Vasárnap, 1992. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)

1992-03-13 / 11. szám

♦ 9 —11_; _:._i hony legyenek mm akik parlamenti színien »- Bauer úr, önt, aki hivatását te­kintve a Kísérleti Gyógyszerkutató Intézet igazgatója és a Szlovák Tu­dományos Akadémia levelező tagja, mástél évvel a rendszerváltás után: '91 tavaszán választották meg a Csehszlovákiai Magyarok Demok­ratikus Szövetségének tiszteletbeli elnökévé. Ha most poénkodni akar­nék, azt kérdezhetném, vajon talált-e már orvosságot az évtizedeken át ,,minden szinten igényesen" teljesí­tő és a ,, szocialista jelenért felelős­séget érző", ironizálva olykor-olykor Nemadokként is csúfolt Csemadok felrázására, látványos átalakítá­sára?- Orvosságot? Nem, hiszen ilyes­mi nemigen létezik. Lehet viszont az emberekben gerinc, akarat, tenni- akarás, közösségi tudat, identitás­igény, illetve az elemi emberi jognak számító anyanyelv iránt érzett fele­lősség. Ez az, amire kisebbségi sorsban élve is a jövőnket építhet­jük, feltéve, ha hétköznapjainkban nem a balkáni, hanem a nyugat­európai értékrend érvényesül.- Gondolom, ez az aggály indo­kolta, hogy a Csemadok 1992 janu­árjában levelet írt Václav Havelnak. Soraikban szinte tételesen felsorol­ják, hogy egyre jobban korlátozódik anyanyelvűnk használata a közélet­ben, hogy megmásítják őseink és történelmi személyiségeink neveit, hogy akadályozzák keresztneveink Méry Gábor felvétele bizonyos embereket bizonyos dön­tésekre késztettek. Arra, hogy haj­landók voltak föladni az énjüket, gyakorta a nézeteiket is. Ennek fel­tárásához kell a történészi objektivi­tás, hiszen a kort és a benne élő embert egyszerre kell megvizsgálni. Nemkevésbé fontos szempont az is, hogy aki alapszervezeti szinten dol­gozott a Csemadokban, az vajmi keveset tudott arról, mi történik „odafönn“, abban a „másik“ Cse­madokban ...- Eszerint ön is osztja azt a néze­tet, hogy kezdettől fogva lényegé­ben ,,két‘‘ Csemadok volt: az elit vezetőgárdáé, illetve az alapszerve­zeteké - ahol a munka dandárja folyt.- Érzésem szerint az alapszerve-, zetek zöme sohasem távolodott el a Csemadok eredeti küldetésétől. Megszüntetve a felülről dirigálás el­vét, most is rájuk kell építeni. Legfő­képpen azért, mert a Csemadok eredeti feladata az volt, hogy közös­séget teremtsen. A csehszlovákiai magyarság számára mindig is ez jelentette a szövetség igazi értelmét, hiszen a második világháború után- amikor hallgatni kellett magyarul- a Csemadok volt az, ahol bárki először beszélhetett az anyanyel­vén; ahol mindenki társaságra lelt. Jó lenne, ha az emberek ma újra tudatosítanák, hogy a kisebbségben élő magyarságnak szüksége van ér­kötő kapocsról szóló klasszikus mondást viszont nem kedvelem, mert valami bezártságot sugall. A ki­sebbséget a többségi nemzetnek sohasem szabad túszként kihasz­nálnia - mint ahogy a kisebbségnek sem szabad frocliznia a többséget.- ön szerint a magyarellenessé- get Trianonban kell keresni? Vagy még mélyebbek a gyökerek?- Sokkal mélyebbek, egészen a múlt század elejéig nyúlnak visz- sza. Akkoriban még a latin, majd a német volt a hivatalos nyelv; és a magyarok voltak azok, akiknek az elsők között sikerült a nemzeti öntu­datra ébredés. Ezzel egy fáziskü­lönbség alakult ki a magyarság, illet­ve a magyar királyságban élő nem­zetiségek között. Ez az a neuralgi­kus pont, ahol a problémák elkez­dődtek. Trianon ezt az egyensúlyt egy másik egyensúlyba lendítette át. Korábban 'volt a magyar többségi állapot, Trianon után viszont - az etnikai határok felborításával - a ro­mán, a szlovák, a délszláv többségi állapot jött létre. Ezek a nemzetek, amelyek úgy érezték: bizonyos ideig el voltak nyomva, mostanában élik át a maguk nemzeti öntudatra ébre­dését. En ezt nem tartom hibának, elvégre a magyarság is büszke a múltjára. És azok a nemzetek, amelyekkel kisebb-nagyobb problé­máink vannak, azok most keresik a valódi múltjukat. Bonyolítja a pilla­Magyarként, hazánkban interjú Bauer Győzővel, a Csemadok elnökével anyanyelvi használatát és községe­ink eredeti nevének visszaállítását, hogy az elnök úr eleddig még nem talált módot a hazai magyarságot összefogó szervezet országos ve­zetőivel való találkozásra ...A valós gondokat felpanaszoló, nyílt levelet olvasva nekem viszont az jutott eszembe: a Csemadok vezérkara egyáltalában kért-e már audienciát a köztársasági elnöknél? Ha nem, akkor ez a levél - bármennyire igaz és őszinte - bennem a pótcselekvés érzetét kelti!-Audienciát valóban nem kér­tünk. Szerintünk ugyanis a közel­múltban több olyan alkalom kínálko­zott, ahol egy-egy beszélgetés ere­jéig a Csemadok is jelen lehetett volna, ha meghívják. Mi különben sem a számonkérés szándékával írtuk meg a levelünket, hanem azért, mert úgy éreztük: a köztársasági elnök nem kulcsfontosságú kérdés­ként kezeli, hogy a kisebbségi sors létkérdései a társadalom egészének demokratizálódásával párhuzamo­san oldódjanak meg. Számunkra ez annál fájóbb, mert Csehszlovákiá­ban az itt élő magyarság - a Kassai Kormányprogram, a kitelepítések, a jogfosztottság, a felemás oktatás­ügy, újabban pedig a nacionalizmus lábrakapása révén - a második vi­lágháború óta úgy érzi, hogy széles e hazában csak a másodrendű ál­lampolgár szerepébe kényszerül. Az elnök úr szlovákiai látogatásainak értékeléseiből is olyan benyomá­sunk kerekedett, mintha ő szintén azt hinné, hogy a hazai magyarság képviselői elégedettek a jelenlegi helyzettel. Ezért tartottuk szüksé­gesnek a tudtára hozni álláspon­tunkat.- Gondolom, ebben a helyzetben mindenképp járhatóbb, diplomatiku- sabb útja lett volna a véleménycse­rének, ha a passzív levelezgetés helyett a személyes találkozás lehe­tőségét keresik. Vagy nem?- De Igen! Egyebek között azért is, mert a késve érkezett válasz szövege alapján az az érzésünk, hogy az elnök úr személyesen nem olvasta a Csemadok levelét. Ezért most kétszeresen is szorgalmazni fogjuk, hogy személyesen elmond­hassuk neki: az ő futólag szerzett, jó benyomásai ellenére, sajnos, szá­mottevő gondok vannak a szlovák -magyar együttélésben. A kevésbé beavatottaknak talán azért tűnik kedvezőnek a jelenlegi helyzet, mert a szlovákiai magyarságnak az utób­bi két esztendőben úgy sikerült poli­tizálnia, hogy nem vette fel az oda­odadobott kesztyűt, önmagában ez kitűnő, ám nem jelenti azt, hogy nem nőtt az emberek belső feszültsége. És ha ez a közérzet az oktatásügy­gyei, a kulturális örökséggel, az anyanyelvhasználattal függ össze, akkor a világ legtermészetesebb dolga, hogy a Csemadok sem hall­gathat.- Természetesen, ez így van rendjén. Nekem viszont az is feltűnt, hogy az 1992. január 25-én Prágába címzett levelet ketten: a Csemadok elnöke és főtitkára írták alá: a Hra- dzsinban február 28-án keltezett és a köztársasági elnök tanácsadója által aláírt választ csupán egy sze­mélyben önnek címezték...- A viszontcímzésből sok minden kiókumlálható, bár nem hiszem, hogy minden kákán csomót kell ke­resni. A Csemadok kilencvenegy ta­vaszán maga döntött a vezetőiről, és a főtitkár meg én most együtt levelet írtunk Václav Havelnak. Ennyi a tényállás, fölösleges túlkombi­nálni.- Annyit azonban mégiscsak meg kell kérdeznem, hogy a lenini elvek gyakorlati megvalósításához mind­végig ragaszkodó, az ideológiai harcban jeleskedő, a szocialista je­lent féltő Csemadokban elegendő változás történt-e 1989 novembere óta? Hogy a Csehszlovákiai Magya­rok Demokratikus Szövetségének megvan-e a stabil helye a tényleges demokráciát sürgetők körében?- Ahhoz, hogy a jogállamiságra és a működőképes piacgazdaságra épülő demokráciát szorgalmazzuk, aligha férhet kétség. Azt már nem az én tisztem eldönteni, hogy a Csema­dokban eléggé mélyrehatók voltak-e a változások. Gyógyszerkutató or­vosként azonban hadd éljek egy hasonlattal: a Csemadok nem rákos, hanem reumatikus megbetegedés­ben leledzik. Mindkettő fáj; de a kü­lönbség annyi, hogy a fájdalomcsil­lapítás az egyiknél nem adja meg a túlélést, a másiknál viszont hosszú időre igen. Én úgy érzem, hogy a Csemadok 1989 novembere után megkapta a fájdalomcsillapítóit, hi­szen merőben mások lettek a hang­súlyok, a célok, valamennyi szakte­rületen a minőségi munka és a gaz­daságosság igénye került előtérbe. Nehezíti helyzetünket, hogy sokan türelmetlenek: egyszerre szeretnék látni a mennyiséget is, a minőséget is. Ehhez kellő tömegbázisra, meg­bízható szakembergárdára és a tá­mogatók egyre szélesebb körére van szükség - akik közül ki szabad­időt, ki anyagiakat hajlandó áldozni. Szervezetileg akkor lesz teljes a vál­tás, ha azok, akik bérért dolgoznak a szövetségünkben, csakis pályáza­tok útján fogják elnyerni posztjaikat.- Doktor úr, ön miként látja: a Csemadoknak sikerült már meg­szabadulnia a múlt terheitől? Attól, hogy egy sztálinista rendszer hozta létre, hogy a struktúrája és a vezeté­se is ilyen volt? Attól a múlttól, amelynek része az is, hogy például az örökös díszelnök: Fábry Zoltán a Csemadok egyetlen tanácskozá­sán sem vett részt - kivéve a legelső összejövetelt, ahol a Pestről hazaci­tált Lörincz Gyulát választották meg elnöknek, a pártközpontban meg­bízhatatlannak tartott antifasiszta íróval szemben... És most hosszan sorolhatnám ennek, illetve az ehhez hasonló döntéseknek évtizedeket beárnyékoló vadhajtásait!- A szóban forgó praktikák szelle­miségétől a Csemadoknak teljes mértékben sikerült megszabadulnia. Az érem másik oldalát, pontosabban a napi teendők gyakorlati részét te­kintve viszont látni kell, hogy az emberekben továbbélnek azok a reflexek is, amelyek az elmúlt évtizedek alatt beleivódtak a vérük­be. Egyebek között azért, mert a Csemadok a pártállam kirakatin­tézményeinek egyike volt.- Éppen ezért talán nyíltabb szembenézésre lenne szükség! Au­tentikus vallomásokra, részletes le­írásokra, amelyek a hétköznapok megélt tapasztalatainak szintjén rögzítenék a Csemadok 1968-ban tanúsított szerepét, a konszolidáció elnökségeinek magatartását. Elő­jönni végre a farbával, szólni az erős emberekről, akiket külön szálak fűz­tek a pártközpont erős embere­ihez...- Szeretném, az indulatokat ger­jesztő amatörizmust kerülendő, hogy a Csemadok múltját ne csak mi mérjük föl, hanem a történészek is. Elemezni kell a szövetség múltját, de kellő tárgyilagossággal, körülte­kintéssel. A Csemadok levéltárai hozzáférhetőek és nyitva állnak a szakemberek előtt. Őszintén szól­va, jómagam is ismerni szeretném azokat a mozgató erőket, amelyek re a közösségalkotó lehetőségre. Igaz, a rendszerváltás után megje­lentek a hazai magyar politikai moz­galmak is; de a Csemadok eleve másvalami, hiszen nem kívánja az egyirányú cselekvést.- Ha ez utóbbit nem is, de a jó értelemben vett politizálást mégsem tudja elkerülni. Példaként hadd em­lítsem azt a gesztust, amikor ’91 májusában a Csemadok a pozsonyi székházába invitálta Jozef Már­kust. .. Ennek kapcsán kérdem: hogy áll most a Csemadok-Matica ,, párosmérkőzés ‘'?- Köszönőviszonyban maradtunk a Matica slovenskával. És nem raj­tunk múlik, hogy mikor kerülünk újra beszélóviszonyba.- Anélkül, hogy hazai magyar da­rázsfészekbe kívánnék nyúlni, még­iscsak rákérdeznék: miként oldható meg a Csemadok apolitikussága? Elvégre a Václav Havelnak küldött levélben írottak sem csak az amatőr művészegyüttesek sikereit tag­lalják. ..- A Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetségének úgy kell apolitikusnak maradnia, hogy egyik politikai mozgalmunk mellett sem szabad kiállnia. Ugyanakkor a saját eszközeivel hozzá kell járul­nia ahhoz, hogy a hazai magyarság - Így politikai mozgalmaink képvise­lői is - bármikor és bárhol használ­hassák az anyanyelvűket. Ennek lo­gikus következménye, hogy a Cse­madok sohasem azon fog vitatkozni: kik legyenek a hazai magyarság parlamenti képviselői. Nekünk an­nak érdekében kell tennünk, hogy legyenek magyar honatyák, akik parlamenti szinten tolmácsolják a ki­sebbségi lét mindennapi problémáit. Ezért a Csemadok személyre vagy pártra szóló ajánlást nem ad; viszont határozottan kiáll a demokrácia és az emberi jogok biztosítása mellett.- Bauer úr, ön miben látja a nem­zeti kisebbségek hídszerepét, illetve mit kellene jelentenie - a nacionaliz­musok korában?- Erről meditálgatva az szokott az eszembe jutni, hogy itt Európában szinte nem létezik „tiszta“ nemzeti­ségű ember ... Itt vagyok én: Bauer- ként magyar anyanyelvű, magyar érzelmű, magyar nemzetiségű férfi, aki Csehszlovákiában él. Ez a nyi­tottság, ez a másság az, amiben a híd szerepe keresendő. Az össze­natnyi helyzetet, hogy a hajdani kommunista blokk országaiban ezekről a dolgokról évtizedekig szól­ni sem szabadott; most viszont egy­szerre tör a felszínre minden. Ebben látom az itt-ott valóban riasztó mére­teket öltő nacionalizmus okát.- Lesznek, akik most azt mond­ják: Bauer Győző megértést tanúsít a szlovák nacionalizmus iránt!...- Isten ments! Én egyetlen nacio­nalizmus iránt sem tanúsítok megér­tést, pusztán az okait kutatom.- Doktor úr, ön miként látja a szlovákiai magyarság önszervező­désének szerepét: az itt-ott felbuk­kanó autonómia-elképzelések fölve­tését?- Én inkább a kevésbé ingerlő önigazgatás kifejezést szoktam használni. Elsősorban azért, mert ezekről a kérdésekről tárgyalva ok­tatási és kulturális önigazgatásra gondolok, ugyanakkor a területi ön­igazgatás elvével semmiképpen sem tudok azonosulni. Közép-Euró- pában nem tudok elképzelni egy igazán igazságos területi átrendező­dést. A jövő együttélését ezért a nemzetközileg garantált határok megőrzésében, illetve az önigazga­tás elvét gyakorló régiók együttmű­ködésében tudom elképzelni.-És a Csemadok? Annak is ma­rad szerep a szomszédos országok prosperáló együttműködésében?- Igen, feltéve, ha egyszer intéz­ménnyé alakulhat át; és a munkatár­sai a szlovákiai magyarság identi­tásigényét, öntudattal vállalható örökségét fogják felmérni, az uno­kák számára rendszerezni. Ez az a program, amire a jövőjét építheti.- A következő választási időszak­ban is megpályázza a Csemadok tiszteletbeli elnökének posztját?-Valószínűleg nem. Szeretnék tudós maradni. Csak akkor vállal­nám újra ezt a tisztséget, ha egy adott politikai helyzetben megfuta- modásnak tűnne a lemondásom.- A riporterben azonban ott bújkál a kisördög: nem fordul meg néha az ön fejében, hogy teljesen más em­berként ugyan, de mégiscsak ugyanabban a székben ül, mint a ló- rinczgyulák, fábrypisták?- Ez az összefüggés még nem jutott az eszembe. Eleve nem szere­tek abban a székben ülni. A hozzá tartozó íróasztalon is egy számító­gép van, amelyen a titkárnő serény­kedik. Én dolgozni szeretek. És azt például a főtitkári szobában, az asz­talvégen Is lehet.- Bauer úr, köszönöm az interjút! Miklósi Péter 992. Ili, 13.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom