Vasárnap, 1992. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1992-05-15 / 20. szám
A VASÁRNAP NAGYMAMÁKNAK ÉS NAGYPAPÁKNAK A felejtés és az emlékezet Az Egyesült Államokban a tudósok néhány nemzedéke (!) olyan kutatási programot végzett, amelynek keretében 1528 kiválasztott személy emlekezó- tehetségét vizsgáltak. A kiválasztottak kivétel nélkül 140-nél magasabb intelligenciahányadossal rendelkeznek. Ezeket az egyéneket gyermekkoruktól fogva figyelték. A kutatás során arra a meglepő eredményre jutottak, hogy az évek múlásával emlékezőtehetségük csupán jelentéktelen mértékben romlott. Nincs ebben semmi meglepő. A vizsgált személyek ugyanis egész életükben megőrizték intellektuális frissességüket, amely megkövetelte az összpontosított figyelmet, az egy állandó „tornáztatását“. Nem véBelmondo a Francia Tiszteletbeli Légió tagja lett A legnagyobb megtiszteltetés, amelyre minden francia áhítozik, a Tiszteletbeli Légió tisztjévé való kinevezés. Ezt a múlt év végén nyerte el a neves és népszerű színész, Jean-Paul Bel- mondo. Az ünnepélyes szertartáson a ceremóniamester szerepét maga a kulturális miniszter, Jack Láng töltötte be. Ünnepi beszédében a közkedvelt ,,Be- belt“ nemzedéke legkiemelkedőbb komédiásának nevezte, s megkérte öt, hogy hálás közönségét a továbbiakban is sok örömteli élményben részesítse. Válaszában Belmondo biztosította, hogy egyelőre még nincs szándékában lelépni. Fokhagyma és vörösbor Anna Junge, az idős világutazó hölgy az idén nagy amerikai utazást tervez. Ezt a közelmúltban 102. születésnapján jelentette be a németországi Nalbach kisvárosban. Készségesen elárulta hosszú élete titkát is: minden nap fokhagyma és egy pohár vörös bor. Richard von Weizsácker, a szövetségi köztársaság elnöke és Oskar La- fontaine, a Saar-vidék miniszter- elnöke nevében a város polgár- mestere két darab kétszáz márkás utalványt adott át az ünnepeknek tervezett utazásának támogatására. Szerkeszti: Kulcsár Tibor letlen, hogy a pszichológusok azt vallják, az öregkori feledé- kenység azokat sújtja, akik nyugdíjaskoruk előtt valamilyen szellemi tevékenységet folytattak, s nyugdíjazásuk után minden szellemi munkával felhagytak. Ha az agyat nem veszik igénybe, felmondja a szolgálatot. A szakemberek az emlékezet különböző fajtáit ismerik: a vizuális, az auditív, a szenzomotori- kus, a deklaratív és több más fajtát. Ezek közül a legállandóbb a szenzomotorikus. Ha pl. valaki egyszer megtanult kerékpározni vagy sízni, évek múltán sem felejti el. Az emlékezetkihagyás azonban tudatalatti okokra is visszavezethető. Lehet ez olyan dolgoknak az elutasítása, amelyek számunkra kellemetlenek, amelyek terhűnkre vannak. Sigmund Freud, a híres orvospszichológus kiváló emlékezőtehetséggel bírt. A század elején megjelent könyve, amelynek jellemző címe A mindennapi élet pszichopatológiája, számos érdekes tapasztalatát tartalmazza. „Egyedül azokról a látogatásaimról nem feledkeztem meg, amelyeket jó ismerőseimnél, nem fizető pacienseimnél kellett elvégeznem. Hogy véletlenül se feledkezzem meg valamelyikről, kénytelen voltam a naptáramba minden időpontot bejegyezni.“ Egy érdekes esetet is elmesél Freud: négy napon keresztül mindig elfelejtett itatóst vásárolni. Mikor ennek az okát kutatta, rájött, hogy feledékenysége tudatalatti okokra vezethető vissza. Volt egy Fleiss nevű ismerőse, akivel korábban összeveszett, s azóta nagyon utálta. A neve akaratlanul is az itatósra emlékeztette (németül az itatós Fleiss-pa- pier), s ez az önkéntelen „tiltakozás“ okozta feledékenységét. A tudatalatti emlékezethiha- gyás komoly tragédiákat is előidézhet. B. Cordier pszichológus, törvényszéki szakértő írta le azt az esetet, amikor egy tizennégy éves kisfiú revolverrel lelőtte az anyját, mert az lehetetlen kérésekkel, utasításokkal, parancsokkal depressziós állapotba hajszolta. ,,A bíróság előtt is azt vallottam, hogy a fiú nem színleli az emlékezetkihagyást, valóban nem emlékszik a cselekedetére.“ Gyakran előfordul, hogy már- már a nyelvünkön van egy név, egy évszám, s nem és nem tudjuk kimondani. Ellenkezőleg, máskor rég elfelejtett dolgok jutnak az eszünkbe. Amit valaha megtanultunk, elolvastunk, tapasztaltunk, minden az emlékezetünkben marad, de tudatunk számára nem mindig hozzáférhető. Egy elfelejtett könyv, film azonban rögtön megelevenedik, ha elolvassuk az első oldalakat, vagy megnézzük az első képsorokat. Az ötven-, hatvanévesek osztálytársaiknak a nevére csak kb. 5%-ban emlékeznek, de ha pl. a telefonkönyvben a nevükre bukkannak, azonnal eszükbe jut az egykori osztálytárs. B. Laurent amerikai profesz- szor véleménye szerint az eddigi felfogással szemben az emlékezésnek nincs az agyban külön központja. „Az emlékezésre már nem tekintünk úgy, mint egy archívumra, amely mindent elraktároz, amit átéltünk, hanem mint egy dinamikus komplex folyamatra, amelyet eddig még nagyon kevéssé ismerünk.“ | =4> i ; = =4 = = = jj ==^| ¡i = j 2^2 Ferenczy Anna színművésznőt: hogy van?- Remekül, eltekintve az ingadozó vérnyomásomtól. Gondolom, ezzel sokan kiegyeznének velem. • Van-e jelenleg kapcsolata a színházzal?- Igen, de ez inkább lelki, negyven év nem múlhat el nyomtalanul. A bemutatókra természetesen eljárok, a próbákra nem. A vajúdás komoly dolog, lélekörlő, kár lenne jelenlétemmel megzavarni. A színház, ez az örökös méhkaptár, vagy inkább darázsfészek, nem hiányzik, a színpad, az igen... De én kértem a nyugdíjaztatásomat, mindent jól átgondolva, talán elébe menve egy nem kívánt döntésnek. „A mór megtette kötelességét, a mór mehet." Hogy igazából megtettem-e? Viszonyítás kérdése, s úgy gondolom, a közönségre tartozik. Minden színháznak szüksége van új arcokra, új tehetségekre, új vérkeringésre, nem öregedhet el, s mi sem ülhetünk kotlósként babérjainkon, tudnunk kell búcsúzni, ez így tisztességes. • Mi a véleménye a színházban folyó csatározásokról?- Erre nehezebb válaszolni, ennek a megítélése nem rám tartozik, bár elgondolkoztat. Gyakran megfeledkezünk arról, hogy a színház - bárhol a világon - mindig hadszíntér volt és marad, csak az nem mindegy, a harc kinek a bőrére megy. A terméketlen viták hamar a kátyú felé irányítják vagy lökik a színházak ekhós szekerét, kierőlködése sokkal nehezebb, mindenki besározódik, s ha nem, a szennyet egymásra kenik, ez aztán az igazi „kutyakomédia!“ • Milyennek látja a hazai magyar színész sorsát?- Véleményem szerint felesleges a töméntelen bemutató, a ki nem játszott előadás, a sok jövés-menés, lassan felőrli ez a kiutazó együttes teherbíró képességét. Hol a magánélet, a család? Áldozatává lesz Thália színpadának. Végül is az ember nem gép, nem beszélve az egyre kevesebb pénzről, a kilátástalan jövőről, a hogyan tovább félelmeiről, a körülöttünk dúló háborúkról, az értelmetlen öldöklésről, a hibánkon kívüli másságunkról, és még folytathatnám- ez mind hátramozdítója, és nem segítője a művészeteknek. Nehéz időknek nézünk elébe, most inkább összetartanunk, mintsem vagdalkoznunk kell- s ha ez elkerülhetetlen, ám legyen -, de csak a fekély bánja, mert a kard vágta seb begyógyul, a lélek kapta soha. Ez gerendára írandó! • Váltsunk témát. írói pályakezdésének lesz-e folytatása?- Pitypangkoszorú című regényemnek már évekkel ezelőtt megírtam a folytatását Napraforgók címmel, a NŐ közölte is, hálistennek, mert a kiadó visszaküldte, akárcsak korábban a Zo- boraljai népmeséket és a Télriogató című gyermekverseket. A kudarc fáj, tagadhatatlan, de egyben erőt is ad a nekigyürkó- zéshez. Ez nem panasz, csupán válasz a feltett kérdésre. Tehát: kiadó kerestetik, ami sajnos (egyelőre) nincs. • Nyugdíjasként hogyan, mivel telnek a napjai, van-e kialakult életvitele, napirendje?- Gyakran átgondolom az előttem álló napot. Rend a lelke mindennek. Végül is az egészség a legfontosabb. Ez erőt adhat sorsunkkal megbékélni, ap- róbb-nagyobb céljaink megvalósításához. Lehet ez a bevásárlás, ami egyre nehezebb, hiszen nem a nyugdíjas pénztárcájához szabott. A háztartás örökös gondja, de lehet horgolni, hímezni, kötni, és ami a legcsodálatosabb, az unokák felügyelete, hiszen ők az élet meghosszabbítói. A szeretet nélkülözhetetlen. Az okos gazda tudja, ha nem vet, nem arat, és lelkünk kiszáradt ugarát nem lehet kévébe kötni. Igenis hasznossá tehetjük magunkat, ez csak akarat és elhatározás kérdése. Sok mindent tehetünk, csak egyet nem: leállni, begubózni, megkeseredni... Ha feladjuk, ha nem harcolunk, hamar elnyargal velünk a Szent Mihály lova, ezt pedig nem akarjuk, ugye, kedves sorstársaim? De komolyra fordítva a szót: egy nyugdíjas is élhet emelt fejjel, tisztességben, az öregség nem mumus; tartozéka életünknek, ha ezt elfogadjuk, békés öregségnek nézünk elébe. így legyen! REMÉLI, HOGY NEM AZ UTOLSÓ Gabriel Garcia Márquez, a Nobel-díjas kolumbiai író (a Száz év magány című regénye világszerte ismert) azt nyilatkozta, hogy megkezdte emlékiratainak írását. Erre már néhány éve készülődött a dokumentumok, jegyzetek, újságkivágások, naplórészletek rendszerezésével és osztályozásával. Most naponta néhány órát dolgozik a kéziraton. Amikor az újságírók megkérdezték tőle, ez lesz-e az utolsó müve, mosolyogva így válaszolt: Remélem, hogy nem... Néhány gyönyörű regény témáját hordozom magamban, s bízom benne, hogy sikerül őket megírnom. A LEGFIATALABB DÉDNAGYMAMA Saint-Sébastian sur Loire városban él Franciaország legfiatalabb dédnagymamája, a 49 éves Suzanne Ferrer. Hat gyermek anyja, s tizenhét unokája van. Első gyermekét 16 éves korában szülte. Ez a lánya, Elisabeth 17 évesen lett anyává, s az ő lánya, Stéphanie 15 és fél évesen. A Guinness- rekordok könyve szerint Franciaországban eddig egy 52 éves asszony volt a legfiatalabb dédnagymama. 99, 100 Stakcín községben, a homonnai járásban a minap ünnepelte századik születésnapját Demeter Bavlovic. A község elöljáróival együtt nem csupán három lánya és két fia köszöntötte a jubilánst, hanem unokái, dédunokái és ükunokái. Ezek nem kevesebben mint kilencvenkilencen voltak. • Intellektuel: Olyan ember, aki intelligensen be tudja csapni önmagát is. • Arról álmodozom, hogy a tévében a slágereket kínaiul fogják énekelni, hogy ne értsem a szövegüket. Gábriel Lanb 1992. V. 15. (Krascsenits Géza felvétele) Tavaszi terefere
