Új Szó, 1992. december (45. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-15 / 295. szám, kedd

1992. DECEMBER 15. NEM SZABAD UNATKOZNI Öröm volt rájuk nézni. Felszabadultan csevegtek, nevetgéltek, eszegettek, iszogattak, sőt, táncoltak is és énekeltek, anekdotáztak, felidézték á múltat, a közös munkahelyükön átélt jót, rosszat. Az urak fehér ingben, öltönyben, frissen borotválva feszítettek, a hölgyek legszebb ruhájukban tetszelegtek, még egy kis pirosítót is tettek az orcájukra, egy csepp parfőmöt a fülük mögé. Valamennyien nyugdíjasok. Egy olyan üzem nyugdíjasai, ahol hagyománynyá vált, hogy nem feledkeznek meg volt munkatársiakról: már évtizedek óta Mikulás és karácsony között meghívják, megvendégelik őket. — Milyen ma nyugdíjasnak lenni? — kérdeztem az egyik asztaltársaságtól. — Nem könnyű, ugyanakkor vallom, rajtunk is, vagy leginkább rajtunk múlik, hogy éljük meg az öregséget, miként telnek napjaink — válaszolta nevetve Mariska, és ha néninek szólítottam volna, bizonyára meg is sértődött volna, mert bár már megünnepelte hatvanadik születésnapját, alig látszik ötvennek. — Sohasem érek rá, mindig van elfoglaltságom. Képzelje, vénségemre megtanultam varrni, örömömet lelem benne, ha a négy unokámnak elkészítek egy-egy szép ruhaneműt. Mondják is: Mariska — mert így szólítanak, nem nagyinak, öreg mamának — te tudod legjobban, mi a divat. Én meg örülök, ha látom, hogy viselik, amit nekik csináltam. Valamikor sok könyvet vásároltam, ma nem fut rá a nyugdíjból, viszont hetente bejárok a könyvtárba és kiválasztok három-négy könyvet, azt el is olvasom. — Én is a parton szoktam olvasni — veszi a lapot Józsi bácsi, aki már hetvenéves is elmúlt, de még mindig kijár pecázni és nevetve mondja: ott legalább nyugtom van a feleségemtől. Nem szól rám percenként: fiam, ne dohányozz annyit, fiam, ugorj el kenyérért, fiam, vidd le a szemetet, fiam, töröld le a port... A vénasszonyok nagyon szekánsak tudnak lenni... Ezen aztán valamennyien jót derülnek. — Én valóban úgy vélem — szólt a témához az asztaltársaság harmadik tagja —, fontos, hogy az ember ne mondjon le kedvteléseiről, találjon magának mindig valamilyen elfoglaltságot. Gyerekkoromban szívesen fúrtam-faragtam, aztán abbahagytam. Most ismét nekiálltam és csak bánom, hogy annyi éven át elhanyagoltam ezt a munkát. — Nekem három fiam van — mondta a 65 éves János —, míg kicsik voltak, nem tudtam velük foglalkozni, hajszoltam a pénzt, a feleségem ugyanis sohasem dolgozott, mindig beteges volt, korán meg is halt szegény. Most minden időmet az unokáimnak szentelem. Kirándulni járunk, főzünk, kertészkedünk. Élvezem a társaságukat, mindig felvidítanak. — Ó, én a gyerekeimnek megmondtam: besegítek, de már nem robotolok. Ha hozzám akarják hozni két dédunokám közül az egyiket, mert a kettőt sohasem vállalom együtt, legalább három nappal előtte szólniuk kell — vetette oda a 76 éves Irma néni. — Én is akarok élni! A gyerekek nagyon fárasztók, nekem meg mindig van fix programom: kéthavonta eljárok a kozmetikushoz, hetente a fodrászhoz, hetente egyszer a kávéházban a barátnőimmel találkozom, Istvánnal, tudjátok, az özvegy szomszédom, délelőtt kávézunk, délután sétálunk. — Nem mondom, gyöngy élet... — csipkelődött volt munkatársa Malvin. — Tudod, kedvesem, sohasem szabad unatkozni — válaszolta a csinos, ahogy mondani szokás, jó karban levő Irma. — Hát ez tény — helyeseltek a többiek. Aztán az egyik úr rákontrázott: — Ha nem szabad unatkozni, akkor gyertek lányok táncolni. — És a „lányok" felpattantak, megfeledkezve arról, hogy már nem is lányok... (ozo) Az oldat anyagét összeállította: OZORAI KATALIN IÜJSZÓA NYUGDÍJASOK OLDALA VISSZANÉZNI NEM SZABAD... — Jaj, a papa nincs itthon, a községházára hívták — ültetett le Ilonka néni, majd elém rakja az ura nemrég kapott tűzoltó kitüntetését. — Olyan meghitt, szép ünnepség volt — emlékezett elérzékenyülve, hiszen nem gyakori, hogy a feleségeket is meghívják. Havlickűv Brodban, a szervezők tudatosították, ahhoz, hogy valakiből önkéntes tűzoltó legyen, szüksége van a felesége támogatására is. A férjem is ezt mondogatta mindig — jegyezte meg szerényen. A végszóra megérkezett a ház ura, Bugár István, s azonnal bekapcsolódott a beszélgetésbe. — 1949-ben lettem tűzoltó, megvalósítva gyerekkori álmomat. Ugyanis aprócska kisfiúként mindig megcsodáltam a gyakorlatozókat. Csak az nem tetszett, hogy a menetelésnél nem léptek egyszerre. Ezt szóvá tettem, s miközben futnom kellett, azt kiabáltam, ha leinövök, én biztosan jobban csinálom majd. Nagymúltú tűzoltószervezet a csallóközkürtösi, 1926-ban alakult, valaha száz tagja volt. Az alapítóparancsnok, aki sajnos 2 évvel ezelőtt meghalt, annak idején felkeresett, s azt mondta, közöttük a helyem. Ez nem volt olyan egyszerű, mert ehhez is a „hatalmasok" beleegyezése kellett. De erről majd később... Huszonöt évig a szervezet pénztárosa voltam, 1974-től pedig az elnöke. A pénztárosság nem abból állt ám, hogy beszedtem a tagdíjakat. A pénzt nemcsak kezelni kellett, hanem előteremteni is. Mulatságokat, bálokat szerveztünk, színdarabokat tanultunk be és adtunk elő, de felügyeletet vállaltunk, készenlétben álltunk aratáskor, csépléskor. Valaha másképp viszonyultak az emberek a tűzoltószervezel tevékenységéhez. Az ötvenes években a járási vezetőség tagjai között ott volt a biztosító, de a pénzintézet igazgatója is. Tudták, hogy miért. A tagok meg aktívak voltak, hatásos is volt a tűzvédelem. A jó munka eredménye az volt, hogy már 1953-ban motoros fecskendőt kaptunk, a járásban harmadikként. Ki kellett érdemelni! Manapság ez talán apróságnak számít, de nekünk sokat jelentett. A tűzoltóság csak férfias kedvtelése volt Bugár Istvánnak. Az élete másról szólt. A szürke, munkás hétköznapokról akadozva beszél, hiszen az igazságtalanságokat nehéz megemészteni. Hetven évesen is. Bár hangjában nyoma sincs a haragnak. — Nem szeretem visszaidézni a régit, a rosszat, feltépni a gyógyult sebeket. Hatan voltunk gyerekek, amikor édesanyám 34 évesen özvegyen maradt. A legidősebb testvérem 13 a legkisebb kettő, én 8 éves voltam. Mivel jól ment a tanulás, 1939-ben a somorjai polgáriba Íratott az anyám. Igaz, ennek előzményei voltak. A 20-as évek elején Kürtre Szép Lajos, egy szociális érzelmű pap került, aki a földreform idején hitelszövetkezetet alapított, lehetőséget adva a szegény embereknek a földvásárlásra. Fellendítette a községet, hitet s munkát adott az embereknek. Mindig azt mondogatta, hogy akinek jó feje van, annak tanulnia kell... Gondolom, őrá hallgatott az édesanyám. Tanulmányaimat kis megszakítással — mert beteg lettem — 1943-ban magánúton fejeztem be, s a dunaszerdahelyi bíróságon dolgoztam 1945-ig. Mivel a bátyám fogságban volt, a föld meg nem maradhatott megműveletlenül, hazatértem gazdálkodni. Komoran mesél a szövetkezetesítésről, arról, hogy néhány hektár föld miatt kulákká nyilvánították. — Mezőgazdasági munkás lettem, takarmányozó a szövetkezetben. S örülnöm kellett, hogy eltűrtek... Persze, ha a szalmakazlakat köbözni kellett, vagy terveket készíteni, megkerestek. Elvégeztették mindazt, amihez nem értettek. Igaz, honnan is tudták volna? — neveti el magát jóízűen. — Nem felejtették el odasúgni, hogy pofa be. S azt, ha járatom a számat, mehetek a bányába. Igy aztán normáztam, számoltam a munkaegységeket, de helyettesítettem az agronómust is. Olyan világ volt akkor — mondja békésen. — Bár az uram nagyon erős volt, nehezen bírta a megerőltető munkát. Sokszor hiába tettem elé az ételt, nem volt ereje ahhoz sem, hogy megegye. Amikor traktorostanlolyamra jelentkezett, kulák múltjára utalva nem engedték elvégezni, még saját költségére sem. S bár név szerint meghívást kapott egy kombájnos kiképzésre, eleinte oda sem mehetett. Mást küldtek helyébe. Mert nem voltál soha erőszakos — néz férjére Ilonka néni ma is szeretettel, s az ő hangjából sem csendül ki a rosszallás. — Ez igaz — helyesel Pista bácsi. — Az is baj volt, hogy amikor 1958-ban elkezdődött a vallásüldözés, s elment a plébánosunk, kifejtettem nemtetszésemet. 1961-ben pedig, bár csak 30 éves voltam, templomatya lettem. A szövetkezetből pedig hiába hívtak vasárnap délelőtt — dupla fizetségért — munkára, nekem fontosabb volt a mise. Nem csoda, hogy a párttagság is kimaradt az életemből — kuncog jóízűen, majd komolyra fordítja a szót. — Tűzoltó társaim körében lelkileg, de testileg is felfrissültem. Szerettem a fiatalokat — hat gyerekünk van — őket tanítottam, s készítettem fel a versenyekre. De gyakran hívtak pontozóbírónak is. Az volt a szerencsém, hogy a feleségem soha nem kötekedett velem emiatt. Igaz, a dolgaimat mindig vele beszéltem meg először. Mert neki kellett vállalnia a többletmunkát. Nemcsak a gyerekek, a ház, az állatok körül. Kellett a vasalt egyenruha, a tiszta ing, s némi zsebpénz is. Nagyon fontos volt, s ma is az, hogyan indul el hazulról a tűzoltó — hangsúlyozza. — Végezetül türelmes ember az én párom, ós segítőkész. Bárki, bármife kéri fel, azt nézi, hogyan lehetne elintézni a dolgokat. Pedig vele csak kevesen tettek jót. Ha az ötvenes években nem bélyegzik meg, nem rokkant volna bele a nehéz munkába — közli felesége, de Pista bácsi közbeszól. — Ami megtörtént, nem másítható meg. S bennem nincs harag. Nem szeretem visszaidézni a múltat. Előre kell nézni... PÉTERFI SZONYA MEGFIATALODTAM — Én sohasem fogok megöregedni — mondta Ljuba Hermanová, a népszerű cseh énekesnő, színésznő, a kabarék csillaga — ós hozzáment egy nálánál harminc évvel fiatalabb férfihoz. Rózsaszín kabátjában, széles karimájú kalapjában, tűsarkú cipőjében úgy járt-kelt Prága utcáin, akár a páva a francia parkokban. — Nem fogok megöregedni, mert nem akarok megöregedni. Utálom a nyűgös vénembereket! — tette hozzá ós egész lénye azt sugallta, komolyan is gondolja, amit ország-világ előtt kikürtöl. Fiatalsága megőrzése érdekében valóban mindent megtett. Naponta úszott, kocogott, tornászott, rengeteg gyümölcsöt ós zöldséget fogyasztott, a házi munkát maga végezte, kertészkedett. Az volt, ós ma is az a hitvallása, hogy mindig cselekedni kell, nem szabad lazsálni. így hatvanéves korában kánkánt táncolt, magasan a levegőbe ugorva „spárgát" csinált és minden tétovázás nélkül „hidat" is. És most — sok X-szel a vállán - ismét fiatalodni akar. Illetve — amint állítja — tizenkét évet fiatalodott. Azt mondja dr. Leoš Stfedának köszönheti, aki arra kérte, próbálja ki ós alkalmazza a találmányát, a face-myolift FMD-01 masszírozó gépecskét. — Azért álltam rá, mert kolléganőm, a népszerű komika Helena Rúžičková Streda doktor segítségével 62 kilót fogyott. Gondoltam, ha neki hasznot hozott, nekem is hoz majd. Már sokan ós sokszor felkértek, teszteljem kozmetikumaikat, de mindenkit visszautasítottam, nem akartam próbababa ós reklámozó lenni. Most azonban elfogadtam az ajánlatot, csak néhány hete használom, de szemlátomást megfiatalodtam. Nemcsak ón hiszem, mások is mondják — és irigyelnek. Az elektromos „ceruzácskákať az arcomra helyezem és vasalom a ráncaimat. Rendkívül kellemes, bizsergető érzés. És ami a lényeges, akkor használom, amikor akarom. Itthon van, kéznél. Azoknak a barátnőimnek, akiket szeretek, elmondtam, mitől szépültem, fiatalodtam meg, mások elől viszont eltitkoltam, rosszmájúan gondolva: pukkadjatok meg! Hát mi möst biztos bosszúságot okozunk Ljuba Hermanovának, mert eláruljuk, hogy a ráncsimítót 2890 koronáért meg lehet rendelni az alábbi elmen: MUDr. Leoš Streda, Praha 1, Národní tŕ. 19. Ez nem reklám, mivel a készülék reklámozására senki sem kórt fel bennünket. De úgy gondoltuk, miért ne lehetnének szépek a magyar asszonyok is! Talán érdemes kipróbálni. (ok) Nem vagyok Ljuba Hermanová, de én is szép akarok lenni... JOBB FÉLNI? Sok nyugdíjas olvasónk bizalmatlanul tekint a jövőbe. Mert tartunk az élet további drágulásától, s nem nyugtat meg bennünket az új társadalombiztosítás módja sem. Bár a felelősek azt hangoztatják, a nyugdíjasokat a változások csak kismértékben érik, s nem kell tartanunk semmitől, a kijelentésekben igazán csak kevesen hiszünk. A betegbiztosításról írjanak — kérik sokan. Sajnos, a betegbiztosítás mikéntje Szlovákiában még nem dőlt el, így nem áll módunkban a felvilágosítás. Egyelőre annyit tudunk csupán, mi várható Csehországban. Ott ugyanis a nyugdíjas — akinek a nyugdíja az egyedüli bevételi forrás — betegbiztosítását az állam állja. A vállalkozó nyugdíjasnak viszont jelentkeznie kell a biztosítónál, s betegbiztosításának havi összege (előleg) 594 korona lesz. -erf(Prikler László illusztrációja)