Vasárnap, 1992. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)
1992-09-11 / 37. szám
» Carver megfordult az rkos vízzé ol- folyt le az ud- tagasságú kis felverték a la- z utcán, ahol De sötétedett »bábán ruhá- bndbe, amikor ihoz jött. elmégy. örü- ! - mondta az ? ) csomagolta dbe. knnyira örülök, z asszony sír- I $sak a sze- íézni, mi? a az ágyon jpét, és felet, az asszony tét, és a férfira konfordult, és sáli szobába, i - mondta mid és eredj ony. szolt. Becsuk- i/ette a kabát- tálószobában, nyt. Aztán ki- obába. s konyha ajta- i a gyerek, aram - mortdjyereket aka- 1 valakit a holhozzá a gye- iz asszony, fakadt, és az látta a fejét- mondta az labára nézett. A férfi feléje indult.- Az Isten szerelmére! - mondta az asszony. Egy lépést hátrált a konyhába.- A gyereket akarom.- Takarodj innen! Az asszony megfordult, és a tűzhely mögötti sarokba húzódott a kisbabával. De a férfi közelebb lépett. Átnyúlt a tűzhely fölött, és megmarkolta a gyereket.- Ereszd el - mondta.- Takarodj, takarodj! - kiáltotta az asszony. A kisbabának vörös volt az arca. Bömbölt. A huzakodásban leverték a tűzhely mögött lógó virágcserepet. A férfi a falnak szorította az asszonyt, megpróbálta lefeszegetni a kezét. Markolta a gyereket és teljes súlyával tolta.- Ereszd el - szólt a férfi.- Hagyd abba - követelte az asszony. - Fájdalmat okozol a gyereknek.- Én nem okozok fájdalmat a gyereknek. - felelte a férfi. A konyhaablakon nem jött be fény. A majdnem-sötétségben a férfi fél kézzel az asszony ökölbe szorított kezét feszegette, a másikkal megragadta a hóna alatt az üvöltő kisbabát. Az asszony érezte, hogy szétfeszítik az ujjait. Érezte, hogy elveszíti a gyereket.- Nem! - sikoltotta, ahogy a keze üres lett. Az övé lesz a gyerek. Az asszony elkapta a kisbaba másik karját. Megfogta a csuklóját és hátrahajolt. De a férfi nem eresztette a gyereket. Érezte, hogy kicsúszik a kezéből, és teljes erejéből húzta. így aztán el is dőlt az ügy. Borbás Mária fordítása Giuseppe Corte vonatja egész napos utazás után az egyik reggel befutott a híres gyógyintézetéről ismert városba. Bár volt némi láza, az utat a vasútállomástól az intézetig gyalog tette meg. ó maga cipelte a bőröndjét is. Amikor megbetegedett, tekintettel betegsége kezdeti stádiumára, ezt a gyógyintézetet ajánlották neki, amely Corte betegségének gyógyítására volt berendezkedve. Corte már távolról felismerte az intézet épületét, amelyet képen már látott egy katalógusban, s az egész nagyon jó benyomást tett rá. Az épület hétemeletes volt, a magas fák közt bárki korszerű, rangos szállodának vélhette volna. Miután érkezéskor megvizsgálták — teljes kivizsgálását csak később végeztek el -, a hetedik emeleten szállásolták el, egy barátságos kis szobában. A szoba berendezése világos színű volt, az ablakból a város legszebb negyedére nyílt kilátás. Minden barátságosnak, otthonosnak tűnt. Giuseppe Corte lefeküdt, s olvasni kezdte a magával hozott könyvet. Kis idő múlva bejött az egyik fiatal ápolónő, s megkérdezte, mire van szüksége. A betegnek nem volt szüksége semmire, de szívesen elbeszélgetett az ápolónővel, mert szeretett volna megismerkedni a gyógykezelés menetével. Megtudta, hogy az intézetben a betegeket betegségük előrehaladottsága alapján helyezik el az egyes emeleteken. A hetedik emeleten vannak a legkönnyebb betegek, aztán következik lefelé a többi emelet a betegség súlyossága szerint, s az első emeleten vannak a reménytelen esetek. Ez a különleges rendszer nem csupán az ápolószemélyzet dolgát könnyítette meg, hanem azt is megakadályozta, hogy a haldoklók lehangolóan hassanak a többi betegre. Minden emelet önálló világ volt, megvoltak a maga szabályai és hagyományai. S mivel minden egyes emeleten más-más kezelőorvos felelt a betegekért, a gyógymódban kisebb eltérések is keletkeztek. Amikor az ápolónő kiment, Giuseppe Corte az ablakhoz ment, és kinézett, remélve, hogy látni fogja az alattuk levő emeletek betegeit. Főleg az első emeletet figyelte, de az igen távolinak tűnt a számára. Nem látott semmi nyugtalanítót. A szürke redőnyös ablakok szinte teljesen légmentesen be voltak csukva. Hamarosan észrevette, hogy a szomszédos ablakból is néz egy férfi. Rokon- szenwel figyelték egymást, de mintha mindketten féltek volna megtörni a csendet. Végül Corte vette a bátorságot és megszólalt:- Ugye, ön sincs itt régóta?- Nem, mindössze két hónapja- felelte zavartan az ismeretlen férfi, s még hozzátette: — Nézem, hogy nem látom-e a fivéremet.- A fivérét?- Igen — felelte a beteg. - Mi együtt jöttünk, de az ő állapota nem javult... Már a. negyedik emeleten van...-Hol?- A negyedik emeleten - mondta az ismeretlen férfi olyan szomorúan, hogy Corte is összerezzent.- A negyedik emeleten olyan súlyos betegek vannak? - kérdezte.- Nos, eléggé súlyosak, de azért még van remény...- Hát akkor kik vannak az első emeleten? - faggatta őt Corte tovább.- Ott? A haldoklók.- Sokan nem lehetnek — állapította meg Corte. - Minden ablak be van zárva. Dino Buzzati- Most kevesen vannak, de reggel még elegen voltak - magyarázta az idegen. — Ahol le van engedve a redőny, ott meghalt valaki. Nézze csak, a többi emeleten nyitva vannak az ablakok. De bocsásson meg, kezdek fázni, megyek, lefekszem. A férfi elment az ablaktól, de előbb becsukta, s villanyt gyújtott. Giuseppe Corte kis ideig még az ablaknál maradt, az első emeletre tekintve öröm vett rajta erőt a nagy távolság miatt. A városra lassan leszállt az este. Az intézet ablakai egymás után kivilágosodtak, az épület távolról kivilágított palotának tűnt, Csak az első emeleten volt számos ablak sötét, fénytelen. — A részletes orvosi vizsgálat eredménye mosolyt csalt Giuseppe Corte arcára. Mivel Született pesszimista volt, egyáltalán nem lepte volna meg őt, ha az orvos azt mondta volna, hogy költözzék egy emelettel lej- . jebb. A láza ugyan csak átmenetileg csökkent, de az orvos biztosította arról, hogy betegsége csupán kezdeti stádiumban van. Két-három hét múlva minden rendben lesz. Gergely Ágnes Egy íróra Téged szeretnek, mert nem értenek, fröccsent bogyóként gyűröd a világot, fönn csillagot nem látsz, lenn férgeket, köztes ködökből gyúrva biztonságod. A múltad kaktuszcsönddel átfödöd, benn régi magvak (rend, értelem, törvény). Most bocfát ültetsz, melyre rákötöd a szemelgetett idézetek könyvét. Már óvakodsz a póztól (Messiás), • „közéletitől“ és „közérthetőtől“. Hinnéd, ki sérült, mind amnéziás, és lehet lopni, különösen nőtől. Hát mérj be távot, merszet, hőst, s ügyelj, te is fönn légy az örök névsoron. A végső síkon névre vár a jel. Isten testetlen. Én nem osztozom.-Tehát itt maradok a hetedik emeleten? — kérdezte szorongva.- Természetesen - veregette meg Corte vállát az orvos. - Miért, mit gondolt, hová tesszük önt?- Ez nagyszerű - örvendezett Corte. — Hiszen ön tudja, hogy a beteg ember mindig a legrosszabbra gondol. Giuseppe Corte a szobájában maradt, s amikor délután megengedték neki, hogy felkeljen, megismerkedett néhány betegtársával. Pontosan betartotta a gyógykezelési utasításokat, hogy mielőbb egészséges legyen. Ennek ellenére az állapota nem változott. Eltelt tíz nap, amikor Corte szobájába bejött a főápolónő. Kéréssel fordult Cortehoz. Elmondta, hogy másnap felvesznek az intézetbe egy hölgyet két gyermekkel. Van két szabad szobájuk, de a harmadik hiányzik. Ezért arra kérte Cortét, hogy legyen szíves átköltözni egy hasonlóan kényelmes szobába. Giuseppe Corte természetesen beleegyezett. Hiszen egyik szoba olyan, mint a másik.- Nagyon köszönöm önnek — mondta a főápolónő hajlongva.- Engem nem lep meg, hogy egy olyan férfi, mint ön, minden helyzetben úriember marad. Akkor tehát, ha nincs ellenvetése, egy óra múlva átköltöztetjük önt. - Sajnos, — tette hozzá a főápolónő nyugodt hangon- egy emelettel lejjebb kell önt költöztetnünk. Itt ugyanis jelenleg minden szoba foglalt. Ez azonban csak ideiglenes intézkedés! - igyekezett megnyugtatni Cortét, látva a férfi csalódottságát. - Amint szabaddá válik valamelyik szoba, úgy három napon belül ismét feljön.- Tulajdonképpen - mondta Giuseppe Corte mosolyogva, hogy bizonyítsa: ő nem gyermek - ez a költözködés egyáltalán nem tetszik nekem.- Biztosítom önt, hogy ez nem függ össze az ön egészségi állapotával, mindössze arról van szó, hogy az említett hölgyet nem akarjuk elszakítani a gyermekeitől. Eszébe se jusson, uram, arra gondolni, hogy a költözködésnek egyéb oka van.- Akkor hát rendben van — mondta Giuseppe Corte kelletlenül, és ismét mosolyogni próbált. Áthurcolkodott tehát a hatodik emeletre, s bár meg volt győződve róla, hogy ez nem az egészségi állapota miatt történik, az eset mégsem volt rá kedvező hatással. Míg a hetedik emeleten megnyugtatta őt annak a tudata, hogy az egészségesek világával van kapcsolatban, addig egy emelettel lejjebb már valóban kórházban érezte magát. Ezt az orvosok és az ápolónők viselkedése és a betegek állapota is igazolta. Corte már az első beszélgetések alkalmával tapasztalta, hogy a hetedik emeleten inkább szeszélyes, mint beteg emberek tartózkodnak. De a hatodik emeleten már valódi betegek voltak. Corte megértette, hogy biztosan nehéz lesz visszajutnia a hetedik emeletre. Ha ő maga nem kéri, senki más a kisujját sem fogja mozdítani az ő érdekében. Elhatározta tehát, hogy a jogáról nem mond le. A betegtársai előtt is hangoztatta, hogy csak ideiglenesen van közöttük, csupán egy hölgy kérését teljesítette. De a többiek ügyet sem vetettek rá. S amikor erélyesen követelte, hogy küldjék őt vissza az eredeti szobájába, a kezelőorvosa ezt mondta:- Az ön esetében valóban a betegség enyhébb lefolyású változatáról van szó, de ha ön mielőbb egészséges akar lenni, akkor - véleményem szerint - hatékonyabb módon kell önt gyógykezelnünk. És itt, a hatodik emeleten ezt biztosítani'tudjuk az ön számára is. Corte egyetértett. Mi mást tehetett volna? Egy napon közölték vele, hogy az intézet igazgatójának döntése alapján átköltöztetik a betegeket. Corte először örült, mert azt gondolta, hogy visszamehet a hetedik emeletre. Egy csinos ápolónő azonban közölte vele, hogy a vizsgálati eredmények alapján áthelyezik őt az ötödik emeletre. Corte méregbe gurult. Azt kiabálta, becsapták őt. Odahívták az ügyeletes orvost, aki kérte, tegyen eleget az utasításnak, mert ha nem, felmegy a láza. Az orvos igyekezett megnyugtatni őt. Elmondta, hogy tévedés történt, amikor a titkárnő lemásolta a vizsgálatok eredményeit. S hozzátette, hogy az ötödik emeleten hatékonyabb eszközök segítik elő az eredményesebb gyógykezelést. Corte végül megadta magát. Azzal vigasztalta magát, hogy az orvosi konzílium alapján ő volt a legkevésbé súlyos beteg az ötödik emeleten. Két napja tartózkodott Corte az ötödik emeleten, amikor a jobb lábán bőrgyulladás keletkezett. Az orvos biztosította, hogy ez semmiképpen sem függ össze az alapbetegségével, ennek ellenére kijelentette, hogy a bőrgyulladást jó lenne gammasugarakkal gyógyítani. A műszer a negyedik emeleten van, s naponta háromszor kell sugárzásra járni. Ezért jó lenne, ha Corte leköltözne a negyedik emeletre.- Elég! - üvöltötte Corte.- Ha megdöglök, akkor sem megyek a negyedik emeletre!- Ahogy gondolja - vont vállat az orvos, - de mint kezelőorvosa nem engedhetem meg, hogy a többi osztályt látogassa. A bőrgyulladása egyre terjedt, ezért harmadnap Corte maga kérte, hogy a sugárzás miatt költöztessék őt át a negyedik emeletre. Az új osztályon Corte megköny- nyebülve tapasztalta, hogy míg a többi betegnek feküdnie kellett, ő volt az egyetlen, aki saját lábán járhatott a sugárzásra. A negyedik emeleten töltött idő volt a leghosz- szabb és legnyugodtabb időszak, amit Corte a klinikán töltött. Az orvos még munkaidő után is foglalkozott vele, és bár Corte nagyon meg akart gyógyulni, a bőrgyulladás nem szűnt meg. Corte igyekezett bátran viselkedni, s ezt kérdezte az orvostól:- Hogyan halad a sejtjeim bomlása?- Ilyesmiről hallani sem akarok- intette le az orvos. De amikor Corte tovább érdeklődött, azt mondta: — Az ön esetében minimális, de makacs. Az ön helyében intenzívebb kezelést igényelnék...- Az első emeleten? - kérdezte Corte gúnyosan.- Dehogyis, a harmadikon vagy a másodikon! Az efféle beszélgetések néhány napon át folytatódtak, végül Corte beleegyezett az intenzívebb kezelésbe a harmadik emeleten. De nem maradt ott sem sokáig. Néhány nap múlva az ápolónő közölte vele, hogy a személyzet nyári szabadságra megy, a betegeket tehát szétosztják. Corte átköltözik a második emeletre. Corte megijedt, de mit tehetett? Követelte, hogy a névtáblájára írják oda a neve alá: Ideiglenesen a harmadik emeletről. Egy hét múlva jött két ápoló tolókocsival.- Elkészült? - kérdezték.- Mire?- Az átszállításra.- A harmadikra?- Nem. Az elsőre! Corte olyan lármát csapott, hogy az ápolóknak kellett őt csitítgatni.- Itt más betegek is vannak, legyen csendben kérem. Az orvos, aki odarohant, megpróbálta megmagyarázni, hogy erre maga a professzor adott utasítást, bár meglehet, hogy tévedett. fgy került Corte a haldoklók osztályára. Az ablakon át látta a fákat, melyek most már valószerűtleneknek tűntek. Felvette a szemüvegét, hogy lássa, a fák valóban ott vannak. De mintha lassan sötétség ereszkedett volna a szobára. Corte utolsó erejét összeszedve az órájára pillantott, s látta, még csak fél négy van, délután. Ismét az ablakra tekintett, s észrevette, hogy a redőny, mintha csak valamilyen rejtélyes parancsnak engedelmeskedne, lassan ereszkedik lefelé, s elállja a behatoló fény útját... Sági Tóth Tibor fordítása
