Vasárnap, 1992. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)
1992-11-20 / 47. szám
E lsősorban a precizitás, az időbeni behatárolhatóság kedvéért említem: az 1992. július 20-án leköszönt Václav Havel egyik utolsó elnöki döntése az volt, hogy önt, Dobrovsky úr, kinevezte az államfő nélkül maradó Elnöki Iroda élére. Ez azonban csupán egyetlen epizódja az ön,, kalandos " életének: a '89-es rendszerváltás után először szövetségi külügyminiszterhelyettes, majd két esztendőre Csehszlovákia védelmi minisztere lett: a forradalmat megelőző két évtizedben viszont a Charta 77 egyik aláírója, kenyérkereseti lehetőségeit illetően pedig raktáros, fűtő és ablakpucoló is volt: még korábban - orosz-cseh szakos tanári diplomával - a Listy meg a Piámén szerkesztője, a Csehszlovák Rádió munkatársa, 1967/68-ban annak moszkvai tudósítója. Én most akár ,,csak" a nyolcvanas évekre gondolva kérdezem: ellenzékiként elképzelhetőnek tartotta, hogy a kommunista diktatúra bukása után ennyire összekuszálódjon az ország belpolitikai helyzete?-Őszintén szólva, 1989 novemberének eseményei, pontosabban azok üteme kissé meglepett. Mindmáig úgy érzem, hogy kissé készületlenül ért bennünket a hatalomátvétel felelőssége. Egyebek között ez abban is megnyilvánult, hogy politikai pártok helyett inkább amolyan eufóriával teli mozgalmakat létesítettünk: Csehországban a Polgári Fórumot, Szlovákiában a Nyilvánosság az Erőszak Ellen Mozgalmat. Mindkét mozgalomnak - konkrét politikát program híján - inkább csak egyetlen politikai célkitűzése volt: működőképes demokráciával helyettesíteni az előző rendszert. Ugyanakkor kevés értesülésünk volt arról, hogy milyen is a gyakorlatban egy demokratikus kormányzat; hogy önmagában ehhez nem a demokratikus intézményrendszer, beleértve a független bíróságokat, a parlamentet s az általa ellenőrzött kormányt és végrehajtó hatalmat. Nem tudatosítottuk kellőképpen az Európában hagyományos politikai pártok hiányát, holott a programjaik és egészséges versengésük révén azok a demokrácia megvalósítói. Az efféle pártok nálunk lényegében csak a forradalmat követő első választási időszak derekán kezdtek megalakulgatni; de még ekkor is nagyon sokan voltak, akik nem értették meg ennek értelmét, fontosságát. Ehelyett, az eufóriás egység iránti nosztalgiájukban, csalódottaknak, kiábrándultaknak, netán becsapottaknak érezték magukat. Sajnos, a többség nem tudatosította, hogy a nosztalgia a politikában sem több a szappanbuboréknál, amely akkor foszlik semmivé, amikor az ember talán a legkevésbé szeretné. Így történt, hogy az akkori örömmámor fokozatosan keserű realitássá szelídült. Természetesen, annak valamennyi árny- és fényoldalával együtt.- Nem tudom, vajon épp egy korábbi hadügyminiszternek illendö-e beváltanom, de jómagam sohasem voltam katona. Így hát szűzen az angyalbőr fertőzte gondolatoktól, valóban pusztán civilként érdeklődöm afelől: napjaink Európájában a haderő vagy a politikum nyújt nagyobb biztonságot?- Ezen már sokszor én is eltűnődtem, hiszen más a helyzet a Balkánon és egészen más Közép- vagy Nyugat-Európában. Végül is arra a meggyőződésre jutottam, hogy a talpraesett és a konszenzust kereső külpolitika az, ami a leginkább elcsitíthat mindennemű kardcsörte- tést. Egy korszerű hadsereg feladata elsősorban az, hogy a polgárság bizalmát élvezve adjon tekintélyt a szóban forgó országnak; illetve bármikor készen álljon a bevetésre, ha külső fenyegetés révén kerülne veszélybe a demokrácia és a polgárok ebből fakadó jogai. Rivalizálás helyett én tehát a hadügyi és a külügyi tárca közötti együttműködést tartom különösen fontosnak. Ez a vezényszóra katonanótát éneklő baka számára éppen olyan előnyös,»mint annak számára, akit ilyen-olyan okkal kiszuperált a katonaorvos...- ön két kerek esztendőn át Csehszlovákia haderőinek élén állt. Miként jellemezné az ország kettészakadása révén ,,amöbásítandó", tehát osztódással szaporodó ármádiáját?- Hála a Varsói Szerződés örökségének, ez egy műszakilag gyengébben felszerelt, az emberállományát tekintve viszont jól képzett és fegyelmezett hadsereg. Ezt annak ellenére merem állítani, hogy a sorköteles fiatalok nem mindig vannak meggyőződve a tényleges katonai szolgálat valós értelméről. Ez a tény befolyásolja ugyan a harcképességet, de távolról sem annak egyetlen kritériuma. Az ország védelmi jellegű hadseregének gerincét ugyanis a tartalékosok alkotják, akik érettebb fejjel többnyire komolyabban tisztelik mindazokat az értékeket, amelyeket egy szabad ország állampolgáraiként részint megbecsülni, részint védeni hivatottak. És aki ezt tudatosítja magában, az azt is megérti, hogy Csehszlovákiának miért volt szüksége az egységes haderőre; illetve Csehország és Szlovákia számára miért lesz előnyös, ha külön- külön, önálló hadseregük lesz. Ugyanakkor jó lenne, ha ezek a seregek a jövőben is együttműködnének, bár ez csak akkor lesz lehetséges, ha e két önálló köztársaság külpolitikai prioritásai is rokoníthatók lesznek. (Fotó: CSTK) Interjú Lubos Dobrovskÿval- ön sokáig a szövetségi államforma, a közös hadsereg és az egységes hadvezetés híve volt. Ma már másként látja mindezt?- Nézze, erőnek erejével egy házasságot sem lehet egyben tartani, nemhogy az országot és annak hadseregét. Személyesen továbbra is a csehszlovák föderáció szószólója vagyok, de értelmetlenség lenne kitérni a tények elől. Csehszlovákia jelenleg széthullásra ítéltetett. Remélhetőleg ez nem jelent majd szembefordulást, hanem azt, hogy új, kölcsönösen előnyös érintkezési pontokra kell mielőbb rálelnünk. Ez nemcsak katonailag, hanem történelmileg és gazdaságilag is indokolt.- Még a miniszteri bársonyszékben ülve olyan vádak érték önt, hogy elszabotálja Szlovákia védelmi erejének kiépítését!-Akik efféle badarságokat szajkóztak, azok a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság katonai doktrínájának legagresszívabb felforgatói voltak. Másnak ekkora képtelenség még csak eszébe sem juthatott. Az efféle sületlenségeknek csupán egyetlen céljuk volt: viszályt kelteni a csehek és a szlovákok között. Nekem tényekkel bizonyítható ellenérveim vannak. Hadd említsem csak a leglényegesebbet: az Államvédelmi Tanácsnak az 1990- es választásokat követő első ülésén rögtön azzal a javaslattal álltam elő, hogy a Csehországból Szlovákiába átvezényelendő katonaság áthelyezését gyorsítsuk meg egy teljes esztendővel. Ezt azért tartottam lényegesnek, hogy már pár hónappal a rendszerváltás, illetve a Varsói Szerződés összeomlása után az ország valamennyi csücskében kellő létszámban és arányos fegyverzetben legyen jelen az új szerepkörbe került haderő. Ezt nem most találom ki, és nem is a kisujjamból szopom; elvégre minderről jegyzőkönyvek, de még inkább maguk a tények tanúskodnak, hiszen az új védelmi doktrína megvalósítása és a hadsereg átcsoportosítása még ’90 őszén megkezdődött.- Kiknek jó hát a valótlanságokra épülő hangulatkeltés?- Akik a saját pecsenyéjüket sütögetve, jobbára a nemzetieskedés tromfjaival akartak gyors karriert csinálni. Többnyire ugyanazok ők, akik a föderáció felrúgásában is a legszélsőségesebb nézeteket vallották.- A Szlovák Katonák Egyesületére gondol?- Rájuk is. Ez az a szervezet, amely még a közös állam viszonylatában is a hadsereg azonnali kettéosztását szorgalmazta. Üzelmeik során azzal érveltek, hogy Csehszlovákiának - a Szövetségi Gyűlésben elfogadott új honvédelmi törvénnyel ellentétben - nem lehetnek közös védelmi célkitűzései; hogy Szlovákiának katonailag teljesen másak az érdekei, mint Cseh- országnak. Ezeket a véleményeket éppen úgy helytelenítettem, mint azt az idétlen állítást, hogy a szövetségi hadseregben a szlovák katonákkal szemben évtizedek óta tudatos népirtás folyik. E vádakat - amelyek hitelességét a katonai ügyészség is vizsgálta -, azon melegében visszautasítottam. Az érem másik oldalát tekintve viszont látni kell, hogy miként a puding próbája az evés, úgy a demokrácia velejárója a szólás- szabadság. Természetesen, a hadseregben is - amíg mindez összeegyeztethető a véleményalkotás jogával és nem lépi túl a bújtogatás, netán a zendülés határát.- Úgy tudni, hogy a Szlovák Katonák Egyesülete kitűnő kapcsolatokat ápol a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalommal. Állítólag azért is, mert a DSZM aránylag megértő a korábbi rendszer kommunistáival szemben, és tudvalévő, hogy 1989 novembere előtt a hivatásos tisztikar szinte kivétel nélkül tagja volt a CSKP-nek...- Ebben a tekintetben miniszterként sem végeztem szociológiai felmérést, nemhogy most, az Elnöki Iroda kancellárjaként. A honvédelmi tárca élén állva a tisztikartól elsősorban a szakmai rátermettséget és a demokrácia iránti elkötelezettséget kértem számon.- Rendben, hiszen ahogy a tanítóságot vagy a rendőrséget, a tisztikart sem lehet egységesen leváltani, kiseprúzni. Ennek ellenére érdekelne, hogy most, bizonyos időtávlatból szemlélődve mi a véleménye arról az állítólagos beavatkozási szándékról, amelyet a katonaságnak '89 novemberében ,,Zásah“ fedőnév alatt kelleti volna végrehajtania?- Én hiszek annak a különbizottságnak vizsgálati eredményeiben, amely annak idején Václav Havel megbízásából értékelte a hadsereg szerepét az úgynevezett bársonyos forradalom legforróbb napjaiban. Ebben a jelentésben az áll, hogy a hadsereg mindvégig megőrizte hidegvérét, nyugalmát, és nem tett semmi olyat, ami gátolta volna a rendszerváltáshoz fűződő demokratikus fordulat kibontakozását. A hadsereg ily módon derekasan helytállt, voltak viszont egyének, akiket gyorsan és határozottan civilbe kellett küldeni. És ha már itt tartunk, hadd szögezzem le azt is, hogy az ország kettészakítása körüli huzavonában a hadsereg zöme nagyon fegyelmezett és tartózkodó magatartást tanúsít; bár egy igazi katona minden politikusnál jobban tudja, hogy Csehszlovákia kettészakítása mindkét utódállam védelmi erejét jelentős mértékben gyengíti.- Dobrovsky úr, miként látja a területi honvédelmi dandárok létesítésének indokoltságát? A parlamenti képviselők közül Vit'azoslav Móric 1992. november 3-án azt nyilatkozta a pozsonyi Kondornak, hogy önnek habzott a szája, amikor védelmi miniszterként először hallott az úgynevezett ,,domobranáról“...- E kijelentéséért csak azért nem perelem be Móric urat, mert vitatkozni sem szoktam vele... Ami a kérdés szakmai lényegét illeti: ebben a tekintetben rengeteg pontatlanság kering közszájon. A valóságban arról van szó, hogy még az egységes hadsereg 2005-ig kidolgozott fejlesztési tervezete valóban számolt területvédelmi egységek létrehozásával, de csak a központi tábornoki kar felügyelete alá rendelt szárazföldi alakulatok keretében! Ezek a honvédelmi egységek - indokolt esetben - egy-egy adott időszakra lettek volna mozgósíthatók. Értesüléseim szerint azonban Szlovákiában mostanában ettől az eredeti szándéktól egészen eltérő felfogásban akarják létrehozni a szóban forgó alakulatokat. Legalábbis erre engednek következtetni a jelenlegi belügyminiszter, Jozef Tuchyna nyilatkozatai.- Konkrétan mire?- Ezt a kérdést inkább neki tegye fel. Ha ugyanis Tuchyna úrnak más szándéka van a „domobranával“ mint Imrich Andrejőák szövetségi honvédelmi miniszternek, az nekem - polgárként - aggodalomra ad okot. Egyszerűen azért, mert minden egyéb szándék ellenkezik a hatályos honvédelmi törvénnyel.- ön miként vélekedik: a tábornoki ranggal bíró Jozef Tuchyna lesz az önálló Szlovákia hadügyminisztere?- Nekem erről nincs véleményem; nem az én gondom, hogy ki lesz a Szlovák Köztársaság honvédelmi minisztere. Sót! Nem is kívánok ehhez véleményt fűzni.- És ahhoz sem, hogy milyen jellegű hadsereget szervez a pozsonyi kormányzat?- Nem, ahhoz sem.- Pedig szívesen hallanám a nézetét arról, hogy Szlovákia a csehszlovák légierő felét: 115 harci repülőgépet és 25 helikoptert akarna megkaparintani: emellett 400 nehéztüzérségi berendezést, 500 harckocsit és 800 páncélozott jármüvet terveznek az eljövendő szlovák hadseregben. Ráadásul mindezt erős nemzeti érzésre építi, az Egyesülés szándékai szerint kiszűrve azokat a tiszteket, akik a közös, tehát a csehszlovák eszmével fertőzött hadseregből érkeznek, ön szerint ez támadójellegú hadseregszervezés, avagy összeegyeztethető mindez a védelmi doktrína szükségleteivel- is?- Nézze, amikorra ezek a kérdések a gyakorlatban is időszerűvé válnak, addigra én már nem a szövetségi állam Elnöki Irodájának, hanem a Cseh Köztársaság államfője irodájának leszek a kancellárja. Ebben a helyzetben pedig nem az én tisztem megítélni egy szomszédos ország katonai doktrínáját. Ugye, megérti...- Abban az estben igen, ha civilekként azért még visszatérhetünk a témához! Nevezetesen arra gondolok, hogy korábbi, miniszteri tapasztalataiból kiindulva miként látja: lesznek-e nemzetiségi ellentétek az önálló szlovák hadseregben, ahol ezrével szolgálnak majd a magyar, lengyel, ukrán, német vagy akár cseh nemzetiségű fiatalemberek is?...- Erre csak azt felelhetem: szívesen elmondom, miként szeretném, hogy legyen; ám hogy a valóságban hogyan is lesz ez a dolog, az a szlovák politikusok, a szlovák törvény- hozás, a szlovák hadsereg vezérkarának a dolga. A kérdés lényege ugyanis abban rejlik, hogy a polgári elveket, vagy a nemzeti érzéseket helyezik-e majd előtérbe?!- ön, a két évig kormányzó Cal- fa-kabinet civil honvédelmi minisztere, vajon mivel vigasztalna engem, aki, mint említettem, sohasem voltam katona: és akire a derék Évejk éppen itt, a monarchiabeli Prágában csak rálegyintene: Ez is egy kiszuperált státskripli...- Hogy ne búsuljon! Elvégre mindketten civilek vagyunk, és polgárokként is rengeteg a teendőnk a demokrácia és a világi társadalom kialakításában.- Dobrovsky úr, köszönöm az interjút! Miklósi Péter 392. XI. 20.
