Vasárnap, 1992. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-24 / 4. szám
üasárna * Br anyiszkó, Branisko... Ki így, ki úgy írja, ám az a Szepességet Sáros megyétől elválasztó hegyvonulat nevezetes szorosán mit sem változtat. Ugyanolyan meredek és hajtű- kanyar-szerpentínes szlováknak, magyarnak, franciának, angolnak, németnek, orosznak egyaránt. Branyiszkó az 1848/49-es szabadság- harc egyik jelentős csatájának színhelye is. ANAGYESEMÉNY RÖVID KRÓNIKÁJA 1849 januárjában Görgey tábornok hadserege állandó harcok közepette Zólyom megyéből kelet felé nyomult. Előtte gróf Schlíck hadserege, nyomában Götz, Wyss és Jab- lonovszky csapatai. A honvédeknek csupán egy lehetőségük maradt: kiszorítani az ellenséget a Szepes- ségből és Sáros megyéből, s egyesülni a felső-tiszai hadsereggel. A honvédség egy serege Guyon őrnagy (később tábornok) vezetésével Iglón szállásolta el magat. Másnap éjjel rajtuk ütött Kiesewetter őrnagy századnyi császári gyalogsággal, s egy gránátvető osztaggal. Ezek után Görgey kiadta a parancsot: megtisztítani a megyét az osztrákoktól és megnyitni az utat Eperjes felé. Február 4-én a császári hadak elhagyták Lőcsét, s hogy lehetetlenné tegyék a magyar sereg továbbvo- nulását keletre, elfoglalták az egyedüli lehetséges utat - a Branyiszkó- szorost. A honvédeknek, ha nem akartak két tűz közé kerülni (Jablo- novszky csapatai csak kétnapi járásra voltak mögöttük), ami a biztos megsemmisülést jelentette volna, mindenáron vissza kellett foglalniuk a szorost. Ez a feladat Guyon hadtestének jutott. A honvédek alig négyezren voltak, s többségük olyan újonc Zólyom, Túróc, Lipót és Árva megyéből, akik csak két hete vonultak be a hadseregbe. Velük szemben állt a Branyiszkón kb. 7000 tapasztalt és pihent katona 18 ágyúval, Deym parancsnoksága alatt. A támadást február 5-ére tűzték ki. A magyar hadsereg korán reggel indult el Szepesváraljáról s foglalta el állásait Branyiszkó alatt, Korotnok (Korytné) község határában. Tíz óra körül támadásba lendültek az egységek. A harc rendkívül nehéznek bizonyult. A katonák derékig érő hóban haladtak felfelé a lejtőn, az ellenség golyózáporában. A kritikus pillanatban Erdössy- Olesny Imre tábori pap állt a besztercebányai honvédek élére, s kereszttel a kezében anyanyelvükön, szlovákul buzdította őket a harcra. Nehéz küzdelem árán sikerült a honvédseregnek kiszorítani az ellenséget, s Guyon kezdte elfoglalni az első szerpentineket. A honvédek mintegy 120 embert veszítettek, a császáriak körülbelül 300 halottat hagytak a harcmezön. A branyiszkói győzelem a maavar forradalmi hadsereg nagy sikere volt. Buda eleste s a keletre való visszavonulás után ez volt a honvédek első sikeres csatája. Azon felül, hogy lehetővé tette Görgeynek Eperjes és Kassa felszabadítását, megnyitotta az utat a Klapka seregeivel való egyesülésre. Ez volt az 1849 tavaszán megnyert csaták kezdete. KINEK ÁLLT ÚTJÁBAN AZ EMLÉKMŰ? A branyiszkói csatáról számos hiteles írás számol be az utókornak. Foglalkozott vele a legutóbbi évfordulón Kónya Peter eperjesi történész is a Vasárnap 1991. február 22-én megjelent számában. Megemlítette, hogy a csata és az elesettek emlékére a helyszínen később emlékművet emeltek, azonban az ma már nem áll. Kinek és miért állt útjában az emlékmű, a magyar és szlovák honvédek emlékműve, akik itt a szabadságért estek el, hogy kiharcolják a jobb életet a közös hazában? - fejezte be cikkét e kérdéssel a fiatal történész. Az említett írásra később jelentkezett egy olvasónk, a Branyiszkó- hoz közeli Harakócról (Harakovce) származó, de már évtizedek óta Tornaiján élő Ján Cmorej úr. Közölte szerkesztőségünkkel, hogy tud az emlékmű sorsáról, s hajlandó tényekkel szolgálni. Évekkel ezelőtt néhány magyarországi lapban is felvetették á kérdést, hová tűnt az emlékmű. Gondoltam, a szakemberek, történészek majd megválaszolják, ezért hagytam, nem szóltam - említette telefonbeszélgetésünk közben. Megegyeztem tornaijai nyugdíjas olvasónkkal, hogy alkalomadtán eljön majd Kassára, autóba ülünk, s kirándulunk az egykori nagy csata helyszínére. A HONVÉDSZOBOR HEL YETTOBELISZK Mielőtt elérkezett volna „kirándulásunk" időpontja, dokumentumokat keresve az egykori emlékműről, benyitottam néhány múzeumba és könyvtárba. A Lőcsei Múzeumban megtudtam: 1875-ben állította azt Szepes megye.- A krónikákból és korabeli feljegyzésekből kiderült, hogy eredetileg egy honvédszobrot szántak oda. A Szepességi Honvédegylet kezdeményezésére Faragó József lőcsei szobrász 1871-ben bronzból meg- öntötte a honvédszobrot, de ez mégsem került Branyiszkóra. Történt ugyanis, hogy egyesek nem tartották a szorost arra megfelelő helynek. Branyiszkóra egy obeliszk került - tájékoztatott Zuzana Liso- fiová. Az emlékmű után kutatva a kassai Tudományos Könyvtárban kezembe került a dr. Hajóéi R. József szerkesztette, s 1897-ben Lőcsén kiadott Emlékkönyv az évezred örömére Szepes-vármegye területén tartott közünnepekről. Annak a 148. oldalán kezdődő írás részletesen beszámol az 1896. május 26-án a Branyiszkón tartott ünnepségről. Közli dr. Sáfáry Aladár tanár ott mondott beszédét is. Ebből idézek: „... Az itt elesettek egy része csak annyit tudott, annyit értett magyarul, hogy Előre! Nyelvük szlovák vagy német volt, de szívük épp oly hazaszeretettel volt tele, mint a miénk...“ A cikkből kiderül az is, hogy a beszéd után a résztvevők elénekelték a Szózatot, majd a „Branyiszkóról lejövet elzarándokoltak a korotnoki temetőn levő síremlékhez is, amelyet Csáky Kálmán gróf emelt az ott porladó branyiszkói 28 hősnek az emlékére." Korotnokon tehát 26-an pihennek, míg a többiek Szepesváralján, valamint - egyes források szerint - a Branyiszkón állt vendégfogadó tulajdonosának egykori kertjében. A KORONATANÚ SEM TUD MINDENT Eperjes felől érkezve Cmorej úrral nem álltunk meg a hegytetőn, hanem tovább mentünk, a közeli Hara- kóc (Harakovce) községbe. - Tudja, én itt születtem, itt éltem le gyermekéveimet, s a határban minden nevezetesebb helyet ismertem. Gyakran megfordultam az emlékműnél is, főleg nyáron. Élnek még itt kortársaim, akik részt vettek a II. világháború alatti útépítési munkákban. Tőlük hallottam annak idején, hogy mi lett az emlékművel - kezdte a prózai történet ismertetését. Ján Jeník nyugdíjas hajlandó volt velünk jönni terepszemlére. Ő még jobban ismeri a térséget, mint Cmorej úr, hiszen évtizedekig a járási útkarbantartó vállalat munkásaként is szinte naponta megfordult Branyiszkón. Menet közben elmesélte, hogy 1940-ben, vagy 1941-ben - nem emlékszik már pontosan az évre - egy német cég szélesítette errefelé a keskeny, kanyargós utat, s mivel az alkalmi munkásokat jól megfizette, sok helyi, illetve környékbeli legénykével ő is jelentkezett nála. Hónapokig csákányolt, lapátolt a hegyen. Az emlékmű tehát az útépítés „áldozata" lett.- Megvallom őszintén - folytatta a „koronatanú" -, akkor minket nemigen érdekelt az emlékmű sorsa, s azt sem figyeltük meg, hogy a bontás során hová kerültek annak alapkövei, oszlopa, táblája. Alighanem a régi mélyútra töltésnek a többi szikladarabbal, kőtörmelékkel... CSENDÉLET A KOROTNOKI SÍRKERTBEN Cmorej úrral elmentünk a hegy nyugati lábánál lapuló Korotnok község temetőjébe is.- Kérem szépen, egyesek azt feltételezik, hogy biztosan a sovinizmus döntötte le a hegygerincen állt emlékoszlopot. Nos, ha valóban úgy lett volna, akkor szerintem ez a síremlék sem maradt volna meg, nemde? - fordult felém meditálva, magyarul, Cmorej úr az egyik síremlék előtt. Alakját tekintve a fehér kőoszlop olyan, mint amilyen a fényképeken még látható branyiszkói emlékoszlop volt, de hogy mégsem ugyanaz, mint ahogy azt egyesek vélik, az a rajta található szövegből teljesen egyértelmű. „Itt nyugszanak a meredek bra- nyíszkóí hegyoldalban és fennsíkon 1849 febr. 5-én vívott emlékezetes csatában elesett magyar honvéde- ink, a branyiszkói hősök. Obete vojny z r. 1849. Közadakozásból készítette Tisza Miksa rendőrkapitány 1912-ben." - adja az utókor tudtára a kőbe vésett, helyenként már kopottas írás.- Meg aztán azért sem igen hiszem, hogy a helyiek terve lett volna az emlékmű-eltávolítás, mert köztudott, hogy Görgey oldalán igen sok szlovák is harcolt, s a hegytetőn állt emlékmű csakúgy, mint ez a síremlék, órájuk is emlékeztet. Gazdag József (A szerző felvételei és 1 archív felvétel) 5 1992. I. 24 Éljen meg mindenki Beteg lett a székely atyafi, akinek az volt az elve, hogy a természet minden rezget meggyógyít. Nem volt bizalma az or ' . útihoz, de családja addig unszolta, hogy rászán ti magát a vizsgálatra. Az orvos rendelt neki egy iive- gecske orvosságot:-Ha meg akar gyógyulni, ezt az orvosságot fogyassza el - kötötte lelkére az orvos. Az atyafi elment, kivette az orvosságot, és ahogy kilépett a gyógyszertárból. nyomban kiöntötte a földre. Éppen akkor ment arra a komája, aki rászólt:- Mit csinálsz te azzal az orvossággal?- Láthatod! E helyt kiöntöm a földre - válaszolta egykedvűen.- Látni látom, de nem értem - csodálkozott a koma. - Hiszen az orvosság nagyon drága, és ha ki akartad önteni, akkor miért váltottad ki?- Tudod, komám - keseredett neki a beteg -. otthon a család addig zaklatott, hogy elmentem az orvoshoz, ott kifizettem a vizsgálat díját, hogy éljen meg az orvos. Onnan elmentem a patikába, megvettem az orvosságot, hogy éljen meg a patikus is. Most e helyt kiöntém a földre az orvosságot, hogy éljek meg én is. Alem elég, ha fizettem? Együtt voltak az orvosnál, aztán egy idő múlva ismét találkoztak, amikor megkérdezte:- Milyen gyógyszert használ kegyelmed? A megkérdezett gyanakodva nézi végig az érdeklődőt, és csak azután érdemesíti válaszadásra:- Aztán mit érdekli kendet, hogy milyen gyógyszert használok?- Engem csupáncsak azért érdekel, mert az ősz óta semmiféle javulást nem látok kegyelmeden. Most is éppen olyan sovány, olyan rosszul néz ki, mint amikor orvosnál voltunk.- Nem is észlelhet kend javulást, mikor nem élek orvossággal.- Nem-é? - csodálkozik az atyafi. - Aztán mondja-sza, miért nem szedi kegyelmed azt az orvosságot, amit az orvos rendelt?-Hogy miért? Hát nem elég, ha öt ven lejt fizettem az orvosnak csupán azért, hogy rám pillantott? Még orvosságot is vegyek? 4 BRANISKOI EMLÉKMŰ EGY REGI KÉPESLAPON A KOROTNOKI SÍRKERTBEN TALÁLHATÓ EMLÉKOSZLOP JÁN JENIK ÉS JÁN CMOREJ MÉG TUDJÁK. MILYEN VOLT ÉS HOL ÁLLT AZ OBELISZK
