Vasárnap, 1992. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)
1992-12-04 / 49. szám
N ehéz idők járnak mostanában a parasztemberre. Legyen szövetkezeti tag, állami gazdaság dolgozója, magángazda vagy kistermelő, természetes ösztöneitől vezéreltetve ugyan tudja, hogy a paraszti lét kihívásait, a földdel való mindennapos küzdelemben kapott csapásokat keményen kell állnia, de az utóbbi két—három évben rázúduló kényszerhatások özöne, úgy tűnik, még a legkeményebbeket is térdre kényszeríti. Félő, hogy a hazai mezőgazdaság elmélyülő válsága rövid úton bevégezheti mindazt, amit évszázadok során sem eső, sem jég, sem árvíz, sem egyéb csapás nem tudott kikényszeríteni. Magát az embert töri meg, a sorsvállalás lehetőségeit zárja ki működésképtelensége miatt. Ma már a mezőgazdasági dolgozókkal együtt az egyszerű közemberek is érzik és tudják, hogy nemcsak a mezőgazdaság van válságban. A rendszerváltás óta folyamatosan lefelé halad a szekér a többi ágazatban is. Az agrárreform bevezetése óta immár harmadik évadját kezdte el úgy ezen az őszön a hazai mezőgazdaság is, hogy a termelők nem tudják, milyen lesz a folytatás. Tízmilliárd koronás hiány, megbontott termelési szerkezet, radikális leépítés jellemzi najainkban, s ennek tudatában nincs ok a hurráhangulatra. Válság lesz, károgták a varjak is már tavaly a nagy nehézségek árán felszántott földeken, válság van, állapíthatjuk meg az idén, miután a gazdasági mutatók és a statisztikai jelentések egyértelműen arra utalnak, hogy a gazdaság egészéhez hasonlóan KENYÉRRE JÖVŐRE IS SZÜKSÉG LESZ ez az ágazat is még mindig csak félúton van a gödör alja felé. Pedig az érintettek már úgy érzik, lassan betelik a pohár. Ráadásul az előrejelzések szerint még jövőre sem várhatjuk, hogy megfordul a kocka. A nyilvánosságra hozott költség- vetési alapelvek ismeretében ugyanis nem kell kifejezetten jóstehetség ahhoz, hogy előre lássuk, újabb lyukat üthetünk a nadrágszíjunkba. Van ugyan minisztériumi ígéret az ágazati gondok megoldására, a teljes leépülést megakadályozó legszükségesebb lépések megtételére, a felhalmozódott fizetésképtelenség kezelésére, a működőképesség felújítására, ám az előző évi tapasztalatok alapján és az ágazati termelés visszaesésének ismeretében nehezen hihető, hogy néhány intézkedés hatására egyszeriben megváltozik minden. Annál is inkább, mivel a termőföld pár éve jobbik esetben is csak a legszükségesebb tápanyagokat kapja, az állatállományt olyan radikálisan lecsökkentették, hogy a szükséges létszámot csak mintegy 3—4 év múltán lehet majd újra elérni. A nehézségek ellenére még mindig makacs remény élteti a parasztembert. Hogy jövőre hátha jobb lesz. Bizakodik, hogy legalább a létfenntartási költségei megtérülnek, ha már földművelésre adta a fejét. Hogy emberhez méltó körülmények között lesz képes dolgozni és vállalkozni. Hogy nem az éjt nappallá tevő robot lesz élete egyetlen értelme. S ha vannak is jelei a kényszerű tehetetlenségből adódó beletörődésnek és a belőle fakadó apátiának, valamiféle ősi ösztöntől vezéreltetve az idei őszön mégis újra földbe mélyedtek az ekék, sorba álltak a vetőgépek. Mert a parasztember tudja, hogy kenyérre jövőre is szükség lesz. T. Szilvássy László Még vízre sincs pénz Gazdag József riportja a Bodrogköz ivóvtzgoiidjairól a 3. oldaton Mária nyugalma Szabó G. László beszélgetése Hűvösvölgyi Ildikóval a 4. oldalon Majmok a Sziklán Sebes Tibor gibraitári riportja a 12, oldaton A VASÁRNAP ANKÉTJA Ahány ember - annyiféle gond Már csak néhány hét választ el bennünket az év végétől. Már csak néhány hét és valami új kezdődik életünkben... De ne vágjunk a sors elébe... Még 1992-őt írunk. Olvasóinktól az iránt érdeklődtünk, vajon hogyan értékelik az esztendő 11 hónapját, miként készültek fel az előreláthatólag hosszú, hideg télre? A megkérdezettek őszintén feltárták gondjaikat, ám amikor a fotós kolléga lencsevégére akarta őket kapni, voltak, akik nem vállalták a nyilvánosságot. Ketten utólag gondolták úgy, mégse közöljük fényképüket, s kérték, nevük kezdőbetűjét tüntessük csak fel. (Folytatás az 5. oldalon) Méry Gábor felvétele
