Vasárnap, 1992. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-03 / 1. szám

t/asarnap f Elfelejtett irodalmi hagyományaink ben fekvő Abos községhez fűződik A király kútja című rege, amely Vörösmarty Szép Ilonkájához ha­sonló. Tompa életének jelentős esemé­nye Petőfivel való találkozása, amelyre Kerényiéknél, Petőfi látoga­tásakor került sor 1845 áprilisában. A fiatal költők eddig személyesen nem találkoztak, bár Tompa Bártfá- ról 1844 nyarán így ír Petőfinek: „Ismeretlen, hanem mégis jó barát! / Vedd egy víg, most kór fiúnak pár sorát. / Hozzon egyszer, jó fiú, az Isten el, / Szívesen lát a barátság, a kehely! / Jere hozzám, sárga pity- kés közlegény, / Isten engem! főve­zérré teszlek én!“ Nem sejthette, hogy óhaja néhány hónap múlva teljesül, amikor Petőfi így válaszolt neki: „Ej be derék gyerek vagy te, Miska! / Mért nem ölelhetlek össze­vissza?... / Látszik: deák vagy és kálomista, / Aki a vizet nagy kínnal issza. “ Kerényi lakásán találkoztak nem hegy völgyében lévő erdei lakot ír­ták le mind a hárman. (Erről részle­tesen írtunk a Vasárnap múlt évi 32. számában.). Tompa 1845 májusában megláto­gatta Irányi szüleit Toporcon, Szepes vármegyében. Az ódon szepesi vár, az itteni kisvárosok és a fennséges Tátra több rege megírására ihlette, így született a Cservena Hóra és a Hegyeskő című regéje, s a Márta könnyje című verse a nagy szerelem­ről és a megpróbáltatásról, melynek idézzük néhány sorát: „Hola Kárpát magas tetőin / - Mint barna csókák téli fára. - Halk szárnyütéssel a kifá­radt / Felhők megölnek éjszakára. “ A szepesváraljai leány című regéje a várhoz fűződő egyik monda törté­netét dolgozza fel. A Menedékkő „Szepesben, Lőcséhez közel, erdő borított hegytetőn“, egy elhagyott kolostor romjainál született: „Midőn honunkra rontva a tatár, / Határiban gyilkolt és égetett: / Vidéke megré­mült lakóinak / E rejtett zárda nyújta menhelyet, / S innen vévé nevét.“ A ház az eperjesi Fő utcán, amelyben Tompa Mihály lakott Tompa Mihály, Petőfi és Arany barátja, a múlt század jelentős költő­je, több helyen élt és alkotott. Rima­szombatban született, Igrícen nevel­kedett, Sárospatakon tanult, itt kez­dett verselni, majd a következő helységek jelzik életének egy-egy állomását: Bárt fa, Eperjes, Pest, Be­je, Gráfenberg, Kelemér, Hanva. Amikor 1844 nyarán befejezte ta­nulmányait a pataki kollégiumban, már mutatkoztak későbbi betegsége jelei. Orvosai tanácsára Bártfára ment, itt erdei sétákkal és a közeli Bártfa-fürdő gyógyvizeivel kúrálta magát. Annak ellenére, hogy mindez javított egészségi állapotán, a vidám társasági élethez szokott ifjúnak nem nagyon volt ínyére az ilyen életmód. Levél Petőfihez című versében ezt írja: „S a vízivás, hej, de kínosan megyen! / Fél pohárka, még az is csak foghegyen, / Savanyú bár, de mégis csak víz biz ez, / Az embernek semmi kedvet nem szerez!“ Amikor augusztus végén elhagyta Bártfát, még nem sejtette, hogy ezen a vidéken, ahol „nincs szürete, nincs bora“, tölt majd el csaknem egy egész esztendőt. A késmárki pap beajánlotta őt nevelőnek Péchy Ta­más földbirtokos családjába, akinek két fia, István és Tamás az eperjesi kollégiumban tanult. így került Eperjesre. A Fő utcán, Tomka Lajos ügyvédnél szállásolták el a két Péchy-fiúval együtt. Itt lakott késő őszig, de az esős idő beálltával szára­zabb lakásba kellett költöznie, ame­lyet Tomka ügyvéd szerzett a Szlo­vák utcában, itt nevelősködött tíz hónapon át, az iskolaév végéig 200 bankó forintért. Eperjes a múlt század első felében többé-kevésbé szlovák és német la­kosú város volt, magyarnak csupán a lakosság egy kisebb része vallotta magát: a nemesség, az értelmiség, valamint az előkelőbb német és szlo­vák családok fiai, akik a reformkor eszméiért lelkesedtek. A magyar nyelv és kultúra ápolásában a vezető szerepet az evangélikus kollégium­ban működő Magyar Társaság vállal­ta. Természetes, hogy Tompa is ezekben a körökben mozgott, s itt rövidesen barátokra talált. Közéjük tartozott Kerényi Frigyes, a német származású romantikus költő (ere­deti családi neve Christmann), Irányi István, a későbbi törvényszéki bíró, a politikus Irányi Dániel testvére (családi neve: Halbschuh), továbbá Lukács Pál nevelő, Schulek Gusztáv Tompa Mihály arcképe ügyvéd, Bencúr József és Vandrák András fiatal tanárok, Eördöngh Dá­niel s Nagy László diákok, s az Eperjesen gyakran vendégeskedő Szemere Miklós költő, s az ismert humorista, Pákh Albert. Kerényivel és Irányival gyakran bejárta a várost és környékét, a Kálváriát, Ceméte- fürdőt, Borkútat, amelyről Eperjes című versében ezt írta „Határiban - kárpótlásul talán /A szőlő borhozó gerezdiért -/A régi forrás/, Borkút, borízű nedvével buzog fel.“ Gyak­ran üldögélt Kerényi kertjében, vagy a Kálvária mögötti Kern-forrásnál egy öreg tölgyfa alatt. Talán még nagyobb hatással vol­tak a fiatal költőre azok a kirándulá­sok, amelyeket Sáros megye és a Szepesség egyes városaiba tett, azokra a helyekre, amelyek a táj „régi dicsőségét“ idézték. Különbö­ző, itt hallott történetek, legendák motívumait felhasználva kezdte írni népregéit. „Meghagyta nekünk a le­tűnt idő / Öreg regékben sok törté­netét, / S ki hallgatózik puszta temp­lomok / S források vidékin ó romok között /, Barlangnyílásnál, s mély vadonban: / Hall sok csodás, hal! sok szép dolgokat“ - írja Eperjes című népregéjében. Ebben a 12. századba képzeli magát, s a város alapításának legendáját dolgozza fel benne, amely II. (Vak) Béla király nevéhez fűződik. A Péchy család ősi lakhe­lyének meglátogatása után Péchújfa- lun írta meg az Oltárkő című regéje* „Péchújfalvának sziklás bércein, / Pusztult magányban áll a régi fal; / Felette vad fák ága birkózik / A nyaraló szelek fiaival“ / írja a regében, melyben Karvaly rablólo­vag történetét dolgozta fel. A Kőasz- szony története egy, a lipóci vár romjainál található sziklához fűző­dik, ebben a fiatal várúr és a szép parasztlány szerelmét írta meg. Irá­nyi szülőhelyéhez, a Hemád völgyé­sokkal Petőfi megérkezése után. „Hajh, minő perc volt az, amidőn mi hárman / Legelőször jöttünk össze váratlanul... / Csak néztünk egy­másra, boldog némaságban, / Míg három ifjú szív híven egymásra hull.../ S mint a fenyő, melyet ér az ég villáma: / Nagy érzéstől borult lelkünk fényes lángba!“ - írja Bará­tim emlékezete című versében. Pető­fi elutazásáig elválaszthatatlan triumvirátust alkottak, amelyhez olykor Irányi is csatlakozott. Később Tompa így emlékezett vissza erre az időszakra: „Az 1845-ik évben neve­lő voltam Eperjesen, hol Kerényi is lakott. Tavasszal meglátogatott ben­nünket Petőfi. Gondolhatni, hogy mulattunk! Ifjúság, kedv, ragyogó álmák, szabadság, költészet jártak velünk s mosolyogtak reánk. “ Petőfi eperjesi tartózkodásával kapcsolatos a költői versenyként is­mert esemény, amikor is a Willecz­De Tompát nemcsak a természet szépsége és a történelmi múlt, ha­nem az eperjesi lányok is elbűvölték, elsősorban Tomka Antónia és Styller Marika. Távozása után is sokszor gondolt rájuk, mint azt egyik Irányi­nak írott levele is bizonyítja; melyet a bejei papiakról küldött: „Hát a gyönyörű gyermek Marika és a vi­ruló hajadon Tónika hogy vannak? boldog vagy, ki körülök forgolódha­tó!.“ Ezek mellett Tompának még egy plátói szerelme is volt Krisztiani Mari személyében. Mari apja pék volt, s a költő a bájos „zsemlésféle lány“ miatt járt gyakran kiflit vásá­rolni. A Magyar Társaság tevékenységé­be is bekapcsolódott, annak elnöke, Vandrák András jó barátai közé tar­tozott. Először 1845. április 26-án vett részt a társaság összejövetelén, Petőfivel együtt. A május 4-i össze­jövetelen Garai János Kont című balladáját szavalta el. De jobban vonzották őt az esti társas összejövetelek. Kerényi kert­jében egy „dohányszüret“ alkalmá­val fogadott, hogy egy tucatnyi virs­lit képes megenni (csak 11-ig jutott); arra is szívesen emlékezett, „mily derekasan meghajigálták egymást zöld dióval szegény Kerényi diófája alatt“. Ám közeledett az iskolaév vége, s a Péchy fiúkkal együtt nevelőjük is búcsút vett eperjesi barátaitól. Irá­nyinak pl. ezt írta emlékkönyvébe: „E kis papírdarabról, úgy lehet / Ki- törli nevem az emlékezet; / De hogy én téged elfeledjelek, / Az édes Pis­tám! az nem - nem lehet. “ Június utolsó napjaiban búcsút mondott a városnak és a nevelőskö- désnek is. De barátaival fegyverleté­tel után Kerényi elhatározta, hogy kivándorol, neki címezte egyik legis­mertebb versét, a Levél egy kibujdo- soti barátom után-1. Az eperjesi időkre emlékezett a Bach-korszak éveiben is, amikor két barátja már nem élt; „A három közül már csak magam vagyok, / Kettő felett a nap örökre leszállóit. “ Tompa eperjesi tartózkodásának emlékét a házon, ahol lakott (Fő utca 60) egykor emléktábla jelezte, s a városban utcát is neveztek el róla. Ma már egyik sem létezik. S így csak az találkozhat a papköltő emlé­kével, aki ellátogat a Willecz-hegy völgyébe, ahol az erdei lak helyén egy obeliszk őrzi a költő és társai emlékét. Kónya Péter Akik a közelmúltban hippik vol­tak, napjainkra apák és bőkezű adakozók lettek. A kaliforniai Berkeley egyetemi város lakosai megelégelték, hogy a koldusoknak adott aprópénzü­kön nagy valószínűséggel kábító­szert vagy szeszes italt vásárol­nak. Ezért aztán kifundálták, hogy utalványokat osztanak az utcai kol­dusok, guberálók között. A koldu­sok a kuponokért élelmiszert, buszjegyet vásárolhatnak, s a mo­sodában fizethetnek. Az utalvány olyan papírdarab, amely nehezen hamisítható, kis mérete miatt pedig jól elfér a kol­dus kezében. Értéke 25 cent. Fel­irata szerint élelmiszerre, buszra vagy mosásra jogosít, a hátlapján feltüntetett helyeken. S egy vasta­gabban nyomtatott szöveg is van rajta; nem váltható át alkoholra, dohányárura, illetve készpénzre. A Berkeley egyetem önként jelent­kező hallgatókat küldött az akció megszervezésére és részben ad­minisztrálására. A Bank of America helyi fiókja kezeli a szükséges számlákat. A kuponokat árusító boltok szerint az emberek rendsze­rint „nagy tételben“ vásárolnak, 2-5 dollár értékben. Az egyetemi város közelében levő egyik könyv­üzlet közölte: hetente körülbelül 30 egyetemista tér be ilyen kupono- Kért. A kísérleti akció első két hó­napjában 3350 dollár értékben ad­tak ki utalványokat, amelyeket be is váltottak, főként élelmiszerre. A „Berkeley gondoskodik“-ak­ciót apró lépésnek tekintik. Az el­múlt két évben az üzletemberek egyre többet panaszkodnak, hogy a város központjában a koldusok mind nagyobb számban és mind agresszívabban „szólítják le“ a vá­sárlókat. A helyzet annyira romlott, hogy az üzletek és irodák kezdtek kiköltözni. Számos üzleti vállalko­zás segítette a kuponrendszer ki­alakítását, és ez arra vall: kezd megváltozni a helyi üzletemberek hozzáállása. Az akció nagy érdeklődést kel­tett egész Amerikában. Viszont to­vábbra Is csak kísérleti jellegű, és arra a 27 üzletre korlátozódik, ame­lyek árusítják a kuponokat, és arra a 15 árudára Berkeley központjá­ban, amely elfogadja az utalványo­kat. Az akciót irányító testület (tag­jai hajléktalan-szállások Igazgatói, üzletemberek és néhány hajlékta­lan) először biztossá szeretné ten­ni a rendszer sima működését, mi­előtt kiterjesztésére vagy lemáso­lására kerülhet sor. Nem könnyű dolog kideríteni, hogy mit gondolnak maguk a kol­dusok az egészről. Sokan közülük nem is tudnak róla, hogy ez a prog­ram létezik. Azok, akik már kaptak kuponokat, állítólag kelletlenül ugyan, de helyeslik. Berkeley vá­ros élelmiszersegélyző programja, amely 25 centért kínál ebédet, je­lezte, hogy mostanában több fo­gyasztója van. Wendy Georges, aki hét éve vezeti ezt az élelmiszer­programot, elmondta, hogy ta­pasztalata szerint nő az ebédet igénylők száma, s most - hála a kuponoknak - naponta mintegy 15-tel többen esznek. (Economist) Kolduskuponok Kaliforniában 1992. I. 3. Eperjes a XIX. század első felében

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom