Új Szó, 1993. március (46. évfolyam, 49-75. szám)

1993-03-27 / 72. szám, szombat

1993. MÁRCIUS 27. ÍÚJSZÓM MOZAIK RÉSZVÉNYKIVÁLTÁS: ŐT NAPPAL ELHALASZTVA IGAZOLNUNK KELL MAGUNKAT VAGYONJEGYES PRIVATIZÁCIÓ Minden politi­kusi ármány és műszaki nehéz­ség ellenére áp­rilis ötödikén megkezdődik a szlovákiai vál­lalatokban szer­zett részvé­nyeink átadása. Csehországban erre még várni kell, hiszen a Klaus-kormány dön­tése rajtunk kívül a cseheket is érinti. Amint azt már többször is hangsú­lyoztuk, a vagyonjegyes privatizáció keretében kibocsátott részvények ún. dematerializált tormában létez­nek majd, ami azt jelenti, hogy nem nyomnak elegáns értékpapírokat, ehelyett számítógépes nyilvántar­tásba veszik őket. Ez különben nem újdonság, a bankszakemberek sze­rint nyugaton is ez a legkorszerűbb forma. Ebből a célból Pozsonyban megakalult az Értékpapírközpont (Stredisko Cenných papierov), melynek szabályai szerint részvé­nyeinket úgy vehetjük birtokba, hogy április ötödike után (amennyiben ez az időpont nem változik meg) beme­gyünk arra a regisztrációs helyre, ahol annak idején vagyonjegy­könyvünket nyilvántartásba vették, és ott megkapjuk az Értékpapírköz­pont számlakivonatát (Výpis z účtu majiteľa cenných papierov), amely­ben (eltüntetik az összes birtokunk­ban lévő részvényt. Ehhez a művelethez azonban megfelelőképpen igazolni kell, hogy valóban mi vagyunk az értékpapírok tulajdonosai. Először is szükségünk van arra a Zárólevélre (Záverečný list), amelyet mindenki megkapott, aki vagyonjegypontjait nem alapok­ba, hanem közvetlenül vállalatokba fektette be. Ezenkívül szükségünk van még a személyi igazolványunk­ra is. Amennyiben ezt elvesztettük, az erről szóló rendőrségi igazolás mellé fel kell mutatni valamilyen, állami szerv által kibocsátott fényké­pes igzolványt (például útlevél vagy jogosítvány). Amennyiben nincs módunkban személyesen megjelenni a számla­kivonatért, meg is bízhatunk valakit ennek kiváltásával. Ezzel kapcsolat­ban (ontos tudnivaló, hogy nem ele­gendő a vagyonjegykönyvbe koráb­ban bejegyzett felhatalmazás, ha­nem ún. teljés megbízást kell ad­nunk (generálna plná moc). Ezt a községi hivatalokban intézhetjük el. Örökösödés esetén fel kell mutat­ni a hagyatéki végzést is, amelyben pontosan fel kell tüntetni, hogy az örökösök hogyan osztották el a rész­vényeket és az eredeti vagyon­jegykönyvet. A részvénytulajdont igazoló számlakivonatot május végéig ve­hetjük át regisztrációs helyeinken. Amennyiben lekéssük ezt a határ­időt, postai küldeményként megkap­juk tőlük. Az illetékesek viszont fi­gyelmeztetnek arra, hogy mindez csak felesleges kockázatot és idő­veszteséget jelent, ezért mindenki­nek azt tanácsolják, hogy ezt a fon­tos ügyet személyesen intézze el. Amennyiben valamilyen ok folytán késnénk az ügyintézéssel, részvé­nyeink nem vesznek el, az Értékpa­pírközpont tárolja őket, és bármikor érvényesíthetjük jogainkat. A számlakivonattal a kezünkben pedig már szabadon rendelkezhe­tünk részvényeinkkel, adhatjuk-ve­hetjük őket, vagy akár el is ajándé­kozhatjuk valakinek. Sajnos, a csehországi vállalatok­ban megszerzett részvényeinkkel kapcsolatban továbbra is csak ab­ban reménykedhetünk, hogy politi­kusaink nem a mi kárunkra oldják meg az ország szétverésével össze­függő problémáikat. Ezenkívül újra felhívjuk a figyel­met, hogy vagyonjegypontjaikat a privatizációs befektetési alapokba helyezők egyelőre ne kérjék számla­kivonatukat. ök majd valamikor nyá­ron kapnak értesítést „saját" alap­juktól—alapjaiktól, s az értesítésből megtudják majd, hogy hány rész­vény birtokába jutottak ós mikor ve­hetik át az ezt igazoló számlakivo­natot. tuba KÖNYVTÁROSAINK ELSŐ ORSZÁGOS TANÁCSKOZÁSA (Munkatársunktól) - „Életben ma­radni nemcsak testben, lélekben is" - ezzel a Csoóri Sándor-idézettel köszöntötte Viera Ščuková, a Rozs­nyói Járási Könyvtár igazgatónője azokat a magyar könyvtárosokat, akik Dél-Szlovákia magyarlakta járá­saiból, elfogadva a Szlovákiai Ma­gyar Irodalom- és Könyvbarátok Társasága, valamint a Csemadok meghívását, tegnap Rozsnyón meg­kezdték kétnapos szakmai tanács­kozásukat. Máté László, a Csemadok Köz­ponti Választmányénak titkára meg­nyitóbeszédében azt emelte ki, hogy a szlovákiai magyar könyvtárosok most találkoznak először, s kifejezte meggyőződósét, hogy ez a (órum fontos lépést jelenthet a szlovákiai magyar könyvtári intézmény létreho­zása ügyében. Hodossy Dezső, a Dunaszerda­helyi Járási Könyvtár igazgatója előadásában rámutatott arra, hogy ők a magyar nemzetiségi könyvtári státus érdekében már komoly erőfe­szítéseket tettek, de az eredmény elmaradt, mert 1990. május 29-én a szlovák kormány és az SZNT képviselői elutasították kérelmüket. Viszont tekintettel arra, hogy a Szlo­vákiában megjelenő 24 magyar nyelvű periodikum bibliográfiai fel­dolgozását a központi szlovák intéz­mények az utóbbi években már nem végezték, a dunaszerdahelyi könyvtár megbízást és engedélyt kapott a Bibliogratia Hungarica nem­zetiségi osztály megnyitására. Sző­ke József, aki előadásában a szlo­vákiai magyar könyvészet specifikus helyzetét és perspektíváit boncolgat­ta, úgy látja jónak, hogy azokban a járási könyvtárakban, ahol magyar könyvek és lapok is vannak, a bib­liográfiai teendők elvégzésével - kellő anyagi fedezet biztosításával - mindenütt bízzanak meg egy-egy megfelelő szakembert. Könyvtárosaink kimondottan szakmai problémáinak sűrűjében él­ményszerűen hatott Jókai Anna író­nő vallomásszerű, rögtönzött kis esszéje, melyben az írói közérzet összetevőiről, az irodalom szerepé­ről, feladatairól szólott. Ugyancsak érdekes, sok ismeretre épülő elő­adásban elevenítette fel Ozsvald Árpád költő a könyv históriáját az ókortól napjainkig, Szente Ferenc pedig azokat a tapasztalatokat osz­totta meg hallgatóival, amelyeket Magyarországon szereztek az iroda­lom népszerűsítésében. A rozsnyói rendézvóny első napját Dinnyés Jó­zsef műsora zárta. (szák) I A BETEGSÉG NEVE: PÉNZHIÁNY Amikor a múlt hét keddjén a lo­sonci kórházba látogattunk, a parla­mentben az egészségügyi miniszter leváltása körüli vita zajlott. De nem erről beszélgettünk dr. František Zimáček kórházigazgatóval. -A napi gondok megoldása fon­tosabb, mint a napi politika - állapí­totta meg, bár az Egészségügyi Mi­nisztérium racionalizálási elképzelé­seit rossz politikai húzásnak tartja. Elmondásából kiderült, hogy ezek­kel a javaslatokkal nemcsak ő, ha­nem más kórházigazgatók sem tud­nak egyetérteni. - Nem mintha nem lenne szükség az ésszerű intézke­désekre, a megfontolt és átgondolt gazdálkodásra. De a pénzhiányra hivatkozva nem csökkenthetem az orvosállományt, mert ezzel veszé­lyeztetném a betegellátás színvona­lát. Ugyanis az orvosok - főleg a körzetiek és az üzemiek - között vannak nyugdíjaskorúak is, akik ki­válóan megállják a helyüket. Úgy tartom, nem koruk, hanem szakmai tudásuk a mérvadó. Most ezeket küldjem el? És ki állna be helyettük? Az orvosok tiltakoznak az ügyelete­kórt járó átlagbérfizetés tervezete ellen. A nem tényleges munkával töltött időért (várakozás) csak 18 koronás órabért javasolnak számuk­ra. A további ésszerűsítési javaslat az, hogy az osztályokon három mű­szakban szervezzem a munkát. De hogyan, amikor pl. a belgyógyásza­ton öt-hat orvos dolgozik csupán?! Meséljek arról, hogy mi utasítás nél­kül is takarékoskodunk? Hogy ápo­lónőink és orvosaink nem kapnak megtelelő munkaruhát? Hogy kép­zett orvosaink nem a tudásuk szerint gyógyítanak, kezelik a betegeket, s ajánlják a leghatásosabb gyógyszert, hanem pótmegoldások­hoz folyamodnak, s igazodnak a kór­ház műszerezettségéhez, de a gyógyszertárakban található vá­lasztókhoz is?! Eddig nincs nagyobb baj, urai va­gyunk a helyzetnek, s a beteg még nem veszi észre rögtönzéseinket. A kérdés az, hogy meddig bírjuk tartani a látszatot. Ha továbbra sem kapnak elegen­dő pénzt az üzemeltetéshez, ismét adósságokba verik magukat. Amikor tavaly számításokat végeztek, mi­lyen összeg kellene a Losonci járás egészségügyének szintentartásá­hoz, szükségleteiket havi 12 millió 727 ezer koronában állapították meg. Ám a Nemzeti Biztosítótól ja­nuárban 9 millió 269 ezer, február­ban 8 millió 463 ezer, márciusban 8 millió koronát kaptak. így nem csoda, hogy adósságuk (március 15-én) megközelítette a más(ól mil­lió koronát. Mi lesz akkor, ha az (Méry Gábor felvétele) élelmiszer-szállítók követelni fogják a 264 ezer koronájukat? Vagy az energiaszolgáltatók a 632 ezer koro­nát? A kórház igazgatója nem szíve­sen gondol arra, ezért a gondokról az elért sikerekre, eredményekre tereli a szót. Elégedetten nyugtázza az ötágyas műveseállomás létesítését, ahol a szomszéd járások betegeit is kezelik, szól a nemrég kapott számí­tógépes rétegröntgenről (CT), az en­doszkópiás vizsgálatok bevezetésé­ről, valamint az életmentő intenzív osztályok létesítéséről. Arra a kérdésemre, vajon ha meg­jelenne egy tündér, s felajánlaná segítségét, mit kérne, az igazgató gondolkodás nélkül rávágta: - két­száz milliót. Mert befejezés előtt áll a 420 ágyas sebészeti pavilonunk. Úgy tervezzük, ebben lennének a műtők, a hatágyas, csúcstechniká­val felszerelt intenzív osztály, és sorolhatnám tovább. De ahhoz, hogy mindez valósággá váljon, szükségünk van az említett összeg­re. A jövőben megváltozik a kórhá­zak ágygazdálkodása. Lesznek drá­gább és olcsóbb ágyak. A legdrá­gább természetesen az intenzív lesz, de erre csak rövid ideig szorul a beteg. Ha utókezelésre van szük­ség, a beteg az ún. szociális ágyra kerül. Az utókezelési részlegeken főleg ápolónők gondoskodnak majd a betegekről, akik számára a gyógyszerezés és az ágynyuga­lom a legfontosabb. Megfontolt szavak, pontosan ki­dolgozott kórházvezetési koncepció. Dr. František Zimáček sok minden­nel elégedetlen, nem tagadja, gyak­ran nem ért egyet sem az Egészség­ügyi Minisztérium, sem a Nemzeti Biztosító illetékeseivel. -1989 decemberében vettem át a kórház vezetését azzal, hogy míg igazgató leszek, segíteni fogom a Losonci járás egészségügyének a nagyobb egészségügyi intézetek nívójára való felzárkózását. Elsősor­ban a beteg érdekeit tartva szem előtt, miközben nem hagyhatom fi­gyelmen kívül az egészségügyi dol­gozók jogos követeléseit sem. S te­szem ezt annak ellenére, hogy ne­tán kiváltom vele feletteseim ha­ragját PÉTERFI SZONYA BERKO ÚR ÉS EURÓPA VESZÉLYEZTETÉSE A sajtó nagyhatalom, főként ha a kormány politikáját vagy az ún. államalkotó nemzet érdekeit tolmácsolja. Ezt nyilván a kisebbségi pártok politikusainak is meg kell tanulniuk. Alig jelentette be ugyanis Bugár Béla, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke, hogy Michal Berko március 13-án, a Szlovák Rádióban elhangzott kommentárja miatt a bíróság­hoz fordul (mivel Berko úr, a kisebbségi pártok „egyes képviselőit" ötödik hadoszlopnak minősítette, illetve a Hitler törekvéseit szolgáló henleinisták­hoz hasonlította, a Rádiožurnál rögvest reagált. Persze, az 1989 előtti újságírás szellemében; merthogy „a legjobb védekezés a támadás". Michal Berko replikája elejétől a végéig egyetlen, s unos-untalanul ismételt téveszmére épült: Budapest és a szlovákiai kisebbségi pártok képviselői Európa békéjét veszélyeztetik. Ezt azzal magyarázta, hogy nézete szerint a budapesti kormány célkitűzéseihez tartozik a Szlovákia-ellenes kampány, amit a Magyar Televízió ós Rádió, többek között a vízlépcsővel kapcsolatos műsoraival is támogat. Állítása szerint a kisebbségi politikusok „bizonyos részének" politikai szóhasználataiban és nyilatkozataiban a budapesti poli­tika veszélyes törekvései teljesen nyilvánvalóan megjelennek (a „veszé­lyes", jelzőt persze a háború lehetőségére utalva használta). Ugyanakkor, állítása szerint, Szlovákiában sohasem hangzott el Magyarországgal szem­ben agresszív nyilatkozat. Rögvest mentegette viszont Vladimír Mečiar kirohanásait, mert azok pusztán csak a szlovák állam kormányfőjének érzelmi megnyilvánulásai. Replikájában gondolni sem mert arra, hogy esetleg a szlovákiai kisebbségi politikusoknak is joguk lehetne valamiféle érzelmi megnyilvánulásokra, s éppen ezért - vagy talán ettől függetlenül is - egyetlen kisebbségi politikussal szemben sem tudott olyan bizonyítékot megemlíteni, amely a két héttel ezelőtti, valamint a tegnapi általánosított vádaskodásait, sőt nagyon súlyos vádaskodásait alátámasztaná. Az általa már meg(ogalmazott béke elleni bűncselekménnyel vádolt kisebbségi politikusokat ugyanakkor további (más szövegkörnyezetben talán nevetségesnek minősíthető vádakkal) illette. Számonkórte tőlük, miért nem tettek mindeddig otyan nyilatkozatot a szlovák pariamentben, mint a Zsidó Hitközség kelet-szlovákiai vezetője, aki állítólag kijelentette volna; a szlová­kiai zsidók kötelességüknek tekintik a szlovák nemzet védelmét mindenfajta támadással ós bírálattal szemben, mert önmagukat a szlovák nemzet részének tekintik. Ilyen számonkérés eddig még a totalitárius államrendszer idején sem hangzott el velünk szemben. Éppen ezért nem hiszem, hogy Michal Berko elvárása megvalósulna, s képviselőink a szlovákiai magyarokat a szlovák nemzet részének nyilvánítanák. Nem hiszem, mert rögvest bezárhatnánk magyar tannyelvű iskoláinkat, (elszámolhatnánk nemzeti kultúránkat, lemondhatnánk magyar nyelvű lapjainkról, nemzeti hagyományainkról. És bármivel ijesztgeti is Berko úr a szlovák nemzetet, nem hiszem, hogy a (iatal Szlovák Köztársaság létérdekeit veszélyeztetnénk azzal, ha magyaroknak valljuk magunkat. FEKETE MARIAN MÁSOK ÍRTÁK PÓTOLHATATLAN MEČIAR? Szlovákiában, a kormányban tör­tént nemrégi változások kapcsán, (olyik a vita, vajon elképzelhető-e magának a kormányfőnek is a levál­tása? A polémiát Michal Kováč el­nök indoklása váltotta ki, aki kijelen­tette: „Vladimír Mečiar figyelmezte­tett, hogy amennyiben nem fogadom el a Milan Kňažko lemondására tett javaslatát, ő maga mond le ós nem fogadja el megbízásomat az új szlo­vák kormány megalapítására. Me­čiar kormánytő javaslatának visz­szautasitása szerintem egy állandó­suló kormány- és politikai válsághoz vezetett volna." Az elnök nézetére elutasítóan vá­laszolt a Konzervatív Demokraták Pártja és a Kereszténydemokrata Mozgalom. A KDM alelnöke, Michal Šimko szerint ebben az esetben egyszerűen valaki más alapitana kormányt: „Szlovákia sorsa nem (ügghet egyetlen embertől." Ez a nézet általánosságban igaz. A jelenlegi szlovákiai valóságot is­merve azonban úgy tűnik, a problé­ma sokkal bonyolultabb és nem old­ható meg egy egyszerű képlet sze­rint. Az első jelentős tényező a politi­kai erők megoszlása a parlament­ben. Bár a szavazatok aránya a DSZM ós az ellenzék között 73:75 arányban oszlik meg, ez nem jelenti azt, hogy Mečiar kormánya gyakor­latilag kisebbségi lenne. Az ellenzék már csak azért sem egységes a DSZM-mel szemben, mivel politi­kailag olyan kibékíthetetlen szubjek­tumok alkotják, mint a DBP ós a KDM. A Szlovák Nemzeti Párt tulajdonképpen a DSZM részét al­kotja, nincs világos ellenzékisége vagy eltérő politikai irányzata. Az új védelmi miniszter, Imrich Andrejčák szembeni ellenkezésük nem politikai jellegű, hanem a párt egyik tagjának kielégületlen ambíciói motiválják er­re a posztra. A másik tényező a DSZM képvi­selői klubja, melyben sokkal inkább érdekszövetségről van szó, mint po­litikai mozgalomról, összetartója a hatalomban való részvétel, amit az elnökük garantál. Az ő akaratából juthatnak ugyanis jövedelmező he­lyekhez, nélküle nincs esélyük a jö­vőben. Ezért nem valószínű, hogy a DSZM a közeljövőben néhány (rakcióra szakadna, s Milan Kňažko személye a elöntő többség számára nem jelent tényesebb alternatívát, mint amilyet egyelőre a mozgalom elnöke kínál számukra. A harmadik, s talán legfontosabb tényező maga Vladimír Mečiar. A negyedik, kiegészítő mozzanat az a tény, hogy ő maga tudatában van ennek a helyzetnek, s ezért fenye­gethette meg az elnököt Kňažko kapcsán a klasszikus „Vagy ő, vagy énl" felkiáltással. A szlovák politiká­nak gazdag hagyományai vannak ennek a taktikának a terén, s mind­ezidáig nem akadt senki, aki képes lett volna eredményesen fellépni ez ellen. A miniszterelnök első visszahívá­sát és a NyEE szétesését követően a KDM csak azért szerezhette meg a hatalmat, mert abban a pillanatban neki volt a legerősebb képviselői klubja, ráadásul a NyEE maradéka is támogatta. Ma azonban más a helyzet. Ha Mečiar visszalépne és nem alakitana új kormányt, s ellen­zékbe menne át a DSZM-mel, attól a pillanattól kezdve semmilyen tör­vényt nem lenne képes megszavaz­ni a szlovák parlament. Ezért, úgy tűnik, nem marad más lehetőség, mint meghagyni a hatalmat Mečiar kezében. Mečiar számára rendkívül nagy lesz a kísértés, hogy visszaél­jen a hatalommal, különösen olyan időkben, amikor az ország deviza­tartalékai teljesen kimerültek, s más források sehol sincsenek. A minisz­terelnöknek lényegében két lehető­sége marad: Vagy lemond ós beis­meri, hogy nem tudott megbirkózni a feladattal, vagy repressziv intézke­désekhez folyamodik, olyan indok­lással, hogy a problémákat Szlová­kia ellenségei okozzák. Aki ismeri a természetét, valószínűleg sejti, melyik alternatívát választja. A távo­zás pillanatáról azonban minden esetre magának kell döntenie. A ta­pasztalat azt mutatja, hogy a minisz­terelnök nem tartozik azok közé az emberek közé, akik egyszerűen „el­tűnhetők." MILAN ŽITNÝ, Lidové noviny

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom