Vasárnap, 1992. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)
1992-10-09 / 41. szám
Az egyik hírhedt boszniai fogolytábor lakói. E táborokban a szerbek horvát és muzulmán foglyokat tartanak embertelen körülmények között. Bajtársi kézfogás az egyik sebtében létesített tadzsik katonakórházban. (Archívumi felvételek) Három évvel a kelet-európai rendszerváltás után a kelet-európai kisember szkeptikusabb és kiábrándultabb, mint valaha. A kelet-európai kisemberben felborultak a korábbi, a mindennapi élethez szükséges belső kis egyensúlyok, s meg kellett tapasztalnia, nem gyógyít meg mindent automatikusan a korábban fetisizált általános gyógyír: a nyugati típusú demokrácia. A keleti kisembert nem tanították meg e demokrácia kezelésére, és most már nem magát a demokráciát, hanem csupán egyetlen ismérvét fetisizálja: a nyugati típusú jólétet. És minél távolabb kerül tőle, annál nagyobb a csalódottsága, annál inkább elutasítja a demokrácia egyéb elemeinek az elsajátítását. Ezt a magatartását csak ösztönzi az, hogy a falak ledölése után esetleg módja van közelről, a helyszínen megtekinteni a nyugati demokrácia működését, s ekkor ráébred arra, hogy az ott elfogadott aranyszabály, amely szerint a demokrácia egyáltalán nem tökéletes, de jobbat még nem találtak fel, szóval ez nem csupán egy szellemes szlogen, hanem realitás. Zavarodott kisemberünk ezért belehajszolható mindenbe, nacionalizmusba, polgárháborúba; könnyen manipulálható- vá válik ordas szándékú politikusok kezében. volt akkora, mint bebeszélték nekünk. Tény, hogy ez a félelem, a tudatosan szított és manipulált félelem egyensúlya volt. A kommunizmus és az egyik szuper- hatalom bukásával, minden jómódszerelt próbáljuk ráerőltetni. Nem tudok magyarázatot arra, miért képtelenek a világpolitika ma működő mechanizmusai nemcsak hogy megoldani, hanem megelőzni is az új háborúk kirobbanását. A második világháborút követő időszakban soTehát a kisember hasonló gondokkal küszködik, mint a világpolitika. A nemzetközi életben is felborultak a korábbi egyensúlyok. A hidegháború, a kelet-nyugati szembenállás idején az emberiség szüntelenül egy új világégés határán egyensúlyozott. Csak így, utólag látszik, hogy a két világhatalmi központ, az álig felfegyverzett szuperhatalmak kialakulása megteremtette azt a hozzávetőleg biztonságos egyensúlyt, amelynek tulajdoníthatóan a világégés veszélye - néhány mozzanattól eltekintve - nem zan számítás ellenére, csupán az egyensúly szűnt meg, a félelem nem. Ez az, amire a világ politikai tényezői nem készültek fel, s ebből a sokkos állapotból a nemzetközi politika mindmáig nem tud kikecmeregni. Persze, magyarázatok, ellenérvek százait lehetne felsorakoztatni, az átkos örökségtől kezdve egészen a legújabb szociológiai felmérésekig, de az embernek az az érzése, az igazi válaszokat mindaddig nem fogjuk megtalálni, amíg az egyensúlytalanság állapotára az egyensúlyhelyzet kategóriáit, értékelt és főleg sem dúlt annyi fegyveres konfliktus a világban, mint most. Több, a szembenállás Idejéből örökölt válsággóc rendezése is elhúzódik. A szovjet utódállamokban nemhogy csökkenne, hanem egyre nő a számuk - újabban Tádzsikisztán gyarapította ezt a sort és félő, hogy a jelenség tovább terjed, ha az Oroszországban élő különböző nemzetiségek függetlenségi törekvései Is erősödnek. Nyugat- Európa a Balkánon, Jugoszláviában kudarcot vallott közvetítési kísérleteivel, és tartani lehet attól, hogy kudarcot vall az ENSZ is. Korábban a két szuperhatalom tárgyalgatott egymással magáért a tárgyalásokért, s most, a gyökeresen megváltozott helyzetben ugyanennek lehetünk tanúi a különböző konfliktusok ügyében. Lehet, ez így túl általános, s ha a konkrét eseteket vizsgáljuk, nem is igaz minden esetben. De globálisan mégis az az igazság, hogy a több tucatnyi tűzszünet és békefórum után mindenütt folytatódik az öldöklés. Nem hiszem, hogy azzal, ami most Keleten folyik, lényegében megkezdődött az új világégés. E veszélyes folyamat megállítására kész recept nincs, hiszen csak olyan frázisok jutnak az ember eszébe, mint a józanságra, toleranciára, megértésre való felhívás. Egy dologban viszont hiszek: a kelet-európai kisember és a kelet-európai nagypolitika keservei valahol találkoznak, és az egyik bajai nem oldhatók meg a másiktól elszigetelten. Talán ezt a tételt boncolgatva, mélyre ásva benne, lehetne keresni az új típusú megoldásokat. Malinák István H ollandiában divatos sport a „biboldóvadászat". A szabályok egyszerűek, jól megtanulták a hágai vagy rotterdami labdarúgócsapatok szurkolói. A sport abból áll, hogy megtámadják az amszterdami zsidó közösséghez kötödö Ajax sportklub szurkolóit. Az a csapat győz, amelyik meghátrálásra készteti az ellenfelet. Az amszterdami olimpiai stadionban egyik vasárnap 4000 Feyenoord Rotterdam szurkoló hagyta el a lelátókat rendőri kísérettel, de a jól végzett munka örömétől ragyogva. A második félidőben húszán áttörték a korlátokat, és kövekkel dobálták a „biboldókat“. A tömeg röhögve ordítozott: „Zsidók! Zsidók!“ Csak a kivezényelt rendőrök jelenléte gátolta meg a fiatalokat a tömegverekedésben. (Az Ajax szurkolói is erőszakosak.) Évek óta gyakoriak az effajta jelenetek, amikor az Ajax játszik. 1991. szeptember 15-én a Groningen csapata elleni mérkőzést törölni kellett, mert a rendőrség megtalálta a robbanószerkezeteket, amelyeket a Groningen szurkolói készítettek elő, hogy „ szervezetten támadják meg a zsidókat". A labdarúgás az állóhelyek „kis fehér“ közönségével mindig is a szélsőjobboldal vadász- területe volt. Európában mindenütt - Kelet-Európát is beleértve - a jelenség aggasztó mértéket ölt. A nacionalizmus újraéledése idején a stadionok sok százezer fiatal számára jelentenek „felszabadulást“. A legnyugtalanítóbb nem is az, hogy soraikban vannak valóságos újfasiszták. Ók kisebbségben vannak. Aggasztóbb a „normális“ idegengyűlölet elszabadulása azoknál a nézőknél, akik mindennapi életükben nem szélsőjobboldali aktivisták. Ráadásul nem is felelnek meg a szurkolókról alkotott kliséknek. Nem „a társadalom vesztesei“, nem ordítozó lecsúszottak. Jobbára gimnazisták, kishiva- talnokok. A börfejúek harci díszét itt diszkrétebb öltözék váltja fel (márkás farmer, rövidre nyírt haj, Adidas cipő). De ők is belemennek a gyútölködösdibe. Németországban gyakorta éri támadás az afrikai játékosokat. Beleunva abba, hogy amikor hozzáérnek a labdához, a közönség majomkiáltást hallat, hárman közülük 1991 decemberében felhívást tettek közzé a Bildzeitungban: „Nem akarunk vadászzsákmány lenni... A Bundesliga hallgat... Akár fekete valaki, akár fehér, mindenkiben tisztelni kell az emberi méltóságot. Gondoljanak erre, amikor belépnek a stadionba.“ Egyes angol szurkolóknál a „feketék“ vagy a „zsidók“ gyűlölete a mez kérdése. Az ellenfél csapatában játszó négert utálják. Azt viszont, aki az imádott csapat trikóját viseli, nagyra értékelik... már persze, ha jól játszik. Mielőtt a jamaikai John Barnes leszerződött a Liverpoolhoz, a stadion falán feltűntek a „Liverpool fehér“ mázol- mányok. A rivális csapatok szurkolóinak rituálissá vált eröszakcse- lekményeit Nagy-Britannia „exportálta“. A bunyózók nemzetközi találkozói gyakoriakká váltak (dokumentumok, fényképek cseréjével) - s bár nem beszélhetünk „huligán internacionálé- ról", divattá vált az újfasizmus. Leedstól Varsóig azt a tényt, hogy valaki nyíltan szélsőjobboldalinak vallja magát, hogy „tiszta és kemény" nacionalizmust követel, bravúros cselekedetnek, a férfiasság bizonyítékának tekintik. A hetvenes évek végén még ritka kelta kereszttel díszített zászlók igencsak divatosak. A stadionok drótkerítésére erősítve az idegengyűlölet lobogójaként egyre gyakrabban tűnnek fel Spanyolországban (az Espanol de Barcelona, a Reál Madrid pályáin) vagy Francia- országban (Lyon, Lilié, Párizs stadionjaiban). Olaszországban a második ifjúságát élő MSI újfasiszta párt különösen a déli országrész (Róma, Nápoly, Szicília) szurkolóit vonzza. A nyíltan nem szélsöjobboldali populista mozgalmaknak számos szimpatizánsuk van az északi országrészben. A fiatal szurkolók szervezeteinek erejét a tökéletesen szervezett, gyakran erőszakos több ezer tag biztosítja. Egy 24 éves joghallgató véleménye:-Én aztán igazán nem vagyok fasiszta, de Észak és Dél merőben eltérő ország. A nápolyiak nem olyanok, mint mi! A stadionokban a céltábla nem a színes bőrű játékos, hanem a déli, akit „afrikaiként“ kezelnek. Nápoly csapatát nemegyszer fogadták Veneto vagy Lombardia tartományban ilyen transzparensekkel: „Hitler, elfelejtetted elgázosítani a nápolyiakat!“, vagy „Szaddám, rombold le Nápolyt!“ Egy vasárnap, a San Siro stadionban több ezer Milan-szur- koló, aki pedig nem fasisztaszimpatizáns (ellentétben az In- ter szurkolóival), kórusban énekelte azt a dalt, amelyet minden olasz fiú ismer: „Érzitek, milyen büdös van? Megjöttek a nápolyiak, hozzák a kolerát és a földrengést. Mióta nem mosakodtak? Mocsok Nápoly, kolera Nápoly, Olaszország szégyene!“ A szélsőséges csoportokba nemigen lépnek be a fiatalok. Vonzza őket az erőszak és a „folklór“ (dalok, horogkeresztek...), de nem bíznak semmiféle csoporthoz tartozásban. A stadionokon kívül nehezen manipulálhatók. A közvetlen megnyerésre irányuló kísérletek kevéssé gyümölcsözőknek bizonyultak. A „politikusok“ kisebbségben vannak a 3000 nyugatnémet „keményfiú“ között. Néha összeverekednek a huligánok és a rasszista börfejúek. A volt NDK-ban vannak újnáci bunyósok, akik a stadionokban is randalíroznak. Az ő esetükben elképzelhető a politikai megnyerés, olyannyira képlékenyek. Parc au Princes-ben a Paris SG „ultrái", akik a Boulogne tribünön gyűlnek össze, szívesen bekapcsolódnak az idegen- gyűlölet játszmájába, anélkül, hogy valamennyien börfejúek lennének. A nyolcvanas évek eleje óta a fajelmélet szünet nélkül toborozza híveit a szurkolók soraiból, akik többségükben helyeslik a Nemzeti Front elveit. „A stadion a szabadság utolsó szigete - jelenti ki egy szurkoló. - A Parcban a srácok végre kiüvölthetik magukból azt, amit a kerületükben elmondani sem mernek.“ Amikor a marseille-i Olympique csapat Párizsba érkezett, a mérkőzés előtt elővigyázatosságból letartóztatott 200 személy hiánya sem akadályozta meg, hogy több tucat fiatal, csapatuk lelkes szurkolója, vihogva azt énekelje: „Zsidó vagyok, ronda vagyok, marseille-i vagyok". A LE MONDE CÍMŰ FRANCIA NAPILAP A NYUGATI FIATALOK IDEGENGYŰLÖLETÉRŐL • A SZURKOLÓK KÖZÖTT SOK A FASISZTASZIMPATIZÁNS • SZERVEZETLENÜL VEREKEDNEK ÉS ZAVARJÁK A RENDET 1992. X. 9.
