Új Szó, 1992. november (45. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-05 / 261. szám, csütörtök

i tl>Q<Xts< Cc\ AMIT MÁR ELŐDEINK IS JÓL TUDTAK A magyar polgár vagy paraszt is elküldte • a nyelvhatár közeléből a fiait a lányait a Tátra alá, vagy Árvába, Liptóba és Zólyom megyébe. Számukra létszükséglet volt, hogy a gazdasági érdekszövetségben állók nyelvét kölcsönösen értsék és beszéljék. (4. oldal) FÜGGETLEN NAPILAP Csütörtök, 1992. november 5. • Ára 2,80 korona XLV. évfolyam, 261. szám KÉRDŐJELEK A PÉNZÜGYI UNIÓ KÖRÜL A szlovák kormány eddig keveset tett azért, hogy higgyünk pénzpolitikájában. Példának okáért elég Hvezdoň Kočtúch szerencsétlen kijelentésére gondolnunk, aki a szlovákiai pénzreformot 1953-hoz hasonlóan képzeli el. (6. oldal) ANGOLA ÁLLAMPOLGÁRAINKAT EVAKUÁLTÁK Angola fővárosában, Luandában tegnap a kormánycsapatok és az UNITA felkelői közötti több órás har­cok után ismét nyugalom volt. A Reuter hírügynökség közlése sze­rint a város utcáin csak kormányka­tonákat lehetett látni, s az emberek lassan visszatértek a munkahelyük­re. Az UNITA harcosai kivonultak a városból. Jósé Eduardo dos Santos elnök tegnap puccskísérlettel vádolta meg az UNITA-t. Elmondta, a szervezet megfeledkezett a szabad választá­sokról, amelyekből dos Santos párt­ja, az MPLA került ki győztesen. Az elnök egyben szorgalmazta az újon­nan megválasztott parlament mi­előbbi összehívását. A csehszlovák külügyminiszté­rium kedden este arról tájékoztatta a Csehszlovák Sajtóirodát, hogy az UNITA északról és keletről új offen­zívát készít elő. Tekintettel erre, teg­nap a dél-afrikai erők segítségével a Luandában horgonyzó Mediterra­nean Sea dél-afrikai hajó fedélzeté­re evakuálták a csehszlovák nagy­követség személyzetét. A szövetsé­gi külügyminisztérium jelentése sze­rint a csehszlovák polgárok jól érzik magukat. Kedden evakuálták a ma­gyar állampolgárokat. Tegnap a fran­ciák elszállítása is megkezdődött. BILL CLINTON GYŐZÖTT JANUÁR 20-ÁN TESZI LE AZ ELNÖKI ESKÜT A keddi amerikai elnökválasztás eredményei szerint Bili Clinton, a Demokrata Párt jelöltje győzött. 47 állam közül 30-ban nyert, 353 elek­tor szavazatát'szerezte meg. Ezzel szemben Bush jelenlegi elnök 17 államban győzött, s 168 elektor tá­mogatását nyerte el. Bush elnök kedden este-a texasi Houstonban a tévékamerák előtt is­merte be választási vereségét. Rö­viddel azelőtt telefonon gratulált Bili Clintonnak győzelméhez. Az embe­rek döntöttek és mi ezt tiszteletben tartjuk - mondotta az elnök. Egyben köszönetet mondott munkatársai­nak, választóinak, feleségének, Bar­barának és családjának. Értékelte, miként irányította Clinton választási kampányát, majd felszólította az amerikaiakat, hogy támogassák az új elnököt. Végezetül elmondta, nem távozik teljesen a politikai életből, ám mindenekelőtt unokáinak szen­teli majd idejét. A harmadik jelölt, Ross Perot szintén beismerte választási veresé­gét. A dallasi Grand Kempinski szál­lodában mondott beszédében azon­ban kijelentette: tovább dolgozik majd választási programján, addig, ameddig azt választói megkívánják. ,,A jövőben is együttmüködünk majd" - jelentette ki Perot és támo­Bill Clinton Arkansasban, Little Rockban ünnepelte győzelmét. A felvé­telen alelnöke, Al Gore és lánya, Chelsea társaságában. gatást ígért a jövendőbeli amerikai elnöknek. Bili Clinton tegnap az arkansasi Little Rockban mondott beszédet, s kijelentette: az amerikaiak megvá­lasztásával határoztak amellett, hogy szembeszállnak a problémák­kal, amelyeket eddig figyelmen kívül hagytak. Olyanokkal, mint az AIDS, a környezetvédelem, az amerikai gazdaság átállása a védelmi terme­lésről. A legsürgetőbb feladatok kö­zött említette meg a gondoskodást a fiatal generációról, az általános egészségügyi biztosítás bevezeté­sét és a munkahely-teremtést. Clinton január 20-án veszi át az elnöki tisztséget, azt követően, hogy (Folytatás a 3. oldalon) BŐSI VÍZLÉPCSŐ ÚJRA TERVEZŐI HEGEMÓNIA (Munkatársunktól) - A tervezők és a beruházó napjainkban újra tel­jesen kizárják az ökológusokat a bő­si vízlépcsővel kapcsolatos munká­ból - jelentette ki tegnap Pozsony­ban Mikuláš Lisický, a Komenský Egyetem Környezetvédelmi Tan­székcsoportjának vezetője. A Szlo­vákiai Természet- és Tájvédök-Szö­vetsége (SZOPK) által szervezett sajtóértekezleten a továbbiakban el­mondta, hogy bár a megegyezés érdekében hajlandóak voltak enged­ményekre és elálltak egy sor követe­lésüktől, a tervezők mindig csak a döntéseik jóváhagyását várták tő­lük. Mikuláš Lisický szerint mind­ezek ellenére sem szabad feladni a küzdelmet, mivel továbbra is alap­vető fontosságú, hogy milyen bea­vatkozások történnek a Duna men­tén, illetve milyen arányban osztják el a vizet a tároló és az Öreg-Duna közt. Mindenesetre riasztó jel, hogy a vízlépcső ideiglenes manipulációs rendjének kidolgozói egyetlen öko­lógussal sem konzultáltak. Dr. Mari­án Vranovský és Ivan Vastl, a Szlovák Tudományos Akadémia munkatársai hangsúlyozták az ág­rendszer megvédésének szüksé­gességét. Megoldást jelenthetnének például a főmederben kiépített fe­nékgátak, amelyeknek köszönhető­en a mai átlag vízhozam harmadá­val biztosítható lenne az ágrendszer folyamatos vízellátása. Darina Liptáková, a pozsonyi Vízgazdálkodási Kutatóintézet egy­kori munkatársa elmondta, a tavalyi árvíz során egyértelmű bizonyítéko­kat szereztek arról, hogy magasabb vízállás esetén a körtvélyesi víztáro­lóból mi módon jutnak be a felszíni vizek szennyező anyagai az ivóvíz­be. Mivel azonban kutatási eredmé­nyeik nem illettek a hivatalos képbe, nem tették lehetővé publikálásukat. Ráadásul, mivel nem volt hajlandó megváltozhatni véleményét, kényte­len volt távozni munkahelyéről. PÁRBESZÉD - KIALAKULÓBAN A DBP MAGYAR PÁRTOKKAL TÁRGYALT A Demokratikus Baloldal Pártja kétoldalú találkozókat kezdeménye­zett a legfontosabb szlovákiai pártokkal és mozgalmakkal. Tegnap a Peter Weiss, Borza Erzsébet, Milán Ftáčník és Pavol Kanis összetételű küldöttségük a magyar parlamenti mozgalmakkal tárgyalt. A két mozga­lom képviselői lapunk kérésére így összegezték megbeszéléseik tar­talmát: BAUER EDIT, Együttélés: Weissék eredetileg azt javasolták, hogy Szlovákia külföldképének javí­tásáról, a Szövetségi Gyűlés képvi­selőinek jövőjéről, a népszavazásról és a köztársasági elnök választásá­ról tárgyaljunk. A valóságban más kérdések kerültek előtérbe. A készü­lő költségvetés tükrében hangsúlyt kapott a szociális problémák várható kiéleződése. Míg a DBP úgy véleke­dik, hogy a nehézségek Klaus kon­cepciójának teljes csődjét jelentik, mi nem látjuk így a kérdést, szerin­tünk ugyanis ennek a kormánynak nincsenek kibontakozási elképzelé­sei. Egyetértettünk a kialakult egypártrendszer elmarasztalásá­ban. Olyan vélemény is elhangzott, hogy remélhetően ez az utolsó áí­SZÖVETSEGI GYULES ML LESZ AZ SZBISZ INFORMÁCIÓIVAL? (Munkatársunktól) - A két „leg­háklisabb", a Cseh és Szlovák Szö­vetségi Köztársaság megszűnéséről és a föderáció vagyonának az elosz­tásáról szóló álkotmánytörvény-ja­vaslatról folytatandó vita jövő hétre halasztása után nyugodt légkörben folytatódott tegnap a Nemzetek Ka­marája és a Népi Kamara 5. együt­tes ülése. Elsőként a Szövetségi Biztonsági Információs Szolgálat megszünteté­séről szóló törvényjavaslatot vitatták meg a képviselők. Jana Petrová (PDP), a törvényjavaslat megindok­lója szerint a javaslatot a júniusi választások eredményeit respektál­va és a jelenlegi politikai helyzetből kiindulva dolgozták ki az előterjesz­tői, azaz a PDP-KDP és a DSZM parlamenti klubjainak a képviselői. A törvényjavaslat paragrafusai egyebek közt azt is megakadályoz­zák, hogy a Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság majdani önálló biztonsági szolgálatai egymás ellen használják fel az SZBISZ által felhalmozott informá­ciókat, és rendelkeznek az SZBISZ vagyonának az elosztásáról is. A ja­vaslat megvitatása során hosszas vita bontakozott ki arról, hogy az SZBISZ információit keletkezésük helye szerint vagy a területi elv alap­ján osszák-e el a két tagköztársaság között, avagy egy január elseje után megkötendő államközi szerződés alapján. A DSZM részéről felmerült az a lehetőség is, hogy a feljegyzé­sek eredetijeit a keletkezésük helye (Folytatás a 2. oldalon) HOLNAPI SZÁMUNKBAN • A Pozsonyi City University más egyetem - Bodnár Gyula írása : » Isten lélekzése - Kulcsár Ferenc Imádságok cimü könyvéről Csehy Zoltán ír • Érdekesség - Kismama a kormányban ..eres apa Júlia, Verona, Itália Forradalom a fürdőszobában MATOL: OPCIÓS TŐZSDE POZSONYBAN Közép- és Kelet-Európában ma elsőként Pozsonyban nyitnak opciós tőzsdét. Vajon miben tér el a klasszikus értékpapír-kereskedelmet lebonyolító hasonló intézményektől? - kérdeztem René Vochyantól, a tőzsdekamara elnökétől. ^Voltaképpen a tőkepiac gyors kialakításának igénye hívja életre. Szakosodott tőzsdéről van szó, ahol az értékpapírokat előre lekötött ha­táridővel és meghatározott árfolya­mon árulják és veszik. A csehszlo­vák piacon nagyon is felszökött az ilyen müveletek iránti igény, hisz a vagyonjegyes privatizációból szár­mazó részvények időleges befa­gyasztásának időszakában va­gyunk. • Kik alapították a tőzsdét? - Külföldi tökerészesedésű rész­vénytársaságként kezdjük tevé­kenységünket. Részvényeink 30 százalékát a svéd Option Market Systems International Stockholm cég jegyzi. Európa-szerte ismert, a legtapasztaltabb pénzintézetek egyike a határidőhöz kötött kereske­delem lebonyolításában. Hazai részvényeseink között van a Slov­naft Rt., a Szlovák Állami Takarék­pénztár és a Kelet-szlovákiai Vasmű is. • Milyen szolgáltatásokat ígér­nek a lakosságnak? - Mindenekelőtt erőteljes felvilá­gosító tevékenységbe kezdünk. Szlovákia-szerte kiépülő hálózatun­kon keresztül tájékoztatunk majd az opciós tőzsde kínálta lehetőségek­ről, ugyanakkor tanfolyamokat is szervezünk. Mert a bankok és más pénzintézetek mellett a közönséges halandóknak is lehetőségük lesz in­tézményünk kihasználására. • Már mától beindul a tőzsdei munka? - Tevékenységünket ugyan ezen a napon kezdjük, de a voltaképpeni kereskedelmi ügyletek lebonyolítá­sába csak 1993. március elejétől vágunk bele. Ám addig is a Duna utca 4. szám alatt várjuk érdeklődő ügyfeleinket. (jmk) UJSZO -INFORMÁCIÓ A TETTES ISMERETLEN, DE... Mint arról tegnap hírt adtunk, ismeretlen tettes vagy tettesek meg­gyalázták az érsekújvári Szlovák utcai zsidó temetőt. Kerítésfalára szlovák nyelvű fajgyűlölő jelszót mázoltak. A történtekkel kapcsolatban kérdeztük Csanda Endrét, Érsekújvár polgármesterét: • Mivel most értesült a történtek­ről, milyen gondolatok jutnak eszébe először? - Városunkban mindig népes zsi­dóközösség élt, ezért fontosnak tar­tottuk, hogy Szlovákiában az elsők között állítsunk emléket a holocaust áldozatainak. Az ő utódaik közül ma is többen élnek városunkban. Kap­csolatunk zavartalan a zsidó hit­községgel. A temetőhöz vezető utat is kiépítettük. Egyáltalán nincs ben­nem félelem attól, hogy most talán nálunk is elkezdődnek az effajta pro­vokációk. • Ki vagy kik követhették el ezt a gyalázatot? - Véleményem szerint olyan egyén lehetett, aki mindenáron fel akart tűnni. Tekintettel arra, hogy az objektum messze van a várostól, oda csak a halottak hozzátartozói járnak. Az elkövető kiszemelte azt az időszakot - a halottak napját amikor a legtöbb ember jár arra. A dolognak Érsekújvárban nincs háttere, csak egyéni akcióról lehet szó. Ennek megfelelően fogom ke­zelni a dolgot. • Ez azt jelenti, hogy a sajtótól is valamifajta diszkréciót várna el? - Igen, mert fölöslegesnek tartom a dolgot nagydobra verni. Nem tö­(Folytatás a 2. oldalon) lampárt, mivel komoly veszélyt jelent a politikai kultúra és a demokrácia fejlődése szempontjából is. Aránylag sok szó esett a kormány nemzetiségi politikájáról. Tárgyaló­partnereink elmondták, ők szorgal­mazták egy olyan alkotmánytörvény elfogadását, amely megoldotta vol­na a nemzeti kisebbségek helyzetét, de nagy sajnálatukra, elképzelésü­ket nem sikerült megvalósítaniuk. Javasolták tavaszra egy konferencia (Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom