a kormánykörök úgy szeretnék módosítani a jogszabályokat, hogy a központ (értsd: a DSZM Választmánya) saját elképzelése szerint tudjon cselekedni, s közben a törvényesség látszatával védje magát. Az utóbbi napokban készült el három olyan törvényjavaslat, amely már teljes egészében tükrözi a hatalom centralizálása utáni vágyat. Az első a területi államigazgatásról szóló törvény, amely a belügyminisztert abszolút személyzeti jogkörrel ruházza fel a hivatalnokok fölött, és hat, illetve Trencsént is számítva hét, úgynevezett elöljáróval egyetemben olyan végrehajtó hatalmat ad a kezükbe, amilyen talán még a török pasáknak sem volt. (...) A hasonló célt követő másik jogszabály a már közismert felsőoktatási törvény, amely gondosan megold egy kérdést, mégpedig azt, miképp szavatolható, hogy a miniszter nevezze ki — önkényesen — a felsőoktatási intézmények vezetőit. A törvényhozásban a harmadik újdonság a rádióról ós a televízióról szóló törvény. Köztudott, hogy egyik médium sem hatékony szervezet, s főleg azért dolgozik drágán, mivel bürokratikus felépítése áttekinthetetlen és ellenőrizhetetlen. ...ennek a törvényhozási „vállalkozásnak" az a célja, hogy biztosítsák: a közvéleményhez ne jussanak el olyan információk, amelyek kényelmetlenek a kormány számára; ne kerülhessen a képernyőre Markoviö, Andrássy és több más hasonló „nemzetáruló"... Ezeknek a törvényeknek az elfogadásával, természetesen, lehetővé válik, hogy a győztes mozgalomhoz hű emberekkel töltsék fel az egész államigazgatást, az egész felsőoktatást és a tömegtájékoztató eszközöket. Ha tehát a DSZM hatalmon marad..., akkor az ilyen jogszabályok teljhatalmat biztosítanak számára, lehetővé teszik, hogy valóban azt csináljon, amit akar. A mozgalom azonban eltökélte, hogy véghezviszi az állami apparátusbeli tisztogatásokat, tekintet nélkül arra, vajon elfogadják-e az új törvényeket vagy sem. Noha a jogszabályok elvetése nem befolyásolja a végeredményt, de kissé bonyolíthatja elérését, s így megmaradhatnak a demokrácia ilyen-olyan maradványai. EMIL KOMÁRIK, Slovenský denník, IV. 13. ÚJ TÖRVÉNYEK - IGEN VAGY NEM?