Vasárnap, 1992. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)

1992-05-29 / 22. szám

- Ön, miniszter úr - aki nemcsak a pénzügyi tárca élén áll, hanem egyben a szövetségi kormány egyik alelnöke, illetve az ODS, azaz a Pol­gári Demokrata Párt elnöke is -, nyilatkozatainak egyikében a minap kijelentette: az 1989-es rendszervál­tás túlságosan bársonyos volt... Ért­sem úgy, hogy két és fél évvel a novemberi fordulat után valamiféle leszámolást hiányol?- Nem! Csak azt értettem ez alatt, hogy Csehszlovákiában nem néz­tünk amúgy igazán farkasszemet a múlttal, így szinte mindazok, akik rengeteget ártottak ennek az or­szágnak, jelenleg is nagyon kényel­mesen élnek.- Továbbgondolva szavait: talán egy visszarendeződést is lehetsé­gesnek tart?-A szó legszigorúbb értelmében aligha, hiszen a szocializmus, a kommunizmus legriasztóbb jeleit már eltüntettük. Manapság senki sem kívánja vissza a határok szö­gesdrótkerítéseit, a levitézlett titkos­rendőrség újjászervezését, de számtalan egyéb példát is említhet­nék. Ám ez csupán a felszín. A való­ságban sokkal mélyebbek a társa­- Magyarország már a hatvanas évek derekán nyitott, és e lépésvál­tás eredményeképpen gazdaságilag aránylag jól prosperáló ország lett. Ez kellő mértékben vonzotta a nyu­gati tőkét is, ami az ország adósság- állományán is tükröződik. A reform- utak keresésében, és ami ennél is fontosabb: azok alkalmazásában Magyarország jutott a legmesszebb­re a volt szocialista országok közül. Én mégis úgy érzem, hogy az 1989 novembere utáni Csehszlovákia rö­videsen behozhatja ezt a hátrányt, mert nálunk jelenleg dinamikusabb, következetesebb a fejlődés. Persze, alaposan megváltozhatna a helyzet, ha Csehszlovákia a józan érvek elle­nére kettéválna.- Valószínűleg ez érzékenyen érintené Dél- és Délkelet-Szlovákiát is, hiszen ez a vidék az ország legtermékenyebb éléskamrája volt. A múlt rendszer bűne, hogy a fölsró­folt hektárhozamok mellett, a Csalló­köztől a Bodrogközig húzódó tájon nem építették ki a feldolgozóipart, a könnyűipart, a szolgáltatásokat. Mindez most kétszeresen is meg­bosszulja magát, hullanak szét a szövetkezetek, aránytalanul nagy Interjú Václav Klausszal dalmi folyamatok, ezért csak most jutottunk el a letűnt rendszer pillérei­nek végleges lerombolásához. Ez azért lényeges, mert rejtve ugyan, de belénk ivódtak az elmúlt évtize­dek szokásai és magatartásformái. De mert Isten malmai olykor lassab­ban őrölnek a kelleténél, az csak némi „fáziseltolódással“, tehát a második szabad választások kere­tében fog megmutatkozni, hogy ké­pesek vagyunk-e végleg szakítani a múlttal.- Úgy hírlik, hogy a pénzügyek iránti vonzalmát az édesapjától örö­költe, aki könyvelő volt a hajdani Kárpátukrajnában...-Apám valóban az alaposság, a precizitás mintaképe volt; ennek ellenére gyerekkoromban az édes­anyám volt rám nagyobb hatással. Ambiciózus asszony volt, aki már azt sem szerette, ha egyes helyett kettest kaptáin az iskolában; és ak­kor örült igazán, ha még a szavaló­versenyeken is részt vettem. Jóma­gam a sportot kedveltem, eközben tanultam meg nyerni is, veszíteni is.- Miniszter úr, számomra érdekes az a kettősség, amit az ön szemé­lyével kapcsolatban tapasztalni: az államkassza kezelőjeként sokan szűkmarkúnak tartják, ugyanakkor a hölgyek - már-már egy bonviván- nak kijáró rajongással - bálványoz­zák is önt!-Hogy zsugori lennék? Nem hi­szem, bár tény, hogy sohasem sze­rettem például kiskocsmákban ücsö­rögni, poharazgatni. Ennek azonban nem a krajcároskodás az oka, ha­nem merőben más a mentalitásom. Többnyire inkább arra törekszem, hogy egyetlen percem se vesszen kárba. És bonviván sem vagyok, bár annak idején gyerekszereplő voltam a rádióban, később pedig, egy kerek évtizeden át, az országos bajnokság nívóján játszottam a kosárlabdát. Én mindössze a teljes, az értelmes, a céltudatos életet kedvelem, annak valamennyi élményével és gondjá­val együtt.- A gondok apropóján jut eszem­be, hogy ezekből az egyszerű hala­dóknak mostanában csőstül kijut, hiszen ön - pénzügyminiszterként- alapos fogyókúrára fogta az embe­rek pénztárcáját. Ezzel szemben- pártelnöki mivoltában - önnek a PDP népszerűségére kell töreke- nie. Nem tartja ezt szinte áthidalha­tatlan ellentétnek?- Nézze, engem bárki bármiért bátran bírálgathat, ám azt nem állít­hatja rólam senki, hogy a nagyszájú ígéretek híve lennék. Ellenkezőleg: az ország jelenlegi gazdasági helyzetében, sajnos, sokkal gyak­rabban a népszerűtlen intézkedések mellett kell letennem a garast. Ezért is megnyugtató számomra, hogy lét­rejött a föderális törekvéseket köve­tő Polgári Demokrata Párt, hiszen így „féllábbal“ annak elnökeként, „féllábbal“ pedig a következetes gazdasági reformot szorgalmazó kormány pénzügyminisztereként, egyszerre járom az országot Nyu- gat-Csehországtól Kelet-Szlová- kiáig.-Klaus úr, ön állítólag nemigen szíveli az ellenvéleményt... Több­nyire visszkézből, egy-egy lekezelő kontrával úgyszólván lesöpri ellenlá­basainak, vitapartnereinek érve­lését.- Ebből mindössze annyi igaz, hogy én az érvek higgadt párharcát szeretem, és nem az okoskodást, a nagyhangú licitálást. Ugyanis sze­rintem minél határozottabb, minél megalapozottabb véleménye van valakinek, akkor annál magabizto­sabb az illető belső meggyőződése is. Lehet, hogy egyeseknek ez fölé­nyeskedő konoksagnak tűnik; ám erre csupán azt felelhetném, hogy belső meggyőződés híján az embe­rek zöme előbb-utóbb ingataggá vá­lik. Egyébként téved, aki azt hiszi, hogy a vitákban netán az örökös kontrák vagy rekontrák híve vagyok. Ellenkezőleg: igyekszem gyakorla­tias, minden helyzetből kiutat kereső politikus lenni. Persze, eközben azért véleményt is mondok, olykor bizony elmarasztaló hangon.-Akárcsak mások teszik ugyan­ezt önről! Képmutatás lenne elhall­gatni, hogy csökkent az emberek életszínvonala; hogy van az ország­ban egy tekintélyes réteg, amely már a létminimum határán vergődik. Érdekes, hogy ennek ellenére nincs tömeges zúgolódás. Gondolja, hogy sikerül fenntartani a szociális békét?- Remélem igen, különben elakad a gazdasági transzformáció. To­vábbra is közmegegyezés szüksé­geltetik arról, hogy a rendszerváltás napjaiban honnan indultunk és mer­re tartunk, illetve mi az, amit a múlt örökségének felszámolása érdeké­ben az országnak tennie kell.- Gondolom, a konszenzus fon­tossága eleve világos. A vidéket jár­va mégis úgy tapasztalom, hogy azok a hangok sokasodnak, ame­lyek nyíltan bírálják a mezőgazda­ság jelenlegi helyzetét; amelyek éhínséggel, kényszerű élelmiszer- importtal fenyegetőznek. Helyénvaló aggályok ezek?- Nem vagyok mezőgazdász, ráadásul a gazdaságnak ezt a terü­letét elsősorban a köztársasági szakminisztériumok irányítják. En­nek ellenére elárulhatom, helytelení­tem azt a felfogást, hogy a mező- gazdaságra merőben más „játék- szabályok“ vonatkoznak, mint a gazdasági reform egyéb területei­re. Ez így csacsiság, hiszen a minél kisebb önköltség és az okos gazdál­kodás révén a mezőgazdasági üze­meknek is nyereségeseknek kell lénniük.- Ez világos. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy a honi élelmiszer- boltokból egyre inkább kikopik a bel­földi áru, s ehelyett szinte roskadoz­nak a polcok a jóval drágább külföldi joghurtoktól, gyümölcslevektől, sza­lámiktól. Helyénvaló ez így?- Az élelmiszer-kereskedelemben is szükség volt egy alapvető liberali­zálásra. Szerencsére, ma már nem olyan időket élünk, amikor központi intézkedésekkel meggátolták a ke­reskedelem szabadelvűségét; s en­nek keretében akár a külföldi élelmi­szerek behozatalát. Ennek ellenére engem is bosszant, ha az üzletek zömében szinte csak importjoghur­tot látni, hiszen ez a hazai tejipar tehetetlenségét, fejletlenségét bizo­nyítja. Ugyanakkor látni kell, hogy csöbörből vödörbe esnénk, ha újra direktívákkal élnénk. Például arra vonatkozóan, hogy élelmiszerbolt­jaink árukínálatának 80-90 százalé­ka csakis hazai gyártmány lehet. Célként viszont kitűzhető ugyanez, ám csak egy természetes fejlődés eredményeképpen.-Klaus úr, ön természetes fejlő­dést, gazdasági gyarapodást említ - eközben viszont sokkterápiát hir­deti. ..-Tévedés! Én nem sokkterápiá­ról, hanem az ésszerű tempójú gaz­dasági transzformációról beszélek. A sokkterápia forszírozását csupán a bírálóim szeretnék a nyakamba varrni. Én amondó vagyok, hogy vannak máról holnapra teljesíthető lépések és vannak időigényes teen­dők. A korona belső konvertibilitása úgyszólván egyik napról a másikra kimondható, de hasonló dolog az árliberalizálás, vagy éppenséggel az állami támogatások megvonása. Vannak viszont olyan reformlépések is, amelyek jóval időigényesebbek. Ilyesmi például az adóreform, amelyről még két esztendei előké­szítés után sem biztos, hogy való­ban tökéletes. Hasonlóképpen idő­igényes folyamat a privatizáció is. Ezért nem lehet a sokkterápia fogal­mával hadonászni ott, ahol a gazda­sági átalakulás egyszer fürgébb, másszor hosszadalmasabb fázisai­ról kell beszélni.- Ezzel az utóbbi szemléletmód­dal azonban az ön korábbi, közvet­len munkatársai sem értenek fenn­tartások nélkül egyet...- Erre csak azt felelhetem: sokkal könnyebb arról fecsegni, hogy egy márka akár 3 korona 50 fillérbe is kerülhetne, ha én az ilyesmit felelőt­len ígérgetésnek tartom. Érdekes, hogy ezekből a lángeszű közgazdá­szokból - a rutinjellegű parlamenti piszkálódáson kívül - érdemben senki sem szólt hozzá a kulcsfontos­ságú adótörvény vitájához. Hát nem fura?- Furának fura, bár legalább eny- nyire hitelesen hangzik az ön ellen­lábasainak állítása, hogy a gazdasá­gi reform lengyelországi útja zsákut­cába vezetett. Van-e garancia arra, hogy nálunk merőben más lesz a fej­lődés?-Tételesen felsorolható garan­ciák nincsenek. Hacsak nem hivat­kozom Csehszlovákia lakosságának szorgalmára, az új iránti fogé­konyságára, ebből eredő elszántsá­gára. így hát a szó eredeti értelmé­ben vett garanciák helyett, elsősor­ban remény van; mégpedig abban az értelemben, hogy a hajdani keleti blokk országai közül, talán elsőként lehetünk majd túl- a gazdasági transzformáció buktatóin. A nyilván­való gondok, a pénztárcák soványo- dása mellett, nem árt látni azt is, hogy hazánkban már megfékeződött az infláció, évtizedek óta először nem a jövő számlájára élünk, s mind­emellett az ország fizetőképességét is megőriztük. Nem titok az sem, hogy a működőképes piacgazdaság megteremtése sokkal könnyebben menne, ha Csehszlovákia a jövőben is egységes, szövetségi állam ma­radna. Ez nemcsak a világ színe és a külföldi tőke előtt jelentene előnyt, hanem a régiók szerepét is jobban előtérbe helyezné. Különösen most lenne ez fontos, a valamikori szovjet piac felbomlása után. Ezt azért érde­mes külön is szóba hozni, mert ke­vesen sejtik, hogy a volt Szovjetunió széthullását Csehszlovákia gazda­sága jobban állja, mint például az ugyancsak a hajdani szovjet piacra orientálódott Finnországé, ahol az ebből eredő munkanélküliség már a 15 százalékot is meghaladta.- Klaus úr, ön milyen párhuzamo­kat, illetve sajátosságokat lát a gaz­dasági átalakulás magyarországi és csehszlovákiai reformléptei között? a munkanélküliség, és az itt élő emberek eléggé elkeseredettek...- Az elkeseredettség nem jó ta­nácsadó, hiszen a rendszerváltás óta mindenki előtt új lehetőségek nyíl­tak. Természetesen, máról holnapra senki sem lesz sikeres vállalkozó, netán milliomos. A lehetőségek azonban adottak. Meggyőződésem, hogy Dunaszerdahelyen vagy Aba- rán nem rosszabb a helyzet, mint például Karviná, Litvínov, Most vagy Sokolov vidékén. A rendszerváltás előtti rezsim mlndannyiunkat megje­lölt és kiszolgáltatottá tett. Abban versengeni, hogy hol akad több gond, szerintem fölösleges.- Miniszter úr, a zseblázzal kap­csolatos kérdés, hogy milyen lesz a bérek alakulása?-Nincs ebben semmi titokzatos, a törekvéseink világosak. Annál in­kább, mert jobbára nem is a bérlista, hanem a reáljövedelem az, ami őszintén érdekli az embereket. Pénzügyminiszterként úgy érzem, hogy a nehezén lényegében már túl vagyunk. Tavaly januárban először az árak szökkentek a magasba, azó­ta viszont a bérek javultak több alka­lommal is. Igaz, lassúbb tempóban, de folyamatosan. Tájékozódáskép­pen érdemes összevetni - mondjuk - a tavalyi, májusi árakat az ideiek­kel. Időközben az árak már csak alig vagy egyáltalán nem emelkedtek; a bérek zöme viszont több alkalom­mal is növekedett. És a jövőben is növekedni fognak. Ezt mindenkép­pen garantálhatom.-Ön, Klaus úr, milyen veszélyt tulajdonít annak, hogy főként Szlo­vákiában a nemzetieskedő baloldal van előretörőben?- Én ezen nem szoktam különö­sebben rágódni, hanem ezt a tényt az eventualitások egyikeként keze­lem. Talán hangsúlyoznom sem kell: minden erőmmel azon leszek, hogy Csehszlovákia föderatív állam ma­radjon; ám ennek ellenkezőjét nem fogom tragédiának, hanem „csu­pán“ realitásnak tekinteni. Csehor­szág legerősebb pártjának minden­kor tárgyalnia fog kelleni Szlovákia legerősebb pártjával vagy mozgal­mával. Felelőtlen, aki mást ígér.-ígéretek sorjázása helyett a ri­porter is inkább kérdezne: két és fél évvel a rendszerváltás után Noé bárkáján - vagy a Titanicon va­gyunk?- Úgy érzem, szerencsére, a szá­razföldön vagyunk. A hullámzó Kö- zép-Európában. Ahogy ezt önök, magyarok, tréfásan mondani szok­ták: ez sem semmi...-Nos, olykor valóban nem! Mi­niszter úr, köszönöm az interjút. Miklósi Péter (Archívumi felvétel)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom