Vasárnap, 1992. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)

1992-06-12 / 24. szám

« s € Választás nap! nézelődés a délvidéken A több hétig tartó szlogenháborút követő kampánycsönd második fele hatásos volt. A hazai tévé és a honi rádió, a szavazóhelyi­ségek bezárásáig, meg sem mert mukkanni a pártokról. A lapok zöme még a kezdőbetűk­höz hasonló szóösszetételeket is kiirtotta az oldalakról. Általános várakozás és kölcsönös bizonytalanság borította el az országot: a pár­tok és mozgalmak egymást, illetve a tömegtá­jékoztatást lesték, vajon ki hol vét a megálla­podások és a rendeletek ellen: s ha úgy alakul a hejyzet, kinek lehetne a körmére koppin­tani? Ennyit a kedélyállapotról, amelynek előz­ményei: maga a választási kampány bizony eléggé mediterrán hangulatúra sikeredett, ahol a választási vetélytársak inkább ellensé­geknek tekintették egymást, semmint ellen­feleknek. így azután kire-kire zúdult kígyó és béka, sorjáztak a tűrhetetlen vádak és jelzők. Sajátos mintázatot adtak a választási plaká­tok is. A legenyhébb csíny a letépés vagy az átragasztás volt; ám legalább ennyire gyak­ran előfordult, hogy például a képviselőjelölt miniszterasszonyt vámpírra rajzolták át, más plakátokra ismeretlen rajzolók sarlókat-kala- pácsokat, jókora falloszokat mázoltak. A rek­lámfelelősök ezt többször átragasztották, de a kitartó „népművészek" újra meg újra foly­tatták a froclizgatást. Amúgy az idei szabad választások máso­dik napján Dél-Szlovákia számos pontján reggeltől zuhogott. Ez rögtön találgatásokra adott okot. Elvégre egyáltalán nem mindegy, hogy zuhog vagy csak szemerkél - netán süt a nap hiszen az előbbi esetén „csak“ a tudatos választók járulnak nagyobb szám­ban az urnák elé; ellenkező esetben a többiek is könnyebb szívvel elindulnak otthonról, hogy leadják voksukat. Hogy utólag ezzel kapcso­latosan se legyen vita, kilenc óra után az eső már csupán közepesen esett, egyformán okozva hátrányt és előnyt ennek is, annak is. Nyitra egyik választókörzetében szomba­ton egy idős, nyugdíjas asszony volt az első szavazó. Azonnal páratlan megtiszteltetés ér­te: gratuláltak neki, mint a nap első szavazó­jának, s azért is, hogy képes volt ilyen korán felkelni. Persze, a szavazatszámláló-bizott­ság tagjai nem tudhatták, hogy az idős asz- szony munkából jött (reggelente fél ötre taka­rítani jár a hivatalok egyikébe), és csak ez­után óhajtott visszafeküdni. A néni mindene­setre olyan boldog volt, hogy még a közeli buszmegállón is azt újságolta: miként gratu­lálták meg a szavazókor ajtajában. A körülötte állók azt viszont nehezen tudják kiszedni belőle, hogy végül kire szavazott. Szombaton délelőtt, valamicskével kilenc óra után, már szépecskén érkeztek a szava­zóhelyiségekbe az emberek. Igaz, mintha az eső is ekkor csendesett volna. De akárho­gyan is figyeltem őket, nem voltak már annyi­an, mint pénteken délután. Jöttek ünneplőben is, fehér ingben, nyakkendővel, megadva a tiszteletet az eseménynek. A többség azon­ban egyszerű utcai ruhában jelent meg - bár ez a tény aligha befolyásolta a választások végkimenetelét. Érsekújváron egy öregembert úgy húztak ki az autóból. Ketten támogatták oldalról, araszolva tették meg a lépéseket. A fiatalab­bak félreálltak, helyet adtak az öreg haladá­sához. A bizottság elnöke elismerően mo­solygott, ujjával mintha csettintett volna. Min­denesetre odasúgott valamit társának, akinek szeméből elégedettség áradt. Bár az idős férfi alig vánszorgott, egyedül ment be a fülkébe. Igaz, az egyik fiatal kísérője még oda is benyúlt, hónaljánál fogta az öreget; de telje­sen szabályosan viselkedett, hiszen nem les- kelődött, nem súgott, a döntést az öregre hagyta.- Soha nem voltam kommunista, és most sem rájuk szavaztam, bár ott is akad egy-két magyar képviselő - mondta az idős férfi kifelé jövet, noha erre abban a pillanatban senki nem volt kíváncsi. Azért mosolyogtak rá, udvariasan búcsúztak el tóle. Zselizen az egyik toronyház kapujában futok össze T. Jánossal. Középmagas, joviá­lis férfi, divatos körszakállal. Szerencsém van, készséggel vállalkozik az esélylatolga­tásra.- Név szerint nem tudom egészen ponto­san, hogy választókerületünkben kik indulnak a parlamenti mandátumokért. Karikázni sem akarok senkit, én listával szavazok. Listával mozgalomra, mert nekem nem egy-két ember ígérgetésére, hanem egy mozgalom megala­pozott ígéreteire van szükségem. A kettő nem ugyanaz! ígéretekkel, a felvidéki magyarságot érintően is, tényleg tele a padlás Ezért ha valaki képtelen felvázolni, hogy mit akar más­ként, mint eddig volt, az nálam ne számítson se tapsra, se szavazatra.- Miben szeretne változásokat?- Most soroljam? Talán estig sem érnénk a végére. Nézze, uram, itt jóformán mindent meg kell változtatni, mert Nyugat-Európához viszonyítva az nemigen élet, ami eddig itt folyt. Az ember csak dolgozott, dolgozott, és alig jutott egyről kettőre. Aztán meg, amikor 1989 előtt tiltakozni próbált volna, lehurrog­ták. A képébe vágták, hogy vele van baj, mert áskálódik a rendszer ellen, mert nem elég hatékony, mert nem a rendszer életképtelen­sége okán, hanem őmiatta süllyedt jó mélyre az ország. Ezt mondták azok, akik pontosan tudták, hogy ez hazugság. És így volt ez a nemzetiségi kérdéssel is. Aki megnyikkant, kikezdték. Ezért hát: változások és emberi élet! Változások gazdaságilag; emberi élet pedig az itt élő magyaroknak és a többi kisebbségnek. Az én jelöltjeimnek ez legyen a programja!- Ne haragudjon, de a hazai magyar pár­tok és mozgalmak egytől egyig ezt hirdetik. Tud választani közülük? Nagyot legyint, a szele eléri az arcomat.- Pártok és mozgalmak?... Ez kész röhej. Hogy lehet egy kalap alá venni, mondjuk, az... Közbevágok, kérve, ezúttal maradjon titok­ban a szervezet neve. A fenének van kedve később bizonygatni, hogy itt csak példálóz­tunk, kötetlenül csevegtünk és nem ítélkez­tünk.- Rendben, uram - mondja -, az a nagy helyzet, hogy országos szinten is, nemzetisé­gi tekintetben is vannak emberek, akiknek már nem hiszek. Az hát a lényeg, hogy bele akarok és bele is fogok szólni abba, hogy az itt éló magyarság képviseletében kik jussanak a pozsonyi vagy a prágai parlamentbe.- Mi a véleménye a kampány alatti csipke­lődésekről? Összevonja a szemöldökét:-Tipikus jelenség ebben az országban, önmaga helyett mindenki a másikat lesi. Pont ezért félek attól, hogy Shakespeare-nek lesz igaza: Sok hűhó semmiért!- Ez elég cinikusan hangzott...- Én inkább borúlátásnak nevezném. Okom van rá. Az utóbbi két esztendőben sikerült felkavarni a felszínt, de a mélyben szinte minden változatlan. Félek, hogy az új arcok hamar elkopnak, közben minden marad a régiben. Sót! Vannak dolgok, amelyek még rosszabb helyzetbe sodródnak. Itt van rögtön a Csemadok. Amióta létrejöttek a pártok meg a mozgalmak, a helyzete még bonyolultabb lett. Manapság az a helyzet, hogy egyféle valóság és egyféle önámítás is. Mint minden­nek, korábban ennek is árnyéka lett a politika; ám ha a Csemadok politizálni kezdett, rögtön a fejére ütöttek. Egysejtű élet volt a miénk, amely az alulról érkező nyomás miatt fejlődni szeretett volna, de a környezet ezt nem engedte. Begyömöszölte egy keretbe, amely nem engedte. A szövetség ráépült a hatalmi centrumra, és a dolgok természetéből követ­kezően akadtak emberek, akik gátlástalanul kiszolgálták a hatalmat. Most már szabadab­ban dolgozhatna, ha lenne miből, és ha az emberekben meglenne még a lelkesedés, a hajdani gerinc. Szomorú vigasz, hogy talán majd éppen a veszélyérzet fogja túllendíteni a holtponton. Mindezt csak azért említem, mert elvárnám, hogy a hazai magyar pártok­nak és mozgalmaknak erről is, de más szlo­vákiai magyar műhelyekről is határozott véle­ményük legyen.- Ha ennyire pesszimista, miért megy el szavazni?- Mert már nincs mit veszítenem. Több­pártrendszert akartunk. De most mi van? Több párt - rendszer nélkül. Országosan is, bizonyos értelemben nemzetiségileg is. Az Ipolyság felé vezető falvak egyikében családi ház kapuja előtt fékezek. A kerítés túloldalán egy férfi ügyködik. A bemutatko­zásnál kiderül: V. Árpádhoz van szerencsém, aki egy fészerféle ereszcsatornáját javítgatja. Éppen jókor, hiszen esik. Igaz, csak szemer­kél, úgyhogy ez az időszak a kevésbé tudatos választóknak kedvez. V. Árpád középkorú, nagydarab ember; s mielőtt odaléptem volna hozzá, nekigyűrközve, munkásruhában kala­pált. Most, hogy félbe kellett szakítania a munkát, beinvitál. A két szoba és a konyha szokványosán berendezett. A feleség kávé­val, süteménnyel kínál; a férfi hátradől a szé­ken és sokáig gondolkodik.- Nem megyek szavazni - szólal meg pillanatok múltán, a legtermészetesebb mó­don. Újra hosszú idő telik el szótlanul, de azután mégiscsak kiprésel magából két-há- rom mondatot. - Két éve sem voltam, most sem megyek. Nem látom értelmét, hogy ott legyek. Sokan úgyis szavaznak, én nyugod­tan kimaradhatok belőle.- Mennyire ismeri a pártokat?- Nem nagyon. Néha elmentem volna egy- egy választási gyűlésre, de mindig akad mun­ka itthon, no és a ricsajozást sem szeretem. Legföljebb a tévét figyeltem. Olykor magam is csodálkozom, hogy úgy belefásultam a dol­gokba, de - legalábbis szerintem - kevesen értik, hogy valójában mi ez az egész nálunk. Magam sem látom tisztán a helyzetet. Rá­adásul hol az egyik, hol a másik párt dobott a postaládánkba szórólapot. Lesz jólét, füg­getlenség, demokrácia, egyszóval ígérget­nek. De mi valósul meg mindebből?... Három éve ilyenkor még a kommunisták hitegettek, s rá is fizettünk. A feleség újra süteménnyel kínál, a férj nyújtózik egyet. A tévé egyelőre szigorúan tartja magát a kampánycsöndhöz: a hazai csatornák egyikén rajzfilm megy, a másikon távoli tájakat mutatnak éppen. Á rádió a déli hírekben csak annyit jegyez meg szemérme­sen, hogy Csehszlovákiában a jövőt eldöntő választások folynak, az emberek szabadon járulhatnak az urnákhoz. Mindezt megtoldják még annyival, hogy az előjelek jók: a lakos­ság zöme már élt választási jogával. V. Árpád az ablakon át az eget kémleli; arra vár, hogy megint a csatornával bíbelőd­hessen.- Reménykedik a jövőben? - riasztom meg a kérdésemmel.- Belátható időn belül nem lesz jobb. Leg­feljebb nagyobb különbség lesz az emberek között. Aki ügyes vagy szerencsés, könnyeb­ben fog keresni; aki nem, esetleg mehet az utcára. Annyit azért én is látok, hogy a polgári pártok jobbára általánosságokat mondanak a hétköznapokról, a kommunistákból pedig demokratikus baloldal lett, de én így sem hiszek nekik. Meg aztán erkölcsileg is padlón van az ország. Milyen helyzet, főként milyen kilátások azok, ahol valakire azért lehet rá­mordulni, mert magyar vagy cseh?! A férfi indulatosan fejére teszi a micisapká­ját. Kimegy az udvarra, kalapácsával ütlegelni kezdi a csatornát. Rendületlenül kalapál, es­tére be akarja fejezni a munkát. Déli kettő körül az eső teljesen eláll, bár ez a tény már sem előnyt, sem hátrányt nem jelent egyik pártnak sem, hiszen tizennégy órakor lepecsételik az urnákat. Vége. Egy- csapásra elillan viszont a kampánycsönd. A tévében és a rádióban egyaránt. A műsor­vezetők bátran, felszabadultan ejtik ki a pár­tok neveit: s amúgy semleges módon pártve­zéreket is megszólaltatnak. Egyre ömlenek a számok, a részeredmények. Van az ország­ban két mozgalom, amelynek vezérkara akár rögtön is pezsgőt bonthat. Nemúgy a szlová­kiai magyarnak, akinek egyelőre várnia kell a pezsgőnyitással. Sőt! A választási eredmé­nyek tudatában, Szlovákiában eleve meggon­dolandó a pezsgőzgetés. Mire visszaérek Pozsonyba, BESÖTÉ­TEDIK. Igaz, van egy csillagocska is az égen: a televízió előrejelzései szerint biztosan lesz­nek magyar parlamenti képviselők mind Prá­gában, mind Pozsonyban. Pezsgözés helyett eszembe jut V. Árpád, aki napközben az ereszcsatornát kalapálta. Vajon befejezte-e a munkát? Miklósi Péter PÁRTSEMLEGES RIPORT 1992. VI. 12. Választás utáni elmélkedés ■ ■ 1* ■EMSig- ® B ™ W * ■ ■ * * * * — ■ ^ Az állampolgár a választás egyetlen napján valóságos király. így jellemezte a választót Pavel Tigrid cseh újságíró, aki hosszú éveket töltött nyugati emigrációban. Igen, király. Akara­ta szent és sérthetetlen. Belátása szerint valakiket kitüntethet bizalmával, másoktól megvonhatja bizalmát. Ha akarja, leadja szavazatát, és arra adja, akire csak akar­ja. Döntése megváltoztathatatlan. De ha éppen királyi kedve úgy tartja, fittyet hány az egész választási ceremóniára és sza­vazás helyett mondjuk horgászni megy. Köztársaságunk pénteki és szombati magyar királyai - becsületükre legyen mondva - megértették a felhívást, hogy mindnyájunknak el kell menni. Ott voltak... Véleményüket az államszövetség sorsdöntő óráiban nyilvánították ki. A ma­gyar koalíció programjára szavazva az államszövetség fennmaradása mellett törtek lándzsát. Köszönet nekik! Csak rajtuk múlott, hogy korábbi indokolt aggodalmaink elle­nére képviselőink mégis ott lesznek a tör­vényhozásban. Igaz, örömünk nem teljes. Több képvi­selőnk is lehetne, ha pártjaink szükebb érdekeinél többre tartották volna magyar nemzeti kisebbségünk ügyének szolgá­latát. A tanulság levonása még korai. Vala­mit mégis el kell mondanunk. A legna­gyobb kudarcot azok a pártok szenvedték el, amelyek népszerűségüket más pártok és jelöltjeik lejáratásával próbálták növel­ni. A választó - cseh, szlovák és magyar egyaránt - e két napon át király, megcsö- mörlött és elfordult e pártoktól. A koalíción kívüli Magyar Polgári Párt nem jutott be a parlamentbe. Bizonyára önhibájából is. Nagy kár. Vajmi keserű vigasz számára, hogy több szavazatot szerzett, mint az előző választásokon. Ugyan nyerhettek néhány szavazatot, de a vesztes nemzeti kisebbségünk. Korábbi képviselői már a kormányzásban is szert tettek némi tapasztalatokra. Velük együtt erősebbeknek érezhetnénk magunkat. Támogatásuk a parlamentbe bekerült pártjainknak is hiányozhat. Pedig a győz­tes szlovák pártok választási programjai­ból és a hevenyében máris elhangzott megnyilatkozásaiból ítélve, nemzeti ki­sebbségünk képviselői nagyon nehéz megbízatási időszak elébe néznek. Feltehető, hogy a nemzeti beállítottsá­gú szlovák pártok és a mellettük szóhoz jutó nacionalisták pártjainktól az állam- szövetség támogatását is zokon veszik. Ennyivel nehezebb a helyzetünk. Bátorítsa őket az a tudat, hogy mögöt­tük a választók állnak. Néhány százezren. S ez nem kis erő egy kis országban. És hát a nemzeti kisebbségek sorsát egyre éberebben figyeli az egész világ. A ki­sebbségi sorsok megoldatlansága nem­csak országok, hanem térségek és a világ békéjét, biztonságát is veszélyezteti. A ki­sebbségek védelme elsőrendű nemzet­közi érdek. így is elsősorban saját erőnkre kell támaszkodnunk. Igazunk tudatában erőnk meghatványozódik. Lehetnek kö­zöttünk nézetbeli különbségek, de sor­sunk egy. Kisebbségünk volt már nehezebb helyzetben is. Csüggedésre egyáltalán nincs okunk. Eszembe ötlenek Reményik Sándor költő emigrációban írt sorai: Legyen az erdő bármilyen sötét, el ne engedjük egymás kezét. Zsilka László Apukám, ne vedd annyira szívedre a választási eredményeket...

Next

/
Oldalképek
Tartalom