Új Szó, 1992. december (45. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-01 / 283. szám, kedd

1992. DECEMBER 1. ,ÚJ SZÓ* GAZDASAG CSORDOGÁLÓ TŐKE Csehszlovákia gazdaságának modernizálásához elengedhetetlenül szükséges a nyugati tőke és szakismeret beáramlása. E téren a visegrádi hármak országai közül a legnagyobb vonzerővel Magyarország bír, majd Lengyelország következik, s kissé lemaradva Csehszlovákia zárja a sort. Hazánkban 1992. június 30-ig a közvetlen külföldi beruházások értéke 31,9 milliárd koronát (1,1 mid USA dollár) tett ki. A legnagyobb tőkemennyiséget Németország (elsősorban a Volkswagen révén) ruházta be, majd az Egyesült Államok, Franciaország és Ausztria következik. Ennek az összegnek csupán egyhatoda, pontosabban 5,2 milliárd korona (szeptember végén már 6 milliárd) jutott Szlovákiára. Eddig (1992. szeptember 30.) 2455 vállalkozásban vettek részt külföldiek a keleti országrészben, ami első pillanatban .soknak tűnhet, de ne feledjük: mintegy 1700 esetben a befektetett nyugati tőke nem éri el a 100 ezer koronát. A beavatottak szerint a külföldi érdeklődők ódzkódnak a vállalatkolosszusoktól, amelyeket aránytalanul felduzzasztottnak találnak. A 10 millió koronát meghaladó beruházások száma nem éri el a negyvenet. Ezek közül a legjelentősebb a K— MART Prior (amerikai), a Volkswagen—

BAZ (német), a Henkel—

Palma (osztrák), a Moln—Lycke (svéd), a Samsung—Calex (dél-koreai), a Figaro—Jacobs (amerikai) és a Ľudová Banka (osztrák). A Szlovákiába behozott külföldi tőke legnagyobb része a feldolgozóiparba került (3,1 mid korona), majd a kereskedelem, szervizhálózatok és a szolgáltatás következik "(1,8 mid), míg az ingatlanokba, a tudományos kutatásokba és fejlesztésekbe mintegy félmilliárd áramlott. Azokba az ágazatokba, vállalatokba, amelyek igazán nagy gondot jelentenék a szerkezetváltás és a piacképzés termelés szempontjából, elhanyagolható összeg került; így úgy tűnik, sok alapanyag- és félkészárut gyártó cégnél a talpraállást önerőből kell elvégezni. Hogy mely államok érdeklődnek elsősorban Szlovákia iránt? A listavezető Ausztria (1,55 milliárd korona), közvetlenül mögötte áll Németország (1,54 mid), majd az Egyesült Államok (1,25 mid) és Hollandia (393 millió) következik. Egyébként az idén szeptember végéig 51 ország cége fektetett be a keleti országrészbe. Ami viszont meglepő: a világ legnagyobb hitelezője és a legnagyobb mobilis készpénzzel bíró országa, Japán még nem található közöttük. Ezt akár intő jelnek is vehetjük. Ugyanis közismert, hogy a felkelő nap országának üzletemberei rendkívül óvatosak a beruházások terén. Hosszasan ismerkednek a „tereppel", a jó összeköttetést és a politikai stabilitást különösen sokra becsülik. Ellenben, ha ígéretesnek találnak egy bizonyos országot, akkor milliárdokban lehet mérni a jelenlétüket. A területi eloszlás szemponjából a legkedveltebb hely érthetően a főváros. Pozsony már csak előnyös földrajzi fekvésénél fogva is odavonzotta a Szlovákiába beáramló nyugati tőke közel kétharmadát. Talán meglepő, de a második helyen nem Kassa szerepel, hanem Nyitra, majd Rozsnyó, Eperjes és Túrócszentmárton következik. A legkevésbé Kelet-Szlovákia iránt érdeklődnek a külföldi beruházók, ezen belül Felső-vízköz (Svidník), Hormonná és Varannó e téren a legelhanyagoltabb járás. Természetesen e folyamatnak még csak a kezdetén vagyunk. Ha kultúráltan következik be az ország kettéválása és nem a politikai botrányoktól lesz hangos Szlovákia, akkor átgondolt stratégiával jelentősen fokozódhat elsősorban az osztrák és a német tőke beáramlása. A világban óriási hajsza folyik a befektetési forrásokért, ezért a honi politikusok szárnyaló beszédei és ígérgetései helyett kézzelfogható tettekre van szükség; a bürokratikus akadályokat, a lassú ügyintézést, a protekcionista korlátokat kell megszüntetni, hogy Szlovákia valóban vonzza a külföldi beruházókat. (só) REMÉNYSUGÁR A BIZONYTALANSÁGBAN KIKERÜL A KOMÁROMI AGROKOM A PIACÖSSZEOMLÁS MIATTI VÁLSÁGBÓL? Komáromban csaknem nyolcvanéves hagyománya van a mezőgazdasági gépgyártásnak. Ez a hagyomány azonban inkább teher, hiszen némi túlzással azt is írhatnánk, hogy az utóbbi 40 évben Agrostroj néven közismert, késó'bb Agrozetre átkeresztelt, napjainkban pedig Agrokom néven futó vállalat próbálkozásai szemléletesen példázzák az országban, s főleg Szlovákiában uralkodó gazdasági állapotokat. Néhány éve, főleg a 86—88-as években még „kis Slušovicének" is nevezték az abban az időben rendkívül nagy hatékonysággal termelő üzemet, amely nyereségének csaknem 60 százalékát exportból képezte. Csak egy adat a hatékonyság bizonyítására: 1988-ban 110 milliós termelési értékből 43 millió korona nyereséget könyvelhettek el, amit azonban az előírásoknak megfelelően annak rendje és módja szerint átutaltak az állami költségvetésbe. A burgonyaültető gépek gyártásában például akkoriban jóformán kizárólagos monopolhelyzetben voltak az egykori KGST-piacon. De hol van már a tavalyi hó, s főleg a KGST? Megszűnése után a hazai konverzió szintjét meghaladó recesszió következett be Komáromban. Egyik napról a másikra megszűntek a biztos felvevőpiacok, fizetésképtelenné váltak a megbízható partnerek. Az egykori NDK és román megrendelőknek szállított gépek és berendezések iránt ugyan továbbra is volt érdeklődés, de a szállításokat le kellett állítani a fizetésképtelenség miatt. Külkereskedelmi szakemberek szerint ugyanis akár a Dunába is dobálhatták volna a gépeket... A behajthatatlan követelések a vállalat pénzügyi helyzetére is alaposan rányomták bélyegüket. Az ország egész gazdaságát megbénító fizetésképtelenség itt is keményen éreztette hatását. Főleg az első félévben voltak komolyak a gondok, még csődeljárással is fenyegették őket. Úgy tűnik, mostanra kezdenek helyrerázódni a dolgok. Szabó Lajos, a gyár gazdaságikereskedelmi igazgatóhelyettese mégis nagyot sóhajt, mielőtt a válságból való kilábalás lehetséges módozatainak ismertetésébe kezd. — Kétségtelen, hogy az első félévben szorított pénzügyi helyzetbe kerültünk. A bank által készített év eleji elemzéskor még .nem tudtuk szerződésekkel alátámasztani gyártási programunkat, így aztán bekerültünk egy olyan ördögi körbe, amelyből rendkívül nehéz kitörni. Két lehetőségünk maradt: vagy siránkozni a könyörtelen gazdasági és pénzügyi feltételek megváltoztathatatlanságán, vagy megpróbáljuk megkeresni a válságból kivezető járható utat. Olyan időszakban voltunk kénytelenek a második útra lépni, amikor romlott a munkaerkölcs, s az emberek hangulatára elsősorban a kilátástalanság nyomja rá a bélyegét. Mivel a Motokov kül"kerekedelmi vállalattal megszűnt a kapcsolatunk, magunk vettük kezünkbe a dolgok irányítását. Elsősorban a romániai szállítások felújítására fordítottunk rengeteg energiát. Sikerült felvennünk a kapcsolatot a bukaresti Universal traktorgyárral, ígéretet kaptunk tőlük, hogy az év végéig felmérik számunkra a piacot, és konkrét megrendelésekre is számíthatunk. Várható, hogy az esetleges romániai üzlet csak valamilyen árucsereforgalom révén valósulhat meg. Jól tudják az üzemben is, hogy barterüzletek hosszú távon nem jelenthetnek megoldást, de jelenleg más lehetőség nincs. A fennmaradás érdekeinek rendelik alá a szerkezetváltási koncepciót is. A burgonyaültető gépek esetében például 80 százalékban megváltoztatták a termelésiszerkezetet, jelenleg jóformán csak 1—2 soros gépeket gyártanak. Ezenkívül utánfutók gyártásával is foglalkoznak, amelyeket apró módosítással személygépkocsi vagy kistraktor is vontathat. Németországba háztartási hulladék szállítására alkalmas konténereket készítenek, jelenleg ez tartja őket a felszínen. Meg az orosz piacra szánt kaszálógépek, amelyekből jövőre újabb 2500 darabra van igény, s ez a mennyiség kiteszi a jelenlegi féléves termelési kapacitásuknak mintegy a 70 százalékát. A szerkezetváltás jelentős létszámcsökkentéssel is járt. Fokozatosan csaknem háromszáz embertől voltak kénytelenek megválni, viszont a szociális juttatásokat még mindig nagyon fontosnak tartják. Az étkeztetés, a vállalati lakások fenntartása és az üdültetés ugyan sok pénzt visz el, ennek ellenére egyikről sem mondanak le. A gyárban dolgozók között erősen érződik a munkanélküliségtől való félelem, a bizonytalanság. A feszültség ugrásra kész állapotban tartja az embereket, a nehézségek ellenére mégis tempósan folyik a munka. A hegesztőműhely villogó fényei között, fülsüketítő zajban dolgozó Mayer Dezsőnek, Jankó Tibornak és Berecz Józsefnek kevesebb oka van panaszra. Van munkájuk. Bár... — Egyszer van, másszor nincs. Ilyen esetekben 50 százalékos szabadságra küldenek bennünket. Azt viszont el kell ismerni, ha van munkánk, elég jól keresünk. Csak hát a jövő teljesen bizonytalan! Nézzen körül, alig vagyunk itt páran. A gyártásból elküldték az embereket, ha Hogy kupáiódott ki ennyire gazdaságilag? (Peter Gossányi rajza) nincs munka, mi is hazamegyünk. Az irodisták azonban maradnak — fakadt ki Mayer Dezső. Jankó Tibor és Berecz József azt vallja, a vezetés nagyon nehéz helyzetben van, hiszen a mostani feltételek között munkát szerezni felér egy főnyereménnyel. Az esztergályos-műhelyben érezhetően nagyobb a feszültség. Érthető, hiszen a termelés kényszerű csökkentése az itt dolgozókat jóval érzékenyebben érintette. A munkanélküliség réme és a bizonytalanság itt is Damoklész kardjaként lebeg a fejük felett. Vasas József esztergályos: — Rengetegen elmentek ebből a műhelyből, már csak a régi mag maradt itt. Pedig amikor a keletnémet és a román piacra termeltünk, még két műszakban dolgoztunk. Gőgh Sándor. — Éppen most hallottuk a hírt, hogy jövőre is gyártjuk majd a kaszálógépeket. Legalább valami biztató ebben a nagy bizonytalanságban, bár az itt meglevő kapacitásra ez kevés. Kis szériákból nem lehet keresni. Füsi Gábor mester: — Ráadásul itt vannak a tanoncok. Már tavaly sem tudtuk őket foglalkoztatni, az idén.is jó lesz, ha négy-ötnek jut valami munka. A hangulat az emberek körében nem valami rózsás, de az utóbbi időben javult. Sajnos, azzal nem vagyunk tisztában, hogyan zajlik majd a privatizálás. Vajon sikerül a gyár vezetésének eloszlatnia a bizonytalanságot, a kétségeket? Kilábalnak a szorító válságból? Szabó Lajos szerint beindultak azok a mechanizmusok, amelyek felcsillanthatják a fényt az alagút végén. Az adósságállomány csökkentésére eladják a Duna partján levő másfél hektár területű üzemegységet, a privatizálás átdolgozására kerülő koncepciójában már 20—30 százalékos amerikai tőkerészesedéssel is számolnak. Az amerikai Logan mezőgazdasági gépeket gyártó cég ugyanis élénken érdeklődik termékeik és az általuk könynyebben bevehető keleti piacok iránt. A vállalati vagyon fennmaradó részét alkalmazotti részvényekkel és a vezetés által megvásárolt vagyonrésszel nevesítenék. A piacgazdaság farkastörvényei kemény tapasztalatok árán itt is csaknem a padlóra küldték a céget. Úgy tűnik azonban, hogy a nehezét már sikerült átvészelniük. Nem könnyű feladat kikapaszkodni a gödör aljáról, de talán könnyebb, mint a lefelé robogó szekeret megállítani. A komáromi Agrokomban most arra gyűjtik az energiát, hogy a beinduló piacokon újra le tudják tenni névjegyüket. A látottak alapján van a kollektívában annyi erő, hogy ez sikerüljön. T. SZILVÁSSY LÁSZLÓ A TEJ ÉLET, ERŐ - ÉS EGYRE DRÁGÁBB Lassan ocsúdunk a kábulatból, amint a tej- és tejtermékek októberi—novemberi áremelkedése okozott. Félve, számolgatva koronáinkat tesszük a táskánkba megszokott sajtunkat, esetleg a vajat vagy a tejszínt, ha a tejen kívül még futja pénzünkből. S mivel egyre kevésbé, mindannyiunkat érdekel, vajon lesze, és ha igen, mikor újabb áremelés? — Az idén már nem emeljük árainkat, így azokban a boltokban sem szabadna drágulnia sem a tejnek, sem a tejtermékeknek, amelyeket mi látunk el — jelentette ki határozottan Zakál László, a nagy megyeri tejüzem, a Medmilk igazgatója. Amikor azonban a januártól várható árakról kérdeztem, még a jóslásoktól is elzárkózott, s csak közvetett feleletet adott. — Jelenlegi árainkat az 5,70 koronás felvásárlási árból kiindulva szabtuk meg. Ennyit adunk a termelőknek az I. osztályú tej literjéért. Ebben az összegben azonban már most is csak nagy nehezen tudtunk megegyezni. Végül szállítóink harmada aláírta a szerződést, egyesek azonban bojkottal fenyegetnek, sőt már nem nekünk, hanem más tejüzemnek adják el a tejet. — Tehát hiánnyal kell számolni? — Az ellátás szempontjából néhány termelő kiesése nem okoz problémát. Más vidékekhez viszonyítva a mi körzetünkben kisebb arányban, 10-15 százalékkal csökkent a tejtermelés, s elsősorban ez is a szárazság, s nem az állomány csökkentése miatt. így napi 170 ezer liter tejet vásárolunk fel, majdnem annyit, mint egy évvel korábban, és körzetünk közvetlen igényeinek kielégítésére ennek az ötöde is bőven elég. Ebből következik, hogy a nagymegyeri tejüzem a körzetében kitermelt és felvásárolt tej nagyobb hányadát (tej és tejtermékek formájában) másutt kénytelen eladni. Ezt viszont csak addig teheti, amíg áraival versenyképes. Sajátos helyzet ez, ami időközönként — legutóbb most novemberben — kiélezi az ellentéteket a termelők és a tejüzem között. Ilyenkor maguk a termelők is két táborra szakadnak. Az egyikbe azok tömörülnek, akik elsősorban a pillanatnyi helyzetet veszik alapul. Most azt, hogy egyes tejüzemek már megemelték a tej felvásárlási árát, és elvárják, hogy hozzájuk hasonlóan a megyeri is hat, esetleg 6,20 koronát fizessen a tej literjéért. — Termelőink másik, és szerencsére nagyobb része hosszabb távon mérlegel, s december végéig aláírta az 5,70-es felvásárlási árat. Nem azért, mert annyi a pénzük, hogy csak úgy lemondhatnának a többletbevételről, hanem azért, mert belátták, hogy termelő és feldolgozó ilyen ár mellett még túléli a kritikus helyzetet. Nem kell csökkenteni az állományt, mi pedig, mivel termékeink árával versenyképesek vagyunk a piacon, ha késéssel is, de folyamatosan fizetünk a termelőknek. Ezt kevés tejüzem tudja elmondani. Ráadásul a termelők felé azt a 70 millió korona adósságot is kiegyenlítettük, amit a tavaly megszűnt tejipari tröszttől örököltünk. Elmondta még az igazgató, hogy a 70 millió koronán túl 67 millió korona termelési hitelt, valamint az épülő komáromi tejüzemre adott 43,8 millió korona beruházási hitelt írtak a számlájukra. Pillanatnyilag ez is teher, a régió tejtermelői számára csak hosszabb távon jelentene előnyt abban az esetben, ha a termelők és a feldolgozók részvénytársasági alapon egyesülnének. Mindez azonban a jövő zenéje. A termelőket most nem ez, hanem a felvásárlási ár érdekli, mert az egyre nagyobb termelési költségek mellett csak így képesek lábon maradni. Innen nézve a dolgot, teljesen mindegy, hogy az 5,70 koronán felüli összeget az állam fizeti meg dotáció, vagy a tejüzem felvásárlási ár formájában. Más a helyzet, ha a dolgot a vásárló szemszögéből nézzük. Amíg ugyanis az állami dotációs politika az 5,40 koronás tejfelvásárlási árat veszi alapul, addig minden fillér, amivel emelkedik a felvásárlási ár, láncreakciót vált ki. Olyant, amely a bolti árnál, vagyis a pénztárcánknál ér véget. Ež következett be most októberben, novemberben, és a fogyasztóra nézve a folytatás sem kecsegtető. Az állam kasszája szegény, a termelési költségek egyre magasabbak — literenként már közel hét koronáról is beszélnek —, a jelenlegi árakat pedig 5,70—6 koronából származtatják. így helyénvaló az önmagunknak feltett kérdés, vajon az esti megszokott tejadagunk még meddig lesz az elalvást megalapozó nyugalom meghozója? EGRI FERENC