Vasárnap, 1992. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-10 / 2. szám
Mire számíthat a lakosság az idén? A gazdaság, amióta az ember az égre néz, bonyolult tudomány. Egyebek között annak okán Is, hogy a gazdaságpolitikát nem(csak) az az ember határozza meg, aki ott megy az utcán, hanem e tekintetben azok a felelősebbek, akik a hatalmat gyakorolják. Nem úgy a szegénység, amely viszont őszinte és nyilvános. Ma már lassacskán talán közhelyként hat, ám mindenképpen valóság, hogy Csehszlovákiában az elmúlt évtizedekben- a látszatjólét „fényében“ - a föld alá szorult a szegényügy is: az őszinte tényeket jobbára csak a szamizdat kiadványok rögzítették. Ezért most sok olyan dolgot kell talpra segíteni, ami évtizedeken át a feje tetején állt; s ez (szociológiai, lélektani, politikai, de legfőképpen gyakorlati szempontból) pokolian nehéz. Ebben az interjú- alany és a hírlapíró fenntartások nélkül egyetért - meggyorsítva ezzel azt a beszélgetést, amely úgy indul, hogy a szövetségi kormány munka- és szociális ügyi minisztere azzal fogadja a riportert: mindössze tizenöt perce van a csevelyre... Szerencsére ennek ellenére alaposan belemelegszünk a társalgásba, és Petr Miller csak bő egy óra múltán pillant először a karórájára:- Nos, jócskán elbeszélgettük az időt! De legalább kiderült, hogy én nemigen titkolom el a nézeteimet. Szerintem az ember így a személyiségét, az egyéni identitását is védi. És az a vád sem érheti az illetőt, hogy taktizál.- ön nyilván akkor sem taktizált, amikor 1991 novemberében, a prágai parlamentben nem értett egyet a gyermekek részére javasolt, egyszeri, ezer koronás karácsonyi gyorssegéllyel. ..- Valóban nem taktizáltam, de nem is emeltem vétót a szóban forgó segély ellen. Érdemes újra felidézni a tényeket. A Demokratikus Baloldal Pártjának képviselője egy látványos gesztussal azt Indítványozta, hogy decemberben az ország valamennyi kiskorú gyermekére fizessünk ki egy-egy ezrest. A CSKP szlovákiai utódpártjának indítványa- amelyet például a csehországi kommunisták, vagy a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom is támogatott -4,5 milliárd koronájába került volna az országnak. Én viszont ellenjavaslatot tettem. Azt mondtam: fizessünk ki egy-egy ezrest fejenként, ám ne hofmi vaksi egyenlösdi szerint, hanem csak azokban a családokban, amelyek 1991. július elsejétől november 30-áig bizonyítottan gyengébb anyagi körülmények között éltek, s már az említett öt hónap alatt is az állam támogatására szorultak. Ez a megoldás, amelyet én jóval igazságosabbnak tartottam, kereken 200 millióval terhelte volna az államkasszát. A parlament végül is mindkét javaslatot elvetette. Az elsőt a baloldali pártok és az őket támogató mozgalmak képviselőinek fegyelmezetlensége miatt, mert a szavazáskor nem voltak ott elegendő létszámban a teremben. Az én javaslatom, amelynek elfogadásához csak egyetlenegy szavazat hiányzott, azon bukott meg, hogy a Szlovák Nemzeti Párt képviselői közül egyáltalában senki, a DBP és a Vladimír Meőiar vezette mozgalomból pedig csupán egy-egy honatya támogatta. Így karácsony előtt éppen azok rövidítették meg a leginkább rászoruló családokat az alkalmi segéllyel, akiknek a szájuk egyébként tele van a jelenlegi gazdaságpolitika és a reformok nyomán kialakult szociális helyzet dörgedelmes kritikájával.- Bármennyire is jellemző ez az eset, mégsem lenne okos, ha túlexponálnánk ezt a tavalyi parlamenti közjátékot. Ennél sokkal lényegesebb kérdés, hogy mire számíthat a lakosság az Idén?- Minden szempontból nagyon nehéz évnek nézünk elébe. Nehéz lesz, mert az európai Integrációs törekvéseknek és nemzetközi pénzügyi követelményeknek csak igen szigorúan kézben tartott belföldi felhasználás, illetve a külföldi töke kívánt mértékű beáramlása esetén tudunk megfelelni. Meg kell tennünk az első határozott lépéseket a gazdasági egyensúly helyreállítása felé. Nehéz lesz, mert a gondok alaposan felgyülemlettek, ugyanakkor abból, amit az idén fizetésként hazaviszünk, nyilván kevesebbre futja, mint tavaly. Miközben a legfontosabbnak tartom, hogy minden munkahelyen újrafogalmazzuk a követelményeket, az ezzel együtt járó gondoktól lehetőleg meg kell védenünk mindazokat, akik önmaguk védtelenek. E tekintetben elsősorban az idősebbekre, a betegekre, át folyósított munkanélküli-segély, Illetve az illető korábbi keresete között. Jogos tehát az igény, hogy megszűnjék ez az egészségtelen egyenlösdi, amely voltaképpen senkit sem ösztönzött komolyabban az átképzésre, a munkahelykeresésre, vagy akár a magán- vállalkozói kockázatvállalásra. Sót! Ez az állapot a járási munkahivatalokban is könnyen összemoshatta a határokat a tényleges munkanélküliek, a várakozó álláspontra helyezke- dők és az ügyeskedő munkakerülők között.- ön milyennek látja a vállalatok, a magán- vállalkozók és az álláskeresőket nyilvántartó munkahivatalok közötti együttműködést?- Sajnos, az utcára kerültek átképzése szinte mindenütt döcög, ráadásul a rugalmasságnak is erősen híján vagyunk. Számos olyan vállalatot említhetnék, ahol mindmáig lényegében a korábbi szellemben gondolkodnak: szociális törekvéseik homlokterében a szolgálati lakások, az üdültetési lehetőségek állnak - a munkanélküliek problémáinak enyhítése helyett. Azokat a járásszékhelyeket is hosszan sorolhatnám, ahol bizony eléggé esetleges az együttműködés az üzemek és a munkahivatalok között. A kisvállalkozókkal ebben a tekintetben is jobbak a tapasztalataink. Őbelölük egyelőre ugyan jóval kevesebb van a szükségesnél, viszont gyorsan megértették, hogy számukra is előny a munkahivatalokkal való rugalmas kapcsolattartás. A MEGOLDÁSOKBAN FÉLÚTON SEM VAGYUNK Interjú Petr Miller szövetségi munka- és szociális ügyi miniszterrel a gyerekekre gondolok. Arról is gondoskodni kell, hogy meglegyenek a lehetőségek, a kitörési irányok, a társadalmi és gazdasági garanciák arra, hogy itt és most érdemes dolgozni, vállalkozni, érdemes a jövőre alapozni. Egyértelmű, hogy a kisvállalkozásokra, a privát cégekre a csehszlovák gazdaságnak a jövőben óriási szüksége van. Itt nemcsak a munkahelyteremtésre vagy a lakosság számára közvetlenül érzékelhetően megjelenő árukra és szolgáltatásokra gondolok, hanem a háttériparra, a nagyiparnak történő bedolgozásra is.-Ezek feltehetően általános érvényű tapasztalatok, amelyek viszont konkrétan is jelzik, hogy a megoldásokban - egyelőre - félúton sem vagyunk. Egyebek között például azért, mert a munkanélküliség új keletű gondnak számít nálunk...- Pusztán a bevallott, a tényleges számokban is megnyilvánuló munkanélküliség tekintendő új gondnak; míg a vállalatokon belüli munkanélküliség - a sok felesleges ember foglalkoztatásával - eleddig is jelen volt. Tény, hogy a hivatalos munkanélküliség főként Szlovákiában emelkedik a kívántnál gyorsabb ütemben; ráadásul kétharmad részt a munkásság körében. Mindez elsősorban az ipari termelés teljes átalakításával függ össze, hiszen az elmúlt negyven évben Szlovákia gépipara úgyszólván hadigazdaságban élt. Más szavakkal: az egész korszak meghatározó vonása volt, hogy a szlovák országrészben a gazdaság és ehhez kapcsolódóan a társadalom erőforrásait javarészt katonai célok szolgálatába állították. A komáromi hajógyár éppen úgy besegített a fegyveriparnak, mint a vágbesztercei, a máriatölgyesi - a mai Dubnica nad Váhom-i - vagy a túrócszent- mártoni gépgyár. Jelentős túlfoglalkoztatottság mellett alacsony volt a termelékenység az építőiparban, csigatempóban fejlődött az élelmiszeripar, háttérbe szorultak a szolgáltatások. E múltból örökölt gondok eredményeképpen napjainkban különösen Észak-Szlo- váklában vagy éppenséggel Nyitra környékén bonyolult a helyzet; míg az iparilag régebben Is fejlettebbnek számító Liptóban, továbbá az ország legkeletibb csücskében, vagy akár az Alsó-Csallóközben ha nem is rózsás, de lényegesen kedvezőbb állapotok vannak. Növeli gondjainkat, hogy jelenleg még szép számmal vannak a munkanélküli segélyt élvezők között olyanok, akik visszaélnek az eléggé liberálisan fogalmazott törvényekkel, és egyelőre nem Is igyekeznek munkát találni. Ennek legfőbb oka az, hogy mostanáig nemigen volt számottevő különbség a hónapokon Új munkahelyek előteremtésével egyrészt anyagi támogatáshoz juthatnak, másrészt a náluk alkalmilag jelentkezőkhöz viszonyítva, sokkal jobb kínálatból válogathatnak. A munkáltatóknak ebben a körében különösen a főiskolát végzettek iránt tapasztalható élénk érdeklődés. Ezzel szemben a tizenévesek elhelyezkedése a legnagyobb gondok egyikét jelenti. A külföldi tapasztalatok is azt bizonyítják, hogy azok a fiatalok, akik a szak- érettségi vagy a szakmunkáslevél megszerzése után huzamosabb ideig nem találnak munkát, a későbbiekben már szinte teljesen alkalmatlanok a lépéstartásra. Ezt tudatosítva ösztönözzük a vállalatokat arra, hogy érdeklődésüket főként a fiatalokra, ennek keretében pedig elsősorban az ügyes pályakezdőkre összpontosítsák.- Rögtön két emberöltőt is ugorva az időben, milyennek látja a honi nyugdíjasok helyzetét?- Nézze, a nyugdíjasok a világon mindenütt nehezebb helyzetben vannak, mint az aktív keresők. Lényegében ez az élet rendie; az viszont már kevésbé elfogadható, hogy öreg napjaira halmozottan hátrányos helyzetbe, netán ingyenkonyhára vagy mások jóindulatára legyen rászorulva. Ezeket a veszélyeket csökkentendő emeltük az utóbbi két esztendőben háromszor is a nyugdíjakat; ugyanakkor a korábbi vezetők privilegizált nyugdíjait viszont megszüntettük.- Miniszter úr, aligha titok, hogy a hazai munkaerőfronton Szlovákiában tapasztalható az élesebb harc. Itt, hála egyes mozgalmak és pártok törekvéseinek, mind a szocialista gondolkodásmód iránti hajlamok, mind az állami központi hatalom kiterjesztésére irányuló szándékok is erősebbek, ön is úgy látja, hogy a Morva folyótól Ágcsernyőlg bizony eléggé hangsúlyosan van jelen a tekintélyelvű, populista rendszer megteremtésére irányuló igyekezet?- Igen. Bár ezek a törekvések különböző minőségűek, de az ilyen Irányú hajlamok jól körülhatárolhatok, és egymást erősíthetik. A megvalósíthatatlan populista ígéretek nyomán társadalmi békétlenségek robbanhatnak ki, ami azután kedvezhet egy rendpárti, rendcsináló államhatalmi törekvésnek, mert a dolgok mintegy igazolják annak szükségességét. Hogy csupán egyetlen példát említsek a sok közül: nyilván nem egyedül emlékszem arra, hogy Vladimír Meőiar, akkor még Szlovákia miniszterelnökeként, a százezer új munkahely ígéretének blöffjével érkezett haza Ukrajnából, de érdemben azóta egyetlen szó sem , esett erről... Természetesen, gyökeresen más a helyzet a szakszervezeti mozgalommal, hiszen aligha számíthat szélsőséges fellépésnek, ha valaki érthető, magyarázható módon ad hangot társadalmi vagy munkavállalói elégedetlenségének; ha a szociális feszültségeket tárgyalásos úton, megegyezéssel kívánja csökkenteni. Sót! Szinte ez az egyetlen járható útja annak, nehogy a munka- nélküliek, az elszegényedők, a létminimum határán élők a populista demagógia hatása alá kerüljenek, netán az utcára vonuljanak, ami spontán megmozdulásokba csapva, akár az alkotmányos rendet is veszélyeztethetné.- Valóban: milyen az ön viszonya a hazai szakszervezetekkel?- Korrekt. Úgy gondolom, a szakszervezetek józan mérséklettel igyekeznek tudomásul venni azt, hogy a piacgazdaság megteremtésének különösen nagy ára van - éppen a munkavilágban.- A tárgyilagosság kedvéért azonban megjegyzendő, hogy két esztendővel a rendszer- váltás után még ott vagyunk a gödör legalján: nő a munkanélküliek száma, növekvőben a szegénység, és a középrétegekben is nő a félelem, a lecsúszástól való szorongás. Ez lenne a kapitalizálódás csapdája?- Csehszlovákiában a piacgazdaságra való átmenet első lépéseit tesszük meg, így látszatra kézenfekvő a feltevés, hogy a bajok gyökere új keletű és a kapitalizálódásban, a polgárosodásban keresendő. Ajánlatos ezért a konkrét okokat is figyelembe venni. Recesszió van, visszaesett az ipari termelés, sőt, további süllyedés várható! Ennek következménye a dinamikusan terjedő munkanélküliség, amely döntő tényezője az elszegényedésnek. Ezt tetézi a korszerűtlen üzemek felszámolása, és a modernizálások miatti elbocsátások sora. Ez elsősorban a kohászatban, a bányászatban, a gépiparban és az építészetben jellemző, s egyes régiókra koncentrál. Azoknál a vállalatoknál, amelyek évtizedeken át csak keleti exportra voltak képesek, szintén fenyegető a helyzet. Mindezekről a helyekről, valamint az irracionálisán felduzzasztott létszámú költségvetési és államigazgatási intézményrendszerből valóban kerülnek az utcára, de ez egyszerűen elkerülhetetlen.- Mi vár azokra, akik még kapnak levegőt, de már a középosztály alsó peremébe kapaszkodnak?- Ők alkotják az alsóközéposztályt, amely eddig elfogadhatóan élt, még a nyolcvanas években is viszonylag stabil helyzetet tudott magáénak, s ezt kisebb áldozatok árán sokáig képes volt megőrizni. Jelenleg viszont csúszik lefelé: részben azért, mert a jövedelem- forrásai elapadnak, másrészt amiatt, mert növekednek a kiadások. Már ők is bajban vannak, igaz, egyelőre távol a létminimumtól. Ezekben a családokban sok múlik azon, van-e valamelyes tartalékuk. A jövőben nyilván nálunk is másképpen lesz ez, hiszen a prosperáló nyugati társadalmak egyik közös vonása, hogy nagyon erős középosztályuk van, amely a recesszió idején is jól él. Természetesen, Csehszlovákiában ez a réteg csak hosszú idő alatt jöhet létre. Éppen ezért fontos, hogy valamilyen összefogás, együttműködés jöjjön létre a politikai erők között, mert ez meggyorsíthatja az átalakulást, a modernizációt.- Miniszter úr, ön úgy érzi, hogy a kiábrándulás esetleg megingathatja az egész demokráciát?-A veszélyt nem tagadom, de biztató jelnek tartom, hogy az emberek zöme eddig bizonyíthatóan elutasította a szélsőségeket. *- Milyen az a nyugati modell, amit követnünk kellene? A spanyol, a görög, az olasz, a francia szociálpolitika áll hozzánk a legközelebb?-Nincs ilyen egységes modell. Tény viszont, hogy elsősorban a fejlett Nyugattól kell tanulni, mert ott már szinte mindent kikísérleteztek.- Befejezésképpen hadd kérdezzem hát meg újra: mire számíthat a lakosság 1992- ben?- Talán nem is az életszínvonalat mérő mutatók most a legfontosabbak, hanem az, hogy eleven legyen az ország! A fejlett Nyugathoz képest szegények az itt élők, de küzdöképesek, találékonyak, a rossz szabályok, a kezdetleges megoldások kijátszásához értő vásárlók, fogyasztók, vállalkozók és versengők. Nem puszta elszenvedői az életnek, hanem döntő többségükben aktívak. Nos, ebben a helyzetben ha csak az elhanyagoltságot, a piszkot, az ezernyi bosszúságot, a civilizálatlanságot veszi valaki figyelembe, akkor valóban nem a legjobb itt élni. Ha viszont az élni akarást, az élni tudást - akkor ez az ország továbbra is jó hely.- Miniszter úr, köszönöm az interjút! Miklósi Péter (Fot$: archív) 1992.1.10.
