Új Szó, 1992. december (45. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-01 / 283. szám, kedd

BUNUGY . ÚJ SZÓ. AHOL ČARNOGURSKÝ, KUSY ES DURAY RABOSKODOTT BÖRTÖN A FŐVÁROS SZÍVÉBEN . Nem ölyan ismert, mint az ilavai börtön, távolról sem annyira félelmetes, mint a lipótvári fegyház, korszerűség terén elmarad a nagyszombati „dutyitól", de azért a pozsonyi Igazságügyi Palotában székelő börtönnek is meg van a maga — divatos.szóval kifejezve — imidzse. Ebben^az épületben raboskodott — nem is olyan régen — Ján Čarnogurský exminiszterelnök, Miroslav Kusý és Duray Miklós is. Napjainkban milyen itt a rabok, illetve a vizsgálati fogságukat töltők sorsa? Milyenek a jogaik és kötelességeik? Hogyan telik büntetésük? Mennyire enyhítették a fogság keserveit a forradalom után bevezetett humanizációs intézkedések? Vannak a zárkákban külföldi állampolgárok? Előfordulnak szökési kísérletek? Ilyen ós hasonló kérdésekkel fordultam dr. Juhász Imre igazgatóhoz. Beszélgetésünk előtt végigjártam a háromemeletes rácsos labirintust, bekukkantottam a cellákba is. A halványzöld páncélajtók mögött a szoksásos berendezés: ágyak, polcok, mosdó és egy török (gugoló) WC. Az elítéltek többsége munkában volt, ám az első zárkában, ahová benyitottunk, három férfi kártyázott. Egy másik cella egyetlen lakója aludt. A kulcsnyikorgásra felkapta a fejét, de a következő pillanatban — ignorálva a váratlan látogatókat — fejére húzta a plédet és a másik oldalára fordult. Tapasztalatból tudom, hogy a fehér gumibotos börtönőrök nem szívesen fényképezkednek, nyilatkozni sem akarnak. Nem is erőltettem a dolgot. így van ez a hölgy kollégáikkal is, akik a női részlegen teljesítenek szolgálatot. Ottjártunkkor egy civilruhás leányzót vezettek kihallgatásra. — Hát már megint itt vagy, Magdus? — kérdezte kísérőm. — Fiatal kora ellenére már öreg bútordarabnak számit nálunk — mondta aztán magyarázatképpen. — Árvaházban nevelkedett, s amióta kikerült onnan, lopásból, piti kis szélhámosságból tartja fenn magát. Állandó lakhelye nincs, hol itt, hol ott húzza meg magát. A telet általában a sitten tölti, ami nem meglepő, hiszen a fagyos időben nem kellemes a csavargás. Nálunk ágya kosztja van. Természetesen a pozsonyi börtönben nemcsak ilyen „könnyű" eseA17 éves diáklány zokogva kezdte diktálni megrázó élményeit a rendőrségi jegyzőkönyvbe. Aztán kissé szégyenkezve, de nagy-nagy megkönnyebbüléssel részletesen elmondta, mi is történt vele a nyár folyamán. — A strandon napoztam, ott szólított le Laci. Látásból ismertem, annak idején egy osztállyal felettem járt, de mivel kétszer megbukott, kicsapták a gimnáziumból. Linksége miatt sohasem kedveltem, aznap viszont szívesen vettem meghívását. Eldicsekedett, hogy apja vállalatánál dolgozik és rengeteg jó lemeze van. Beleegyeztem, hogy elmegyek hozzájuk zenét hallgatni. Szüleit is csak látásból ismertem, arról fogalmam sem volt, hogy már régebben elváltak, s Laci apja azóta nem sokat törődik fiával. Átkozom azt a napot, amikor átléptem villájuk küszöbét... A jegyzőkönyvből, illetve a vádlott tanúvallomásából kiderült, hogy a 18 esztendős László és barátja, Zoltán, az említett villa pincéjében nemcsak zenét hallgattak, ittak és szipóztak, de videóztak is. A pormókazetták nézése közben arról ábrándoztak, hogy jóvolna a látottakat kipróbálni, átélni. Diszkóban többször próbálkoztak szexpartik szervezésével, ám sikertelenül. Azon a napon Laci úgy gondolta, itt a nagy alkalom, hogy az ezerszer megálmodott élményt megvalósítsák. Apja külföldön tartózkodott, s ő egyedül tek akadnak. Bestiális gyilkosokból, rablókból, szadista hajlamú egyénekből is van bőven. A lipótvári fegyházból „meglépő" hét véreskezű gyilkos is itt raboskodik. A velük való beszélgetésre nem volt ugyan engedélyem, de a „kukucskálón" megnézhettem Polgárit és társait, akik, természetesen, egymástól elkülönítve, külön-külön zárkában töltik büntetésüket. Egyikük, akár a tigris a ketrecben, fel-alá járkált, másikuk egykedvűen ült. A cseppet sem szívderítő „exkurzió" után, az X-edik vasajtón is túljutva, egy egész más világban folytatom a börtönlátogatást — az igazgató dolgozószobájában. A hifitoronyból áradó kellemes zene, a szemet nyugtató szobanövények zöldje, de még a gőzölgő kávé illata sem tudja feledtetni a pár perccel ezelőtti furcsa érzést kiváltó börtönút élményét. • Mi minden változott itt a múlttal szemben? — A hatvan esztendős börtönt (1936 óta működik) annak idején 560 személyre „szabták", ám a bűnözés nagyarányú növekedése miatt lakóinak száma meghaladja a tervezett kapacitást. Sok bűnözőnek csak átszálló állomás, mert az ítélethozatal után máshová kerülnek. De vannak állandó lakóink is, például két életfogytiglanra ítélt rab, akiknek 25— 25 évre enyhítették büntetésüket. Mindezt csak azért említem, hogy érzékeltessem, nem egyszerű egy volt Janával a pazarul berendezett pincehelyiségben. Feltette a lány kedvenc lemezét, töltött neki egy pohár italt, és rohant telefonálni barátjának. Zoli értett a szóból, hamarosan jött is, a zsebében erős altatóval. A lány kávéjába a porból olyan mennyiséget szórtak, hogy az fél .órán belül már nem tudott magáról. A két fiú csak erre várt. Levetkőztették és mindketten megerőszakolták a még érintetlen lányt, közben kompromittáló fotókat ós videofelvételeket készítettek. Amikor Jana magához tért, azt sem tudta, hol van. Látva, hogy meztelenül egy idegen ágyban fekszik, felfogta, mi is történt vele. Sírva fenyegetőzni kezdett, de a fiúk kinevették. „Ha csak egy szót mersz szólni, az egész város előtt lejáratunk. Minden utcasarokra kiraJana és rabtartói öreg épületben egyik napról a másikra jelentős változásokat eszközölni. Amit viszont lehetett, azt megtettük. A múlthoz viszonyítva javult az étel minősége. Két civil szakács főz — még van egy üres helyünk —, értik mesterségüket. Az ügyészség gyakran ellenőrzi főztjüket, s ezt olykor én is megteszem. Már nem a gusztustalan csajkákba osztjuk a kosztot, hanem műanyagtányérokba. Sajnos, a férfi osztályon csak hidegvíz folyik a csapokból, ezért a mosogatásnál zsíroldó vegyszereket kell használni. A hagyományos priccseket kényelmesebb, szélesebb ágyakra cseréltük fel. Festetünk, a linóleumot jobb padlóburkolattal váltottuk fel. A rabok sétálóidejét 30 percről 60-ra növeltük. Naponta egyszer kávé- és teakészítéshez forró vizet kapnak. Az ágyneműcserét tizennégy napról hétre rövidítettük. A cellákban vezetékes rádió van. A rabokat pszichológusaink diagnosztálása után csoportosítjuk és különböző munkákra osztjuk be. Aki igényt tart rá, hétvégeken istentiszteleten is részt vehet, sőt a virágvölgyi templomból ide járó tisztelendő atya gyóntatni is szokott. • Ha valakinek van rá pénze, hozathat magának kosztot étteremből is? — Elméletileg ez lehetséges, ám a gyakorlatban az ételhordást aligha lehetne megvalósítani. Ilyen szolgáltatásokra nincsenek embereink. gasztjuk képeidet, a kazettát pedig elküldjük az iskolába, hadd lássák a tanár bácsik, micsoda szexbomba tanítványuk van" — mondták, majd Jana orra elé dugták a fényképeket és lepergették neki a kazettát. A lány megijedt, s megígérte, hogy hallgat. De a két fiú nem érte be ennyivel. Egész nyáron zsarolták a fiatalkorú diáklányt. Nap mint nap a házukba rendelték és ott a legdurvább módon visszaéltek volt iskolatársuk tehetetlenségével. Jana a szó legszorosabb értelmében szexuális rabszolgájukká lett. Egyre perverzebb ötletekkel jöttek elő, s ha „foglyuk" ellenkezni mert, máris hozták mutatóba a legújabb fotókat. Ki tudja, hol lett volna a határ, ha Jana anyja nem veszi észre lánya gyökeres változását. A vidám, jó• A vizsgálati fogságban levők az ítélethirdetést civil ruhában is várhatják? — A rendelet ezt nem tiltja, de kiköti, hogy hétnaponként alsóneműt kell váltani. Ha a fogvatartottak hozzátartozói ezt nem tudják biztosítani, mi gondoskodunk fehérneműről, pizsamáról, de akkor az illető a civilruhája helyett melegítőt kénytelen viselni. • Külföldi „vendégeik" más ellátásban részesülnek mint a hazaiak? — Nem, rájuk is azok az előírások vonatkoznak, azzal a különbséggel, hogy kapcsolatban állnak hazájuk konzulátusával. Jelenleg tizennyolc idegen állampolgár „élvezi vendégszeretetünket". A küldöldiek rovásán főleg lopások, rablások, csalások, súlyos kimenetelű gépkocsibalesetek szerepelnek. Egy ideig a fekete serifek németországi igazgatója is a lakónk volt. Őt anyagi visszaélések vádjával egyenesen a Fórum Szálló lakosztályából hozták ide. Egy perui diák erőszakos nemi közösülésért került a rácsok mögé. • Előfordulnak szökési kísérletek? — Melyik börtönben nem próbálkoznak ezzel? Itt is voltak, vannak egyének, akik kísérletet tesznek, rácsot fűrészelnek, falat bontanak. Le kell kopognom, a pozsonyi börtön — ami a biztonságot illeti — jól tartja magát. Okultunk a lipótvári tragédiából és az előírásokat szigorúan betartjuk. Ellenőrizzük a csomagokat, melyekben nemcsak „sütött" fűrészek, reszelők találhatók, de különböző ajzószerek, orvosságok is. Legutóbb egy kábítószergyanús anyagot foglaltunk le. • Igazgató úr, önnek, aki naponta kapcsolatban áll a különböző bűnesetekkel, elvetemült gonosztevőkkel, mi a véleménye a halálbüntetés visszaállításának javaslatáról? — Bevallom, 1990-ig a halálbüntetés ellenzője voltam, de azóta megváltozott a véleményem. Hogy miért, azt talán nem kell részleteznem. A brutális tettek száma annyira elszaporodott, hogy a halálbüntetés visszaállítása szükségszerű. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy minden egyes ilyen ítéletet végre kell majd hajtani, de maga az a tény, hogy valakit tettéért kivégezhetnek, sok gazembert visszariaszt. Jelenleg ugyanis sok gyilkos úgy gondolkodik: teljesen mindegy, hogy egy vagy tíz embert teszek-e el láb alól, úgy sem akasztanak fel. Hát ezen az életfilozófián kell(ene) sürgősen változtatnunk. kedvű csitriből méla, szűkszavú, idegesen reagáló bakfis lett, aki gyakran eltűnt, nem egyszer csak késő este jött vissza. Az anya természetesen arra gondolt, hogy gyermeke rossz társaságba keveredett, rászokott a kábítószerre. Hiába faggatta kivel barátkozik, hova jár. A mama az első adódó alkalommal titokban követte lányát. Meglepődött, amikor látta, hogy eltűnik az egyik villa bejáratában. Habozás nélkül megnyomta a csengőt. Az ajtót nyitó Lacinak csak ennyit mondott „A lányomért jöttem." A fiú hiába magyarázta, hogy ott nincs és soha nem is volt az, akit keres, az anya félrelökte a házigazdát és gyermeke keresésére indult. Jana, hallva anyja hangját, segítségért kiabált. A lebukott legénykék az anyát is próbálták megfélemlíteni. Sikertelenül. Az karon ragadta a lányát és a rendőrségig meg sem állt. A két jómadár most nem a szexen, de á várható bírósági ítéleten töri a fejét... 1992. DECEMBER 1. GYEREKET VEGYENEK Tavaly a hágai nemzetközi magánjogi konferencia megállapította, hogy „világszerte kiterjedt gyerekkereskedelmi hálózatok működnek. Ügyvédek és közjegyzők, szociális gondozók... kórházak, orvosok, gyermekintézmények... és mások működnek együtt, hogy hasznot húzzanak a szülők kétségbeejtő helyzetéből". A gyerekkereskedelem egyik fő központja régóta a Fülöp-szigetek, ahonnan évente több száz kisgyerek kerül külföldre, nevelőszülőkhöz. A hatóságok két éve kiutasítottak egy Margaret Kress nevű német aszszonyt, akit azzal váldoltak, hogy nagyarányú gyerekkereskedelmet folytatott. Kress, úgymond, nyilatkozatokat íratott alá filippínó asszonyokkal, hogy gyermekük apja európai férfi, s gyermeküket azért küldik külföldre, hogy az nevelje tovább. Részben az ilyen visszaélések elkerülése végett a manilai kormány 1988-ban rendelkezést hozott, amelynek értelmében filippínó gyerekeket külföldi személyek csak bizonyos — kijelölt —közvetítők útján fogadhatnak örökbe. Ügynökeik járják az ország legszegényebb vidékeit, ós olyan leányanyákat, nyomorban tengődő házaspárokat keresnek, akik készek pénzzé tenni egyetlen „vagyontárgyukat": a gyereküket. A taksa néha itt is kevesebb, mint ötven dollár... Egy amerikai bíróságon nemrégiben keresetet adott be egy guatemalai házaspár — az ő ötéves unokájukat, Severino Hernándezt, 1989ben mindenféle hozzájárulás nélkül csempészték az egyedült államokbeli, iowái nevelőszülőkhöz. Az effajta ügyletek nem mindig a harmadik világ és a fejlett ipari államok közötti útvonalakon folynak. Kínában például, ahol az „egygyermekes családmodell" továbbra is az állami népesedéspolitika sarkköve, kialakult a „plusz gyerekek" eladásának meglehetősen hátborzongató szokása. A tranzakciók ez esetben országon belül zajlanak, a gyermektelen házaspárok főleg a Kínában hagyományosan becsesebbnek számító kisfiúkat veszik. Thaiföldön évente négyezer kisfiút lopnak el vagy vásárolnak meg, hogy aztán Malájföldre vigyék őket. (Ez a sors leginkább a 300 000— 500 000 thaiföldi prostituált gyerekeinek jut osztályrészül.) Thirapoi Thirawat, a bangkoki gyermekjogvédő központ munkatársa szerint a kicsempészett gyerekeket általában olyan középosztálybeli maláj házaspárok adoptálják, akiknek fiú örökösre van szükségük. Megtörténik azonban az is, hogy „utánpótlás" céljából a határvidéken portyázó rablóbandák vásárolják meg őket. A legutóbbi időben mégis a romániai állapotok keltették a legnagyobb felháborodást; a 60 Minutes című amerikai tévéműsor stábja felvette, hogyan alkuszik egy „bébibróker" a szülőkkel tulajdon gyerekükre. Az Egyesült Államokban meglehetősen köztudott, milyen könnyű román gyereket venni — ha az embernek van rá elég pénze. (Ha a közvetítők neszét veszik, hogy a vásárlónak nem kell krajcároskodnia, az ár nyomban emelkedni kezd. Egy houstoni középiskolai tanár egy kétéves, Adrian nevű árva kisfiúért ötezerötszáz dollárt fizetett, jóllehet, az ajánlat mindössze két és fél ezerre szólt. Valószínű, hogy némelyeket meg is kellett vesztegetnie.) Románia tavaly júliusban ideiglenesen megtiltotta román gyerekek örökbefogadását külföldiek számára, ameddig, úgymond, ki nem dolgozzák a megfelelő szabályozást. A rendeletet enyhén szólva meglepetésszerűen hozták, jó néhány amerikai el sem tudta hozni újdonsült gyermekét. Bukarestből, jó néhányan közülük hosszú ideig vártak a román fővárosban, hátha változik valami. Minthogy nem változott, beindultak a "szokásos folyamatok: Romániából azóta is kicsempészik külföldre a gyerekeket... Az oldalt írta és összeállította: ORDÓDY VILMOS „SZEXUÁLIS RABSZOLGA VOLTAM..*"