Vasárnap, 1992. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)
1992-11-20 / 47. szám
# T amáska még nincs ötéves. Ügyesen rajzol, feste- get. A minap ákombákomokat firkált a papírra, itt-ott A-val, meg O-val és T, B betűkkel tarkítva. Kérdem: „Mit csinálsz, aranyom?“ „Levelet írok Jézuskának.“ „Aztán mit írsz?“ „Hát, hogy karácsonyra szeretnék egy autópályát, íjat, könyvet, biciklit, villany- vasutat, Legót, meg olyan autót, amibe beleülhetnék és kormányozhatnám...“ „Hohó, álljon meg a menet, nem lesz ez egy kicsit sok?“ „Miért? Hiszen én mindet szeretném. Jó vagyok, szót fogadok, fogat is mosok, a kakaót is megiszom...“ „Hát, tudod, a Jézuskának nincs annyi pénze, hogy mindezt megvehesse, sokáig kellene takarékoskodnia, meg aztán rengeteg gyereknek kell ajándékot vennie...“ „Na jó - válaszolta rövid gondolkodás után a gyerek —, akkor hozza azt, amire van pénze...“ A nap folyamán gondolatban vissza-visszatértem hajnali beszélgetésünkhöz, sőt, azóta is foglalkoztat. Nagy gond ez a gyereknek, mert meg kell fontolnia, végül is mit kérjen, de még nagyobb a szülőnek (a Jézuskának): mit vegyen, illetve mire futja. Mert ma már világos, hogy drágább lesz a fenyőfa, a szaloncukor, a gyümölcs, a hal és persze a legtöbb játék, hiszen karácsony csak egyszer van egy évben - tartja a kereskedő - és felsrófolja az árakat, mert tudja, hogy a legtöbb szülő szép karácsonyt akar gyermekének. Nemrégen a statisztikusok felmérték, mire is költjük a pénzünket. Kitűnt, hogy fizetésünk csaknem kilencven százalékát élelmiszerre adjuk ki és az is, hogy az emberek háromnegyedrésze elégedetlen az életszínvonal romlása, az egyre emelkedő árak miatt. Takarékoskodni alig tud valaki. Az utcán járva, villamoson, buszon utazva figyelem az emberek arcát. Mogorvák. Gondterheltek. Magukba Levél Jézuskának fordulók. Elszomorítóak. Biztosan én is ilyen benyomást keltek.- Hazajött látogatóba Kanadában élő fiam - újságolta ismerősöm. - Azt ígérte, két hónapig marad, de három hét múltán visszament. Azt mondta, lehangolják az itteni viszonyok, a komor emberek. Még aznap találkoztam volt kollégámmal. Dúlt-fúlt.- Öltönyt kellett vennem, mert ebben már szégyelltem a munkába menni. Képzeld, egy havi fizetésem nem volt rá elég, pedig gondoltam, veszek még két inget, meg egy pár cipőt is. Fityiszt... Az élelmiszerüzletek pénztáránál várakozva pontosan megállapítható, kinek mennyi a pénze: a tehetősebbek ilyen-olyan ízesített joghurtokat, márkás italokat, csokoládéféléket, külföldről behozott termékeket vásárolnak. A többség azonban reggelenként tejet, kiflit, ásványvizet tesz kosarába. Tanúja voltam már annak is, hogy egy idős asszonynak vissza kellett tennie a polcra a fél liter tejet, mert elszámolta magát, nem tudta kifizetni... Bizonyára hasonló példákkal sokan tudnának szolgálni. Barátnőim egyike januárban kezdte vásárolni a karácsonyi ajándékokat, mondván, „novemberben már csak az ünnepi vendégségre gyűjtögetek“. Az élet s az utóbbi hónapok bebizonyították: bölcs. A Jézuska mostanában bizonyára sok levelet kap. A gyerekek tőle várják vágyaik beteljesülését. De a Jézuska egyre szegényebb... így a gyerekeknek is szegényebbeknek kell lenniük. Mert az állam bácsi fittyet hány óhajaikra és a karácsonyfa alá az kerül, amire a szülők pénztárcájából futja. Ha az én levelem valóban eljutna a Jézuskához, akkor azt kérném tőle, sok legyen a boldog ember, kevés a szegény, ne érjen csalódás egy gyereket se. Jézuska, hallgass meg bennünket, segíts nekünk, szülőknek, nagyszülőknek. Ozorai Katalin ■■■ Prikler László felvétele
