Vasárnap, 1992. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)

1992-11-06 / 45. szám

> ilább lő új köteté­. Terepszínű- . Lehet majd szik és kúszik, laz országnak. 1 lehet tartani, tdunk szállni, ofára is esett. Ijönnek. Hová í? dint a nyúl, ídenki fut. különösen. Túl szerkó. Ve- |nt is vagyunk. Fütyörészni lyülünk. Záka­lészek csűréseit agy kövek, fa- ackok. Hogy le- zeti kultúrákat ntogram nincs, fik. Az udvaron marék aprót, kiszedik. Már a vár faláról. |zögesdrót, utá- i, Dunaj, kinek In egy gorilla, [illők. Látcsövet nézni. Kérdem, oda? Hát oda. Ugyanolyan em- a Donauban. [int, beledobják zik. Még egyet, húsznak, pnánt kapni? tudja. Bamba, faslerkyt. Még A szögesdrót Ét vár ránk. messze van. nellett. Maradt Szétosztom. El- ehéz a vállam Az utca nemigen változhatott meg négy hónap alatt. A két sor ház nyilván ugyanaz, korlátos tornácaival és verandáival; ugyanaz az indiai szatócs üzlete is, és ugyanaz az áruház hátolda­lán az egész falat beborító hatal­mas fölirat. Ugyanaz az itt-ott repedezett szürke kövezet. Ta­lán csak a vakolat, a színes festés fakult valamennyit, le-lehámlott egyik-másik házról, s az áruház falán széles esőcsíkok éktelení- tik el a fekete betűket. És ugyanazok az emberek is. Kettesével, hármasával állingál- nak imitt-amott a házak kapujá­ban, tétlen férfiak lopják a napot az áruház falánál, gyerekek ját­szanak a csatornában. Az utca igazában mit sem változott. Mereven bámult maga elé, úgy fordult be az utcába, de még így is megcsapta a kíváncsiság hulláma. Vállon veregette a föl­ismerés, érezte a feléje forduló kék - ezt valamelyik kevert vé­rű ősétől örökölhette, sok-sok nemzedékkel korábbról. Teste izmos, megedződött a négyhavi kemény munkától, de így is szép: melle telt, a hasa lapos, combja, lába szára hosszú és formás. Végre megérkezett haza, s föl­ment a lépcsőn a verandára. Mi­kor benyitott, megütötte az or­rát a konyhaszag a folyosó vége felől. Az olajban pirított hagyma régi szaga. Végigment a folyo­són; a konyhában, a fekete ön­töttvas tűzhely, a fazekak előtt korosodó, alacsony, tömzsi asz- szony állt, gyérülő haja a tarkó­ján kontyba tűzve. Az édes­anyja. Myra nekitámaszkodott az aj­tófélfának: valami kis riadalom­Alex La Guma arcokat. Egy-egy kapuban meg­rebbentek az emberek, s izgal­muk sebesen, titokzatos úton- módon átterjedt a szomszéd cso­portra, aztán a rákövetkezőre, végig az utcán, az asszonyok először alattomosan sandítottak rá, magukban dünnyögtek vala­mit, lesték, hogy közeledik, majd mikor elment már előttük, megeredt a nyelvük. — Ő az... ő az... — Négy hónapot kapott, er­kölcstelenségért. — Hazagyüttél, mi? Itt az utcá­ban nem kell nekünk kurva. Tűhegyes tekintetek kísérték, gyanakodva, dühösen, s titok­ban örvendezve is, hogy újabb áldozat kerül a nyelvük oltárára. A férfiakkal más volt a hely­zet. Nézték, hogy jön, némelyik nyíltan, némelyik a szeme sarká­ból, nézték, s szelíden el-elmo- solyodtak, ahogy eszükbe jutott a hódítása. A fiú fehér volt, de a fene bánja. Jó dolga volt, mi? Ilyen diadalt az ember sose saj­náljon mástól, még ha az a túlol­dalt áll is. A férfi az férfi, a lány meg lány. A lány meg itt van, s hátha köztük is akad majd szerencsés fickó. Mulattak az asszonynép osto­ba gonoszságán, s jelét is adták az ellenvéleményüknek, oda- odaköszöntek a lánynak: - Adj’- isten, Myra. Hogy vagy, Myra? Isten hozott, Myra. Fel a fejjel, Myra. — Ők is magukon érezték a nők sanda pillantását, s rá- rávigyorodtak a lányra, hogy ki­mutassák: nincs vele semmi bajuk. A lány is szelíden elmosolyo­dott, hallotta a hangjukat, de makacsul fölszegte a fejét, s nem nézett se jobbra, se balra. Mint­ha a lénye új része volna, ott érezte magában a keserűséget. A könnyeken már túl volt, s a könnyek nyomán úgy maradt vissza a keserűség, mint a sóré­teg a serpenyőben, ha a tenger­víz elpárolgott. így hát a moso­lya sem volt más, csak egy keser­nyés ajkbiggyesztés. Sudár volt, barna és mutatós, ajka telt, arca széles, orra egye­nes, álla határozott, s a szeme félével viaskodott. De leküzdöt­te. — Jó napot, mama — köszönt rá nyugodtan az anyjára. Az öregasszony összerezzent, vaskos, agyonsikált kezében a fazék fölött megrándult az ir­datlan fakanál. Hátrafordult. Myra belenézett hunyori örege­dő szemébe, látta, hogy a megle­pett tekintet lassan megkemé­nyedik, az idős száj lebiggyed, látta a nyakán a ráncokat, arcán a szarkalábak hálóját. — Szóval hazajöttél? Haza, a gyalázatoddal, mi? — Hazajöttem, mama - mond­ta Myra. — Szégyent hoztál mindany- nyiunkra — nyilatkoztatta ki nagy hangon az anya, s ott hado­nászott a fakanállal a lány arca előtt. — Mink tisztességes népek vagyunk, és te most szégyent hoztál ránk. — Az arc egyszerre darabokra tört, s a két szemből könnyek szivárogtak. - Szé­gyent. Hogy nem tudtál fölszed­ni egy magadfajta fiút, neked muszáj volt egy fehér tekergővel összeállni. Szégyent hoztál ránk, hiába hogy dolgoztam, mint a barom, hogy téged tisztesség­ben fölneveljelek. A mi csalá­dunkból még senkit be nem csuktak, csak téged, lány léted­re. Csuda, hogy ez el nem visz egy öregasszonyt, hogy meg nem üti őtet a guta. Myra csak nézte az anyját, s a munkától elnehezült test, a széthullott arc meg a könnyek láttán már-már utat tört benne a szánalom, de valami más érzés félrelökte. — Nincs mit szégyell­nem, mama - mondta határozot­tan. - Egy férfit szeretni nem szégyen, mindegy, hogy milyen a bőre színe, s hogy honnan jött. Rendes ember volt, nem fehér tekergő, ahogy te mondod. Ha módjában áll, elvett volna. Min­dig azt mondta. — De mi bajod neked a magad fajtájával? Miért nem jó neked egy derék fekete fiú? — A reszke- teg hang megcsuklott, zokogás­ba fulladt, s a lányba belesajdult az undor. — Nekem aztán semmi bajom a színes fiúkkal - mondta inkább bosszúsan, mint dühösen. — Az égvilágon semmi. Csak véletlen- ségből egy fehér fiúba szerettem bele, ennyi az egész.- Az nem jobb, mintha kurva volnál - zokogott az öregasz- szony. — Semmivel se jobb.- Helyes - hagyta rá a lány keserűen. - Semmivel se jobb. Helyes. Ebben maradunk. Kurva vagyok, és szégyent hoztam rá­tok. És akkor?- Te, ne beszélj nekem így az anyáddal! — kiabált, s hadoná­szott dühösen a fakanállal az öregasszony. — Hát van képed így beszélni a szerencsétlen édesanyáddal, azok után, amit az megtett érted? Hát fogalmad sincs róla, hogy mi az a tisztelet? Hogy mivel tartozol a náladnál jobbaknak? Itt a húgod, az Adie, az hamarosan férjhez megy. Egy rendes, magafajta fiúhoz. Nem úgy, mint te. Férjhez megy, s te Myra elnézte egy másodper­cig a hisztérikus öregasszonyt, aztán elfordult. Legszívesebben sírva fakadt volna, de elhatároz­ta, hogy azért se sír. A sírásból már elege volt. Kiment, s a fo­lyosóról benyitott a szobába. A szoba még ugyanaz volt; a ruhásszekrény a falnál, s az öltözőasztal a két ágy közt, ahol ő meg a húga, Ada aludt. így, ruhástul, ledűlt az ágyra, s bá­multa a mennyezetet. Ada tehát férjhez megy. En­nek őszintén örült. Adával min­dig is nagyon jóban voltak. Ha nem tiltja a törvény a vegyes házasságot, és nincs az az er­kölcsvédelmi törvény, gondolta, akkor lehet, hogy most én is férjhez mennék, de így esküvő helyett sitten töltöttem négy hó­napot. Szegény Tommy. ugyan szép példát mutatsz neki. Te! Te! Igenis, te! — Örvendek, hogy Adie férj­hez megy — jelentette ki Myra színlelt közönnyel. - És tiszta szívemből remélem, hogy a férfi elviszi innét, s a magukéban lesznek. — Fogalmad sincs, hogy mi az a tisztelet, hogy így beszélsz az édesanyáddal. Csak hogy meg­mutasd, miféle nő vagy te. Adie legalább támogatott, amíg te börtönben voltál, négy hónapig, abban a gyalázatban. Most meg hazajössz, hogy szerencsétlensé­get hozzál a házra. Mert az vagy magad is, szerencsétlenség. Myra elmosolyodott, egy csöppet megvetően. — Helyes. Kurva vagyok, szégyen és sze­rencsétlenség. Helyes, mama. De ne aggódj, azért nem fogsz éhen halni, amíg én itt vagyok. — Már persze ha kapsz munkát — vágta rá az anyja. — Mert ha én főnök volnék, én ugyan nem adnék munkát egy ilyen kur­vának. — Jaj, hagyd már abba, mama. Még belebetegszel. — Ja. És ki lesz az oka? Már-már afelől is kétsége tá­madt, hogy Tommy valóban ko­molyan szerette őt. Ugyan, per­sze hogy komolyan. Igazán ko­molyan. Szerette hát, de ez már, úgy látszik, sok volt neki. De akkor is,- miért kellett, hogy menjen és megtegye ezt? Ha annyira szerette, akkor bírnia kellett volna, akárhogy is. Bár lehet, hogy Tommy nem látott más kivezető utat. Aznap éjjel, ahogy a rendőrség rajtuk ütött, kiment a hálószobából a nappa­liba, s mielőtt még bárki észre­vette volna, elővette a fiókból azt a kis automata pisztolyt, és agyonlőtte magát. Igen. Szegény Tommy. Lehet, hogy ő is szégyennek tartotta. Szégyellte a dolgot, akárhogy szerette őt. De most már mind­egy­Hevert az ágyon, és megpró­bált nem erre gondolni. Hanem Adára. Valami szép nászajándé­kot kell majd adnia Adának. Az esküvőre persze nem megy el. Megkíméli a drágalatos családját a megbotránkozástól. De Adá­nak mindenesetre valami szép nászajándékot kell adnia. Miközben ezen járt az esze, bevágódott a kinti ajtó, sietős lépteket hallott a folyosón, s be­nyitott valaki a szobába. Ada. — Myra! Myra, öreg haver! Hát itthon vagy? A húga volt az, hajított el szatyrot, kabátot, s ölelte magá­hoz. - Hallom ám, hogy az a sok rohadt vén tyúk az utcában mind a nénémről kotkodácsol, s már rohantam is haza. — Szia, Adie. Örülök, hogy látlak. Adj egy puszit. Hát, azt hiszem, elkotkodácsolnak még egy darabig. - S keserűen hozzá­tette: — így van vele az öreglány is. — Sose bánd, őzikém. A fené­be is, de örülök, hogy megjöttél, és itt leszel az esküvőmön. — És a fiú? — Azt bízd ide — mosolyodott rá szélesen Ada a nénjére. — Fü­tyül rá. A családja persze járatni fogja a száját. A kisujjam köré csavarom - nevetett, s mutatta. — Család vagy nem család, ő Adie-ra hallgat.- Már mindened megvan?- Hallod! Az esküvői ruhám is, szombatra, a hét végén. Sike­rült félreraknom valamit, s vet­tem ezt-azt a házba. Joe pedig megkérvényezett egy tanácsi há­zat, s azt mondják, beköltözhe­tünk.- Hiányozni fogsz.- Eredj már. Akkor jössz el hozzánk, amikor akarsz. Ide hallgass, ha akarod, beszélhetek Joe-val, s akkor akár ott is lak­hatsz nálunk. Jó?- Nem. Költözz te csak a ma­gadéba, és érezd jól magad. Én itt maradok. Lehet, hogy a ma­mával örökké csatázni fogunk, de majd csak kibírom.- És most mihez kezdesz, Myra?- Nem tudom— mondta. - Va­lakinek az öreglányról is gon­doskodnia kell. Mondd, igazán megvan mindened?- Hát persze. Talán csak egy kisestélyi kéne még, hogy legyen mibe szombat este átöltöznöm. Láttam egy oltári szépet a Pári­zsi Divatházban, de azt hiszem, jól megleszek így is, hogy nem öltözöm át. Csak tudod, olyan hülye dolog, hogy az ember az esküvői ruháját viselje a vacso­rán is. Még le találja enni, vagy leönti valamivel. Az a jó, ha az asszony estére mást vesz. Vacso­rára Joe-éknál leszünk. Mind­egy, csak arra gondoltam, hogy állati szép lenne, ha volna mit fölvennem. De az utolsó vasa­mat is elvertem, s arra már vég­leg nem telik, hogy kifizessek érte nyolc guinea-t. Pedig olyan szép. Atlaszselyem. És marha elegáns. Ada fölállt az ágy széléről, s nekiállt levetni a munkaruhá­ját. — Mondd, Myra, ott nagyon rossz volt?- Nem olyan rémes. A moso­dában dolgoztam, majdnem mindvégig. De erről, öregem, nem beszélünk.- Nem — mosolyodott el Ada, s nagy kínnal beletomászta ma­gát a szűk fekete cső-farmerba.- Kész, vége. Most nyugi, és majd szólok, ha kész a vacsora. Addig is nem akarsz egy teát?- Kösz. Ada vigyorgott, kikacsázott a szobából, s Myra az ágyon megint csak magára maradt. Szegény Ada, kurva a nővére. Kész szerencsétlenség, hogy meghívott, mondja majd az öreglány, az biztos. És fájt a szí­ve anyjáért, Adáért, az utca va­lamennyi asszonyáért, Tom- myért. Szegény Tommy. Több nem telt a bátorságából. Tőle és a szerelméből. Tőle és a szeret- lekjéből. Én is meghaltam, gon­dolta, mikor Tommy meghúzta a ravaszt. Szegény Tommy. Fájt a szíve mindnyájukért. Adie szeretne boldog lenni, gondolta. Ő meg azt szeretné, ha Adie boldog lenne, Adie-nak te­hát meg kell kapnia azt az atlasz­selyem kisestélyit, ajándékba, tő­le, amire vágyik. Azt a nyolc guinea-t játszva megkeresheti. Göncz Árpád fordítása Szkukálek Lajos rajza

Next

/
Oldalképek
Tartalom