Vasárnap, 1992. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)
1992-07-31 / 31. szám
Q Vasárnap „M i nem határmódosítást akarunk, hanem természetes jogainkat kérjük“- Janics úr, a publicisztikáját és nyilvános megszólalásait figyelve úgy tűnik, ön kitart a meggyőződése mellett. Elsősorban ama tekintetben, hogy a kisebbségi jogok nem a szlovákság ellen irányulnak. Ellenkezőleg: ezek demokratikus kiteljesedése csak elősegítheti a megbékélést, a szlovák-magyar kiegyezés szándékát. ön, aki 1990 júniusát követően két esztendeig a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom parlamenti képviselője is volt Pozsonyban, vajon a vágkirályfai magányból miként tudja nyomon követni a belpolitikai élet fordulatait?- Olvasni kell, hogy tisztán lássak. A napisajtót, a hetilapokat, a frissen megjelenő folyóiratokat s könyveket. Ez eléggé költséges dolog, de elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy az ember meglássa és kié- rezze: milyen érzelmek vannak jelen a társadalomban, illetve minő irányvonalak vannak kibontakozóban...-Kereken két hét távlatából miként látja Václav Havel lemondásának tényét?- Hogy teljes mértékben igaza volt, amikor a leköszönés mellett döntött. Tulajdonképpen ez egyfajta reváns volt a vele szemben tanúsított szlovák magatartásért. Persze, hozzátartozik az igazsághoz, hogy nem a szlovákság, hanem a szlovákok egy csoportja vált Havel ellenessé. Jobbára azok a politikusok, akik szinte szemrebbenés nélkül átejtették a szlovák választópolgárok jelentős hányadát. A parlamenti képviselethez jutott szlovákiai pártok közül ugyanis sem a DemokratiInterjú Janics Kálmánnal 992. VII. 31. kus Szlovákiáért Mozgalom, sem a körülötte legyes- kedő Demokratikus Baloldal Pártja nem mondta ki világosan, hogy közös erővel kiütik a nyeregből Havelt, illetve a szuverenitási nyilatkozat ürügyén szétverik Csehszlovákiát. Ezt nyíltan legföljebb a Prokes vezette Szlovák Nemzeti Párt hangoztatta, ők viszont csak a szavazatok hét-nyolc százalékát kapták! Mindebből nyilvánvaló, hogy mind Vladimír Meciar, mind Peter Weiss egyszerűen felültette a szlovákiai választóknak több mint a felét.- ön szerint a ,,bársonyos ellenforradalom “ időszakát éljük, avagy a hetvenes évek legelejéről ismert normalizáció látszik visszatérni?- Én egy veszedelmes rebolsevizációs hajlandóságot tapasztalok. Olyan elöérzeteim vannak, hogy elsősorban a sajtót akarják megrendszabályozni; innen pedig már csak egyetlen lépés szükségeltetik ahhoz, hogy a társadalmat is megfélemlítsék.- Állampolgárként vagy szlovákiai magyarként vannak-e inkább félelmei?- Magyarként is, állampolgárként is. Úgy tűnik, Szlovákiában valóban könnyűszerrel válságba sodródhat a demokrácia, és akkor a bennünket megillető jogokat is csak nehezen, vagy egyáltalán nem tudjuk kiharcolni. Jelenleg ugyanis a nemzetállam szelleme, a nacionalizmus légköre van előretörőben. Az objektivitás kedvéért hozzá kell tennem a szlovák nacionalizmus hátterét. Kevesen tudatosítják ugyanis, hogy 1945 óta itt két nemzedéket magyargyűlöletben neveltek föl; s most csak kamatoztatni kell az évtizedeken át táplált ellenségképet. Szlovákiában ma még kevesen tudatosítják, hogy a múlton rágódó érzelmi politika sehová sem vezet. Ez olyasmi, mintha térkép nélkül menne valaki a vadonba. Pedig most itt lenne az esély, hogy kiküszöböljük mindazokat a veszélyeket, amelyeket ránk épített a sztálinizmus. A szlovákiai magyarság csupán azt kéri, hogy ruházzanak fel bennünket mindazon jogokkal, amelyeket az európai fejlődés alapján megkövetelünk. Az emberi jogokba ugyanis beletartoznak a nemzetiségi jogok is. És fordítva: a nacionalizmus az elnyomás eszköze. Ezért az európai integráció alapfel' tétele nem lehet más, mint az ilyen irányú politikai gondolkodás megváltoztatása és a múlt századi megközelítések ellehetetlenülése. Sajnos, Szlovákiában egyelőre más irányú a fejlődés. A nacionalizmus veszélyeinek elhárítása, az intellektuális és emocionális környezetvédelem helyett, inkább az idő és a történelem csapdájában vergődünk. Ezért tapasztalni magyarellenességet, a csehekkel való szembefordulás szándékát...- Véleménye szerint egyenlőségjel tehető - például - a Meciar-Knazko-Prokes trió és az átlagember közé?- Miroslav Kusy professzorral egyetértésben azt vallom, hogy a szlovákság hetven-nyolcvan százaléka nem eredendően nacionalista; viszont könnyen kijátszható holmiféle ügyes propagandával. Régi igazság, hogy ha a szomszédban túl sok a bunkósbot, akkor kiki előbb-utóbb a saját udvarán is elkezd keresgélni ilyesfélét valami porlepte zugban. Nos, a legutóbbi választások előtt a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalomnak kitűnően sikerült. Sikerült elhitetniük a szlovák átlagemberrel, hogy csakis jó jövőt sejtethet, ha Meciar és csapata visszatér. Most már inkább a kijózanodás időszakát éljük, a DSZM jelenleg aligha kapna újra 37 százalékot. Például egy referendum esetén.- ön még bízik a népszavazásban?- Illenék, hogy megrendezzék, elvégre ez alapeleme a demokráciának. Ha viszont időnap előtt kettészakad az ország, akkor már nemigen lesz értelme megtartani.- Országszerte sűrűn hallani olyan hangokat is, hogy a cseheknek immáron balgaság lenne közös államban maradni Meciarral...- Nekem az a véleményem, hogy a csehek semmiképpen sem akarták felrúgni Csehszlovákia egységét. Ugyanakkor megdöbbentek, amikor a Szlovák Nemzeti Tanácsban egy cseh- és magyarellenes, lényegében nacionalista koalíció jutott többséghez. Valószínűleg ezért változtattak ők is hangnemet, beszédstílust, a tárgyalások során ezért lettek ők is keményebbek.- ön szerint a csehek, egy kedvező fordulat esetén, akár visszakozt is fújnának?- Én ezt elképzelhetőnek tartom, hiszen Vladimír Meciarról köztudott, hogy olykor egyik napról a másikra is megváltoztatja a nézetét, ami a Morva folyón túl bizonyos fokú engedékenységet eredményezhetne. Titkon bízom egy ilyen fordulatban...- Nem illúzió ez?- Ki tudja. Az életben, kiváltképpen a politikában, semmi sem kizárt dolog.-ön hogyan értékeli az 1992. július 17-én elfogadott, örömtüzekkel is megünnepelt szlovák szuverenitási nyilatkozat szövegét?- Frázisszerűnek tartom, hiszen semmi újat nem mond. Az áll benne, amit az 1968-as alkotmány is rögzít. Határozottan hiányolom viszont, hogy meg sem említi a magyar nemzeti kisebbséget, amely Szlovákia lakosságának több mint 10 százalékát alkotja! Itt kell elmondanom azt is, épp ezért hibásnak tartom, hogy a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom - amelynek tiszteletbeli elnöke és két évig a parlamenti képviselője voltam - reprezentánsai egytől egyig tartózkodtak a szavazásnál. Én elvártam volna, hogy rendre nemet mondjanak.- Janics Kálmán tehát nemmel szavazott volna?- Határozottan.- Elsorolná az érveit is?- Mert pontosan, konkrétan, következetesen kell politizálni. Nem kerülő úton, hanem közvetlenül kell elvetni az olyasmit, ami megtagadja a nemzeti kisebbségek egyéni és közösségi jogait; ami másodrangú állampolgárrá, „minőségünkben“ is kisebbséggé süly- lyeszt bennünket. Elvégre nem fenyegetjük a szlovák nemzet egyetlen egy más jogát azzal, ha saját intézményeket, kulturális és oktatásügyi önigazgatást, a helyi önkormányzatok megerősödését szorgalmazzuk. Mi nem határmódosítást akarunk, hanem természetes jogainkat kérjük. ’92 nyarán némi keserű szájízzel kell megállapítanom, hogy e tekintetben már a gyászosan levitézlett CSKP 1968-as akcióprogramja is mesz- szebbre ment, mint a mai „demokraták“.-A szuverenitási nyilatkozat parlamenti vitájában Csáky Pál azt kérte: az SZNT adjon garanciát arra, hogy a leendő szlovák alkotmány tételesen is rögzíti majd a Szlovákiában élő nemzeti kisebbségek konstitú- ciós jogait. Ezt az indítványt a teremben jelenlévő 147 pozsonyi honatya közül mindössze 17-en támogatták!. ..- Ez meghökkentő valóság! Most hasonló a helyzet, mint 1990 őszén. Akkor a Matica slovenská által benyújtott nyelvtörvényjavaslat bizottsági vitájában fölálltam, és fölolvastam a szóban forgó előterjesztés azon mondatát, hogy a Szlovák Köztársaságban csak a szlovák nemzet az államalkotó, így csakis az ö nyelve lehet az államnyelv. Utána pedig azt mondtam: „Kérem, most egy másik idézet következik: »Állampolgár csak az lehet, aki tagja a nemzetnek. Ez az idézet nem egyéb, mint Hitler Adolf 1920-ból származó deklarációja 23. pontjának szövege!« Gondolom, mind a kizárólagosságra építő nyelvtörvény, mind a nemzetállam szorgalmazói nagyon veszedelmes útra tévedtek. Európa nyugati fele ugyanis az integráció felé halad, ott manapság már senki nem fogadja el azt a tételt, hogy az államot csupán egyetlen nemzet alkotja.-Hogyan értékeli a Meciar-kormányzat kormány- programját, amely csak egyénenként, itt élő állampolgárként ismeri el a szlovákiai magyarságot, nemzetrészként viszont nem. Ráadásul az anyanyelvi oktatást is csak másodlagosnak mondja ugyanez a program...- Nézze, az egyéni jogokról beszélni látványos dolog, de nem egyéb az üres gesztusnál, hiszen egyénenként szinte lehetetlenség megszervezni a jogvédelmet, az ide tartozó kisebbségi jogokat. Hatszázezer, vagy annál is több szlovákiai magyar - egyénenként - aligha fog jogorvoslásért folyamodni az Európa Tanácshoz, netán a hágai nemzetközi bírósághoz... Ellenkezőleg, a közösségben viszont enyhül a félelem. Például az anyanyelvi oktatás jogának megőrzését illetően. Ahol ugyanis nincs anyanyelvi oktatás, ott könnyen eláraszt mindent az asszimiláció veszélye. Ez az egyik fő oka annak, hogy én a helyi önkormányzatok autonómiájának elvét vallom, elvégre ók ismerik a legjobban a helyi viszonyokat. Ez irányú bizalmam egyik forrása, hogy Dél-Szlovákia szerencsére csendes, nincs e tájon semmiféle szlovák-magyar konfliktus. Legföljebb a hajdani áttelepültek izgágáskodnak néhanapján.- Jozef Márkus, a Matica slovenská elnöke is Nyíregyházán született...- Igen. Tulajdonképpen az édesapjától kellene megkérdezni, aki „odaát“ is lelkész volt, hogy a háború után miért hagyta faképnél a híveit? Hogy nincs-e lelkifurdalása az értelmiség nélkül maradt magyarországi szlovákság létszámbeli megfogyatkozásáért?! Persze, 1946-ban nemcsak a Markus-család, hanem a magyarországi szlovák értelmiség színe-java átjött Csehszlovákiába, ahol életszínvonal dolgában összehasonlíthatatlanul jobb körülményeket találtak.-Ha már a lavírozásnál tartunk, ugorjunk vissza a mába! ön nem furcsállja, hogy a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom és elsősorban Vladimír Meciar elutasítja a párbeszédet a parlamenti képviseletet szerzett magyar koalícióval?- Erről egyszerűen nincs különösebb véleményem, hiszen ez sértő és antidemokratikus magatartás. Úgy tűnik, a DSZM-ben megfeledkeznek arról, hogy Európa szívében vagyunk; így a világ nemcsak látja ezt, hanem jegyzi is. Ez a magatartás Václav Havel ignorálásával rokonítható.-A fennkölt s agyonünnepelt szuverenitásból így akár szomorú magány is lehet?-Valószínűleg. Először szánalmas magány, azután pedig pénztelenség. Az ilyesmire a külföldi tőke is érzékenyen reagál.- ön közép-európai súlyú ügynek tartja az önrendelkezési nyilatkozat kikiáltását?- Okvetlenül. Már csak azért is, mert Havel, Dubcek, Carnogursky ellenében, a nemzeti kisebbségeket kis- korúsítva és népszavazás nélkül döntöttek erről a deklarációról. Mindez erősen bolsevista ízű taktika. Az elmúlt évtizedekben bőven tapasztaltunk ilyesmiket.- Janics úr, indokoltnak tartja a szlovákiai magyarság egyre sűrűbben tapasztalható félelmeit?- Bonyolult kérdés. Egyrészt úgy érzem, hogy az itt élő magyarság a rendszerváltás óta önérzetesebb, öntudatosabb lett. Másrészt viszont senki sem hatálytalanította a kassai kormányprogramot, senki egy pardont sem mondott a kollektív bűnösség és a hontalanság éveiért; ráadásul a szlovák történetírás is elegánsan, szinte nyomtalanul elsiklik efölött.- ön viszont könyvvel, publikációkkal is igazolhatóan értője a szóban forgó időszaknak. Hadd tegyem fel hát a kérdést: vajon mire gondolt negyvenvalahány esztendővel később, 1992. július 17-én, a szlovák nemzet államát sürgető szuverenitási nyilatkozat elfogadásának estéjén?- A tévét néztem, és bizonyos értelemben megnyugtatott, hogy az örömtüzek körül sehol sem volt akkora örömujjongás, mint ahogy azt előzetesen beharangozták. Érdekes, hogy az esti ünnepségeken, az előzetes híresztelések ellenére, Vladimír Meciar sem jelent már meg az emberek között. Mintha a szlovákság körében is egyre nagyobb aggodalmat tapasztalnék... Megszokták a közös államot, és most nagyon sokan becsapottnak érzik magukat. Úgy tűnik, egyre többen vannak, akikben tudatosul a lépéshátrány veszélye.- Köszönöm az interjút! MMÍs/ Péter Méry Gábor felvétele