Új Szó, 1992. december (45. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-15 / 295. szám, kedd

GAZDASÁG - HIRDETÉS 1992. DECEMBER 15. ERDŐTULAJDONOSOK A VAJKAIAK MAR VISSZAKÉRTÉK Kézzel (rott, megfakult okirat, keltezése 1781. Az egyházközösség megbízottja mérte fel, hogy a „kegyurak, a vajkaszéki egyházi nemesek" az ajándékba kapott erdő ellenében a templommal, a plébániával és a katolikus iskolával szemben miként tesznek eleget vállalt kötelezettségeiknek. Takács Erzsébet, a vajkai közbirtokosság egykori „kamarásának" lánya szerint erdőbirtokossági társulásukról ez a legrégibb írásos dokumentum. Azt, hogy „Vajka nemes község" tizenkét arra érdemes családja mikor kapta ajándékba az erdőt, ő sem tudja. Arról viszont, hogy miként élt, gazdálkodott a közbirtokosság, nálánál pontosabb ismeretei talán senkinek sincsenek. Hetvenedik évében járva is pontosan emlékezik a részletekre. — Édesapám az erdővel kapcsolatos munkákat, a napi teendőket irányította és a számvitelt vezette. Egy személy, a „tizedes" állt a szolgálatában, aki a feladatokat, utasításokat eljuttatta a címzettekhez. Az erdő közvetlen gazdája, felügyelője a tizenkét „mérő" volt. A társulás tagjai egy bizonyos mérőhöz tartoztak. A csoportok összetétele akkor változott, ha örökség révén vagy más okból kisebb, illetve nagyobb lett a csoportba tartozó személy tulajdonrésze. Ilyenkor új csoportbeosztást kellett csinálni úgy, hogy a résztulajdonok összege minden mérőnél pontosan nyolc „octál" legyen. Azt, hogy ez milyen csodálatos és varázslatos mértékegység, Takács Erzsébet kétszer is elmagyarázta, de bevallom, kamarás ezek után sem lehetnék. A 128/128-ad, a 64/128-ad és hasonló törtekben kifejezett octálhányadok alapján aligha tudnám meghatározni, hogy a közös erdőben a saját tulajdonrésze ellenében kinek hány munkaórát kell ledolgoznia, ha elrendelik a , „pősvágást" vagy a szárazfa összeszedését. Hasonlóan problémákat okozna a „kosárvessző", illetve a „sövényvessző" vágása során öszszegyűlt kévék elosztása, a „fakóstolók" által kivágásra engedélyezett fák jövedelmének tulajdonrészek szerinti odaítélésére pedig már jobb nem is gondolni. Annál inkább, mivel mindezt úgy kellett elosztani, hogy annak rendje és módja szerint az erdei jövedelemből és fából a tulajdonrésszel nem érdekelt plébános, kántortanító ós iskolaszolga, sőt még a templom toronyórájának kezelője, karbantartója is megkapja a „kommencióját". Minderre alkalmas volt az a bizonyos, területileg meghatározatlan octál, amikre a vajkai közbirtokosi erdőt felosztották. Lám, már száz évekkel ezelőtt is mennyire találékonyak voltak eleink. Rájöttek, hogy az erdőt nem tanácsos darabolni, hanem jobb, ha a személyes tulajdonrészeket egy egész keretében -közösen művelik és hasznosítják. Vagyis nem az erdőt osztják, hanem azon belül a részesedési arányokat. Valahogy úgy, ahogy azt Erzsi asszony tulajdonában lévő „Vajka község nemes birtokosságának közös vagyona kezeléséről" szóló szabályzat is részletezi 1895ből, illetve az 1926-ból származó, a „vajkai nemes közbirtokosság osztatlan állapotban lévő közösen használt erdőbirtokának gazdasági ügyvitele" is tanúsítja. Még egy fontos dokumentum maradt meg a múltból. A társulás megszűnésének évéből, 1948-ból származó kis füzetecske, a „vajkai közbirtokosság erdőbirtokossági és legeltetési társulásának betűsoros névjegyzéke". Ez már elég közeli időpont ahhoz, hogy a könyvecskében szereplő nevek alapján a fiatalabb korosztályhoz tartozó Nagy László polgármester a hetvenkét éves Takács Istvánnal együttműködve elhatározhatta, felélesztik kényszerálmából a közbirtokosságot. Az elhatározást tettek követték. Első lépésként sorra vették a neveket, az élőket és a holtak örököseit, s többhónapos munka után a tervből valóság lett. A társulás újjáalakult, elnöke az egykori kamarás veje, Takács István. A közel háromszáz tag 280 hektár erdőt kért és kapott saját tulajdonba. Kérésemre, másoknak tanulságul, a polgármester az ügymenetet is felvázolta. — A munkát az egykori tagok, illetve örököseik felkutatásával kezdtük. Vajkán és a környező falvakban is kifüggesztettük az 1948-as névsort, és megkértük a polgármestereket, hogy tegyék közzé felhívásunkat. Ezt követően összehívtuk az alakuló közgyűlést. Ezen megválasztottuk az előkészítő bizottságot, a bizottság pedig kidolgozta a társulás alapszabályzatát, aminek alapján az újjáalakított közbirtokosságot mint jogi személyt bejegyeztettük a vállalati regiszterbe. A jogi személy felvette a kapcsolatot az erdőgazdaság illetékes részlegével, hogy adják át a területet. Ez időközben megtörtént. — Mi lesz tovább? — kérdeztem a társulás elnökét, aki nyugdíjba vonulása előtt negyven éven át az erdészetben dolgozott. — Folytatjuk a tagok, illetve örököseik felkutatását, mivel a névsor még mindig hiányos. Igy, ha valaki úgy gondolja, hogy jögosult személy, lakjék bárhol, okvetlenül jelentkezzen. Közben készülünk az évzáró közgyűlésünkre, amelyen az erdőnket bérben használó erdőgazdaság képviselőivel elvégezzük az első számvetést. — Miért adták az erdőt bérbe, és mi ebből a falu haszna? — kérdeztem, és a feleletek lényege alapján aligha kétséges, megéri a fáradságot, érdemes a községi, úrbéri vagy az éppen közbirtokosi erdőt saját tulajdonba venni. — Az erdőgazdálkodáshoz nemcsak emberek, hanem drága gépek is kellenek, amire nincs pénzünk. Azt is mérlegeltük, hogy az ártéri erdő vízigényes fái fokozatosan kiszáradnak, és új fafajta telepítését a falu önerőből nem tudná megoldani. A haszon így is biztos. A bérleti díjat a terület és a kitermelt fa értéke után kapjuk. Ezen túlmenően még tűzifára is lesz igényünk. — Az erdőtulajdon a falu szempontjából is előnyös. A társulás a községnek adót fizet, ebből pedig mindenki részesül. A tulajdonosok többsége helyben lakik, és remélhetőleg az erdőhöz való viszonyuk is megváltozik. Jobban odafigyelnek a helyi tolvajokra, de arra is, hogy az erdőgazdaság miként gondozza, hasznosítja tulajdonukat. A két szomszédos község már szintén újjáalakult közbirtokosi társulásával összefogva felfogadunk egy erdőkerülőt, hogy biztosított legyen az állandó felügyelet. Vajka esetében ráadásként az is ösztönözte a polgármestert, hogy ha potom kisajátítási ár ellenében tengerré változtatták a szántókat, és a törvénynek köszönhetően a volt tulajdonosok még a mezőgazdasági szövetkezet transzformációjából is kimaradtak, legalább az erdő ellensúlyozzon valamit. EGRI FERENC FÖLDÜGYBEN D. I. A szövetkezet részéről azt a tájékoztatást kapta, hogy amennyiben a szövetkezet használatában levő földjeinek egy részét saját használatba igényli, elveszti a tagsági jogát és megszűnik a munkaviszonya a szövetkezeiben. Elég gyakori esetről van szó, amely érvelés mögött jogi megalapozottságot nem találunk. Amennyiben elfogadnánk azt az érvet, hogy az a tag, aki kiveszi földjének egy részét a szövetkezeiből, elveszti a tulajdonjogát, akkor ezen érvelés szerint azok a személyek, akiknek nincs földjük a tulajdonukban, melyet a szövetkezet használna, semmiképpen nem lehetnének a szövetkezet tagjai. Gyakori az az érvelés is, hogy a szövetkezeti tag nem jogosult a bérleti díjra. Ilyen értelmű rendelkezést sem találunk az érvényes jogrendben. Ezen érvelés logikáját követve viszont érdekes megállapításhoz jutunk. Ezek szerint ugyanis azon szövetkezeti tag, akinek nincs földtulajdona a szövetkezetben, köteles lenne a szövetkezetnek a nem létező földjei után bérleti díjat fizetni. Ugyanis, ha az egyik tag nem kap bérleti díjat, akkor a másik tag, akinek nincs földje a szövetkezet használatában, köteles lenne pótolni a bérleti díjat, hogy a tagok közötti egyenlőség helyreálljon. S el is jutottunk a lényeghez, ugyanis néha elhangzik az az érvelés, hogy a szövetkezet alapszabálya, vagy ami még inkább megkérdőjelezhető, az elnökség döntése alapján történnek ilyen diszkriminatív döntések. Az érvényes jogrend kimondja: a vállalkozáson belül, s ide kell érteni a szövetkezetet is, a vállalkozók egyenlőek. Amennyiben a szövetkezet alapszabálya ezt figyelmen kívül hagyja, akkor ebben a részében a jogrenddel ellentétes, így érvénytelen. Dr. VILÁGI OSZKÁR Ez év decemberétől Szlovákiában is forgal

omba kerül a Magyarországon nagy sikert arató Révai Nagy Lexikona reprint sorozat I—XXI. kötete. A szekszárdi Babits Kiadó, a lexikonkötetek magyarországi kiadója kereskedelmi képviseletet nyitott Komáromban, hogy bárki koronáért hozzájuthasson a lexikonhoz. Megrendelhető a Babits Kiadó kereskedelmi képviselete 945 01 Komárno Zámoryho ul. 9 címen, levélben, levelezőlapon, vagy a 0819/30 51-es telefonszámon. A kiadó minden kedves megrendelője számára részletfizetési kedvezményt nyújt (havi 125 koronás részletek), de i kötetek egy ősszegben is megvásárolhatók • 500 koronáért. ^ A Révai Nagy Lexikona köteteiből évente 3-3 jelenik meg. Magyarországon ez év őszén jelent meg a XI. kötet. A teljes sorozat utánnyomásra kerül, a megrendelések sorrendjében szolgáljuk ki vásárlóinkat a meglévő raktárkészletből. Megrendelés esetén részletes tájékoztatót és befizetési csekkeket küldünk. VK-482