Új Szó, 1993. január (46. évfolyam, 1-24. szám)

1993-01-06 / 3. szám, szerda

5 PUBLICISZTIKA 1993. JANUÁR 6. Régi komáromi tudományos könyvtár Pozsony a XVIII. század első felében (Bél Mátyás: Notitia...!. Rajzolta Mikoviny S., metszette Kaltschmidt A.) A komáromi Duna Menti Múzeum főépületének keleti földszinti helyiségében kapott helyet egy régi könyvtár. A sokoldalú, nagyrészben tudományos művekből álló gyűjteményről az utóbbi időkben olyan keveset írtak és beszéltek, hogy félő, lassan a feledés homályába merül. Az alapítástól az l világháború végéig Az 1913-ban felavatott, régebben Kultúrpalotának nevezett múzeumi főépület nemcsak az addig összegyűjtött régiségeket, hanem az egykori Múzeum Egyesület könyvein kívül a vármegye régi könyvtárát is befogadta. Ez utóbbi a saját könyvgyűjteménye mellett magába foglalta Kultsár István 4000 kötetes könyvadományát és Ghyczy Kálmánnak, a vármegye egykori alispánjának valamivel kisebb könyvtárát is. 1912-ben a Vármegyei Könyvtárban kezelt gyűjtemények darabszáma a hatalmas méretű gyarapodás következtében 37 370-re emelkedett. Ezt a felbecsülhetetlen értékű gyűjteményt vette kezelésébe a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület, amely példásan gondoskodott az átvett könyvekről. A könyvtártermet 54 000 könyv befogadására készítette a Jókai Egyesület, a kolozsvári egyetemi könyvtár akkor legmodernebb berendezésének a mintájára. 1914 első felében az olvasóteremben 358 olvásó fordult meg, akik 623 kötetet kölcsönöztek ki. Abban az időben 52 folyóirat járt a könyvtár címére. Megvették id. Szinnyei József könyvgyűjteményének egy részét is, amelyet ideszállítása előtt a Magyar Nemzeti Múzeumban rendeztek. Az Ányos-féle gyűjteményt a komáromi községi iskola tantestülete engedte át letétként, azzal a kérelemmel, hogy azt minden olvasni akaró komáromi polgár használhassa. A két világháború között A Jókai Egyesület könyvtára a háború után főleg adományokból gyarapodott. 1919-ben megkapta a katonai tiszti kaszinó 3-4 ezer kötetet tartalmazó könyvtárát. A könyvtár 1921-ben 327 kötettel gyarapodott, s összesen 12 624 olvasó fordult meg benne. Akkoriban az Alapy Gyula és Baranyai József kezelte könyvtár az értékes tudományos és szépirodalmi műveken kívül okleveleket, térképeket, metszeteket, portrékat, fényképeket, kisebb nyomtatványokat, gyászjelentéseket, reklámlapokat stb. is tartalmazott. A tudományos folyóirat-gyűjteménye 1918-ig szinte hiánytalan volt. Az utódállamok (Csehszlovákia, Jugoszlávia, Románia) magyar nyelvű hírlapirodalma is csaknem teljes számban megvolt a gyűjteményben. A legértékesebb könyvek közé tartozott a Szabó Károly-féle Régi Magyar Könyvtárban regisztrált művek 25 darabja, valamint egy 1486-ból való ősnyomtatvány (inkunábulum). Az 1926 után már inkább csak a tudományos kutatást szolgáló könyvtár a harmincas években néhány nagyobb szerzeményhez jutott: Palkovich Viktor nemzetgyűlési képviselő hagyatékából 1930-ban került ide 1000 kötetnyi értékes teológiai mű. A Szlovenszkói Magyar Kultúregylet (SZMKE) 1934-ben 3500 kötetből álló családi könyvtárat kapott ajándékba. Ezzel az örökletéttel 41 ezerre gyarapodott a könyvtár állománya. Az SZMKE 1938-ban megvette a besztercebányai Kaszinó magyar könyvtárát, amelyet nagy részben szintén ide szállítottak. A Körmöcbányái Magyar Kultúregylet több mint ezer könyve szintén 1938-ban került a Kultúrpalotába. Az 1938-tól ismét Magyarországhoz kerülő Komárom törvényhatósága hozzájárulást szavazott meg a könyvtárak fenntartására, illetve a Jókai Egyesület tevékenységének támogatására. Ezekből az összegekből tartották fenn a tudományos könyvtárat is. A könyvtár sorsa a II. világháború után Szlovákiában 1945 február 21étől a Szlovák Nemzeti Tanács lett a törvényhozás szerve. A régi egyesületek felosztásáról és újak alapításáról hozott rendelete értelmében feloszlatták a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesületet. Vagyonát, épületét, tehát a Kultúrpalotát, múzeumi és könyvtári gyűjteményeivel együtt a Belügyi Megbízotti Hivatal kobozta el. A Matica slovenská helyi szakosztálya már 1945-ben foglalkozott az akkor még elkobzott tárgyakként kezelt gyűjteményekkel. A végleges rendelkezési jog megszerzése érdekében sokat fáradoztak az akkori komáromi közigazgatási szervek, de a gyűjteményeket csak 1950-ben vette át a Nemzeti Kulturális Bizottság, hogy azután a Komáromi Nemzeti Bizottságnál letétbe helyezze a komáromi múzeum számára. Abban az időben a feloszlatott Jókai Egyesület tudományos könyvtára komoly veszélybe került. Az Iskola- és Művelődésügyi Megbízotti Hivatal 1953. szeptember 21-én a könyvtárat a Szlovák Tudományos Akadémiának ajándékozta. Az akkori múzeumigazgató, Dušek Mikuláš és más hivatalos személyek tiltakozására a járási nemzeti bizottság határozatot hozott a híres könyvtár Komáromban maradásáról. Végül a tudományos könyvtárat a Matica slovenská közigazgatásába helyezték, a tulajdonjog gyakorlása nélkül. A Matica slovenská Nemzeti Könyvtára a volt Jókai Egyesület könyvtárának kezelésére komáromi kirendeltséget létesített, amely Skákala Róbert vezetésével 1955. december 1 -én kezdte meg működését a könyvtárban. A Matica slovenská megbízottja az 1955-1968 közötti időszakban elkészítette a leltári, a lelőhely és név szerinti katalógusokat. A könyvtárrendezéssel egyidőben jegyzéket készítettek a szláv vonatkozású könyvekről és egyéb sajtótermékekről. Ezt 1965-ben átadták a Martini Nemzeti Könyvtárnak feldolgozási célokra. A Komáromi Járási Nemzeti Bizottság kulturális osztálya 1970-ben elhatározta, hogy a híres történelmi, illetve tudományos könyvtárat a Járási Könyvtárhoz csatolja, amely önálló központként annak a regionális jellegű részlegét alkotná. A Járási Könyvtár igazgatásában A híres történelmi, illetve tudományos könyvtár tehát 1970-től a komáromi Járási Könyvtárhoz tartozik. Azóta hivatalosan vagy félhivatalosan mindig van benne könyvtáros, így például Titus Ripka, aki 80 évesen is a könyvek között töltötte idejét, s irigylésre méltóan jó szellemi és testi frissességnek örvendett, vagy Csizmadia Dezső, aki a könyvtárban különböző tanulmányaihoz kutatómunkát is végzett. A hetvenes évek elejétől számítható az a 15 szerencsés esztendő, amikor az érdeklődők használhatták a könyvtárat, és a legkitartóbbak (mint pl. Böszörményi János, Pinke Miklós, Szénássy Zoltán, Szénássy Árpád és jómagam) sokoldalú kutatómunkát végezhettek. Ennek eredményeként egyesek sikeres könyveket, tanulmányokat írtak, mások országos pályázatokon nyertek. A könyvtár akkor is ki tudta, és most is ki tudná elégíteni a kutatói igényeket. A kartotékcédulák segítségével bármely mű perceken belül kikereshető. A roskadásig megtelt vasállványok között lenyűgöző a különböző korokban és pazar kivitelben kiadott könyvek látványa, a tudományos folyóiratok, a régi és az újabb újságok sokasága, vagy a régi kalendáriumok meglepően nagy száma. Ezekhez járulnak hozzá a szótárak, lexikonok, s egyebeken kívül az 1918 után kisebbségi helyzetbe kerülő magyarság életéről szóló munkák. Bár a sok érdekes és szép könyv közül nehéz választani, talán mégis Bél Mátyás: Notitis Hungáriáé novae... című történelmi-honismereti jellegű munkájának néhány itt található kötetét, vagy Nemes Mihály A magyar viseletek története (Bp. 1900) című csodálatosan szép munkáját emelném ki. A tudományos folyóiratok közül az egyik legértékesebb a Tudományos Gyűjtemény, amelynek 1817-1836 közötti számai mind megtalálhatók a könyvtárban. A régi újságok között bizonyára a Magyar Hírmondó kelti a legnagyobb figyelmet, melynek 1792-93-95. évfolyamai lapulnak a polcokon. A régi naptárak közül leginkább figyelemre métló a Komáromi Magyar Kalendárium, a lexikonok közül a Meyer-féle Konversations Lexikon (Leipzig, 1875), a magyar kisebbségről szóló művek közül pedig Fehérváry István: Magyarok a nyelvhatáron (Rozsnyó, 1937), vagy Jakabffy Elemér: A bánsági magyarság húsz éve Romániában 1918-1938 (Bp. 1939) című munkák vonhatják magukra figyelmünket. Riszdorfer László személyében most is van könyvtárosa a sokoldalú, érdekes könyvtári gyűjteménynek. Ő azonban a rendszerváltás után a régi könyvtári állományok védelméről szóló rendeletre hivatkozva nem teheti lehetővé a könyvtár látogatását. TOK BÉLA HURRÁ... Szilveszterkor nagyon szomorú voltam. Elváltak. Csak az a baj. hogy tőlem nem kérdezték meg, mit akarok. Bár azt hiszem, válaszomat ismerve is így cselekedtek volna, úgy, ahogy a NEKIK jó. A magyar himnusz elhangzása után, még könnyes szemmel, átkapcsoltam a szlovák csatornára: lássam, hogy mulat a nép a nekem is odavetett öt koronáért. A kormányfő patetikusan, öntelten azt magyarázta, hogy végre, végre szabadok vagyunk, azt teszünk, amit akarunk! És a műsort vezető nyugdíjas sportriporter, Gabo Zeienay - aki úgy beszél magyarul, mint én, és a szívéhez a lengyelek állnak a legközelebb, mivel feleségét közülük hozta - bekonferálta, hogy a nemzet ,,nagy (ugyancsak nyugdíjas) művésznőjének", Eva Kristínovának a szavalata következik. Arról a néhai Krisztin Éváról van szó, aki más lehetőség nem lévén, a rádió magyar adásában kezdte pályafutását... De hagyjuk a múltat, ahogy Vladimír Mečiar egy héttel ezelőtt mondotta: visszapillantgatnunk nem kell, miénk a jövő... El is kezdődött. A pozsonyi Krížna utcán levő csemegeüzletben valamivel éjfél után bomba robbant. Még másnap délután is a járdán és az úttesten hevert a temérdek üveg, nem akadt, aki eltakarítsa, aki hozzáfogott volna a helyreállításhoz. Csupán két rendőr fagyoskodott a ház előtt, toporgott a szilánkokon. A közelben levő üzletekben nem volt kenyér, tej, vaj, egyszerűbb, ha nem sorolom és csak azt mondom, tessék-lássék szolgálták a vásárlót: csokoládéval, itallal, mert még cigarettájuk és kávéjuk sem akadt. A belvárosban az éttermek csukott ajtóit látva, elhatároztuk, átruccanunk Ausztriába. A határon túl csak az első faluig autóztunk, nem kellett tovább mennünk: minden üzlet, étterem, falatozó, kávézó nyitva volt. Hazaérve a földszinti szomszédom ajtaján észrevettem az olajfestékkel frissen odapingált feliratot: te tetves cseh, takarodj haza! Megsajnáltam. Nemcsak azért, mert harminc évvel ezelőtt ide nősült, és most valaki visszaküldené Prágába, hanem azért is, mert a két ünnep között régi bejárati ajtaját kénytelen volt kicserélni egy újra. A lakásba érve bekapcsoltam a rádiót. A volt csehszlovák állomáson, a mai Szlovákia l-en népzenét sugároztak. Csavargatva az állomáskeresőt csak szlovák szót, szlovák zenét, poros slágereket hallhattam. Bekapcsoltam a tévét: az egyik csatornán detvai népszokásokat sugároztak, a másikon Bernolákot idézték. Aztán meg ömlesztették az ötvenes évek szlovák táncdalait. Amit igazán élvezni tudtam, az a Lépések ez évi első adása volt. A szerkesztők a neves politikusok feleségeit hívták meg egy kis csevegésre. Nem részletezem, summázom: ha ezt az országot a magas posztokon levő férjek úgy reprezentálják majd, mint őket a képernyőn a feleségeik, akkor - ámen. Nehéz megítélni, hogy szerénységből, a néppel együtt érezve öltőtték-e magukra a divatjamúlt, cseppet sem sikkes cuccokat, vagy valóban ilyen-e az ízlésük. Nehéz megítélni, hogy blődségeiket azért mondták-e, hogy kitűnjék férjeik okossága, vagy csak azért, mert tőlük többre nem telik. Egyet viszont bizonyossággal megtudtam: valamennyi élbeli politikusunk kedvenc étele a krumplis tésztából készült juhtúrós galuska, vagyis a sztrapacska. Az idei első munkanapon átrohantam a legközelebbi élelmiszerüzletbe. Cipeltem magammal a sok-sok üveget, hiszen ünnepek voltak. Nem jártam sikerrel, a nyolc félliteres tejesüveget nem vették át, de az öt pilzeni söröset sem, mondván, a morva és a cseh szállító felmondta a szerződést. Csak úgy, ukmukfukk. A tulajt meg nem érdekli, mit tesz a kedves vásárló a nála kifizetett üveggel. Egye fene a 34 koronámat, hiszen nem szállítanak onnan mást sem. Szóval, van mit élveznem, gondolom, velem együtt mások is élvezik a szabad Szlovákia adta lehetőségeket. És csak ezután fogjuk élvezni igazán... OZORAI KATALIN Királykoronázás Pozsonyban (Bél Mátyás: Notitia...I. Rajzolta Belsu N. B., metszette Andreas et Joseph Sachutzer) Fotó: archív