Új Szó, 1992. december (45. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-07 / 288. szám, hétfő

1992. DECEMBER 7. ÍÚJSZÓM MOZAIK NYILATKOZAT CSEHSZLOVÁKIA MEGSZŰNÉSÉNEK KÖRÜLMÉNYEIRŐL Ismét történelmi sorsforduló részesei vagyunk: 1992. december 31-ével Csehszlovákia megszűnik létezni. Ez az esemény nem egyedülálló, és számunkra nem is váratlan. Az ország rövid, háromnegyed évszázados történelmében ez egyszer már bekövetkezett. Akkor ez nagyrészt külhatalmi befolyás következménye volt. Ezúttal, azonban az 1992 júniusában lebonyolított parlamenti választások során demokratikus úton szenvedett vereséget a csehszlovák állam eszméje. A választások politikai eredménye azonban nem teremtette meg az ország megszűnésének jogi alapját, sem annak demokratikus kereteit. Az államfordulat látszólag ugyan összhangban áll a nemzetek önrendelkezésének elvével. Egy ország megszületéséről vagy megszűnéséről azonban azoknak kell dönteniük - népszavazás útján -, akiket ez az esemény közvetlenül érint. Ez sem Csehszlovákia létrejöttekor, sem jelenlegi megszűnésekor nem történt meg. Ismét antidemokratikus folyamat megélői vagyunk. Sorsunkról olyan politikai pártok döntenek, amelyeknek programjában nem szerepelt az ország fölszámolása. S ami szintén lényeges: a magyar választópolgárok több százezres tömege nem ezekre a pártokra szavazott. Ezért mind személy szerint, NYILATKOZAT A SZLOVÁKIAI MAGYAR ÉRTELMISÉGIEK LÉVAI TALÁLKOZÓJÁRÓL A Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság 1993. január elsejétől két önálló állammá alakul. Ez új helyzetet teremt minden állampolgár, nem csupán a többségi nemzetek, hanem a kisebbségben élők számára is. A lévai értelmiségi találkozó résztvevői megvitatták a szlovákiai magyarság létkérdéseit (kisebbségvédelem, oktatásügy, gazdaság, szociálpolitika, önkormányzatok, kultúra, nemzetközi kapcsolatok, médiumok), valamint számba vették a kialakuló új politikai helyzetből adódó teendőket. Az elhangzott előadások és felszólalások alapján a találkozó résztvevői javasolják: - legkésőbb december 10-ig a szlovákiai magyar pártok és mozgalmak egyeztető tanácsának létrehozatalát, melyben a résztvevők egyeztetik elképzeléseiket és lépéseiket a szlovákiai magyarságot érintő minden időszerű és távlati lényeges kérdésben; - legkésőbb december végéig a szlovákiai magyar politikai szubjektumok forduljanak közös dokumentummal (memorandummal) az európai és nemzetközi szervezetekhez. A találkozó résztvevői szükségesnek tartják egy kisebbségi alkotmánytörvény-javaslat december végéig történő kidolgozását és közzétételét, a magyar politikai pártok és mozgalmak egyeztetett fellépését kulturális, oktatásügyi és önkormányzati kérdésekben, valamint a nemzetközi politika színterén való FELHÍVÁS A SZLOVÁK ÉRTELMISÉGHEZ A Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság 1993. január elsejétől két önálló állammá alakul. Ez új helyzet minden állampolgár, nem csupán a többségi nemzetek, hanem a kisebbségben élők számára is. A szlovákiai magyar értelmiségiek lévai találkozójának résztvevői megvitatták a szlovákiai magyarság létkérdéseit és az önálló Szlovákia várható helyzetét. A találkozó résztvevői leszögezik, hogy létérdekünk az egyenrangú állampolgárok demokratikus állama, melyben a szlovákok, magyarok és más nemzetiségű, különböző vallású és politikai felfogású állampolgárok egymást megbecsülve, a másságot tisztelve, a tolerancia és a jogbiztonság légkörében élnek. Közös érdekünk ezért, hogy Szlovákia politikailag stabil, prosperáló, az emberi jogokat alkotmányban számunkra megfelelő módon rögzítő és következetesen betartó áilamként az európai integráció mind pártjaink nevében elítéljük, hogy: a) Csehszlovákia megszűnéséről és az önálló Szlovákia kialakításáról nem népszavazás dönt; b) az önálló Szlovákia alkotmánya megsérti - a magántulajdonosi jogot -a helyi önkormányzatok jogait - a nemzeti kisebbségek jogait, és - nem veszi tekintetbe a helsinki folyamatban elfogadott elveket; c) Szlovákia kormánya elutasítja Csehszlovákia megszűnése után az új parlamenti választások kiírását. Léva, 1992. december 5-én A. NAGY LÁSZLÓ BUGÁR BÉLA s. k. s. k. DURAY MIKLÓS POPÉLY GYULA s. k. s. k. egyeztetett fellépést, a szlovák demokratikus erőkkel való aktív párbeszédet és együttműködést. A találkozó résztvevői fontosnak látják egy állandó értelmiségi fórum rendszeres működtetését. Elhatározták, hogy ennek létrehozatala érdekében január végén újra találkoznak Léván. A fórum mindenki számára nyitott, és számít minden tenni vágyó szlovákiai magyar részvételére. Fontosnak tartják továbbá oktatásügyünk időszerű problémáinak megvitatását is a közeljövőben egy tematikus fórumon, különös tekintettel a pedagógusképzés megoldatlanságára. Léva, 1992. december 6. A találkozó résztvevői Megjegyzés: Ehhez a nyilatkozathoz minden csehszlovák állampolgár csatlakozhat a 0813/21244-es telefon-, illetve faxszámon. részese legyen. Kezdeményezzük az országon belüli szlovák -magyar párbeszédet. Ennek legyen célja egymás jobb megismerése, az ellenségképek kölcsönös lebontása, az előítéletek eloszlatása és egy egészséges társadalmi légkör kialakítása. Egy ilyen, bennünket egyenrangú állampolgárnak tekintő, identitásunk megőrzését biztosító demokratikus ország felépítésében a szlovákiai magyarság is aktívan részt kíván vállalni. Sorsunk és érdekeink közösek, s ennek jövőbeni alakulása mindnyájunkon múlik. Léva, 1992. december 6. A találkozó résztvevői ITTHON TÖRTÉNT - 7 NAP ALATT KÍSÉRT PEZLÁR SZELLEME. Két figyelemre méltó hír jutott el hozzám pénteken. Az egyik a Szlovák Televízió magyar nyelvű műsorának szerkesztőségéből. Megtudtam, hogy a szerkesztőség vezetése belső utasítást kapott, amelynek értelmében mostantól ismét szlovákul kell mondani, illetve feliratozni a hetenkénti magyar műsorban előforduló helységneveket. Méltatlankodó hírhozónk szó szerint ezt mondotta: Ha valami csoda nem történik, a legközelebbi adásban már azt mondjuk, hogy: „A komárnói színházban jártunk...", illetve hogy „Riportunk a Zlatná na Ostrove-i szövetkezetben készült." És még hozzátette: Pontosan úgy, mint amikor még Pezlár elvtárs felügyelte a szlovákiai magyar tömegtájékoztatás eszmei tisztaságát. Ez volt az egyik hír. A másik sokkal szívderítőbb volt. Az újságból megtudtam, hogy Szlovákia parlamentje nyilatkozatokat fogadott el, amelyeket a földkerekség összes többi törvényhozó testületéhez és nemzetéhez cimzett. Mindkét nyilatkozatnak az a lényege, hogy Csehszlovákia utódállamaként a Szlovák Köztársaság átvállalja mindazokat a törvényes kötelezettségeket, emberjogi intézkedéseket, amelyeket nemzetközi szervezetek tagjaként á CSSZSZK magára vállalt. A nyilatkozatok tételesen is felsorolják e szervezeteket, nemzetközi intézményeket: ENSZ, a Helsinki Záróokmány, a Párizsi Charta és az EBEÉ. Mindkét dokumentumnak ezek a kulcsszavai: szabadság, igazságosság, béke. Lehetetlenséget kíván, aki egy csehszlovákiai magyartól azt követeli, hogy e két hírt egymástól függetlenül értékelje. Lehetetlen, hogy az egyik hírt véve elszomorodjam, a másikat olvasva ujjongjak, majd pedig a közérzetem valamilyen átlagos szinten megállapodjék. Valahogy úgy, hogy van egy 100 százalékosan rossz meg egy 100 százalékosan jó hírem, és a kettő kiegyensúlyozza egymást, így a közérzetem végül is egy középértéken megállapodik. A fülemben ott cseng a magyar tévéadás megregulázásáról szóló félmondat: mint amikor még Pezlár elvtárs felügyelte..." Hát igen, az alkotmányban akkor is benne volt a magyarok és a többi nemzetiség egyenjogúságát rögzítő paragrafus. Kint, a terepen pedig ott voltak a gyakorlati végrehajtók, akik a politikai széljárás irányát tanulmányozva konkrét intézkedéseket hoztak. Ezúttal Bohuš Piatko uralja a terepet, ő hozott konkrét intézkedést. Függetlenül attól, hogy a szlovák alkotmány értelmében jogunk lenne az anyanyelvű tájékoztatásra. Függetlenül attól, hogy a magyar nyelv szókincsébe a Csallóközaranyos és a Komárom éppen úgy beletartozik, mint a szlovákéba a Zlatná na Ostrove és a Komárno. Bohuš Piatko nem sokat változott azóta, hogy a vörös színű pártkönyvecskéjét piros-fehér-kék kokárdára cserélte fel, és hogy a Pezlár-érai rádiómikrofont tévékamerára váltotta. A győztes párt káderpolitikájához csak ennyi kommentárt hadd fűzzek hozzá: 1919-ben itt, a Kárpátok medencéjében létrejött egy rezsim, amely „Mindenkihez, mindenkihez!" címen tudtára adta a földkerekség összes parlamentjének és nemzetének, hogy megalakult. A szabadság, az igazságosság, a béke voltak a kulcsmondatai. A szikratávíró azonban még le sem kopogtatta a kiáltvány szövegét, a terepi fogdmegek jóvoltából már meg is kezdődtek a „konkrét" intézkedések, és arról koldult a szabadság, az igazságosság és a béke. A RUDÉ KRÁVO LESZ A KIINDULÓPONT? A pártállam dáridózásának kárvallottjai megdöbbenve vették a hírt, hogy Szlovákiában január elsejétől hatályon kívül helyezik a lusztrációs törvényt. De jószerével még azt sem tudjuk, nem mendemonda-e az általános bűnbocsánat meghirdetéséről szóló jelentés, némely lapokban már meg is kezdődött a szabad idejüket nemrég még besúgással múlatók aktivizálódása. Igaz, egyelőre még csak lírai ömlengéseket írnak az időjárásról, az őszről, a sors mostohaságáról, így direktben még nem politizálnak. Türelmesek, sejtik hogy eljövend majd politizálásuk évadja is. Eddig azok is türelmesek voltak, akik úgy gondolták, hogy - noha megszenvedték a titkosrendőrségi ügynökök buzgalmát - az elszámoltatás majd törvényes keretek között megtörténik. Eddig abban reménykedtek, hogy a mellékállásban besúgó újságírókba azért szorult annyi tisztesség, hogy legalább ennyit közölnek az olvasóval: „Bocsánat, eltévelyedtem...". Vagy: „Eltévelyedtem, de senkit sem jelentettem fel". Vagy: „Megszorongattak a gazok, mert családtagom magatartása miatt zsarolhatóvá váltam". Három év telt el a fordulat óta, a nyilvánosan bocsánatot kérők száma azonban még féltucatnyi sincs. Egészen megváltozhat a helyzet, ha 1993 elejétől teljesen elalszik az átvilágítás eddig is ugyancsak pislákoló mécsese. Mi lehet itt, ha az asztalfiókok mélyéről előkerülnek a Rudé krávo füzetei, amelyekből - a magát „cenzúramentes folyóiratnak" minősítő kiadvány szerkesztőségétől kapott információm szerint - Szlovákiába több mint 40 ezer jutott el! Jó, jó, a negyvenezer példányból legalább tízezer olyan emberek fiókjában lapul, akik jobb szeretnék, ha a titkosrendőrségi kapcsolatokról tanúskodó füzetek sohasem kerülnének elő, de mi lesz a többi harmincezerrel? Mi lesz, ha a hivatalos megoldás lehetőségének teljes megszűnése után némely vérmesebb sértettek maguk veszik kezükbe a dolgok irányítását? Mi lesz, ha előveszik néhányan az ŠtB-vel a múltban együttműködő újságírók listáját is, amely több lapban is megjelent, miután a kormány a sajtó rendelkezésére bocsátotta? Mi lesz, ha elcsattan az első pofon? Hivatalos, törvényes szabályozás nélkül az ügynöklisták időzített politikai bombává válhatnak. TÓTH MIHÁLY P

énteken délután újra szembesültünk a drámai gyorsasággal pergő eseményekkel. Mindannyian, akik ez idő, tájt Budapestre utaztunk, jól tudtuk, hogy a Rákóczi Szövetség és a Bajcsy-Zsilinszky Társaság szervezte politikai fórum információs értéke tiszavirág-életű lesz, hiszen másnap, Léván fontosabb dolgok történnek majd. Ám a szlovákiai magyarság helyzetét elemző budapesti fórum értelme és politikai súlya semmiképpen sem lebecsülendő, hiszen lehetőséget teremtett arra, hogy pártjaink és politikai mozgalmaink vezetői egy asztal mellett, a nyilvánosság előtt beszéljenek nemzeti kisebbségünk sorskérdéseiröl. Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke alighanem a lényegre tapintott, amikor azt hangsúlyozta: ez a találkozó azért is fontos, mert a magyarországi segítő szándék, sorsunk iránti aggodalom, továbbá az esetenként megnyilvánuló többféle romantikus elképzelés szembesülhet a szlovákiai realitásokkal, közéleti személyiségeink politikai programjával. Közép-Európa súlyos kihívásokkal néz szembe, ez a régió nem olyan irányba halad, amelyet három esztendeje elképzeltünk. Nacionalista és nemzetállami elképzelések mételyezik a légkört, tragikus konfliktusokat idéznek elő, rövid távon egyre reménytelenebbnek tűnik a közép-európai kis népek törtéEGYSÉGET - SORSKÉRDÉSEKBEN nelmi megbékélése. Ráadásul a szlovákiai magyarság januárban új történelmi helyzetben, más országban találja magát, ahol az ordas indulatokat a várható gazdasági és szociális feszültségek még inkább gerjeszthetik. Mégsem a csüggedés, nem is az indulat, hanem az útkeresés és az egymásrafigyelés igénye jellemezte közéleti személyiségeink felszólalásait. Mindannyian hangsúlyozták, hogy félre kell tenni a kicsinyes és önpusztító viszálykodást. A legfőbb ideje, hogy a nehéz időkben szót értsünk egymással. E fontos cél elérését szolgáló módok és eszközök felvázolásában lényeges különbség mutatkozott a felszólalók értékrendjében. Duray Miklós a kisebbségi helyzetből adódó komplexusok leküzdését, új viszonyrendszer, a szlovákokkal való egyenrangú, társnemzeti partneri viszony megteremtését, továbbá a szlovákiai magyar pártok és politikai mozgalmak fúzióját vélte célravezetőnek. Farkas Pál mérnök az európai intézmények tájékoztatásának és segítségének fontosságáról, a szlovákiai magyarság autonómia-tervezete mielőbbi véglegesítésének jelentőségéről szólt. A. Nagy László az együttműködés és a szövetségi politika, vagyis a demokratikus szlovák erőkkel való szoros kapcsolatteremtés szerepét elemezte. Popély Gyula Bartók, Babits és más szellemóriások eszmevilágát idézve arról szólt, hogy a magyarság képviselői a múltban és napjainkban is baráti jobbot nyújtottak és nyújtanak a velünk sorsközösségben élő népeknek. Bauer Győző elmondta, hogy a Csemadok az új helyzetben is távol tartja magát a napi politikától, fő célja anyanyelvünk, szellemi kultúránk megőrzése és gyarapítása, ám ha azonosságtudatunkat, nyelvünket veszélyeztetik, akkor elengedhetetlen a kulturális szövetség egyértelmű kiállása, vagyis közéleti értelemben vett politizálása. A helyenként túlságosan szerteágazó, viszont mindenképpen tanulságos vita végén egyértelművé vált a követendő modell: egyetértésre igenis égető szükség van, ám több szempontból is hiba lenne visszatérni az egy párt, egy vezér gyakorlatához, amely a történelem folyamán mindig csődöt mondott, súlyos tragédiákhoz vezetett. Sokkal célravezetőbb, ha pártjaink és politikai mozgalmaink politikai értékrendjüket megtartva erősítik nemzetközi és hazai kapcsolataikat, nemzeti kisebbségünk sorskérdéseiben egyeztetik álláspontjukat, s e téren egységesen lépnek föl. Nyugat-Európa szerepéről is sokféle vélemény hangzott el. Egyesek szerint bízni kell Európában, mások viszont azt hangoztatták, hogy a Nyugat a döntő helyzetekben mindig cserbenhagyta Közép-Európát, ma sem képes kezelni a felgyülemlett válságjelenségeket. Olyan nézet kristályosodott ki a vita során, hogy gondjainkat, konfliktusainkat senki sem oldja meg helyettünk, amolyan münchhauseni mutatvánnyal önmagunkat kell kihúzni negyven év szellemi és anyagi posványából. Ezt a sokféle gonddal, konfliktussal és csapdával nehezített történelmi lépést csak a magyar és nem magyar demokratikus erők összefogásával, a többség toleranciájával, az európai nemzeti kisebbségek teljes egyenrangúsításával tehetjük meg, hangzott el most is, többször is Budapesten. K

éső éjszaka minden szlovákiai magyar vendég valószínűleg úgy érezte, érdemes volt Léva előtt Budapestre utazni, mert ezen a találkozón tovább nőtt az együttgondolkodás és a sorskérdéseinkben egyet akaró politizálás esélye. SZILVÁSSY JÓZSEF