Vasárnap, 1992. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)

1992-10-02 / 40. szám

Berlinben rendezett, Párizsban és Pozsonyban játszott, Prágában előadástól búcsúzott, Montrealban letett egy tervéről. Jirí Menzel nem sokat pihent az elmúlt egy év alatt. Woody Allen Szentivánéji szexkomédiáját vitte színpadra a németeknél, majd rögtön ezután Costa Gavras Kis apokalipszisében és Martin Sulik Mindent, amit szeretek című alkotásában állt kamera elé. Elvált, magányosan élő lengyel írót formál meg a francia filmben, becsapott szeretőt a szlovákban. Legendás hírű színpadi szerepében, az O’ Casey írta Nőtlen urak panziójának részeges szállóvendégeként viszont nem láthatjuk többé. Hallibut úr szűrét, tizenhét év után, kitették a Cinoherní klubból. Ez volt a nagyobb csalódás Menzel számára. A kisebb: meghiúsult egy régóta dédelgetett filmterve. Josef Skvorecky, a több mint két évtizede Montrealban élő cseh író kiváló regényét, Az emberi lelkek mérnökét vitte volna filmre, de a kanadai fél meggondolta magát és visszalépett a koprodukciótól. Menzelnek ezek után nincs is kedve új partnert keresni, a forgatás amúgy sem hiányzik neki, állítja. Színházban vár rá nagyszerű feladat: a világhírű Comédie Française igazgatója kérte fel egy Labiche-darab megrendezésére, és mert komédiáról van szó, Menzel egyetlen percig sem habozott.

A komédia mindig is az ő műfaja volt. Vegyük csak legutóbbi filmjeit, a Koldusoperát, a „Régi időket“ vagy Az én kis falumat, a sajátosan finom menzeli humor mindegyikben felragyog. Nem véletlenül írták az amerikai kritikusok a pókhasú Pávek úrról és a félnótás Otíkról, hogy a legkomikusabb páros Laurel és Hardy óta. Menzel humora nem mar, nem szúr és nem vág, egyszerűen csak megmosolyogtat és azt sugallja: ilyen az ember. Gyarló, botladozó, hibát hibára halmozó, de ezzel együtt is szeretetreméltó. „Különös ajándékot kapott a sorstól - nyilatkozta Menzelről állandó munkatársa, Rudolf Hrusínsky. - Nemcsak a rosszat, a jót is észreveszi az emberekben, a rosszat pedig meg tudja bocsátani nekik. Ez nagy érték az én szememben. “

„Játszani ezerszer jobban szeretek... “ (Milos Fikejz felvétele)

Menzel Párizsba készül-Pávek úr és Otík Az én kis falum utolsó képsorán, jelezve a nagy kibékülést, egymáshoz igazítják lépteiket. Csehország és Szlovákia ilyesmire most aligha lenne képes.- Szerintem mindkét fél nagyon gyorsan meg fogja bánni az elszakadást.- Gyorsan, de későn.- Igen. Ekkora hibát nem lett volna szabad elkövetni. Szétválás... Tisztán látnak és jól hallanak vajon, akik kitalálták mindezt? Biztos nem. Szerintem nosztalgiával gondoltak az önálló szlovák államra és most úgy érezték, eljött az ideje, hogy visszaállítsák „a régi rendet“. Mi történt az első világháború után? Ugyanaz, mint most. A gyengéd, kiforratlan demokrácia egyforma teret engedett jellemtelen és becsületes egyéneknek. A nép pedig, amikor nem tudja megkülönböztetni a jót a rossztól, azoknak dől be, akik csak „kábítják“ őt. Főleg, ha úgy érzi, hogy elnyomásban, szegénységben él. És Szlovákiában, ahogy ezt a vezető pozsonyi politikusok állítják, nagy a szegénység. Én soha, egyetlen utam során sem tapasztaltam ilyesmit, bármerre jártam is Szlovákiában, még a legkisebb faluban is takaros házakat láttam. Köny- nyebb persze más nyakába varrni a bűnt. Ujjal mutogatni ránk, hogy mindenért, ami az elmúlt rendszerben rosszul alakult, arról mi, csehek tehetünk. Aki erőnek erejével ellenséget akar keresni magának, az a saját hibáiról próbálja meg elterelni a figyelmet. Be kell ismernünk sajnos, hogy műveletlenek vagyunk, és

egyik napról a másikra ezen aligha változtatunk. A műveletlenségnek pedig van egy nagyon rossz velejárója: a manipulálhatóság. Tudták ezt a kommunisták is és a pártjuk is eszerint működött, ezért következett be a nép részéről, a „nagy kiábrándulás“. De ha az emberek rögtön az első beintésre ugrani képesek, akkor ez azt jelenti, hogy gondolkozni még most sem tanultak meg. Itt a bizonyíték: az ország sorsáról, politikájáról ugyanazzal a könnyedséggel döntenek, mintha legkedvesebb színészüket választanák meg. Lehet, hogy kulturáltabbak vagyunk, mint más népek, de akkor sem mondhatok mást, csak azt, hogy kevés, kevés, még mindig kevés.-A bolsevizmus koldusokat csinált belőlünk, nyilatkozta nem is olyan régen, de mi lesz a koldussal? Nem maradhat rongyosan a járda szélén.- Dolgozni kell, tisztességgel, alázattal, odaadással, más megoldás nem létezik. Meg kell tanulnunk minőségi munkát végezni, olyan termékeket gyártani, mint például Hollandia. Az is kis ország, de mekkora tekintélye van a nyugat-európai piacon! A kultúra terén azonban még most is mi vagyunk előbbre, s erre joggal lehetünk büszkék. Hollandiában a színház, a képzőművészet, az irodalom csak egy nagyon szűk réteg érdeklődési köré. Nálunk szerencsére más a helyzet. Az iparosításnak, a privatizálásnak a későbbiekben sem szabad eljutnia arra a pontra, hogy a kultúrát háttérbe szorítsa. Jó volt a kommunisták elgondolása, hogy a kultúrát támogatni kell, a baj abból eredt, hogy diktálni kezdtek,

belebeszéltek azokba a dolgokba, amelyekhez egyáltalán nem értettek. Én sem állítom, hogy mindaz érték, amit értékként nyújtanak felénk, de a művészet új hullámait nem törheti meg egyetlen párt sem. Hogy emberi történetek helyett hovatovább atlaszvállú szuperhősök ostoba picture show-it kapják a mozinézők? Ez engem is elkeserít. Amerikában egyébként az irodalom terén is ugyanez a helyzet. Minél nagyobb őrültséget tálal az író, annál többen veszik meg a könyvét. Aminek persze az égvilágon semmi köze sincs az irodalomhoz, hiszen ahelyett, hogy finomabbá tenné, még inkább eldurvítja az emberi lelket.- Hatvannyolcban, amikor kétéves szerződést kínáltak fel önnek, . ezért nem ment Amerikába?- Én nem vagyok Formán, én csak itthon tudok élni, ezért maradtam.- Ma sem menne, ha hívnák?- Most azt mondanám nekik, hogy fizessék csak a tizedét annak, amit húsz évvel ezelőtt ajánlottak, és engedjék meg, hogy itthon, a saját csapatommal forgathassak. Tehát cseh operatőrrel és cseh színészekkel. A kanadai koprodukció is voltaképpen emiatt úszott el.- Olyan nagy megalkuvásnak tekintette volna, hogy a főbb szerepek egyikét világhírű sztár játssza?- Én nem akarok sztárokkal dolgozni, és különben is egy Kanadában élő cseh író szerepét ne osszák Bran- dauerre. Mert őt ajánlották.- Costa Gavras filmjében ön is írót játszott, egy Párizsban élő lengyel írót.- Egy Párizsban élő morva származású lengyel írót. A film forgató- könyve Tadeusz Konwicki regénye alapján készült, a férfi pedig, akit játszom: ötödik kerék a kocsiban. Ott él egykori felesége házában és egy nap, amikor kialszik a villany a szobájában, maga próbálja megjavítani. Tűz keletkezik és leesik a magasból, s amikor odarohannak hozzá, azt hiszik, öngyilkosságra készült. • A nő hősnek látja egykori férjét, az pedig, hogy az asszony büszkén nézhessen rá, nem meri bevallani neki, hogy esze ágában sem volt öngyilkos lenni, egyszerű baleset az egész. És itt kezdődik az igazi komédia. A házaspár baráti köre, a hatvannyolcas párizsi események résztvevői kitalálják neki, mikor és hogyan végezzen magával.- Jó szerep, kiváló rendezővel.- És ha tudná, mennyi pénzt kapok érte! Nagyon sokat. Látja, ez az igazi öröm: remek szerep, nagyszerű rendező és jókora összeg. így aztán megéri. Komolyra fordíts* a szót: elvállaltam volna én a feladatot kevesebb pénzért is, hiszen játszani ezerszer jobban szeretek, mint rendezni. Costa Gavras pedig külön tanulmány volt számomra. Három hónapon át nézni, figyelni, hogy forgat egy kolléga... ilyesmi nagy ritkán adódik az életemben.- És milyennek látta Gavrast?- Figyelmesnek, nyugodtnak és hallatlanul toleránsnak. Tanulságos dolog marad ez számomra. Én a feszültséget szörnyű nehezen viselem, ideges vagyok és hisztérikus is néha, s amit nagyon restellek: nem tudom leplezni mindezt. Nekem persze sosem volt még három hónapom egy forgatásra, és nyersanyagból sem kaptam annyit soha, mint Gavras. Ha számomra is ugyanolyan feltételeket teremtenének, mint neki, ha naponta nem 7-800 métert kellene leforgatnom, akkor talán én is nyu- godtabban dolgoznék.- Legutóbbi rendezése, a Václav Havel műve nyomán készült Koldusopera állítólag közel sem aratott akkora sikert, mint a Vége a régi időknek, vagy a Pacsirták cémaszá- lon. Mit gondol, miért nem?- Talán mert félúton áll színház és film között. De nem igaz, hogy megbukott. A vártnál sokkal többen látták. Nekem kellett volna bátrabbnak lennem. Ha kihagyok bizonyos jeleneteket a drámából, szorosabbra foghattam volna a cselekményt. Václav Havel nagyon jó ember, csak az volt a baj, hogy forgatás előtt keveset beszéltünk a darabról, mert nem tudott elegendő időt szakítani. Amikor szóltam neki,hogy itt és itt ki kellene húzni néhány mondatot, láttam rajta, hogy ha rám bízza is a dolgot, valójában minden szóhoz ragaszkodik. Én meg nem akartam őt megsérteni azzal, hogy a háta mögött belenyúlok a szövegbe.- A Koldusoperát két évvel ezelőtt a Cinoherní klub színpadán is megrendezte. Nem jött még el az ideje, hogy ugyanott újabb darabot vigyen színre?- Sok minden megváltozott mostanában a Cinoherní klubban. Az új igazgató „zárta be“ a Nőtlen urak panzióját is, nem a közönség, és nem is a színészek unták meg a darabot, hanem ő. Amerikai vendégszereplésre hívtak bennünket, de most már ebből se lesz semmi.-Az ön szava...- Nekem ott már nincs szavam. A legjobb színészek is elszerződtek más színházakba, mert nem érezték jól magukat. Machiavelli Mandrago- rája volt az első rendezésem a Cino- hemí klubban 1965-ben. A bemutató napjáig nagyon szerettek, de a siker után tizennégy évet kellett várnom, hogy újabb darabot rendezhessek. Addig szóhoz sem engedtek jutni. Másutt is hasonló a helyzet, tudom, szomorú is vagyok emiatt nagyon. Elmegy a kedvem a munkától, ha beleolvasok az újságokba. Ilyen közérzettel pedig nem tudok filmet csinálni. Még akkor sem, ha rendező vagyok.

Szabó G. László

El Botcsinálta angyal

Az ausztrál Paul Hogan - aki a Krokodil Dundee-val egy csapásra világhírhez jutott - az ambiciózus színészek fajtájába tartozik. A váratlanul nyakába szakadt siker, úgy érzi, kötelezővé tette számára, hogy következő filmjei is maradéktalanul körülötte forogjanak. E feladat realizálására a legalkalmasabb forgatókönyvírónak, olyannak, aki garantáltan figyelemmel lesz eme igényeire, saját magát tartotta. így ötölte ki azután azt a történetet, ameny a fenti címen került megvalósításra. Kiinduló ötlete vonzónak és

ígéretesnek látszik a film első negyedórájában. Egy minden hájjal megkent, zseniális bankrabló életét kockáztatva megment egy gyereket a gázolástól, így szerzett sérüléséből következően kórházba kerül, ahol az a víziója támad, hogy maga az úristen küldi vissza őt a halálból, próbaidőre bocsátott őrangyalként. Az így megformált alaphelyzet egy ígéretes vígjáték lehetőségét hordozna magában, s néhány percen át errefelé is gördül a történet. Ám aztán elkanyarodik, és egy olyan érzelgősen nyálas história kerekedik

1992. X. 2.

belőle, amely a harmincas évek Hollywoodjának legrosszabb hagyományait idézi fel, s amihez képest még a híres-hírhedt Love Story is tele van realista elemekkel. Nem részletezzük, hogy milyen helyzetek sorjáznak ezután, aki szereti az ilyet, az úgyis megnézi magának.

Hogan partnere ezúttal is Linda Kozlowski, aki azonban szerep híján csak bájos jelenségként mutatkozhat meg, J. Cornell szolidan jelentéktelen rendezői munkájához alkalmazkod-