Vasárnap, 1992. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-17 / 3. szám
Megérzés, figyelmeztető álom, telepátia... Milyen nagy fontosságot tulajdonítunk mindennek? Ha egy nap felfedezünk magunkban hasonlót, feltesszük a kérdést: mi ez? Fejleszthető ez a készség? Ezekre a kérdésekre ad választ a híres jósnő és asztrológus, Yaguel Didier. ,,Álmomban megjelent rég nem látott barátnőm. Egy ódon, szürke ház kapujában állt a tengerparton, engem hívott. Egész nap rá gondoltam, aztán írtam neki. A levelem meglepte - valóban hívott engem, nagy szüksége volt rám" - mesélte Odile. Odile nem hivatásos jósnő. Mint annyian, ő is rendelkezik olyan lelki adottságokkal, amelyek bizonyos körülmények között aktivizálódnak. NE FÉLJÜNK A MEGÉRZÉSTŐL Yaguel Didier nemrég megjelent könyvében, A jövendölés művészetének titkában azt írja: „Húsz éve dolgozom jósnőként. A jövendőmondókról az utóbbi években megváltozott a vélemény, az emberek már nem félnek ezekről a dolgokról beszélni. Kialakult a médiumok új kategóriája, akik többnyire pszichotera- peuták. Az emberi aspektus nagyobb fontosságot kapott. Az emberek tele vannak szorongással, elveszítik a lábuk alól a talajt. Nem hisznek többé a tudománynak, máshol keresnek megoldást. Az isten egyetemes tudatként jelenik meg. Az átgondolt, elrendezett elmélet zavaróan hat. Az extrém materializmus korában a lelkiséget keressük. Különös, de az emberek nem értik meg egymást. Az első tanácsom: hogy beszéljenek. Azoknak a háromnegyede, akik felkeresnek, arról panaszkodnak, hogy senki sem beszélget velük. Sokan szeretőt keresnek - de csak másodlagosan a szex miatt - elsősorban beszélgetni akarnak valakivel. “ A látnoki képesség mellett nagyon fontos a megérzés. Ez többnyire egymást szerető személyek között- szülők-gyerekek, férj-feleség,- létezik. ,,Én sem tudhatom előre, hogy szeretem-e az illetőt, aki felkeres- magyarázza Yaguel Didier. - A látnoki képesség a lélek vonzalma egy másik lélekhez. Kedvező körülmények között kilépek a jövendölés keretei közül, ösztönösen megérzek valamit... A megérzést a látnoki képzelet szintézisére használom fel, így bizonyos értelmes sémát kapok. A látnoki képességet képzeletnek, szikrának fogom fel. Ösztöneinkkel megérezzük, mi a jó számunkra és mi nem. “ Az intuíciót nem szabad ellenőrizni - elhessegetnénk. Ha úgy érezzük, valamit meg kell tennünk, s az számunkra jó, tegyük meg. Ha mérlegelni kezdünk, mi szól ellene és mi mellette, a megérzés szertefoszlik. Választhatunk, hogy bízunk-e vagy nem. Komoly helyzetekben azonban nem is ellenőrizhetjük - a jövőbe látás irracionális. ,,Arra nevelnek bennünket, hogy mérlegeljük, mit látunk. De néha a nevelés terhet jelent, ha elválasztjuk a megérzéstől, egyfajta szárnyalástól, amely messziről érkezik, lelkünk legmélyebb rejtekéből. A művészet kedvez a megérzésnek- a napi élet gondjai már kevésbé"- mondja a jósnő. A SZERELEM MINDENT LEGYŐZ Egy fiatal nő azt álmodta, hogy gyilkolják a barátját. Egy hónappal később valóban megölték. Röviddel a férfi halála után a nő elmesélte álmát a barátja feleségének. Megtudta, hogy a feleségnek, sőt az áldozat anyjának is ugyanez az álma volt. „Ilyen esetekben az ember túllépi a megérzés kereteit és látnokká válik - állítja Yaguel Didier. - A látnokságot a kollektív ismeretlen lemerülésének nevezzük. A három asszony behatolt a gyilkos gondolataiba: megsejtésről beszélünk. Mind a hárman szerették a férfit - az áldozatot. A szeretet megérezte az információs tér zavarását, felfogták a negatív gondolatokat - amely meg is valósult. “ Yaguel Didier szüntelenül azt hangoztatja, hogy sok szeretetet kell sugározni az emberek felé, az ellenségeink felé is, hogy megzavarjuk a rossz gondolatok áramlását. Azt tanácsolja az embereknek; hagyják, hogy az intuíció irányítsa őket. Ha nem hiszünk a megérzéseinknek, önmagunkban sem hiszünk. Ha hallgatunk a sejtéseinkre, önmagunkra hallgatunk, önmagunkat fogadjuk el, képezzük magunkat, fejlesztjük az intuitív érzéseinket. Lazítsunk és segítsünk a világnak, másoknak és magunknak. Jegyezzük tel jelentéseinket, megérzéseinket, álmainkat. Felesleges szakemberhez fordulni magyarázatért. Egy idő múlva rájövünk, hogy bizonyos sémáról van szó, kezdjük magunkat megismerni, s ez kedvező hatású a lelki fejlődésünkre. Bemard Raguim pszichoanalitikus szemináriumokon tanítja hallgatóit a parapszichológiái képességek fejlesztésére. Magunk találjuk meg előző életeinket című könyvében mondja: ,,Az emberek ötven százaléka hisz a megérzésben, a látomásokban, a figyelmeztető jelekben. HOGYAN FEJLESSZÜK AZ INTUÍCIÓT? Az embereket elárasztják az információk, képtelenek a befogadásukra és besorolásukra. Az érzékeny emberek az információk maximumát fogják fel, s ebből sikerül új helyzeteket teremteniük. Az információkat tudni kell hasznosítani; forrásuk belső vitalitásunk, hivatásunk, nevelésünk. ,, Korunkban menekülünk mindentől, ami összetett. A dolgok felszínén maradunk. Csakhogy a szüntelen meneküléssel nem tanulunk meg semmit sem, az ok és okozat törvényének köszönhetően gyorsan ismét visszakerülünk abba a helyzetbe, ahol korábban voltunk. Felesleges bonyodalmakat hozunk létre, mert illúziókban élünk, az embereket és a környezetünket akadályokká alakítjuk át, következésképpen energiánk nyolcvan százalékát az önmagunk ellen vívott harcra fordítjuk. Az intuíció megtanít rá, hogy bízzunk magunkban — magyarázza Raquin, és a következőket tanácsolja: • Arra buzdítom az embereket, tanulják meg átérezni tulajdon testi érzéseiket. Az energiaáramlás között, amely fizikai érzések formájában jelenik meg, valamint a képzelet, szavak között kapcsolat van. • Próbáljuk meg kinyitni a harmadik szemünket. Összpontosítsunk a homlokunkon, az orrunk tövénél levő pontra. Lassan nyomást érzünk, fájdalmat, amely egy hét múlva örvénylő érzéssé változik. Attól a perctől kezdve kinyílik a harmadik szemünk, és képesek leszünk távoli információk megszerzésére. • Tágítsuk érzékelési képességünket. A tudat kihelyezéséről van szó a testünkön kívülre. Tudatunkat úgy változtatjuk át, hogy egész testünkkel lássunk és halljunk. Az emberi mozdulatokat tudat alatt fogjuk fel. Az intuíció azt jelenti, hogy mindent észlelünk, ami körülöttünk történik. Miért érezzük néha azt, hogy valaki hív bennünket? Ilyen esetekben az ismeretlen az ismeretlennel beszélget. A lényeg az, hagyjuk-e beszélni vagy sem. • Negatív intuíció is létezik. Pl. egy fiatal nő készül férjhez menni, de valami azt súgja neki, ne tegye. Ennek ellenére férjhez megy. Az ilyen információk szimbolikus kód szerint terjednek, tudni kell őket megmagyarázni. • Az intuíciót segédeszközként használhatjuk döntéseknél. Jelentkezhet rosszulléttel a hasüreg tájékán, vagy a mellkasban, kissé magasabban a szív fölött, vagy képzeletben. Jegyezzük fel őket, bármilyen furcsának is tűnik. • Fontos döntés előtt maradjunk 48 óráig egyedül. Zárkózzunk el a külvilág, a tévé elől, csend vegyen körül. Mindjárt az első órák után megszabadulunk minden gondunktól, kísértéstől, gyűlölettől; a vágyaink kerülnek felszínre. Fokozatosan eljutunk a lényegig és rájövünk, hogy a felelet bennünk van. Michael Delmar újságírónak és asztrológusnak az ösztönös megérzés segít munkájában. ,,Mint ahogy a csillagászati adatok, úgy az intuíció sem ad mindenre választ. Türelemmel, alázattal és annak elismerésével, hogy tévedhetünk, nem akadályozzuk meg az eseményeket, de ha elemezzük jellemzőiket, a magunk hasznára fordíthatjuk őket. Aki a sors áldozatának tartja magát, abból a sors áldozatot csinál. Harcolni kell az emberek között elhatalmasodó fatalizmus ellen. Az asztrológia pozitív irányban segít átélni az eseményeket. Elsősorban intuícióval befolyásolhatjuk képességeink határait. Kerüljük azokat, akik negatívan hatnak ránk, akik elvonják az energiánkat. Olyanokkal érintkezzünk, akik közelében boldognak érezzük magunkat, s akik figyelmesek hozzánk. “ (EK) ASZERELEM Minden embert megkísért a szerelem. Meg is tréfál. Hogy e tréfa gyakran keserű, erről nem a szerelem tehet. Erről csak az emberek tehetnek. A férfi meg a nő. A férfiak azt állítják - a nő. A nők - ellenkezőleg. Euripidész híres görög tragédiaíró sem állt a helyzet magaslatán, amikor szerelmes lett és élettársat választott. Kétszer nősült, de egyik felesége sem vált be. Persze Euripidész sem volt Adonisz, hogy annyira elbűvölje feleségeit. Csalódásaiból leszűrte a maga életbölcsességét: ,, Nincs gyönyörűség, amely nagyobb volna a szerelem gyönyörűségénél. Nincs szenvedés, amely nagyobb volna a szerelmes szenvedésénél. És nincs unalom, amely nagyobb volna két kiábrándult ember unalmánál". Vajon mennyit unatkozhatott szegény Euripidész, hogy ennyire elkeseredett? Catullus, a népszerű római költő sem bízott szerelmében, az annyiszor megénekelt, gyöngyörű Lesbiában. Pedig sok pénzt költött rá, drága ruhákba öltöztette, kényeztette, babusgatta. Mámorító versekkel csiklandozta hiúságát. Nem használt. A rómaiak merész szavú költője bele is pusztult sorvasztó szerelmébe. Nem róhatjuk föl neki, ha így vélekedett a nőkről: ,,Amit nő súg szeretője fülébe, szélbe írott betű csak, rajz rohanó vizeken. “ A másik híres római költő, a gyöngéd szerelem játékos költője, a Tomiba száműzött Ovidius is hibázhatott egyben- másban, ha ilyen tanulságra jutott: ,,aki csókot rabolt és nem tudja elrabolni a többit is, megérdemli, hogy azt is elveszítse, amit már megszerzett.“ Villon, az akasztófára való, részeges költő sem boldogult a szerelemmel. Szeretői nem tartottak ki mellette. Végül is a vaskos Margot-ra szorult. De legalább őszintén bevallotta: ,,Ha a nő, akit hűségesen szolgáltam, akinek örültem, s akitől annyi gyötrelem kínját-piszkát tűrtem, megmondja mindjárt s egyszerűen, hogy mit akar - de nem! nem ám! - könnyű lett volna menekülnöm a horgáról is idejekorán. “ Ám eleinte ő is elhitte:,, Hogy liszt a hamu s a homok, s a vén paróka új kalap..." Shakespeare is gyakran látta rózsaszínűnek a világot, ama bizonyos „fekete hölgy“ közelében, máskülönben mért is tehette volna föl a kérdést: ,.Vajon a vak, ha szerelmes, szintén rózsaszínben látja a világot?" Végül az ő szemét is elkápráztatta a szerelem lángja, hiszen örökül hagyta ránk: ,,Álnok szerelem, könnyen megvakít: tiszta szem látná bűnös foltjaid!" A forradalmak, szabadságharcok lelkes költője, az angol nagyúr, Byron tapasztalatai folytán leegyszerűsíti, s csak testi mivoltára vonatkoztatja a szenvedélyt: ,,A szerelmes ember sohasem teremteni vagy alkotni akar, hanem mindig csak kielégülni. “ George Sand, a viharos életet élő francia nőíró mindig hévvel kereste az igazi, nagy szerelmet: ,,A legnagyobb szenvedés a szerelem, s milyen nehéz lemondani erről a szerelemről. “ Szeretett, szenvedett, ugyanakkor úgy váltogatta barátait, mint a ruháját. A svéd Strindberg szintén rosszul nősült s az igazi szerelmet nem találta meg. Keserűen kellett megállapítania az élet nagy igazságát: ,,Az udvarlás: művészi hadmozdulat; a mátkaság: fegyverszünet: a házasság: nyílt háború. “ A legokosabbat mégis Stendhal mondotta, aki mellesleg egész könyvet írt a szerelemről: ,,A szerelem filozófiájában egyetlen maradék nélküli igazság van: az, hogy a szerelemnek nincs filozófiája." Körülbelül ezt állapította meg Petőfink is, amikor ezt írta: ,,A szerelem sötét verem D.Gy. * 1992. I. 17. rnsm^ÈÊMîM
