Vasárnap, 1992. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1992-05-01 / 18. szám
4 * 4- Kovác úr, eredeti foglalkozását tekintve ön orvos. És az sem titok, hogy pályafutása elején a praxisa, éveken át, a dunaszerdahe- lyi kórházhoz kötötte. Gondolom, eszerint nemcsak a szakszervezeti mozgatom napi gondjai iránt fogékony, hanem e ,, nyelvgyakorlat" után nyilván azt is megérti, ha például munkáskörnyezetben járva azt hallja, hogy valaki bosszúsan, huszáros magyarsággal elkáromította magát...- Nos, ami a cifra szitkozódást illeti, arra rendszerint fölkapom a fejem. Hogy magyarul vagy szlovákul szentségei valaki, az nekem jobbára egyre megy; én inkább arra próbálok magyarázatot keresni, hogy miért bosszankodik az illető. Elvégre a szakszervezetek elsőrendű kötelessége az odafigyelés, a valós érdekvédelem. Magáról a szakszervezeti mozgalomról hadd mondjak csupán annyit, hogy negyvenesztendei szolgai meghu- nyászkodás, talpnyalás után a szakszervezetek 1990 márciusában újjászülettek, s azóta nemcsak megerősödtek, hanem merőben új helyzetbe is kerültek.- Úgy tűnik, az inga mindig kileng! Igaz, most éppenséggel az ellenkező irányba: olykor úgy tetszik, mintha mind a szövetségi kormányzat, mind a nemzeti kormányok makacs közellenséggé akarnák tenni a szak- szervezeteket. Milyen érzés ez?- Mazochistának kell lenni, hogy bármely ilyen helyzetet szeressen valaki. Én nem vagyok mazochista. Lehet, hogy egyeseknek némi örömet szerzek ezzel, de megmondom: nem túl könnyen élem meg ezeket a helyzeteket. Ez azonban az én magánügyem. Más dolog az a meggyőződésem, hogy a szak- szervezeti szövetségek konföderációja abszolút tisztességes alapokon áll; a törekvéseink és az elgondolkodásaink normálisak.- Mihez képest?-Ahhoz képest, amit egyesek állítanak. Ahhoz az állításhoz képest, hogy irreálisak a követeléseink, hogy esetenként zavart akarunk kelteni az országban, hogy személyes politikai ambíciókat kergetünk és hasonlók. Nem erről van szó. „Mindössze“ érdekvédelmi szervezetként, szakszervezetként igyekszünk működni. Világos, hogy a munkáltatók és a szakszervezetek a világon mindenütt bizonyos ellentétben állnak egymással. A lényeg abban van, hogy a vitapartneremet nem szábad az ellenségemnek tekinteni, mert akkor visszazuhannánk a korábbi évtizedekbe. Minden valamirevaló demokratának szüksége van a más véleményére is, hogy ily módon győződhessen meg a saját Igazának helyességéről. Ezzel szemben nálunk manapság is sokan vannak, akik oly mértékben meg vannak győződve a saját igazuk kizárólagosságáról és egyedül üdvözítő voltáról, hogy semmilyen más szempontot, nézetet, szerepkört, magatartást nem tudnak elviselni. Esetleg épp ezzel szeretnék feledtetni saját maguk változó alapállását és beállítódását. Én ezt a jelenkor furcsa, pszichés problémájának érzem. Elsősorban szakszervezeti vezetőként döbbentem rá arra, hogy országszerte jó néhány olyan ember van ma, aki önmagától nem, de másoktól elvitatja a jogot és lehetőséget, hogy bizonyos kérdésekben kinek- kinek változhat az álláspontja. Akár neveket is sorolhatnék, mégsem teszem, mert nem szeretnék bárkit is megsérteni azzal, hogy kihagyom a névsorból...- Nyilván nagyon fontos kérdés, hogy mekkora tömegtájékoztatást tud maga mögött a hazai szakszervezeti szövetségek konföderációja. A közvélemény-kutatások ugyanis azt mutatják, hogy a szakszervezetekbe vetett mélyebb bizalom meglehetősen csekély.- Nem tudok úgy válaszolni, hogy a szak- szervezeti mozgalom valamennyi tagja egy emberként támogat bennünket. Azt hiszem, az ilyen kijelentések idejétmúltak. Inkább azt mondom: az adott viszonyok között, országos viszonylatban, hat és fél millió ember maradt meg tagként. Nekünk ezért nagyon felelősségteljesen kell politizálnunk a minimálbérek körülötti huzavonáktól a sztrájkjog említéséig szinte valamennyi területen. Ennek megfelelően, valóban széles skálán kell látnunk a gondokat is. Például azt, hogy a privatizációs bevételekből új munkahelyeket is kell teremteni. Vagy azt, hogy a gazdaság egyensúlyi problémáit mindig a bérből és fizetésből élők jövedelemtömegéből próbálják megoldani.- Erről jut eszembe: nem az infláció elszabadulását segíthetik elő a szakszervezetek bérkövetelései?- Hazánkban nem a béroldalról van igazán jelentős inflációs nyomás, noha ezt naFotó: Peter Leginsky Interjú dr. Román Kováccsal, a Szlovákiai Szakszervezeti Szövetségek Konföderációjának elnökével gyón szívesen hangoztatják azok, akik a kereseteket, a béreket meg akarják fogni. Persze, jobbára csak az állami tulajdonú vállalatoknál. Annak a kedvéért, hogy más helyeken - például a magánvállalkozóknál - a jövedelmek kiáramolhassanak. Őszintén meg kell mondani, hogy vannak törekvések, amelyek mindenáron preferálni akarják az egyik szférát. A gazdasági demokrácia szabályai viszont ezt nemigen tűrik el. Aki figyeli a tevékenységünket, láthatja, hogy a mára kialakult helyzetek mindegyikében az ésszerű megoldásokat keressük a konfrontáció kiélezése helyett. Akivel erről a problémáról eddig beszélgettem - beleértve szakszervezeti vezetőket, képviselőket és politikusokat is a különböző pártokból - azokkal ezen a ponton kivétel nélkül egyetértettünk. Sem Szlovákiának, sem Csehszlovákiának ugyanis nem érdeke, hogy a túlfűtött szakszervezeti konfliktusok még rárakódjanak a meglevő szociális és egyéb gazdasági gondokra. Annál inkább nem, mert a gazdasági átalakulásnak, illetve az ebből eredő folyamatoknak most bizonyos értelemben a kellős közepén vagyunk.- Sokan úgy vélik, hogy a szakszervezetek nem kínálnak elegendő alternatívát, hanem visszaélve új helyzetükkel, úgymond, csak belebeszélnek mindenbe...- Nyilván így is felfoghatók a törekvéseink, bár azt mindenképpen le kell szögezni, hogy a szakszervezetek igazi feladata az emberi, a polgári és a szakszervezeti jogok fölött őrködni, beleértve mindazoknak a szociális helyzetét, akik becsületes munkából élnek. A különböző gyakorlati alternatívák kidolgozása a kormányok feladata, mint ahogy a szociális párbeszéd feltételeinek megteremtése is. Világszerte ez a gyakorlat járja, így Csehszlovákia sem kivétel ez alól.-Az is elképzelhető, hogy a honi szak- szervezetek, adott esetben, akár egy engedetlenségi mozgalom élére állnak?- Semmi esetre sem az a célunk, hogy szembeforduljunk a kormányokkal vagy a parlamentekkel. Ez aligha használna az ország gazdasági helyzetének, nemzetközi tekintélyének. Gondolom, 1990 márciusa óta elegendő alkalommal bizonyítottuk, hogy nemcsak akarjuk, hanem meg is tudjuk találni a különböző kompromisszumok lehetőségét. Nem titok, a jövőben is ez lesz az elsődleges szándékunk.- Értsem úgy, hogy a törvény mégiscsak törvény, amelyet megszavazott a parlament, tehát tisztelni illik azt?...- Természetesen, így is értelmezhető a dolog, bár a szakszervezetek elsődleges kötelessége az, hogy a különböző törvények előkészítésének időszakába kapcsolódjanak be. A törvények előkészítésének stádiumában az érvelés, a hozzászólás; a törvénytervezetek jóváhagyása után a törvényesség gyakorlati érvényesülésének felügyelete a kötelességünk.- Az önök megnyilvánulásaiból olykor-olykor úgy tűnik, mintha a reformléptek lassítását, a piacgazdaság bevezetésének halogatását szorgalmaznák.- Nézze, az orvosi praxisomból vett példával válaszolok. Ennek az országnak a társadalma évtizedeken át valóban súlyos beteg volt. Más fájdalmat, más sokkot bír el egy egészséges szervezet, és megint mást egy beteg organizmus. Az orvostudomány ezt úgy oldotta meg, hogy a műtét alatt külön szakorvosok örködnek a beteg élettani funkcióinak fenntartása fölött ... Ezért téved, aki úgy véli, hogy reformellenesek lennénk. Mi pusztán ^szemmel tartjuk a társadalom „ütőerét“, s eközben arra ügyelünk, hogy egyetlen irányba se lépjük túl a kockázathatárt.- ön elképzelhetőnek tartja, hogy a hangoskodó tavasz után forró ősz köszöntsön ránk?- Tény, hogy a termeléscsökkenés elsősorban Szlovákiát érinti. A munkanélküliség gyors tempójú növekedése valóban okozhatna szociális feszültségeket, hiszen abban koalíció és ellenzék, szakszervezeti tisztség- viselő és közgazdász egyaránt egyetért, hogy Szlovákiában a húszszázalékosnál nagyobb munkanélküliség lényegében holtpontra juttatja a gazdasági reformfolyamatokat. Ennek nemcsak idehaza vagyunk a tudatában, hanem a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap szakértői szintén ezen a véleményen vannak. Őszintén szólva, egy forró ősz még inkább megnehezítené annak lehetőségét, hogy ráleljünk a kiútra.- Saját adataik is vannak az újabban, sajnos, egyre többet emlegetett létminimumról?- Véleményünk szerint a reálbérek értéke 45 százalékkal csökkent! Ezért már nálunk is különbséget kell tenni a szegénységküszöb, illetve a nyomorhatár között. Világviszonylatban is az a szokás járja, hogy aki a szociális minimum határa fölött él, az a relatív jólét kategóriájába tartozik; aki viszont a szociális minimum alá került, az bizony nyomorog és az egyszerű megélhetéssel is gondjai vannak. A hivatalos adatok tanúsága szerint - jelenleg - az ország lakosságának mintegy 20 százaléka él a létminimum határán, vagy annál is nehezebb körülmények között. Pillanatnyilag úgy tűnik, hogy ez az arány a közeljövőben tovább növekszik, ami önnönmagá- ban is riasztó.- A szakszervezetek hajlandók sztrájkokat is vállalni?-A sztrájk mindig az utolsó lehetőségek egyike. Természetesen, annak is vannak különböző fokozatai. Abban nem látok semmi rosszat, ha például a vasutasok összesereg- lenek a közlekedési minisztérium előtt. A komolyabb gond, esetleg a konfrontáció akkor kezdődik, ha a forgalmat is megbénítják. A válaszom ezért az, hogy a szakszervezetek felkészültek az esetleges sztrájkokra is, természetesen, csak a legvégső esetben akarunk ehhez az eszközhöz folyamodni. Ráadásul ennek is vannak különböző formái, hiszen a vámtisztek vagy a rendőrök például nem a munka beszüntetésével tudnak a leghatásosabban sztrájkolni, hanem azzal, hogy a szó legeredetibb értelmében, fórsriftosan teljesítik a szolgálatot. Nem titok, hogy a tömegközlekedés abban a pillanatban megbénulna, hiszen mind a városi, mind a távolsági buszok 90 százaléka műszakilag kifogásolható állapotban van. És ez pusztán egyetlen példa a sok közül.-A közúti blokádok, az engedetlenségi mozgalmak, a sztrájkok megtartásának jogát ma már senki sem vitatja. Azt viszont igen, hogy valóban ez segít-e kilábalni a gödör legaljáról a csehszlovák és még inkább a szlovákiai gazdaságnak. Mi az hát, amiben a szakszervezetek fenntartások nélkül támogatják a kormányzatot, a parlamenteket?- Tömören felelek. Mindazt, ami az ésszerű reformlépteket, a külföldi tőke beáramlását, az új munkahelyek megteremtését, a belföldi piac megszilárdulását, a klsebb-nagyobb vállalatok versenyképességét, a menedzser- szemlélet érvényesülését és a privatizációt segíti elő. Az országos prosperitáshoz ugyanis a regionális gondok megoldásán át vezet az út. Szemléletes, kirívó példája ennek Dél- Szlovákia, amelyet a korábbi rendszer az ország éléskamrájává tett; de kisebb, a mezőgazdasági termékeket feldolgozó üzemeket már nem létesített itt. Most, hogy a földműves-szövetkezetek felbomlóban Vannak, egyszerre rengeteg lett itt a munkanélküli.- Vajon mi ez, ha nem a regionális gondok egyikének iskolapéldája?! Ez is jelzi, hogy szükség van a szakszervezeti szövetségek regionális szintű szerveződésére. A Csallóközben éppenúgy, mint a Bodrogközben, vagy éppenséggel Árvában.- Doktor úr, a forró őszről már beszéltünk, ám egyelőre inkább a hangos tavasz, azaz a parlamenti választások előtt állunk. Úgy tudni, ön is képviselőjelölt, éspedig a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom színeiben, ön ezt összeegyeztethetönek tartja a jelenlegi tisztségével? A szakszervezeti szövetségek országos szintű konföderációjának elnöke, Richard Falbr éppen fordítva, a minap bejelentette, hogy pártsemleges kíván tenni, ezért felfüggeszti a tagságát korábbi pártjában...- Én viszont azt jelenthetem be, hogy lemondok, hogy vissza szeretnék találni az orvosi pályára, hogy május derekán új elnöke lesz a Szlovákiai Szakszervezeti Szövetségek Konföderációjának.- Csak nem illegalitásba készül, természetesen, szakszervezeti vonaton?- A képviselőjelöltségem is bizonyítja, hogy semmilyen értelemben nem készülök ilyesmire. Ha itt bárkinek illegalitásba kellene vonulnia, akkor ez azt jelentené, hogy az országban újra diktatúra van. Én abban hiszek, hogy Szlovákiában mindenféle baj, nehézség, ellentmondás ellenére mégiscsak a demokrácia irányába haladunk.- Doktor úr, köszönöm az interjút. Miklósi Péter 1992 V. 1.
