Vasárnap, 1992. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)

1992-11-06 / 45. szám

ÚBUJBSBfl Gö mörhorkai emberekkel * 1992. XI. 6. A „GYŐZELMEK“ VESZTESÉGEI A Sajó még egy éve is bűzös, halott kanális volt, amelynek sorsán csak rontott a hetvenes években befejezett szabályozás. Eltűntek a vízfolyást csendesítő kanyarok, megszűnt a mederben a szennye­zett iszaplerakódás, eltűntek a ha­talmas füzek, kőrisek, nyárfák. Még a szövetkezetesítés áldozatául nem esett gyümölcsök maradványait is kitépték a földből. Zúdult hát a Sajó szennyezett vize át a határon, egé­szen a miskolci iparvidékig, hogy délebbre a Tiszába vigye a dobsinai, a rozsnyói és a csetneki völgyek vízgyűjtőiével együtt a Murány-pa- tak és a Rima folyócska szennyét is. Tény volt, hogy Gömörhorkán a cel­lulózgyár üzemárka alsó végének szennyét befogadva halott vízként folyt tovább. Nagy győzelmeket ünnepeltek akkoriban a cellulózgyárban. Kor­mányszinten kivételek kivételek után készültek, mint menlevelek a gyár számára, miközben minden a koldus cifra kalapjára és lyukasgatyás me- zítlábasságára kezdett hasonlítani. Az immár évszázados szulfit-cellu- lóz gyártása elavult technológiának számít a század közepétől. A kalci- umbiszulfit és a kénessav elegyéből készített fözósav nemcsak a fafor­gácsot puhította cellulózszálakká, de a gyártási folyamat során számos környezetszennyezés forrása volt. A Mitsherlich típusú torony jellegze­tes panorámát kölcsönzött a Pelsóc- nél dél felé kiszélesedő Sajó völgyé­nek. Nemcsak látványelemek, de szagok is jelezték az arra járóknak, hová is érkeztek. Idén október elején pontosan ki­számítva a dőlés szögét és várható irányát, lerobbantották a fözösav- gyártó-tornyot. Már nincs levegő­szennyezés. Az elszabaduló szén­dioxid egy-egy kiadós és lassú eső során olyan helyi savasesót okozott, amely felért egy-egy napalmbombá­val. A toronyból légáramok útján a földfelszínre csapódó kén-dioxid nem egy száraz nyáron leégette az erdő fáinak levelét, de olykor a falu gyümölcsfáit is tönkretette. Ennél mindig sokkal látványosabb volt a vízszennyezés, hiszen a Sajó nemzetközi folyó, amelyre Magyar- országon az igen jelentős borsodi iparvidék csatlakozik. Nézem hát a Sajót, és lopva a combtöig érő gumicsizmát viselő horgászt figyelem. Ott, ahol két esz­tendeje megállni is alig lehetett az orrfacsaró bűz miatt, most pisztrán­got fogott. Talán még megérem, hogy a sűrű bozótból egyszer ismét Sajót övező fák növekednek, ame­lyek alatt gyerekeim is csatangolhat­nak majd unokáimmal. A veszély elmúlása csak látszat. A legújabb győzelem - a svéd Möln- lycke konszern megtelepedése és országlása - is meghozza a maga veszteségeit. MUNKANÉLKÜLIBŐL SZEMÉTDOMBÖR Ismerős tájék, bár a természeti tárgyak méretei jóval kisebbnek lát­szanak, mint amilyeneknek az emlé­kezetemben őrzöm azokat. A víztar­tály köré emelt mesterséges domb fölött a Veresnek nevezett hegyen markolók és földgyaluk nyitotta ha­talmas szakadék, amelybe a Mellé­tébe vezető út mellől zúdítják a cel­lulózgyár bontásából származó tör­meléket; de ide hordják a Mölnlycke higiéniai termékeit gyártó gépsorok hulladékát is. Ez utóbbira azon fris­siben földet túrnak. A szakadék fölött a kassai Geo- mat cég két munkása egy talajszon­dát betonoz. Körbejárom a mester­séges szakadékot, s mire szemre­vételezem a kb. húsz centiméter átmérőjű, fedéllel lezárt csöveket, mellém szegődik a szemétlerakó­hely éjjeliőre. Egy munkanélküli, aki­nek dologként jobb híján ez is meg­teszi. Nem a víztartályt őrzi, hanem a szeméttelepet és annak sorompó­ját kezeli. Miközben beszélgetünk, a közelben feldübörög a fúrótorony motorja. Újabb talajszonda furatát mélyítik. Több százezer korona költ­séggel vizsgálják, hogy mikor éri el a szemétdombra hordott, fözösawal és klórral átitatott bontási anyag a víztartályt és környékét. Ki finan­szírozza mindezt? És mi lesz, ha az eső a talajba mossa a kénes vegyü- letektöl szennyezett hulladék toxikus anyagait? Készült-e valamilyen elő­zetes vizsgálat, vagy a szemét- és hulladéklerakatról szóló döntés meghozatala után kényszerből tö­rődnek a víztartállyal és annak kör­nyékével? KÉTSÉGEKET KELTŐ VÁLASZOK Majoros Zsuzsanna polgármester elém teszi a pozsonyi Szlovák Hid- rometeorológíai Intézet szakvélemé­nyét, amely a Gömöri Cellulóz- és Papírgyár területén végzendő bon­tásból származó hulladékanyag vizsgálatának eredményeit tartal­mazza. Eszerint megvizsgálták a lebontásra kerülő épületek falát, amelyek anyagát biztonságos táro­lásra alkalmasnak vélnek. Igen, csak arról nem szól a jelentés, hogy milyen helyen és körülmények kö­zött. Azt is figyelmen kívül hagyja, hogy egy működő falusi vízvezeték­rendszer egyik legfontosabb beren­dezésének közelében. Ez a víztar­tály több mint harminc esztendeje épült, sejtésem szerint rég amortizá­lódott, és műszaki állapota sem bi­zonyítottan kifogástalan. A 314-es csoport 31 409-es alcsoportjába tar­tozó hulladék egy pozsonyi intézet (Ekologicky technoiogicko-chemicky inginiering a skúsobníctvo, Bratisla- va, Magnetova 11) szerint ez min­den gond nélkül tárolható a 2. osz­tályba sorolt építőipari bontásanyag tárolására szolgáló szeméttelepen. Mindez azért érdekes, mert jóllehet, egyenként a vizsgált tényezők bizo­nyára ártalmatlanok a víztartályra, s így aligha szennyezik el a falu és a gyártelep ivóvizét. Arról már nem szólnak a jelentések, hogy az adott környezet terepviszonyai, geológiai sajátosságai, valamint az agyagos és kavicsos talajban mesterségesen előidézett erózió következtében mi várható. A polgármesterasszony igyekszik megnyugtatni:- Sajnos, a vízvezetékrendsze­rünk nemcsak műszakilag avult el, hanem kapacitással sem bírja már. Az éjjel-nappal üzemelő szivattyúk sem képesek annyi vizet nyomni az említett víztartályba, amennyi el nem fogyna. Időközben elkészült egy kutatófúrás a vasútállomás mel­letti területen, ahol a mostani vízfor­rásnál két-háromszorosán gazda­gabb vízhozamú eret találtak. Rövi­desen kénytelenek leszünk megépí­teni az új szivattyútelepet és az új víztartályt. Szerencsénkre ez a Mölnlycke részvénytársaságnak is az érdeke, mivel erre a vízhálózatra van rákapcsolva. Közös erőfeszítés­sel megoldhatónak véljük a dolgot. A most üzemelő víztartály környéké­nek talaját és a hulladéklerakó helyet • vizsgáló szondákat is a régi gyár épületeit elbontó kassai Kohóépító Vállalat finanszírozza. Hogy mi tör­ténik akkor, ha mégsem jók és ala­posak a környezetvédelmi vizsgála­tok? Reméljük, hogy ez nem való­színű. Amúgyis sürgősen lépnünk kell, hiszen a falu közepén található vízforrások elrendezése sem felel meg az állami szabványnak. Nincs meg körülöttük az előírt hatvanmé­teres biztonsági sáv. A FALU GONDJA A GYÁR GONDJA IS LESZ? Ez lenne hát a másik kapcsolódá­si pont a falu és a Mölnlycke között? Az első: a nagyobb kenyér, a na­gyobb létbiztonság és a folyamatos munkalehetőség. A másik: a közös forrásból fakadó tiszta víz, amely akár jelképe is lehetne a gömörbor- kai változásoknak. Csata előtt vagy csata után? - tettem fel a kérdést. Hatalmas lelki energiák feszülnek egymásnak a gyárban és a faluban. Különössé­get az ott lakók helyzetének az köl­csönöz, hogy miközben léthelyzetük kényszeríti őket lemondani a sok­szor hagyománynak is mondott megszokásról és kényelmességről, az új munkaadó megjelenésében nagy szerepet játszott az újkori ha­gyomány: az ipari termelés kultú­rája. Nem akármilyen szempontja ez egy multinacionális konszern dönté­sének. Abban a pillanatban, amikor a Mölnlycke menedzsercsapata fel­ismerte az ebben rejlő gazdasági potenciált, az újtól való félelem elle­nére is elkezdődött egy új gömörhor- kai öntudat kialakulása. Természe­tesen ez már nem fog kizárólagosan a faluban élőkhöz kötődni, bár sokan szeretnék ezt. Egy meglévő, de igencsak elavult cellulóz- és papír­ipari technológia fokozatos felszá­molásával egy időben került ide egy sokkal igényesebb munkahelyi kul­túrát követelő gyártás. A közvetlenül eladható késztermékek egy igen át­gondolt és sajátosan kivitelezett rek­lámkampány folyamatában máris országos ismertséget kölcsönöz­nek a Libresse és a Liberó higiéniai termékcsaládokat gyártó üzemnek. Ugyanakkor ismerve a hazai piac megrögzöttségeit, az innen kikerülő új termékek márkaneve alatt még olvasható a régi márkanév: a Hygema. Lehetne világszenzációt emleget­ni, lehetne dicshimnuszokat zengeni egy profit után szívós következetes­séggel menetelő multinacionális cégről. A dolgok ennél sokkal bo­nyolultabbak. Sok múlik az embere­ken, sok múlik a régi és új vezető­kön, még több azon, hogy milyen gyorsan ismerik fel az új állapotok­ban saját egzisztenciájuk esélyeit az emberek. Bár az érdekvédelem megoldhatatlan kérdése igencsak bizonytalan helyzetet teremt egy erős gazdasági hanyatlás körülmé­nyei között profitra törekvő vállalko­zás személyzeti munkájában. Lét- biztonságot és nagyobb béreket Ígér a vezetés, ami sokkal több, mint ami a Sajót, a levegőt, az emberek testét és lelkét szennyező régi gyár­ban az utolsó három évben elérhető volt... 1992. október 20. Hajó a hegyen A magyar Buda nevú totó-önjáró volt az első dunai hajó, amely a Duna-Majna-Rajna csatornán át - 1009 tonnányi rakománnyal - eljutott a Rajnára. A hilpolsteini ünnepélyes flottaparádéra felsorakozó többi hajó vagy uszály nélkül kapaszkodott fel a tengerszint feletti 406 méteres Duna-Máj na vízválasztóhoz, vagy - mint tette azt a cseh és szlovák zászló alatt közlekedő Muflon 5-ös tolóhajó: - üres bárkát vitt A német hatóságok kérték, hogy a parádéra felsorakozó hajók fedélzetén csak a személyzet tagjai tartózkodjanak. Ezért hajós­könyvet kaptam a Maharttól, hogy mint „élelmező“ elkísérhes­sem a Budát első útján. Naponta átlagosan 100 kilométert tettünk meg. Hilpolstein után még két zsilipben egyszerre 27 métereken eresztették le a Majna felé tartó hajókat. Mivel arrafelé kevés a víz, a zsilipek mellé különböző magasságú medencéket építettek. Zsilipeiések- kor ezekbe engedik a vizet és ilyen forgatásokkal a víz hatvan százalékát visszatartják. Az Altmuhl völgyében a régi Lajos csatorna nyomvonalát követi a csatorna. Az építők a természeti adottságokhoz igazítot­ták munkájukat Lemondtak több átvágásról, öblöket hagytak vissza, hogy a vízimadarak nyugalmat leljenek. A hosszabb út választását meghálálta az élővilág. Ezernyi vadkacsát, gémet láttunk utunk során. A Majnát még a háború előtt kezdték el csatornázni. Frankfur­tig 5-12 kilométerenként követik egymást a vízlépcsők. Egyen­ként 3-7 méterrel tartják vissza a folyót. A kis emelkedéseknek köszönhetően a vidék arculata alapjában megmaradt és a part menti települések egyben keresett kirándulóhelyek is lettek. Kép és szöveg: V. Paizs Gábor Nümberg és Eriangen között négy helyen hidakon, a terepszint felelt vezették a csatornát. Képünkön a Zenn folyócska feletti híd látható kerékpárúnál, amit már szinte a csatorna teljes hosszá­ban kiépítettek. A Majnán és a Rajnán járó hajók ereje alatta marad a dunai hajókénak. Fél lóerő elég egy tonna mozgatásához... Autószállító ro-ro hajó a Rajnán, a SL Goar-i szorosban. A vízi szállítás versenyképessé teszi, teheti a válságokkal küzdő magyar acélipart is. A dombon áHó hajó a kép bal alsó sarkában úszott be a hilpol­steini zsilip aivizéról v Ami a víztartály mögötti szakadékban látható (A szerző felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom