Új Szó, 1993. január (46. évfolyam, 1-24. szám)

1993-01-13 / 9. szám, szerda

5 PUBLICISZTIKA 1993. JANUÁR 13. INTÉZMÉNY SZÜLETIK BESZÉLGETÉS ZALABAI ZSIGMONDDAL - EZÚTTAL AZ ALAPÍTÓVAL A csehszlovákiai rendszerváltás három éve alatt örvendetesen megszaporodtak a kisebbségi szellemi életünk fellendítését elősegíteni kívánó alapítványok. Néhány kivételtől eltekintve azonban, többségük nem működik intézményes formában. A kevés kivétel közé tartozik a somorjai székhelyű Bibliotheca Hungarica Alapítvány, amely egy tudományos kutatókönyvtár kiépítésével nemzetiségi önismeretünk megalapozását és felvirágoztatását tűzte ki célul. A Bibliotheca Hungarica ötletgazdája és megalapozója Zalabai Zsigmond, akit elsősorban irodalomkritikusként és közíróként ismer a magyarság. mális esetben mintegy félmillióra. Ennek a zárolt, lekötött vagyonnak a kamataiból már nemcsak az intézmény működtetéséhez szükséges rezsiköltségeket tudnánk fedezni (másként megszerezhetetlen könyvek megvásárlása, folyóiratok megszerzése, fénymásolás, postaés útiköltségek), hanem kiadhatnánk az éves gyarapodást jelző Bibliotheca Hungarica Bibliográfiát, pályázatokat írhatnánk ki honismereti, művelődés-, irodalom- és kisebbségtörténeti tárgyú bibliográfiák, repertóriumok készítésére. Ezzel megszüntethetnénk azt a fájó hiányt, hogy nincs rálátásunk a szlovákiai magyar tájegységek honismereti irodalmára, amely pedig önismeretünk és magyarságtudatunk szempontjából nagyon fontos lenne. Eligazító bibliográfia híján például csak keserves munkával lehetne megírni mondjuk a Jókai Napok vagy a Duna Menti Tavasz rendezvényeinek történetét is... Megfelelő alaptőke birtokában a szlovákiai magyar önismeretet gazdagító alkotókat, kutatókat is szándékunkban áll Bibliotheca Hungarica Díjjal jutalmazni. Ehhez azonban, hangsúlyozom, három dolog kell, akárcsak a hadviseléshez: pénz, pénz és pénz. Ezért is fordultunk a napokban kérőlevéllel több mint 500 Csemadok alapszervezethez, bízva abban, hogy célkitűzéseinkkel azonosulnak, s a maguk módján (akár a kézipénztárból, akár madok-alapszervezetek, magyar közületek, intézmények támogatása mellett az egyéni elkötelezettség megnyilvánulásaira is. Akad talán 100-100 korona erejéig a Csallóköztől a Bodrogközig kétezer olyan, a nemzetiségi kultúrának elkötelezett magyar, aki felismerve kezdeményezésünk hézagpótló és ugyanakkor a nemzetiségi önismeret szempontjából nagy távlatokat nyitó jellegét, a mecénásunk lesz, tiszteletbeli alapító tagjává válik (mint ezt köszönőlapunkkal minden egyes Méry Gábor felvétele esetben nyugtázzuk) a Bibliotheca Hungaricának. A közömbösség, közönyösség, a letargia, a népünkre is oly jellemző „morbis hungaricus" (vagyis magyar mélakór) ellenében majdani támogatóinknak Arany János ma is időszerű sorait idézném: ,, Nem elég csak emlegetni, / tudni is kell hűn szeretni, / tudni híven a hazát." Ennek a gondolatnak a szellemé1 BIBLIOTHECA < ISIIM! Nadácia Bibliotheca Hungarica Alapítvány (létrehozta az Új Szó vállalkozói közössége, a Vox Nova Rt.) 931 01 Šamorín, Školská 2, ČSFR Folyószámla: SŠTSP Fii.: Šamorín, č.ú. 1086450-129/0900 Az igazsághoz tartozik azonban az is, hogy a pozsonyi Komenský Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Tanszékén magyar nyelvet és irodalmat tanító Zalabai Zsigmond fáradhatatlan szervező és alapító is egyben. Ő volt az elindítója többek közt (Dobos Lászlóval együtt) az 1989 karácsonyán tartott erdélyi gyűjtésnek, amikor 16 kocsiból álló rakományt vittek Kolozsvárra, de ugyancsak az ő nevéhez fűződik a magyar tanszéken a Szenei Molnár Albert Alapítvány ötlete és megvalósítása, vagy a novemberi fordulatot követően a magyar nyelvés irodalomtudományi kabinet létrehozása az egyetemen. • Jellemezd, kérlek, röviden a Bibliotheca Hungarica eddigi tevékenységét. -1990. november 7-én hoztuk nyilvánosságra a Bibliotheca Hungarica felhívását, s 1992 márciusában hoztuk létre az alapítványt. Eközben megteremtettük az intézménnyé válás alapfeltételeit. Amit eddig sikerült megszerveznünk: van egy könyvtártermünk, egy bebútorozott dolgozószobánk, korszerű irodatechnikával, mintegy 15 000 kötetnyi könyv elhelyezésére elegendő polcrendszerünk, amelyet társadalmi munkában magánvállalkozók, szövetkezetek, közületek adtak, illetve készítettek el. Erőink nagy részét eddig az infrastruktúra megteremtése ós az intézménnyé válás jogi vonatkozásainak intézése kötötte le. Ezek miatt a rendszeres gyűjtőmunka - többek közt az alapítvány vagyonának szűkössége miatt - nem indulhatott be olyan mértékben, ahogyan kívánatos lenne. Ennek ellenére eddig összegyűlt vagy 2000 kötetnyi könyv, számtalan kisnyomtatvány, s mintegy 50 kötegnyi szlovákiai magyar kulturális vonatkozású levéltári anyag. • A könyvtárteremben szépen gyűlnek a folyóiratok, új kiadványok is... -Jelentős intézmény-közti kapcsolatokat építettünk ki. A hazai magyar szerkesztőségeknek köszönhetően csaknem minden hazai magyar sajtótermék eljut hozzánk. Harmonikus kapcsolat alakult ki valamennyi magyar könyvkiadóval is, amelyek elküldik a gyűjtőkörünkbe tartozó kiadványokat. Dicséretes, hogy a széthúzásra oly hajlamos hazai magyar intézmények közt ez esetben hasznos együttműködés alakult ki. Jóllehet módszeres gyűjtőmunka eddig nem folyt, kiterjedt levelezést folytatunk magyarországi kiadókkal, tudományos intézményekkel, könyvtárakkal. Cserekapcsolatot építettünk ki többek között (doktor Boross Zoltánnak, az egykori Sarlós Mozgalom tagjának, a felvidéki emlékgyűjtemény vezetőjének köszönhetően) a debreceni Déri Múzeummal, felvettük a kapcsolatot - bibliográfia és repertórium készítés céljából - a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeummal, s biztatóan alakulnak kapcsolataink az Országos Széchényi Könyvtárral is. A Pest megyei Közgyűlés alapítványa 100 000 forinttal támogatta vállalkozásunkat, s a dolgok jelenlegi állása szerint jelentős anyagi támogatásra számíthatunk más magyarországi alapítványoktól is. • Mekkora összegre lenne szüksége az alapítványnak, hogy gyarapodjék a törzsállomány, illetve megindulhasson a kutatómunka? -Ami az alapítványi pénzvagyon minimumát illeti, 300 000 koronás alaptőkére lenne szükségünk, optiönkéntes, személyi vagy kollektív adakozás megszervezésével, akár különféle rendezvények jövedelmének részleges felajánlásával) hozzájárulnak a Bibliotheca Hungarica Alapítvány törzsvagyonának gyarapításához. • Igen ám, csak egyre több az alapítvány... -Az igényelt támogatás elenyészően kicsiny ahhoz képest, amekkora tétje van a vállalkozásnak. Ha csak minden egyes Csemadok alapszervezet vagy község csekély 500 koronával járulna hozzá állami támogatásban nem részesülő, magyar önerőből szerveződő vállalkozásunk támogatásához, könnyen összegyűlhetne a negyedmilliós alaptőke, amely működőképessé tenné ezt a semmiből születő új magyar központi tudományos intézményt, amely folytatója, mi több, meghaladója lehetne a két háború közti, Masaryk egymilliós adományából létrejött Masaryk Alapítványnak. Kiküldtük tehát a kérőlapokat, hittel vallva Berzsenyi igazát: ,,Nem sokaság, hanem lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat". Számítunk a Cseben, pénzbeli támogatáson kívül azt kérnénk a Csemadok alapszervezeteinek helyi vezetőitől, hogy kamrák,, padlások, öreg sublótok felkutatásával legyenek segítségünkre a falvainkban lappangó felvidéki, szlovenszkói, szlovákiai vonatkozású magyar könyvek, kisnyomtatványok, újságok és egyéb dokumentumok (például a kétnyelvű nyelvhasználatra vonatkozó első köztársaságbeli iratok, kitelepítési dokumentumok, ún. „fehér levelek" stb.) összegyűjtésében és a címünkre való eljuttatásban. Lévén a könyvtárépítés a házépítéshez hasonló folyamat - tégla téglára, könyv könyvre -, bízunk abban, hogy - hasonlóan az eddigi számtalan önkéntes felajánláshoz - állományunk a ,,négy-öt magyar összehajol"-féle közös összefogásnak köszönhetően eddig nem iemertriülajüununkban ogyoiőre meg nem levő könyvtári értékekkel gyarapodhat. Ezzel kapcsolatban hadd jegyzem meg: szűkös anyagi lehetőségeink ellenére ma már eljutottunk oda, hogy a felkínált könyvekért fizetni is tudunk. Képesek vagyunk a kiadványok fénymásolására is, ha egy bizonyos könyv a tulajdonosának a szívéhez nőtt, vissza tudjuk azt szolgáltatni, vagy utólag meg tudjuk téríteni a fénymásolás költségeit. • Mit küldhetnek az adakozók, mire van szüksége a Bibliotheca Hungaricának? - Szívesen fogadunk mindent, ami az 1918 előtti Felvidék művelődéstörténetére vonatkozik, az 1938-1945 közötti visszacsatolás idejéből származó, a mai Szlovákia területére vonatkozó anyagot, az 1948-tól máig, magyar, szlovák, vagy bármilyen nyelven írt, a világ bármely pontján kiadott könyvet, amelynek témája a szlovákiai magyarságra vonatkozik, vagy az 1918-tól kiadott szlovákiai magyar lapok, folyóiratok, újságok példányait, akár töredékesen is. • Végezetül hadd kérdezzem meg, ki segít a munkádban? S egy személyes kérdés; gondolom, többen föltették már: mi ösztönöz ebben a gigászi munkában? Mi a motiváció? -Számtalan lelkes hívünk és támogatónk van, de hadd emeljem ki Presinszky Lajos nevét, aki az érdemi szervező munkában oroszlánrészt vállal, s akivel annak idején közzétettük a felhívást. Nagy segítőm rajta kívül dr. Végh László, aki főként a levéltári részlegnek, a politológiai és a szociológiai irodalom gyűjtésének a gazdája. A motiváció? A magyar irodalomban, amelyen nevelkedtem, s amelytől a példaképeim származnak, mindig jellemző volt, hogy a puszta irodalmi ténykedésen túl az alkotó, mint Ady Endre mondja, a Templom építője, a közhasznú nemzeti művelődés megteremtője is. És bár eddig ez a vállalkozás számomra rengeteg időveszteséget és kiadott energiát jelentett (megíratlan kézirataim rovására), úgy érzem, hogy a szlovákiai magyarságnak szüksége van egy olyan tudományos báziskönyvtárra, amely egy fedél alatt őrzi szülőföldünk minden egyes négyzetméterének kultúrtörténeti emlékeit, s a maga módján cáfolja Milan Ferkónak azt az igaztalan és megalapozatlan állítását, amelyet a Matica slovenská tavalyi közgyűlésén hangoztatott, miszerint ,, Vegyék tudomásul a magyarok, hogy itt mi vagyunk otthon, és mi vagyunk az urak!" Nos, a kisebbségi sors keserű kenyerén élve, ha urak nem vagyunk is, azért otthon érezzük magunkat ezen a tájon, s mint ezt a Bibliotheca Hungarica eddig összegyűjtött és ezután összegyűjtendő könyv-, folyóirat- és levéltári anyaga bizonyítja, a jövőben - az önállóvá vált Szlovákia bizonytalan nemzetiségi politikája folytán - még inkább szükség lesz arra, hogy ezt az otthonosság-érzetet a szellem és a nemzetiségi művelődés terén is elmélyítsük, így erősítve magunkban a hitet, melyet - ugyancsak a nemzetiségi lét tapasztalatait summázva - az erdélyi Reményik Sándor a következőképpen fogalmazott meg: ,, Magyarok voltak Magyarország nélkül, magyarok vannak Magyarország nélkül, magyarok lesznek Magyarország nélkül." Ez a lesznek, ez a legyenek, ez a legyünk a cétja a nemzetiségünk közművelődésének szolgalatában álló Bibliotheca Hungarica Alapítványnak, amelyhez kérünk minden, a kultúránknak és közművelődésünknek elkötelezett magyar segítségét. KÖVESDI KÁROLY VISSZHANG Ayío bátran és nagyj j IVICA. vonalúan beszélt a Hazban Mocsáry Lajos..., amivel kiérdemelte Magyarország nemzetiségeinek háláját. Éljen!" „Gratulálunk a magyar nemzetnek, hogy az eljövendő idők reputációját megmentette egy széles látókörű férfiú..." „Ismét örömmel regisztrálunk egy igazságos magyar hangot a túlzó soviniszta lárma zenebonájában..." „A jövő szempontjából: hadd lássa majd az utókor, hogy az PÁRHUZAM ÉS TANULSÁG általános nacionalista megkergülés közepette is volt Magyarországon olyan közvélemény... mely képes volt számolni az igazi adottságokkal, és képes volt megbecsülni, sőt szeretni mai ellenségeinket is..." Dr. Anton Špiesz „Mi és a nemzetiségeink" című cikke - Új Szó, 1993. 1. 7. - olvastán belelapoztam az általa is emlegetett Mocsáry Lajossal kapcsolatos jegyzeteimbe, és nem lehetett nem párhuzamot vonni - mutatis mutandis - az említett cikk és néhány, Mocsáryt méltató megfogalmazás között. Lásd a fenti négy idézetet! Az első három - természetesen szlovák nyelven a Národnie noviny egyegy cikkéből való (1879, 1886, 1905). Az utolsó idézet szerzője pedig az utcanévként ugyancsak ajánlott Jászi Oszkár (1918). A szlovák történész olyan dolgokat mondott ki, írt le - számolva azzal, hogy ,,a szlovák nacionalisták... zsebében kinyílik a bicska" - amilyenekkel - egyesek szerint - csak az „európai standardot meghaladó jogokat élvező magyar kisebbség" néhány nyughatatlan képviselője merészelt eddig előhozakodni: kétnyelvű helység- és utcanévtáblák! Magyar - Mocsáry Lajosról elnevezendő - egyetem! Magyar püspökség! Anyanyelvi oktatás! S mindezek tetejébe a nagymúltú szlovák művelődési intézmény és elnöke felelősségrevonása, sőt kioktatása! Talán nem erőltetett a párhuzam, sőt - sajnos - van még egy párhuzam is: Mocsáryt, a nemzetiségi jogok hajdani szószólóját, a megbékélés és egyenjogúság hirdetőjét, a nacionalizmus esküdt ellenségét fehér hollóként tartották, tartják számon. Félő, hogy Anton Spiesz is az! De, legalább „van ki szót emel" a másik oldalon is. Fontos(abb) lenne persze, ha hangját a szlovák sajtóban (is) hallatná, föltéve, hogy van még újság, ahol az effajta „renitens" nézetek napvilágot láthatnak. Mocsáry Lajos 1914-ben így ír saját magáról: „Szóval és írásban a piacra vittem bőrömet. Le is húzták rólam mint egykoron Szent Bernátról a pogányok, de én úgy tettem mint ő, ki panyókára vette a saját bőrét, s úgy prédikált tovább." Reméljük, hogy Špiesz úr folytatja elkezdett misszióját, - és nem fogják ezért megnyúzni - hozzájárulva ahhoz, hogy „rendezzük végre közös dolgainkat..." ^-L.Losoncon és Füleken mar „a

n Mocsáry Lajos utca, vajon ies^ « valaha Pozsonyban vagy Túrocszentmártonban? BÖSZÖRMÉNYI ISTVÁN