Vasárnap, 1992. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1992-06-19 / 25. szám
A hosszú távú megfigyelések alapján elmondható, hogy a Kárpátmedence sík területein a napi átlaghőmérsékletek az elkövetkező napokban a következőképpen alakulnak: az átlagos napi középhőmérséklet 19,8, a legmelegebb 23,7, a leghidegebb pedig 15,6 Celsius-fok. Közeleg Keresztelő Szent János születésének napja - június 24-e, a nyári napforduló ideje. Régebben ezen a napon mindenütt tüzeket gyújtottak; mezei virágokból koszorút készítettek és azt a ház homlokzatára akasztották, hogy védjék a portát a tűzvész ellen. Ilyentájt általában már leteremnek a szamócaágyások. A három évesnél idősebb, letermett telepítéseket számoljuk fel. A talajt gondosan ássuk fel és fertőtlenítsük Basudin G-vel, a töveket pedig komposztáljuk. Készítsük elő az új ültetvény helyét. Ott, ahol a körülmények megkívánják, lombtrágyázzuk gyümölcsfáinkat, ezt azonban csak este vagy kora reggel végezzük. A napközben kijuttatott lombtrágya ugyanis perzselést okozhat. További teendőink: végezzük el az őszibarackfák hajtásválogatását, a legveszélyesebb kártevők (a szilva-, a barack- és a keleti gyümölcsmoly, a kaliforniai-, valamint a szilvapajzstetű) és a kórokozók elleni permetezést. A szőlőben eljött a hónaljazás ideje. A művelet a levelek hónaljában lévő hajtások 2-3 levélre történő visszacsípéséből áll. A szőlő veszélyes kórokozója - száraz időben - a lisztharmat. Esős, meleg időben, bő harmatképződéskor pedig terjed a peronoszpóra. Mindkét esetben a szőlőn fehér bevonat képződik. A peronoszpóra csillogós, fényes, míg a lisztharmat fénytelen por(liszt)szerű, penész szagú bevonatot alkot. Ellenük a már korábban ismertetett szerek valamelyikével védekezhetünk. A pincében a szokásos szellőztetés és takarítás mellett legfontosabb teendőnk a bor harmadik fejtése. Eljött egyes zöldségek fejtrágyázásának az ideje. Ha a fólia alatt termelt paradicsomon már a harmadik és a negyedik fürt is kifejlődött, négyzetméterenként 25 gramm pétisóval fejtrágyázzuk. A sárgadiny- nye másodrendű hajtásait a termések felett két levélre csípjük vissza. Palántázzuk ki a fejes-, a kel- és a vöröskáposztát. Június végétől augusztus elejéig ültethető ki a leveleskel (Brassica oleracea convar. acephala). Ennek a kevésbé ismert káposztafélének magas fehérje-, szárazanyag és karotintartalma van. Július elejéig helyrevetéssel is termeszthető. A leveleskel gyökere hosszú, ezért jövendő ágyúsainak talaját mélyen kell megművelni. Vízigénye kisebb, mint a rokon fajoké, fajtáké. Levelei októbetől decemberig szedhetők. A mákot az elvirágzás után egy kisebb termetű, 3,5-4,5 cm hosszúságú bogár, a máktokormányos (máktokbarkó) károsítja. Alapszíne fekete, a nyakpajzson 3 hosszanti fehér esik, a szárnytövön egy fehér folt található. Ezek a jegyek könnyen felismerhetővé teszik az amúgy rejtőzködő ormányosbogarat. Az imágó petéit a zöld máktokba rakja. Belőlük piros lárvák kelnek ki, melyek összerágják és ürülékükkel szennyezik a mákszemeket. Egyedüli lehetőségünk a védelemre, ha a virágzás végén vagy közvetlenül utána Decissel, Fendonaval vagy Chinmixszel permetezünk. Ezt azonban csak este, a méhjárás befejeztével végezzük. -rA háztáji zöldségtermesztés és öntözés A háztáji zöldségtermesztés döntő tényezője a rendszeres öntözés. A zöldségfélék többsége nem tudja elviselni a csapadékhiányt és szárazság esetén alacsony lesz a terméshozam. A jó terméshez a növényeknek nagy mennyiségű vizet kell elpárologtatniuk és saját szükségletükre lekötniük. A termések 80-95 százaléka víz. Ahhoz, hogy a zöldségfélék 1 kg szárazanyagot termeljenek, több száz liter vizet kell elpárologtatniuk. Ha a növény nem tud a talajból ^|ég vizet felvenni, elkezd hervadni, növekedése megáll, a termésmennyiség csökken. A víznek a növények életében hőszabályozó szerepe is van. A belső kémiai folyamatok és a külső emelkedő hőmérséklet hatására a növények erősen felmelegszenek. A lehűlést a növény a párologtatás intenzitásának növelésével éri el. A körülöttük így kialakuló párafelhő hőszabályozóként szerepel. Az öntözés hatására a talaj- hőmérséklet is csökken, s így a talajlakó szervezetek életműködését is kedvezően befolyásoljuk. A túl korai tavaszi öntözés - éppen talajhűtő szerepe következtében - a melegkedvelő növények fejlődését hátráltatja, ezért káros. Az év nagy részében - ősszel, télen, tavasszal - a talaj az esőzések és a havazás hatására vízzel telítődik. Kedvező körülmények között tavasszal fellép az ún. nedvességi maximum. A talajban felgyülemlett víz „tárolása“ érdekében idejében kell elvégezni az agrotechnikai munkákat. Az őszi talajművelés - szántás, ásás - rögeinek elsimításával (fogasolással, gereblyé- zéssel) morzsás takarót húzunk a talaj felületére, megbontjuk a hajszálcsövességet, s így csökkentjük az értékes talajnedvesség elpárolgását. Nagyon fontos az is, hogy a talaj felső rétegében a nedvesség és a levegő aránya optimális (70 százalék víz, 30 százalék levegő) legyen. Juhász Árpád a menméreQ jellemzőül A mézelő méh mérge számos jelentős és fontos biológiai hatású vegyület keveréke. Jellegzetes szagú, savas kémhatású, tiszta vizes oldat, amely a levegőn gyorsan beszárad. (Illékony feromonjai is eltűnnek belőle.) Száraz anyaga enzimekből, peptidekból (pontosabban fehérjemérgekből, toxinokból), pro- teináz-inhibítorból, biogén aminok- ból, szabad aminosavakból, cukrokból és lipidekböl áll. A tiszta száraz anyag kerül forgalomba. A méhméreg baktériumok szaporodását gátló, enyhén hemolitikus hatású komplex rendszer. Alacsonyabb molekulatömegü komponensei közül a 0,1-1,5 százalékban jelen lévő hisztamin a legfontosabb. Fő enzimjének alkotóelemei: a fosz- folipáz A2 és a hialuronidáz. Legnagyobb mennyiségben előforduló peptid toxinja, a melittin a sejtmembránokat támadja meg. A melittin a száraz méhméreg kb. 50 százaiéSzikkasztó öntözés Nálunk a lakosság nagy része csatornázatlan területen él. A kertészkedésre alkalmas területeken keletkező szennyvizeket zárt szennyvíztárolóban, házi szennyvízszikkasztóban vagy más csatornapótló berendezésben helyezik el. Veszélyes vízvezeték A szakszerű szennyvízszikkasztás a környezetet nem veszélyezteti. A kertes (falusias) településeken a háztartásokban keletkező hulladékot a talaj befogadja, feldolgozza, sőt a növények révén hasznosítja is. Tehát egyértelmű, hogy a háztartási hulladék nem természetidegen. Az új veszélyt a vezetékes vízellátás okozza. A komfortos lakásokban a háztartási hulladékot elsősorban folyóvízzel távolítják el (bemossák a csatornába). A korábbi szeny- nyezőanyagok vízbe keverve, felhígítva jelennek meg. A térfogatnövekedés igen nagy. mintegy 30-szo- ros. Bizonyos körülmények között azonban a háztartási szennyvíz sem természetidegen anyag. Szivárgás és szikkasztás A háztartási szennyvizet tisztítás után a talajba lehet juttaffii, ahol tovább tisztul. Az öntisztulás folyamata a talajban lényegesen gyorsabb, mint a felszíni vizekben, de a talajban lejátszódó folyamatok nehezebben ellenőrizhetők. Ez az a/ Szivárgás b/ Szikkasztás i i i i i 77777* '7777. 7777?-^=L f üá l l----1----U minin I“' Bi hartya ^1 »<*2 Szivárgás és szikkasztás egyik oka a szennyvizek talajban történő elhelyezésével kapcsolatos idegenkedésnek. A szennyvíz alkotóinak egy részét a talaj általában a növények útján hasznosítja, másrészt ártalmatlanítja (oxidálja vagy megköti). A talaj hatékony természetes szennyvíz- tisztító. Ha a talajba gödröt ásunk és folyamatosan vizet töltünk bele, akkor az elszivárog. Ha csak annyi vizet öntünk bele, hogy nedvesen tartsa a gödör alját, az a szikkasztás. A szikkasztás és a baktériumok Szivárgással a szennyvíz csak kis mértékben tisztul, míg a szikkasztással a tisztulás igen jelentős. kát teszi ki. Erősen bázikus, 26 ami- nosavegységböl felépülő, felületaktív anyag. A melittinhez képest 30:1 arányban jelenlévő kisebb molekulasúlyú fehérje, az apamin a központi idegrendszerben hoz létre irreverzibilis reakciókat. Sok területen apiterápián szinte kizárólag a méhméreggel történő gyógyászati beavatkozásokat értenek. Méhméreg készítmény már 1935 óta szerepel a gyógyszeripari termékek között. Eddig elsősorban mozgásszervi megbetegedések kezelésére használták, gyulladáscsök- ’kentö és reuma elleni szerként. Másik alkalmazási területe a méhméreg kiváltotta túlérzékenységi tünetek megelőzésére irányul. Emberre, állatra az esetleg fellépő súlyos anafilaxiás jelenségek miatt potenciálisan igen veszélyes, erősen toxikus anyag. A méhészeti termékek közül a méz után a méhméreg az az anyag, amelynek összetételével, várható gyógyászati értékeivel kapcsolatban a vegyészet és a farmakológia a legtöbb, bizonyított ismeretanyaggal rendelkezik. Mivel a méhpiéreg farmakológiailag aktív anyagok gyűjteménye, napjainkban - érthető módon - egyre nagyobb érdeklődést vált ki használata, termelése, további vizsgálata és finomfeldolgozása. Méhészet Zöldtakarmány etetése A szikkasztáskor a talaj felületén úgynevezett biológiai hártya, 2-3 cm vastag kocsonyás réteg alakul ki. Ebben óriási mennyiségű szennyvíztisztító baktérium található, amelyek az átszivárgó szennyvízből kiszűrik a lebegő és az oldott szennyező anyagokat. Csak az így megtisztított víz jut tovább a talaj mélyebb rétegeibe. A kiszűrődött szennyező anyagokat a hártyában élő baktériumok elfogyasztják és túlnyomórészt szervetlen anyaggá alakítják át. A talaj szerkezetébe beépülve további szennyezést már nem okoznak. Szivárgáskor szennyvíztisztító biológiai hártya nem alakul ki, ezért a tisztulás lényegesen kisebb. (folytatjuk) Kertészet és Szőlészet Amíg az állati szervezet a számára szükségtelen mennyiségű, táplálékkal bejutott zsírt, cukrot, keményítőt például zsírok, glikogén stb. formájában elraktározza, addig a fehérjét csak csekély mennyiségben képes tartalékolni. A fehérjefelesleg egy nitrogéntartalmú része a vizelettel együtt eltávozik, a nitrogénmentes rész pedig keményítő, cukor stb. módjára elég vagy zsír képződik belőle. így a fehérje, mint a takarmány legértékesebb része ugyanúgy használódik fel, mint a lényegesen olcsóbb cukor vagy keményítő. A felesleges mennyiségű fehérje etetése már csak azért sem helyes, mert a fehérje szétbontása és a bomlástermékek kiválasztása növeli a máj és a vese munkáját. Vizsgáljuk meg, mit jelent, ha nyáron csak lucernával takarmányo- zunk. Egy kilogramm virágzó lucernában 0,24 kg szárazanyag, 0,10 kg keményítöérték és 28 gramm emészthető fehérje van. Maradjunk csak a fehérjénél! Egy 600 kilogrammos tehén például a nyári tejtermelésnél naponta átlagosan 15 liter tejet ad. Az ilyen tehát az ún. létfenntartó- és a termelöszükséglete mellett naponta 1200 gramm emészthető fehérjét fogyaszt. Ha az állat jóllakottság-érzetét fenn akarjuk tartani, akkor legalább 55-60 kg őszi takarmánykeveréket vagy zöldlucernát kell vele feletetnünk. Ez a mennyiség 1650-1700 gramm emészthető fehérjét tartalmaz, ami nagyjából 400-500 grammal több, mint amennyire az állatnak szüksége van. Nem nehéz elképzelni, mekkora veszteséget jelent ez több tucatnyi vagy több száz állatnál. Megjegyzendő, hogy az sem sokat változtat a dolgon, ha a zöld heréhez naponta 1 -2 kg takarmányszalmát keverünk. Hogy a fehérje pazarlását megakadályozzuk, úgy kell gazdálkodnunk, hogy ne kerüljön sor a herefélék zölden történő etetésére. A zöldtakarmányt úgy állítsuk össze, hogy benne megfelelő mennyiségben, arányban legyenek jelen a keményítőkben gazdag és a fehérjében dús anyagok. Ha a keverékek kitartanak, a nyári takarmányozási időszakban a herefélék kazlakba kerülhetnek, s kitartanak az új termésig. így a zöldtakarmányok mellett hereszéna is jut az állatoknak az év minden időszakában. A helyes keverék összeállításának külön receptje nincs, mindössze rugalmasságot, kellő szakértelmet igényel. Molnár Ferenc A máktokormányos által megfúrt gubón némi idő elteltével fekete folt alakul ki, a sebből pedig tejnedv szivárog 1992. VI. gazdasági veszteség