Új Szó, 1993. január (46. évfolyam, 1-24. szám)
1993-01-06 / 3. szám, szerda
7 KULTÚRA ÚJSZÓI 1993. JANUÁR 6. "... A TÁJ ÉS A MÚLT FELÉTEK HÚZNAK"' NÉHÁNY VONÁS GYŐRI DEZSŐ 1945-49 KÖZTI PORTRÉJÁHOZ Győri Dezső (1900-1974) a két háború közötti csehszlovákiai magyar irodalom egyik legnagyobb hatású poétája, a Sarló körül tömörülő „újarcú" magyar értelmiség vezéralakja volt. Mielőtt a németek megszálltták volna Prágát ahová Győri ezúttal az 1938 januárjában . odaköltözött Magyar Újság szerkesztőjeként került -, Pozsonyba menekült, ahol az Új Hírek, majd az Esti Újság vette őt oltalmába. Itt jelent meg - a lap 1939. évi karácsonyi számában híres-nevezetes versfüzére, a háború fenyegetésével szembeforduló tizennégy részes, negyvenkét versszakos Magyar hegyibeszéd 1939 karácsonyán. (Ugyanebben a lapszámban egy másik műve, a Nagyapám naplója című „veres riportja" is olvasható. A Magyar hegyibeszéd... 1940-ben Emberi hang címmel a Szlovenszkói Magyarok Kiskönyvtárának önálló füzeteként is napvilágot látott, majd Magyar hegyibeszéd címmel még ugyanebben az évben Budapesten is kiadták.) Ám a baloldali költőnek, kinek „forrongó" dala „zászlóként lázított s szült híveket" egykor, az egyre inkább fasizálódó Pozsonyból is odébb kellett állnia, és az akkoriban Magyarországhoz tartozó Beregszászra menekült, ahol „félillegalitásban, a megjelentetés reménye nélkül tovább írja háborúellenes, antifasiszta költeményeit" (Szeberényi Zoltán). Győri beregszászi éveiről máig nem tudunk eleget, amennyi azonban itt születő versei ós néhány egyéb utalás alapján bizonyosra vehető, hogy mindvégig megőrizte szlovákiaiságának tudatát, s szlovenszkói magyar költőként élt - helyzetét ideiglenesnek tekintve - Beregszászon is. Móricz Zsigmond temetésén 1941-ben például ő búcsúztatta a felvidéki magyar ifjúság nevében az írófejedelmet. De az 1944-es keltezésű Pozsonyi barátaimnak című - Biónak, Rezsőnek ós Emil Boleslávnak, azaz Peéry Rezsőnek, Szalatnai Rezsőnek és Emil Boleslav Lukáčnak ajánlott - verse ezt a szlovákiai azonosságtudatot szólaltatja meg. A történelem azonban közbeszólt: bár 1945 után Csehszlovákia 1938 előtti határait állították viszsza, Kárpátalja a szovjet és a csehszlovák fél között 1945 augusztusában megkötött egyezménnyel a Szovjetunióhoz került. Koncsol László a második világháború utáni csehszlovákiai magyar irodalom kezdeteit kereső jeles tanulmánya (A harmadvirágzás korszakai - ívek ós pályák) 1976ban az első helyen említi példái között Győry Dezsőt: „Verseiből, verses üzeneteiből, vérségi kapcsolataiból (édesanyja változatlanul Rimaszombatban, Győry szülővárosában élt) ós holtig tartó szenvedélyes ragaszkodásából arra következtethetünk - írja róla a kiváló esztéta -, hogy vissza akart térni Csehszlovákiába". Nos, ami Koncsolnál másfél évtizeddel ezelőtt még csak következtetés volt, az mára már bizonyosság. Szalatnai Rezső hagyatékában ugyanis sikerült rábukkanni azokra a Győry-levelekre, amelyek egyértelműen Koncsol feltételezésének helyességét bizonyítják. Az első levelet a háború után 1945. június 12-én írta Győry Szalatnainak. Pontosabban: Szalatnainak és Peérynek, hiszen a levélben mindkettőjüket megszólítja „Kedves Bió és Rezső!" formában -, s külön is jelzi, hogy: „két példányban próbálok életjelt adni magunkról". E levélből egyébként is kiderül, hogy a Pozsonyi barátaimnak című versét az előző, tehát az 1944. év karácsonyán írta ós a sógora által juttatta el Pozsonyba. Maga is készül: egyelőre földművelésből ós baromfinevelésből tartják el a feleségével magukat, s mint „rendes ós jókedvű parasztokról" ír magukról, de nem titkolt vágyuk, hogy már ősszel, vagy legkésőbb a következő év tavaszán Pozsonyba kerüljenek. Egy hónappal későbbi levelében óhajtott hazaköltözésének időpontja már a következő évre tolódik át, ám változatlanul erősen bízik abHármas szándékkal rendezték meg a pozsonyi Szlovák Nemzeti Galériában a február végéig tartó A barokk és a zene című kiállítást. Amint Eva Trojanová, a galéria igazgatója elmondta, a pártállam idején a hazai gyűjteményekben fellelhető barokk kori képzőművészeti alkotásokat mert azok tudvalevően erősen kötődtek a valláshoz, nagy részük bibliai ihletésű - ideológiai meglontolásból igyekeztek Pozsonytól távol, vidéki kiállítótermekben elhelyezni. Ezért kapott például Zólyomban állandó otthont a Régi európai művészet című anyag. De mert a galéria munkatársai úgy érzik, hogy a pozsonyi közönség részéről van igény ilyen jellegű bemutatóra, s mert ma már ezt nem nehezítik ideológiai megkötések, a hiányt legalább átmeneti jelleggel, rövid időre szerették volna pótolni: barokk festményekből, grafikákból összeállítottak egy kollekciót. Ehhez egyébként jó apropót adott a Közép-európai barokk éve. A másik szándék tehát, hogy a barokk emlékeket, értékeket, műalkotásokat, a kor szellemiségét „reflektorlénybe" állító év alkalmából Európaszerte tető alá hozott rendezvények sorát a pozsonyi intézmény is gazdagítsa. Képzőművészet és zene - abból kiindulva, hogy az egyik a hanggal, a másik a képpel, tehát más-más érzékszervvel befogadható közeggel keresi a kapcsolatot a közönséggel, úgy tűnhet, jelrendszerük, kódjuk abszolút különbözősége miatt a művészeti megnyilvánulásnak olyan két területét képviselik, amelyek egymásnak közegidegenek, tehát esetükben nem feltételezhetünk intermediális kapcsolatot. Kifejtve ezt, arról van szó, hogy egyik sem képes alkalmazni a másik valóságjegy-hordozó komponenseit, egyik sem tudja átvenni a másik „nyelvén" létrehozott művészi valóságot. Csakhogy már rég nem abszurd a gondolat, hogy képesek kölcsönösen kifejezni egymás művészi valóságát. Nem egy olyan vizuális alkotást tudnánk említeni, amelyik zenével összefüggő motívumot ábrázol, de arra is találunk példái, hogy zenei alkotás mutat be valamely képi megoldással ábrázoll valóságot - Muszorgszkij Egy kiállítás képei című 1874-ben írt zongoraműve, melyet Viktor Alekszandrovics Hartman festőművész kiállítása ihletett. Sőt, vannak művészek, akik magát a zenét jelenítik meg sajátos képzőművészeti eszközökkel, illetve audiovizuális megoldásokkal Az idén láthattuk Milan Grygar Prágában élő festőművész ilyen jellegű kiállítását, hangos képeit a nemzeti galériában. Ma már kétségtelen, a kép kifejezhető, „megmutatható" hanggal és fordítva, a zenei akkordok lejegyezhetők vizuális, szín-vonal-ábrakóddal. (Ha a zene hangjegyekkel leírható, miért ne lehetne képzőművészeti eszközökkel lerajzolható, lefesthető?) S ez nemcsak a modern képzőművészeti irányzatok nehezen azonosítható, elutasítással akár túlzásnak, szélsőségesnek minősíthető találmánya, kreációja. Nem, ugyanis azt, hogy ez a gondolat már klasszikus korstílusok mestereit is foglalkoztatta, ők is keresték a zenei és a vizuális kifejezés kapcsolatát, bizonyítja A barokk és a zene című kiállítás. A harmadik szándék tehát az volt, hogy olyan intermediális, interdiszciplináris, újszerű kiállítást hozzanak létre, amely a barokk kori zene és képzőművészet kapcsolatát, a vizuális és ban, hogy állampolgárság tekintetében a csehszlovák hatóságok vele majd kivételt tesznek, s nem lesz akadálya az optálásának. Barátai segítségét kéri hát az ügyben, annál is inkább, mivel Beregszászon, úgy érzi, nem nagyon ván keresnivalója. Pest pedig nem vonzza őt. A levélből, már csak irodalomtörténeti érdekessége miatt is, érdemes e helyen hosszabban idéznünk: „Szeretnék jövőre hozzátok kerülni. Talán, ha optálás útján. Úgy gondolom, ha tesznek egy kivételt, erre ón igényt jelenthetek be. Én 40 évig Prágában s Pozsonyban maradtam. Kényszerítő körülmények között bújtam meg azóta itt, egész családom Szlovákiában él s maradt, ós kissé nyugalmasabb időben bizonyára mérlegelhetik emberséges emberek azt, ami velem kapcsolatban mérlegelhető. Kérlek Benneteket, nézzetek szót, s üzenjétek meg e sorok átadójával, mint vélekedtek s Lukáč vagy Ursíny révén mit lehetne tenni. Itt, úgy hiszem, kevesebb keresni ós dolgozni valóm van. Pest nem vonz, a táj ós a múlt felétek húznak." 1945 nyarán a második világháború éveiben Ungvárra került Sándor László is hírt ad egyik levelében Szalatnainak Győryről, jelezve, hogy ő is „itt él, Beregszászon". Egy évvel később Sándor László már úgy tudja, hogy Győry optálása már megtörtént: „Dodó, amíg lehetett, dolgozott a lapba, de immár kilenc hónapja nem csinál semmit. Hír szerint optált és feleségével együtt haza készül, Batyiba", azaz Rimaszombatba. Szalatnai Győryhez Irt (válasz)leveleit egyelőre nem ismerjük, Igy nem tudhatjuk, hogy pozsonyi barátai milyen lépéseket tettek a vox humana költőjének hazakerülése érdekében, illetve hogy a költő optálásának ügye min bukott el. De 1945. szeptember 19-e és 1947. augusztus 28-a között további Győry-levelet sem ismerünk, ami azért is sajnálható, mert bizonyos, hogy hazakerülésének terve épp ebben az időben hiúsult meg végérvényesen. Győry a zenei kifejezés összefüggéseit, áthatásait illusztrálja. Az összeválogatott anyag öt tematikus egységre osztva jelzi az utat, amelyet a zene a templomból indulva megtett a vidéki, népi környezeten keresztül egészen a főúri udvarokig - más-más tartalmi és vizuális alkotóelemként szerepelve a barokk képeken. Előbb csak mellékesebb, dekoratív, majd központi, ikonográfiái funkciót betöltve, helyenként erotikus aláfestést kölcsönözve a jelenetnek. A vidéki környezetben - a szegény réteg számára - a zene a csoportos szórakozás egyik formájának, a táncnak, a szertartásos ünnepi vigadalomnak erőt, lendületet adó forrása. A hangsúlyt itt még nem a zene, hanem a környezetrajz, esetenként a szertartás, a hagyomány bemutatása kapja A pásztorkörnyezetben, a bukolikus képeken a zene a magányos pásztor és az állatok, a természet közötti kapcsolatteremtés eszköze. A beleélés, az átélés, az idillikus nyugalom kifejezése kerül a középpontba. A természet a zenének mintegy kitűnő akusztikát adó, aprólékos kidolgozással és plasztikus lágyságot teremtő faktúrázással létrehozott élő kupolaként jelenik meg. A nemesi udvari környezetben, az általában koncerten megszólaló muzsika életformát meghatározó, életformához tartozó elem, a szellemi kommunikáció eszköze, a meghitt társas érintkezés közege. Ünnepélyessé, fennköltté teszi a hangszerek megszólaltatói és befogadói közti kapcsolatot. A biblikus, mitológiai tárgyú képeken a zene nyelv, amely valamely felsőbbrendű lénnyel közvetít kapcsolatot. Kultikus tárgyként keegyik, 1947. november 15-ón írt leveléből ugyan még megtudhatjuk, hogy szeptemberben beadták az útlevélkórelmüket a szovjet hatóságokhoz, ám az nem derül ki egyértelműen, hová, csupán gyanítható, hogy immár Magyarországra. Otthonról ugyanis változatlanul riasztó hírek érkezhettek hozzá, s nyilvánvalóan értesült Peéry (és mások) távozásáról is. A következő (meglevő) Győry-levél - egy postai levelezőlap - már 1949. július 14-én íródott Pozsonyból Budapestre, hiszen időközben már Szalatnait is áttelepítették. A Beregszászról frissiben ugyancsak a magyar fővárosba áttelepült költő amint tehette, sietett hazalátogatni egykori hazájába, s innen üdvözölte „a pozsonyi redakcióból" - azaz az 1948. december 15-e óta megjelenő Új Szó szerkesztőségéből barátját. A levelezőlapot Győry, továbbá Egri Viktor, Szabó Béla és Federmayer István mellett még négyen írták alá. A szóban forgó, tehát az 194548 közötti években Győry verseket, versfordításokat ós publicisztikát közöl a Vörös Hadsereg magyar nyelvű lapjában, a Magyar Újságban, továbbá a beregszászi Vörös Zászlóban, az ungvári Munkás Újságban és a Kárpáti Igaz Szóban. Riport a hóhér kötelén cfmmel Gyömöri Dénes néven - lefordította a fasiszták által kivégzett cseh kommunista újságíró, Július Fučík Üzenet az élőknek című elhíresült börtönnaplóját is. (Szeberényi Zoltán Győryről szóló monográfiájában ugyan azt írja, hogy írónk elsőként fordította magyarra a szóban forgó kis könyvecskét, ám az övével egyidőben készült el ós jelent meg 1947-ben Peéry Rezső több kiadást megért fordítása is. Egyébként maga Győry is azt írja egy helyütt - jelesen a Férfiének cfmű 1974-es versválogatásának a fülszövegében, hogy fordítása az „elsők közt" jelent meg.) A válogatott köteteibe fölvett, 1945 és 1948 között írt versei egyébként egyetlen olyan motívumot sem taralmaznak, melyek közvetlenül utalnának a csehszlo: 4 vákiai magyarság keserves helyzetére, szenvedéseire. Sőt 1946-os verset sem találhatunk közöttük, ami pedig közelebb vihetne bennünket annak megfejtéséhez, megértéséhez, hogyan reagált Győry a népét, szülőföldjét ért embertelen megpróbáltatásokra. Elképzelhetőnek tartjuk azonban, hogy hagyatékának gondosabb átvizsgálása során onnan előkerülhet még egy-két ilyen vonatkozású vers, vázlat, följegyzés is. Ezt a feltételezésünket látszik megerősíteni az Új Szó egyik, néhány évvel ezelőtti, 1989. március 6-án megjelent közleménye is (Demjén Ferenc: Irodalomtörténeti adalék), mely több, ez időből származó, publikálatlannak vélt Győry-vers előkerüléséről ad hfrt. Ugyanígy kideríthető az is, hogy 1945 után, 1949-es Budapestre való költözéséig közölt-e Győri valamelyik magyarországi lapban. Az érdekességek közé tartozik, hogy az áttelepített csehszlovákiai magyarok hetilapja, az Új Otthon 1947. november 1-i számában újra leközölte Győry Magyar óletiskola című versét, amely eredetileg a költő Újarcú magyarok cfmű kötetében jelent meg 1927-ben Berlinben. (Az Új Otthon természetesen erre a kiadásra támaszkodott. Később a költő kisebb módosításokat eszközölt a szövegen, Igy annak későbbi kiadásai már ezek figyelembevételével láttak napvilágot.) Az Új Otthon szerkesztői jó érzékkel emelték be lapjukba ezt a verset, amely ugyan kétségtelenül nem tartozik Győry költészetének legsikerültebb opuszai közé, üzenete egy az egyben értelmezhető a csehszlovákiai magyarság helyzetére is. „Járjuk az életiskolát, ezer kérdés sebét sajogjuk s káromoljuk a szülecsókot, hogy mért nekünk kellett megérni? de Mesterem a föld felett lassan megnyitja a szemem, ó, milyen más lesz a magyar kijárván ezt az iskolát, ahol magabőrén tanul s a tandíj egész nemzedékek." TÓTH LÁSZLÓ "Az írás részlet egy, az MTASoros Alapítvány ós a Magyar Hitelbank Művészeti Alapítvány támogatásával (is) készülő monográfiából. FESTETT MUZSIKA KIÁLLÍTÁS A SZLOVÁK NEMZETI GALERIABAN rül középpontba a hangszer a vadászjeleneteket ábrázoló műveken; ezeken ember és állat az indulóként megszólaló zeneszó mágikus erejének vonzásában mozdul. Végül az Apolló-motívumot témaként feldolgozó antik tárgyú képeken, a mintegy színpadias beállítású jelenetekben az intim érzelmek kifejezője, a csábítás eszköze a hangszerből felhangzó, érzékelhetően lírai zene. Mivel gazdagította a barokk kori képzőművészetet a korabeli zene? Elsősorban a szubjektivitás volt az a többlet, amely zenei hatásra megjelent a festményeken. A szubjektivitás pedig az ábrázolás, a képi kifejezés árnyaltságában, az atmoszféra intimitásában nyilvánul meg. A zene két, ma azt mondanánk, csatornán keresztül hatott a képzőművészeti alkotásra: egyrészt magán az alkotón (ahogy átélte a zenét), másrészt pedig a tipikus barokk hangszerek ábrázolt megszólaltatóinak, hallgatóinak a zene hatására változó énjükön keresztül. Az ilyen látvány, mély szubjektivitással megérintve a nézőt, aszszociatív úton a zenén keresztül is megközelíthetővé teszi a megragadott valóságot. Ez pedig nem más, mint VÁNDORHEGEDŰS, 17. századi holland festő (Ľudmila Mišurová reprodukciója) két - más-más közegű - művészeti ág együtthatása. Különös élményt kínál tehát a galéria - egyrészt a témakörök szerinti elosztással rendszerezett grafikákkal és lestményekkel, másrészt a vizuális valóságot alátámasztó hangszertörténeti bemutatóval, harmadrészt pedig az atmoszférát erősítő szép barokk zenével. A kiállítás bemutatja - amiként az elején említettem -, hogy milyen erős érdeklődéssel fordultak a képzőművészek zenével kapcsolatos témákhoz, dokumentálva egyben a zene jelenvalóságát a barokk kor emberének hétköznapjain és ünnepein. TALLÓSI BÉLA