Vasárnap, 1992. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)
1992-07-24 / 30. szám
B i/asárnap i i I ^ _ ülei orvosok, ő is annak Ofc tanul. A prágai Károly Egyetem orvosi karának hallgatója. Ismerkedését a medicinával Kassán kezdte, majd három év után átlépett Prágába. Jelenleg 24 éves és mint a fiatalok általában, szeret utazni, világot látni. Ez a rövid életrajzi kivonat. Pőthe Péter rimaszombati pszichiáterjelölt bemutatása azonban távolról sem volna teljes és objektív, hisz életvitelében és közéleti tevékenységében is egy kortársai között párját ritkító egyéniség rejlik e név mögött. A Rima partjáról indult, ahová mindig szívesen látogat haza, nemcsak szülei és barátai miatt, de azért is, mert gömöri magyarként itt érzi magát otthon. Származására büszke, s az eltelt, eseményekben gazdag két év alapján ezt még hangsúlyozottabban vallja. Újdonsült prágai diákként a bársonyos forradalmat annak bölcsőjénél, a Vencel téren élte meg, de később is aktív résztvevője maradt az eseményeknek. Közben az egyetemen is zajlott az élet, Péter jelentkezett egy amerikai tanulmányútra kiirt pályázatra. AnA két barát: Pőthe Péter és Szabó Sándor egyik ambuláns beteg, a másik fekvőbeteg. Velük kellett törődnöm, kezeltem őket és rendszeresen írásban is értékeltem állapotuk alakulását. Kicsit furcsál- lottam, hogy ők másképp végzik a diagnosztizálást, és nagy meglepetésemre a kórlelet megnevezésében is van eltérés. Egyébként mindent számítógépen részem lehetett. Részt vettem Florida Sarasota városában a szervezet első amerikai-kanadai konferenciáján, ahol előadást is tartottam „A személyiség változásának szociológiai, lélektani összefüggései a kommunista uralom 40 évének tükrében“ címen. Nem szép az öndicséret, de úgy éreztem, nagy sikerem volt. Szabó professzorral egyébként gyakran elbeszélgettünk és azzal búcsúztunk, hogy Csehszlovákiában megpróbálok további híveket, támogatókat, tagokat szerezni a szervezetnek. végeztünk, videofelvételről értékeltük, elemeztük a páciensekkel folytatott beszélgetéseket. Bár érdeklődéssel hallgattam a fiatal orvosjelölt jó nevű kórházakban eltöltött hónapjairól szóló élménybeszámolóját is, az igazi meglepetés csak ezután következett. Az történt, hogy első tíznapos ott-tartózkodása idején egy harvardi professzor megkérdezte, csehnek vagy szlováknak érzi-e magát. Mikor azt mondta, magyarnak, a professzor meglepődött, majd nagy előzékenyen bemutatta egyik ott tanító, magyar származású kollégájának. így ismerkedett meg Szabó Sándor Szabadkáról származó patológussal, Sellye János egykori tanítványával. Péter erre így emlékezik:- Szabó Sándort végtelenül kedves, közvetlen, nagy tudású orvosnak ismertem meg. Mikor elmondtam prágai élményeimet, a Romániának nyújtott humanitárius segítségnyújtásban vállalt feladatteljesítésemet és sok minden mást, őszinte baráti kapcsolat alakult ki közöttünk. Gyakran találkoztunk, segítettem a munkájában, és később a lakására is meghívott. Nála havonta egyszer afféle kis Harvard-kör, a magyar származású amerikai tudósprofesszorok baráti köre találkozik. Jól éreztem magam körükben és ók is befogadtak. Itt szereztem tudomást az 1990-ben Sidney-ben megalakított Magyarok Nemzetközi Orvostudományi Akadémiájáról, amely a világ különböző országaiban élő, magyar származású kutatók integrálódását szolgálja. Az ö jóvoltukból további nagy megtiszteltetésben is Előadás az Akadémia első amerikai -kanadai konferenciáján goiul kellett esszét írniuk, majd második feladatként a Prágában zajló orvosképzéssel kapcsolatban kellett beszélgetést készíteni egy kijelölt emberrel. A mindkét szűrön átjutott tízfös csapatba Péter is bekerült, így került el a bostoni Har- vard Egyetemre. Tíznapos ott-tartózko- dásuk alatt következett az újabb örömteli esemény: meghívó a hírneves Har- vardra. Ennek történetét azonban már halljuk Pétertől: TANULSÁGOS HÁROM HÓNAP BOSTONBAN- Nagy megtiszteltetés volt számomra, mikor a tízfós csoportból engem kértek fel arra (bizonyára a prágai diákmegmozdulásokban való részvételemről tudomást szerezve), hogy tartsak beszámolót a forradalom napjairól, illetve a kommunista párt negyvenéves egyeduralmának történelmi és társadalmi vonatkozásairól és a lakosság szociális helyzetének alakulásáról. Amit tudtam, rövid idő alatt összeszedtem és legjobb tudásom szerint előadtam. Jóleső érzéssel nyugtázhattam, hogy beszámolóm tetszett a publikumnak, s lényegében ennek köszönhettem a három hónapra szóló újabb meghívást. örültem, mert az ott töltött tíz nap nem a város, de az egyetem megismeréséhez is kevés volt, nem is beszélve az ottani oktatás és orvosi gyakorlat tüzetesebb tanulmányozásáról, ami felettébb érdekelt volna. Az elmúlt év szeptemberében utaztam és decemberig voltam Bostonban. Feledhetetlen és tanulságos három hónap volt. Megérkezésem pillanatától ottani diákként kezeltek. Nem dédelgettek, de nem is mellőztek. Klinikai gyakorlatra is beosztottak... Ekkor döbbentem rá, mennyivel előbbre vannak, elméletben és gyakorlatban is képzettebbek, mint mi. Az egyetemen meglepett a hallgatók és a professzorok közötti közvetlen viszony. Igaz, bárki nem jut be a Harvard- ra, de aki már ott van, nyíltan, hangosan is vitába száll a tanítójával. Egyébként saját belátásuk és tapasztalatuk szerint a hallgatók is pontozzák, értékelik az orvosprofesszorokat. A legtöbb ismeretanyagot mégis a klinikai gyakorlat adta. Két hónapot a Har- vard egyik legismertebb kórházában, a Beth Israel Hospital osztályain töltöttem el. Egy hónapot pedig a Childrens’ Hospitalban, az egyetem gyermekkórházában. Az ottani diákok harmadéves hallgatók voltak. Én ugyanazt végeztem, amit ók. Két páciensem volt: az AMERIKAI-EURÓPAI EGYÜTTMŰKÖDÉS Péter a csehszlovákiai szervezet alapjainak lerakásában hál’ Istennek olyan kiváló szakemberekre, tekintélyes közéleti személyiségekre, segítőtársakra talált, mintdr. Rácz Olivér és dr. Bauer Győző. A szervezetet mintegy száz taggal azóta önálló jogi személyként bejegyezték. Mindannyian olyan „család“ tagjainak tudhatják magukat, melynek a Nobel-díjas amerikai kutatók, John Axelrod, vagy a hírneves magyar anatómus orvosprofesszor, Szentágo- thai János és mások is tagjai. Az újdonsült csehszlovákiai szervezet tagjai közül többen ott voltak ez év májusában Balatonaligán az Akadémia első nemzetközi kongresszusán, melyet Göncz Árpád is megtisztelt jelenlétével. Jelen voltak a keleti tömb országainak orvosai, egyetemi dékánjai, a kutatók az amerikai tanulmányút, esetleg a tengeren túli továbbtanulás lehetőségeiről is tájékozódhattak. Több Ízben is elhangzott, hogy az Akadémia ezt minden rendelkezésre álló eszközével segíti majd, de az érdemi ügyintézést az egyénnek, vagy az illető ország szerveinek kell vállalnia. Ugyancsak itt érett meg az az elhatározás, hogy a szervezetnek további tagokat, támogatókat, híveket verbuválnak, esetleg a nagyobb városokban klubokat is létrehoznak. Hazánkban e téren Kassán jutottak a legmesszebbre. TERVEK NÉLKÜL Ő SEM TUD ÉLNI Péter jelenleg Rimaszombatban a szülői házban piheni ki az elmúlt hónapok és vizsgák fáradalmait. Tervek nélkül viszont ö sem tud élni, hisz találkozásunkkor arról is sokat beszélgettünk, mit vár a jövőtől, hogyan képzeli el életpályájának további alakulását. Ezekről is őszintén és nyíltan fogalmazott:- Most éppen tanulok, mert vizsgázni szeretnék a Harvardon. Persze csak akkor, ha erre lehetőségem nyílik. Előnyömre szolgál, hogy már ismerem az ottani viszonyokat. Továbbá élénken foglalkoztat egy olyan akadémiai fórum, összejövetel megszervezése itt - szőkébb pátriámban, Gömörbén -, mint amilyen Magyarországon volt. Ezt elképzeléseim szerint édesapáméknál a csízi fürdőben szeretnénk megvalósítani, ahol jelenleg ö az igazgató főorvos. Persze vannak távlati terveim, vagy talán álmaim is. Az egyetem befejezése után szeretnék továbbra is behatóan - vagyis a kutatás szintjén - foglalkozni a pszichiátriával. Titkolt vágyam egy-két évre kijutni a Harvardra és ott biokémiai kutatásokat végezni. Aztán visszajönnék ide, Csehszlovákiába (vagy nem tudom, hogyan fogják majd akkor hívni) abba a kórházba vagy kutatóintézetbe, ahol éppen szükség lenne rám. Polgári László TARTÓS BARÁTSÁG VASÁRNAPI ELMÉLKEDÉS Kettőn álla vásár Vladimír Meciar népszerűsége valójában azóta növekedett rohamosan, amióta mintegy másfél évvel ezelőtt kiebrudalták a kormányfői székből. Már akkor bejelentette, hogy visszatér. S íme, megtörtént... A jelenlegi kormányfő megnyilatkozásait már a választások előtt figyelemmel kísértük, mert személyében az eljövendő győztes párt vezérét sejtettük, aki meghatározta terebélyesedő mozgalmának programját. Kisebbségünkkel kapcsolatos kijelentéseit akkor még óvatosan fogalmazta, választási „tízparancsolatában“ is leszögezve a nemzeti kisebbségek teljes értékű fejlődésének biztosítását a nemzetközi megállapodásokkal összhangban és a nemzetközi standardnak megfelelően. Sokak figyelmét elkerülte, hogy ezt követően a mozgalom második embere - mintegy a munkamegosztásban előre megegyezve - nyomban kijelentette, hogy Szlovákiában a magyar nemzeti kisebbség jogai meghaladják az európai átlagot. E két nyilatkozat semmiképp sem választható el egymástól és felfigyeltető jelzés. Mert mi következhet abból, ha a nemzetiségi jogokat európai szinten biztosítják, de a jogok jelenleg ezt a szintet már meghaladják? A „ki- egyenlítés“ talán e jogok megnyirbálásával képzelhető el? A választások után a parlamentbe került magyar politikai pártok kisebbségünk helyzetének rendezését fontolgatva, felvetették az autonómia kérdését. Korántsem kész javaslatként, inkább hangosan gondolkodva. Az új kormányfő nem késlekedett, nyomban megpróbálta elejét venni a további kísérleteknek. Vladimír Meciar nem az a politikus, aki valaha is védekezik (pedig számtalan támadás érte és éri), hanem rögtön támad. Most se cselekedett másképp. Mielőtt politikai pártjaink pontosabban körvonalazhatták volna valamiféle autonómiára vonatkozó elképzeléseiket, Vladimír Meciar nyilatkozatot tett közzé. Utalt arra, hogy az autonómiára irányuló törekvések bölcsője lényegében Magyarország, s mögöttük feltehetően távlati területi igények szándéka rejlik. Szavai szerint a csábításnak a hazai magyar politikai pártok se álltak ellent... Meciar a magyar kormány általa feltételezett szándékainak illusztrálására kijelentette, hogy Magyarország szükségeihez képest már most is aránytalan mértékben fegyverkezik és hadgyakorlatait a NATO hadgyakorlataihoz hasonlította. Nincs tudomásunk arról, hogy e tényt korábban, vagy azóta valaki is bizonyította volna, de a szlovák közvéleményben így is nyugtalanságot keltett. Talán ez lett volna a cél? Milyen irányba is lőtte ki nyilait az új szlovák kormányfő? Először is félreérthetetlenül a magyar kormány tudomására hozta, hogy a szlovákiai magyar nemzeti kisebbség sorsa iránti érdeklődése (hát még netán támogatása) mögött leplezett irredenta szándékokat sejt. Ez pedig olyan tevékenység, amit az európai közvélemény aligha fogadna megértéssel, tehát következésképpen a magyar kormány a félreértések elkerülése végett jobban tenné, ha távol tartaná magát határon túli kisebbségei védelmétől. Lehet ez burkolt figyelmeztetés Európa és a világ közvéleményének is, mert nem kizárt, hogy Magyarország titokban távlati területi igények szándékát dédelgeti, ami pedig Közép- és Kelet-Európábán veszélyeztethetné az amúgy se éppen szilárd állapotokat. A figyelmeztetés szólhat Magyarország szomszédainak is (Ukrajna, Románia, Szerbia), ahol szintén számos magyar kisebbség él. A gyanú felkeltésével (vagy élesztésé- vel) e szomszédos országok hangulata, közvéleménye könnyen a magyarok ellen fordulhat. És hát nem utolsósorban saját nemzetében azt a tudatot erösítgeti, hogy nem árt az elővigyázatosság, mert a szlovák nemzeti érdekeket veszélyeztető szándékokkal állunk szemben. Ezért szükséges a nemzeti összetartás a feltehető ellenséggel szemben. Ugyanis az autonómia gondolatát felvető hazai magyar politikai pártok is veszélyt jelentenek, mivel a túloldalról jövő „csábításnak engedve“ lényegében akarva, nem akarva leplezett irredenta törekvések támogatói. Ez pedig törvénybe ütköző felforgató tevékenység! A magyar politikai pártok képviselői tehát jól gondolják meg, meddig mehetnek kisebbségük érdekeinek védelmében! Az ellenségkép felvázolása és újrafestése nem új keletű dolog. A szovjet gyakorlatban bőségesen alkalmazott marxista ízű tétel, hogy egy társadalom vagy társadalmi csoport összetartása annál szilárdabb, minél jobban veszélyeztetve érzi érdekeit. Ehhez persze ellenség kell. Ha történetesen nincs, akkor teremtünk! S ha így kialakul, , akkor e „veszélyeztetett“ csoport szilárdan összetartható és érdekei védelmében akár nagyobb áldozatokra is hajlandó. Márpedig az önállósuló Szlovákia lakossága bizony jelentős áldozatok vállalására kényszerül. A csoportot vagy politikai pártot, mozgalmat összetartó ellenségkép egyes megfigyelők szerint a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom egységének megőrzését is szolgálja, mivel azon belül is vannak különféle áramlatok s egyesek szerint az élesebb differenciálódás akár a szakadás veszélyét is magában rejtheti. Nem állítom, hogy az itt levont következtetések mindenben fedik a szlovák kormányfő szándékait. Am korántsem vagyok az egyedüli, akiben ezeket az aggodalmakat kiváltotta. Annál is inkább, mert nem tekintjük magunkat a szlovák nemzet ellenségének. Szeretnénk, ha ők se tekintetének annak bennünket. A közös sors alakításában, javításában egyenrangú partnerekként, de soha nem afféle megtűrtekként akarunk részt vállalni. Ehhez azonban kettő kell... Zsilka László _______________________________________________________/ 1992. VII 24. V.
