Vasárnap, 1992. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)

1992-05-15 / 20. szám

Az év 21. hetében az átlagos napi középhőmérséklet 15,5 a legma­gasabb napi középhőmérséklet 22,3, a minimális pedig 9,2 Celsius- fok. A gyümölcsösben már a legkorábbi cseresznyefajták szüretére készülhetünk. Még mielőtt a gyümölcsszedés ideje elérkeznék, javítsuk meg a létrákat, nehogy baleset történjen. Hajlítsunk 5-ös vasból S-alakú kampókat, hogy szedés közben legyen mire a kosara­kat akasztani. Készüljünk fel a málna-vesszőszúnyog kártételére, általában ui. a hónap utolsó harmadában kezdődik meg az áttelelt lárvákból kifejlődött imágók rajzása. Nősténye sárgásvörös, hossza 3 mm; a hím szürke színű, 2 mm-es. Virágzás után Metation E 50-t (0,2 %-os töménységben) és Bi 58 EC-t (0,1 %-ban) használhatunk ellene. Gyakori kártevője gyümölcsöseinknek az amerikai fehér szövő­lepke. Első példányai már április végén repülnek. Rajzása azonban május közepétől június elejéig tart. Már a szilvamolyok is rajzanak. A kártevők ellen Metation-t (0,2 %-ban) és Bi 58 EC-t (0,1 %-ban) használhatunk. Májusban fejlődnek a legintenzívebben a gyümölcsfák hajtásai. A vezérhajtások (a sugár- és oldalvezér) fejlődését a vitorla visszacsí- pésével tartsuk egyensúlyban. A fiatal fáknál a napokban még elvégezhetjük a koronaalakító zöldmetszést is. A szőlőben itt van az ideje az alanytőkék zöldoltással végzendő átoltásának, a vadhajtások, a szálvesszőkön képződött meddőhajtá­sok kitörésének. Készüljünk fel a szőlőperonoszpóra elleni védeke­zésre. Kísérjük figyelemmel, hogyan alakulnak a csapadék- és a hőmérsékleti viszonyok; szerezzük be a permetezéshez szükséges vegyszereket (Dithane M 45 - 0,2 %), s a kórokozó megjelenésekor avatkozzunk be. A rovarok közül a tarka és a nyerges szőlőmoly kártételére számíthatunk. Többféle inszekticldet (Dimecron 20 és 50, Metation E - 50, Roldan, Ultracid 40 EC, Zolone EC, Decemtion 20 EC, Lannate 90, Vaztak 10 EC, Cymbush 10 EC stb.) alkalmazhatunk ellene. Végezzük el a savas borok tompítását. Amennyiben pincénk légterének hőmérséklete emelkedik, este vagy éjszaka szellőztes­sünk. A fóliasátorban nevelt paradicsomot rendszeresen kacsoljuk. Távo­lítsuk el a sárguló, beteg leveleket, valamint azokat, amelyek árnyé­kolással akadályozzák a bogyók érését. Rendszeresen szedjük le az érett uborkát, ugyanis ha ezt elmulasztjuk, a növény a termésképződ­mények nagy részét elrúgja. Őszi szedésre most vessük a paprika-, júliusi palántázásra a para­dicsommagokat. Palántázhatjuk a bimbóskelt, a késői fejeskáposztát; egyelnünk kell a sütőtököt - növénykéiből fészkenként egyet-kettőt hagyjunk. Az uborkának május utolsó harmadában a csapadékviszo­nyoktól függően 20-25, a fejes salátának 10-20, a zöldborsónak, karósbabnak 25-30, a csemegekukoricának 30-40, a gyökérzöldség- nék 15-30 mm vizet adjunk. A szedés után a spárgát is alaposan öntözzük meg. A káposztaféléket májusban a földibolhák (Chinetrin 25 EC -0,03 %), a káposzta-levéltetvek (Chinetrin 25 EC- 0,03 %, Anthio 33 EC - 0,1 %, Karate 5 EC - 0,03 % stb.), káposztalepke-hernyók (Decis 2,5 EC - 0,04 %) károsítják. A hagymát a peronoszpóra (Curzate Super CZ és Z 0,25-0,35, Dithne M 45 - 0,2 %-os, Orthocid 50 WP 0,20-0,25 %-os oldatával stb.) ellen kell védenünk. A virágok közül most kell kiültetni a krizantémpalántákat. A nyerges szőlőmoly (Eupoe- cilia ambiguella) lárvája A nyerges szőlőmoly imágója - lepkéje Csócsárolóveszély az őszi búzában 1992. V. 15. Az őszi kalászok - elsősorban az árpa és a búza - tenyészideje első felének legnagyobb gazdasági je­lentőségű kártevője a gabonafutrin­ka vagy lárvája, a csócsároló. Az általa fertőzött, védelemre szorult terület az utóbbi évekig csökkent, majd megállapodott, tavaly azonban néhány körülmény (talaj-előkészí­tés, az őszi-téli időjárás stb.) kedve­zett a kártevőknek. Egyes vidékeken ismét láthatók a futrinka erős fertőzésének szem­betűnő jelei: a kipusztított gabona helyén kialakult foltok, amelyek a kártétel előrehaladásával sza­bálytalan szegélyű sávokká olvad­nak össze a táblán. A bajt a kedve­zőtlen őszi időjárás és az elkövetett Bogyós gyümölcsüek a háztájiban Törzses fácskák előállítása A háztájiban nem hiányozhatnak a bogyós gyümölcsüek - főleg a köszméte és a ribiszke. Ezeket ma már lehetőleg ne bokor alakban, hanem törzses fácskaként termesz- szűk. Ennek több előnye van. A ta­lajhoz közeli, meleg légrétegben - főleg a köszméte esetében - a nö­vények egészségi állapotának fenn­tartása nehézségekbe ütközik. A tör­zses művelésnél ez nem áll' fenn. További előny, hogy a talaj mechani­kai eszközökkel történő művelése, a vegyszeres kezelés, a szedés könnyebb, nagyobb a termés és jobb a gyümölcs minősége is. A ma­gasabban kialakított korona kevés­bé szenved a késő tavaszi fagyoktól és esztétikai szempontból is előnyö­sebb. A törzses köszmétét és ribiszkét az aranyribiszke hosszú tőhajtásá­ról - az időjárástól függően - április végétől május végéig olthatunk. A zöldoltáshoz olyan alany és ne­mes hajtások szükségesek, ame­lyeknek bél és fa része szemmel láthatóan még nem különült el. A túl­ságosan zsenge hajtások azonban nem jók, mert gyors vízveszteségük miatt gyakran az oltás összeforradá- sa előtt elfonnyadnak. Legjobb az 5-10 cm hosszú hajtáscsúcsokat a törzsfák koronájának felső, napsü­tötte koronájáról szedni. Az oltóhaj­tás alsó leveleit és tüskéit eltávolít­juk. Hogy a vízveszteséget csök­kentsük, a megmaradó leveleket is bekurtíthatjuk. Az így előkészített ol­tóhajtásokat fóliazacskóban, hűtött térben, néhány óráig vagy max. 1 napig tárolhatjuk. Jobb azonban őket mielőbb felhasználni. Ezután következhet a zöldoltás. A nemes hajtást hasítékolással illesszük az alanyra. Az alany hajtá­sát egy, a levél felett végzett, víz­szintes vágással elmetsszük és a visszavágott hajtás legfelső két levelét eltávolítjuk, Utána függőlege­sen borotvaéles oltókéssel, közé­pen 1,5-2 cm mélyen behasítjuk. Az előkészített nemes hajtáscsúcs alsó részét két, 1-1,5 cm hosszú vágás­sal - egy szemet közrefogva - ék alakúra képezzük ki, majd az éket a hasítékba illesztjük. Arra kell töre­kednünk, hogy az alany és a nemes hajtás lehetőleg azonos vastagságú legyen, így ui. mindkét oldalon érint­keznek a kambiális szövetek. Ez­után az oltást puha raffiával, pamut­vagy gyapjúfonállal, PVC-szalaggal bekötjük. Az oltás rögzítésére azon­Savas borok tompítása technológiai hibák okozták, de a le­hetséges kár időben végzett vegyszeres beavatkozással még megakadályozható. A gabonafutrin­ka ellen felhasználható rovarölő sze­rek a következők: Wofatox Spritzpul- ver 30 - 1,5-2, kg/ha; Wofatox 50 EC - 0,5-0,7 kg/ha; Ekalux 25 EC -1,0-1,5 kg/ha; Pyrinex 48 EC - 1,5 kg/ha. A kitinszintézis-gátlók (Dimilin 25 WP, Nomolt 15 SC) tavaszi felhasz­nálását a magyarországi szakembe­rek nem tartják megalapozottnak, mert hatásukat a vedléseknél fejtik ki, és így a fejlett lárvák kártételét nem akadályozzák meg. Magyar Mezőgazdaság A magas savtartalmú, kemény bo­rokat lágyabb borral történő házasí- tással vagy savtompítással tehetjük élvezhetőbbé. Egyszerűbb és ter­mészetesebb módszer a házasítás, de lágy, savszegény bor hiányában a kemény, vadsavanyú borok tompí­tását tiszta szénsavas mésszel is végezhetjük. A savtartalom egy ezrelékkel tör­ténő csökkentéséhez hektoliteren­ként 67 gramm szénsavas meszet kell használnunk. A magas savtar­talmat 0,5-2,0 ezrelékkel ajánlatos csökkenteni. A legnagyobb megen­gedett savcsökkentés 3 ezrelék. Minden tekintetben kielégítő ered­ményre csak akkor számíthatunk, ha titrálással megállapítjuk a bor valós savtartalmát, s annak alapján járunk el. Ha erre nincs mód, akkor a szénsavas mész legmegfelelőbb adagját kicsiben végzett savtompí­tással - próbával - célszerű megál­lapítani. Ehhez töltsünk meg borral egyenként öt, literes, fehér üveget. Az elsőbe ne tegyünk szénsavas meszet, ezt hagyjuk meg kontroll­nak. A másodikba 0,33, a harmadik­ba 0,66, a negyedikbe 1,0, az ötödik palackba pedig 1,33 gramm szénsa­vas meszet tegyünk. Ez, az üvegek sorrendjében, 0 - 0,5 - 1,0 - 1,5 - 2,0 ezrelékes savcsökkentést je­lent. Az üvegek tartalmát jól rázzuk össze, a palackokat zárjuk le vatta­dugóval, jelöljük meg és tegyük hű­vös helyiségbe. A mintákat 5-6 nap múlva kóstoljuk meg, s amelyik a legjobban ízlik, annak megfelelően végezzük el a túl savasnak tartott bor kezelését. A kimért szénsavas meszet elő­ször egy kanna borban keverjük el, ezt kell majd keverés közben lassan visszatölteni a hordóba. Visszatöltés előtt ajánlatos azonban a hordóból még két-három kanna bort (ez a hor­dó nagyságától függ) leszívni, mivel a szénsavas bor elkeverve erős OLVASÓI KÉRÉSRE habzást okoz, így könnyen kifuthat. A keverésre - amelyet alaposan végezzünk - hosszú, tiszta pálcát használjunk, majd a képződő csapa­dékot hagyjuk leülepedni. A savtom­pított bort úgy 3 hét múlva fejthetjük le az üledékről. Szénsavas meszet (valamint csersavat, zselatint is) nagyobb dro­gériákban, vegyi anyagokat forgal­mazó üzletekben, esetleg gyógy­szertárakban szerezhetjük be. Ter­mészetes alapanyagú bortisztító és tartósító készítmények forgalmazá­sával a dunamocsi Vinszalkontakt foglalkozik. Utánvételre is szállí­tanak. Korpás András mérnök, kandidátus A Házunk tája kisszótára: zselatin - zelatína, csersav - tanin, tiszta szénsavas mész - uhlicitan vápe- naty cisty bán legjobb a PVC-hüvely. Ezt már előzőleg ráhúzzuk az előkészített alanyra úgy, hogy a hajtás kb. 2 cm-es csúcsa szabadon marad­jon. Ekkor végezzük el az oltást, majd a PVC-hüvelyt óvatosan fel­húzzuk az oltás helyére, s így azt rögzítjük. Rendszerint 80 cm ma­gasságban oltunk, de elvégezhetjük alacsonyabban is. Az oltás 3-4 napon át nappal meglankad, de éjjel pótolja a víz- veszteséget és reggel egyenesen áll; 8-9 nap múlva a levelek már kemények és fényesek lesznek, ez az eredés biztos jele. Ha a hajtás növekedésnek indult, a raffiakötés a hajtást bevágja, ekkor azt egy hosszanti vágással óvatosan metsz- szük le. A vadhajtásról az oldal- és a tőhajtásokat állandóan távolítsuk el. A köszméte zöldoltásakor tart­sunk be néhány fontos szabályt! Lehetőleg borult, szélcsendes időben oltsunk. Ha száraz az idő, a művelet előtt bőségesen öntöz­zünk. A metszfelületek egy vágással készüljenek és ne szennyeződje­nek. A nemes hajtásokon készített éket jól süllyesszük be az alanyon készített hasítékba. A kötés legyen szoros, de azért ne roncsolja a gyenge szöveteket. A műveletet lehetőleg gyorsan végezzük. Miklós Dénes kertészmérnök Amikor a szőlő hajtásai elérik a 20-30 cm-es hosszúságot (május első felében), ideje folytatni a metszéssel megkezdett termőfelület kialakítását. A hajtásválogatás célja a meddő és felesleges hajtások eltávolítása, az optimális fürtterhelés beállítása. Ez az utolsó alkalom, hogy meghatározzuk a hajtások elhelyezkedését. Általános szabály nincs, minden tőkénél a fejlett­ségtől függ, mennyi hajtást és fürtöt hagyhatunk meg. Arra azonban ügyelnünk kell, ha egy tőkén nincs, vagy kevés a fürt, akkor is hagyjunk annyi hajtást, hogy a lombfelület a tőkét táplálni tudja. A másik fontos tennivalónk ebben az időben a kártevők és a kórokozók elleni védekezés megkezdése. A három-, négyleveles hajtásokat már célszerű permeteznünk lisztharmat és szőlőorbánc ellen. Az állati kártevők közül az atkák, a szőlőilonca, a hónap közepétől pedig a molyok elterjedését kell megelőznünk. Folyamatosan figyeljük szőlőnket, a permetezés időzíté­sével akadályozhatjuk meg a nagyobb fertőzést. K. Sz. A gombaölő szerek (fungici- dek) közül hazai üzleteinkben általában Kuprikol 50, Syllit 65, Mikal-M, Fundazol 50 WP, Top- sín M 70 és Aliette kapható. Aliette diszpergált penész- és egyéb gombaölő hatású por, amely nem klasszikus fungicid- ként hat, hanem a kezelt növé­nyek védelmi mechanizmusait erősíti.. Elsősorban az uborka (a konzerv és salátauborka), a cukkini, a dinnye és a szamóca védelmére, permetezésére al­kalmas. További Fungicid a Syllit 65, melyet a fák és a rózsák perme­tezésére használhatunk. A Top- sin M 70 a rózsát, uborkát, répát, dohányt és a gabonaféléket tá­madó penészgombák ellen ha­tásos. A herbicidek közül két új ké­szítményre hívjuk fel a figyelmet, a Imezinre és a Roundupra. A permet formájában kijuttatandó Imezin a gyomnövények széles skálájával szemben - röviddel eső előtt vagy utána - alkalmaz­ható. A Roundup szintén permet formájában használható herbi- cid. Nem szelektív, szisztémikus hatású gyomirtó szer. (A sziszté­mikus gyomirtók, növényvédő szerek olyan anyagok, amelyek a kezelés után bekerülnek a nö­vények nedvkeringésébe, így el­jutnak a gyökérbe, szárba, levél­be és a termésbe is. - a szerk.) Elpusztítja a gyomok gyökértör­zsét, „magoncait" is. Az inszekticidek közül egyre nagyobb népszerűségnek ör­vend a Pirimor DP. A diszperz por formájában forgalmazott szer elsősorban a gyümölcsfá­kon, dísznövényeken, zöldség­féléken károsító levéltetvek ellen használható. Újdonság a Zolove WP, amely nemcsak a levéltet- vekkel szemben, de a sodrómo­lyok, a szamóca virágát kárositó- rovarok és általában a hernyók ellen is hatásos. Permetként vagy beöntés formájában juttat­ható ki, közvetlenül a megtáma­dott növényekre. A szerek használatánál ne fe­ledkezzünk meg azok egészség- ügyi határidejének betartásáról. PC. Növényvédő szerek a hazai piacon

Next

/
Oldalképek
Tartalom