Új Szó, 1992. november (45. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-05 / 261. szám, csütörtök
1992. NOVEMBER 5. HÍREK - VELEMENYEK JAVASLAT A NYITRAI EGYETEM KETTÉOSZTÁSÁRA • A Nyitrai Egyetem kettéosztására vonatkozó kormányzati előterjesztést tárgyalta a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának mező- és erdőgazdasági, valamint vízgazdálkodási bizottsága. A bizottsági meghallgatáson Matúš Kučera oktatási és tudományügyi miniszter megemlítette, hogy 1992. július 1-jével egy olyan intézményt hoztak létre, amely két heterogén egységből tevődött össze. A képviselők arra is rámutattak, hogy a két kar - a mezőgazdasági és a pedagógiai - képviselői a legalapvetőbb dolgokban sem egyeztek meg. A bizottság megtárgyalta az ún. transzformációs törvény módosítását is, amely lehetővé tenné a földtulajdon visszaigénylési határidejének a kitolását. Az indoklás egyebek között rámutatott, hogy az eredetileg megszabott három hónapos határidő nem felelt meg a szlovákiai viszonyoknak: a földtulajdon-nyilvántartási helyzet nem tette lehetővé a megtartását. így számos tulajdonost - főként a kisebb területek birtokosait - kirekesztett a szövetkezetek transzformációjából. PARBESZED KIALAKULÓBAN (Folytatás az 1. oldalról) megtartását a nemzeti kisebbségekről, amelyen szakemberek bevonásával felmérnénk a problémákat és a nemzetközi gyakorlat nálunk is hasznosítható tapasztalatait. Találkozónk jelentőségét abban látom, hogy jelzi: párbeszéd van kialakulóban, ami egyáltalán nem jellemző a parlamentben. Megegyeztünk abban, hogy rendszeresíteni kell az ilyen eszmecseréket. BUGÁR BÉLA, MKDM: A belpolitikai helyzettel kapcsolatban megegyezett véleményünk arról, hogy felelőtlen kijelentések a nemzetiségekről - tegye azokat bárki - szítják a feszültséget a vegyes lakosságú területeken. A DBP képviselői szerint a problémák nem olyan nagyok, mint azt egyes politikusok hangoztatják. Tény, hogy az emberekben félelem lakozik, hogy a félelmet felelőtlen kijelentésekkel fokozni lehet. Mozgalmunk átadta az MKDM memorandumát, s nagy vonalakban ismertette az MKDM-Együttélés kisebbségi törvénytervezetét. Tárgyalópartnereink elmondták, hogy ők is tervezik hasonló dokumentum kidolgozását, s felajánlották, hogy szakértőink működjenek együtt a végleges tervezeten. A DBP-nek ugyanis az a véleménye, hogy addig nincs értelme a törvényhozás elé terjeszteni a dokumentumot, amíg a parlamenti pártok többsége nem támogatja azt. Szó volt az államfő-választásról is. Weissék nem titkolták, hogy vannak jelöltjeik, de nevekről nem esett szó. Megegyeztünk arról is, hogy a maihoz hasonló konzultációkra szükség van és szorosabbá kell tenni a kapcsolatot a klubok között a parlamentben. cs-gyVALUTAÁRFOLYAMOK ÉRVÉNYBEN: 1992. november 5-én Eladási árfolyam Pénznem 1 egységre, koronában DEVIZA VALUTA Angol font 44,379 45,47 Francia frank 5,377 5,48 Német márka 18,203 18,57 Olasz líra (1000) 21,348 21,43 Osztrák schilling 2,589 2,65 Svájci frank 20,408 20,86 USA-dollár 28,468 29,03 TEGNAP DELBEN PRÓBAÚT KEDDTŐL INDUL A HAJÓZÁS Jövő héten kedden reggel 9 órakor indul a kereskedelmi hajózás a Dunán. Amint arról Karel Anda, a pozsonyi Állami Folyamhajózási Igazgatóság első embere tegnap tájékoztatta lapunkat: a hajózási tilalom feloldásáról, ma tájékoztatják a Duna menti országok hajózási hatóságait. Az igazgató határozottan tiltakozott ama megfogalmazásunk ellen, hogy hét nappal túllépték volna a 14 napra tervezett hajózási tilalmat. Azt mondta, a forgalom felfüggesztéséről kiadott rendeletükben nem kötötték ki kategorikusan, hogy meddig szünetel a hajózás, úgy fogalmaztak, hogy hozzávetőleg 14 napig. . . . -gyorA Dunahajózási Vállalat igazgatója tegnap arról tájékoztatta a szlovák sajtóirodát, hogy a Tekov nevű hajó tegnap délben próbaüzemelés keretében áthaladt az egyes számú hajózsilipen. Hírügynökségi jelentések szerint a komáromi kikötőben és környékén 280, főleg román és ukrán hajó várakozik. A MÉLTÁNYOS KISEBBSÉGPOLITIKA EGÉSZ EURÓPA ÉRDEKE (Munkatársunktól) - A Szövetségi Gyűlés székházában az MKDM és az Együttélés képviselőit tömörítő Coexistentia klub tegnap sajtótájékoztatót tartott. Duray Miklós, az Együttélés elnöke beszámolt svájci és svédországi útjának tapasztalatairól, Batta István pedig a németországi dán, illetve a dániai német kisebbség körében szerzett tapasztalatait ismertette. Duray Miklós elmondta: Genfben az ENSZ illetékesei arra hívták fel hangsúlyozottan a figyelmét, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségek kérdése már túlnőtte az emberi jogok és a kollektív politikai jogok keretét, és ma egyértelműen összefügg kontinensünk biztonságával. E probléma megoldatlansága, például a volt Szovjetunió utódállamaiban, még helyi atomháborús veszélyt is teremthet. Nyugat-Európa emiatt kíséri aggodalommal és nagy figyelemmel a csehszlovákiai ki 1 sebbségek küzdelmét, s tudatában van annak, hogy a szlovák politika egyes lépései fokozzák a feszültséget térségünkben. Svájcban és a többi nyugat-európai országban úgy látják, hogy az egyes országok területén élő kisebbségek jogállását nem általános, hanem külön törvényekkel kell szabályozni, s a nemzetiségi kérdés megoldatlansága fokozhatja a feszültséget, és veszélyezteti a kisebbségek jövőjét. SOMOGYI MÁTYÁS A TETTES ISMERETLEN, DE... (Folytatás az 1. oldalról) meges akcióról van szó, ennek megfelelően kezelem a tényt. • Válaszából az derül ki, hogy szeretné, ha lapunk sem foglalkozna az ön által elszigetelt magánakciónak tekintett esettel. - Nem egészen így van. Mivel feltűnési mániának tartom, még nem látok benne rasszizmust. Az igazi rasszizmus képes a másik emberben kárt tenni... • De ez már a végső stádium. . - Most azonban nem szervezett erő. Nem képes mindent megtenni azért, hogy a másik embert eltüntesse a földszínéről is. Abban, hogy kiírta a temető falára, Židia, illetve hibásan Židi do piynu!, még nem látok ilyen szándékot. Azt sem tartom kizártnak, hogy egy kamaszkorban lévő fiatal tette, aki azt se tudja, mi a faji megkülönböztetés. • Megteszi a feljelentést ismeretlen tettes ellen? - Mindenekelőtt megbeszélem a tényállást a zsidó hitközség képviselőivel, s ügyészségre adjuk az ügyet. Kiváló kapcsolatunkat szeretném továbbra is erősíteni. Erre nemcsak a városatyák pozitív viszonyulása kötelez, hanem személyes meggyőződésem is. A városi rendőrség dokumentálja az esetet, és mindent megteszünk a felirat eltávolításáért, bár azt a városi hivatal egyik rendeletének értelmében az objektum tulajdonosának kellene megtennie. (d-n) Ml LESZ AZ SZBISZ INFORMÁCIÓIVAL? (Folytatás az 1. oldalról) szerint osszák el, de másolatot minden információról kapjanak a majdani önálló biztonsági szolgálatok. A vita elhúzódása és a módosító javaslatok megszaporodása miatt az elnöklő Roman Zelenay (DSZM) félbeszakította a törvényjavaslat megvitatását, s míg a képviselők kézhez kapták a módosító javaslatok sokszorosított jegyzékét, jóváhagyták a nemzeti vagyon szövetségi alapjának az idei költségvetését és a nemesfémekkel kapcsolatos állami szolgáltatásról szóló, úgynevezett fémjeltörvény javaslatát is. A törvényjavaslat a nemesfémekkel kapcsolatos állami szolgáltatást és azoknak a fizikai és jogi személyeknek a jogait és kötelességeit szabályozza, akik nemesfémből készített árut gyártanak vagy forgalmaznak. Ezt, valamint a PDP és a DSZM parlamenti klubjainak a többszöri egyeztető tárgyalásait követően került sor a Szövetségi Biztonsági Információs Szolgálat december 31-ei hatályú megszüntetéséről szóló törvényjavaslatról való szavazásra. A javaslatot csupán a Népi Kamara ' képviselői szavazták meg, a Nemzetek Kamarája cseh részében 19-en, a Nemzetek Kamarája szlovák részében pedig csupán ketten szavaztak az elfogadása mellett. A SZBISZ-információk „sorsa" (is) tehát továbbra is bizonytalan. (kajó) A SZÖVETSÉGI KORMÁNY ÜLÉSE PRÁGA KÉSZ HÁGÁHOZ FORDULNI A parlament elé kerül a vagyonelosztás Terjedelmes napirendje volt a szövetségi kormány csütörtöki ülésének, nem is tudott minden pontot megtárgyalni, ezért a tanácskozás pénteken reggel folytatódik. A legfontosabb témakörök a vagyonelosztásról szóló alkotmánytörvényjavaslat és a Bős-Nagymarossal kapcsolatos további lépések. Jan Stráský kormányfő és Rudolf Filkus kormányföhelyettes fűzött magyarázatot a napirendhez. A jóváhagyott vagyonelosztási tervezet a hatodik változat, és - mint ahogy Stráský mondta -, alig különbözik az előzőktől. A felmerült kételyek eloszlatása miatt nyolctagú bizottság ismételten felülvizsgálta az elosztás kritériumait. Megtörtént a szövetségi vagyon leltárba vétele is. A törvényjavaslatot a lehető leggyorsabban a Szövetségi Gyűlés elé terjesztik, és hozzácsatolják a vagyonkimutatást, amely egyúttal a jövő heti židlochovicei megbeszélések alapjául is szolgálhat. A tervezet szerint a vagyon az elosztás napján száll át a két utódállamra, és ha a szövetségi köztársaság megszűnéséig nem kerülne sor az elosztásra, akkor a szövetség megszűnésének napján lép érvénybe. A törvényt a két köztársaság parlamentjének is el kell fogadnia. A közös állam megszűnése után a vagyonelosztással kapcsolatban függőben lévő kérdések és igények rendezése a két köztársaság képviselőiből álló bizottságra hárul. Érdekes számok hangzottak el: több mint félbillió korona a szövetségi vagyon alapja, de ebben nem foglaltatik benne a közlekedés, posta, televízió, rádió stb., mert ezek a kompetenciatörvény értelmében szilveszterkor már nem tartoznak a szövetségi vagyonhoz. A szövetségi kormány fenntartás nélkül jóváhagyta az október 28-án Londonban a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszerről elfogadott háromoldalú megegyezést és annak a levélnek a szövegét, amelyet az Európai Közösségekhez s a magyar kormányhoz intéznek. A levél kifejezi a csehszlovák kormány készségét, hogy a magyar féllel együtt fordul a Hágai Nemzetközi Bírósághoz a vitás kérdések eldöntése céljából. KIS ÉVA DSZM-NAGYGYŰLÉS POZSONYBAN (Munkatársunktól) - Tegnap a késő délutáni órákban tartotta meg Pozsonyban rendszeres havi nagygyűlését a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (DSZM). A nagygyűlésen Vladimír Mečiar kormányfő mellett megjelent Roman Zelenay, a Szövetségi Gyűlés alelnöke, Milan Kňažko szlovák külügyminiszter, Július Tóth szlovák pénzügyminiszter, Dušan Slobodník kulturális miniszter és mások. A DSZM-nek a nagygyűlésen részt vevő vezérkara á megjelentek kérdéseire válaszolva kiemelt figyelmet szentelt a Demokratikus Baloldal Pártja jelenlegi kezdeményezéseinek, a nagyszombati egyetemmel, valamint a bősi vízi erőművel kapcsolatos kérdéseknek és természetesen a szlovákiai nemzetiségi kérdésnek, illetve Szlovákia és Magyarország kapcsolataival összefüggő problémáknak. Részletesebben holnapi számunkban számolunk be az elhangzottakról. (m-n.) GAZDASÁGI SZAKEMBER A ROMÁN KABINET ÉLÉN öt hétig tartó pártközi egyezkedések után végül is gazdasági szakember kapott megbízást az új román kormány megalakítására. Ion Iliescu államfő tegnap délben bejelentette: ezzel a nehéz feladattal Nicolae Vacaroiut, a 49 éves közgazdászt, a pénzügyminisztérium eddigi magas rangú tisztségviselőjét bízza meg. Vacaroiu az eddigi párton kívüli miniszterelnök, a nemzetközileg elismert pénzügyi szakember, Ion Stolojan tanácsadói csoportjának volt oszlopos tagja. Egyik párt mellett sem kötelezte el magát és várható, hogy megpróbálja folytatni a Stolojan-kabinet gazdasági reformprogramját, melynek kialakításában maga is részt vett. A döntés meghozatala előtt Iliescu újra találkozott a parlamenti pártok vezetőivel és konzultált velük elképzeléséről. A kiszivárgott értesülések szerint az ellenzék bejelentette: csak akkor hajlandó támogatni az új kabinetet, ha az nyíltan elkötelezi magát a reformok folytatása mellett. Iliescu ezt megígérte, s ezzel megnyílt az út a körvonalazódó államjogi válság elkerülése felé. Az új kabinetben valószínűleg az Iliescu-féle Demokratikus Nemzeti Megmentési Front képviselői, illetve pártonkívüli szakemberek kapnak helyet. Megfigyelők véleménye szerint az új kormányra, bármilyen legyen is összetétele, rendkívül nehéz feladat vár. Sokan azt jósolják, nem éli túl a téli hónapokat. Nyilvánvalóan Iliescu is tudatában van a pártjára leselkedő bel- és külpolitikai veszélyeknek, ezért nem mert nyíltan lepaktálni a szélsőséges nacionalistákkal, sem pedig egyedül vállalni a kormányzás felelősségét az elkövetkező hónapokban. Romániában ezért már most egyre több szó esik arról, hogy talán már tavasszal új parlamenti választásokat kell tartani. KOKES JÁNOS MITŐL NEMZETISÉGI EGY BIZOTTSÁG? Nem tudom, Milan Kňažko, a szlovák kormány második embere szereti-e a magyarokat vagy nem. A dolog emberi vonatkozása nem is érdekes, hiszen a politikában nem a szeretet és hasonló kategóriák a döntők. Működőképes demokráciákban pedig a parlamentáris berendezkedésből fakadó intézményrendszerek adják a polgári lét kiteljesedésének lehetőségeit, beleértve a kisebbségi élet elviselhetőségét is. A külkapcsolatok miniszterének a kisebbségekhez való viszonyulásáról mindenesetre épületesen tanúskodott a választásokat követő első kerekasztal-beszélgetés a Szlovák Televízióban, ahol Kňažko úr atyai türelmetlenséggel, olykor megrovó hangnemben igyekezett kioktatni bennünket a minket megillető jogok érvényesüléséről és mibenlétéről. A miniszter úr szakmai felkészültségéről pedig mi sem árulkodik jobban, mint az a tény, hogy a közelmúltban Kňažko úr még nem is sejtette, milyen elképzelhető és jól működő formái vannak a kisebbségi kérdés megnyugtató rendezésének Európában. Például: Dél-Tirolban, Finnországban, egyebütt. Ezek után már meg sem lepődtünk a híren, miszerint a szlovák kormány nemzetiségi bizottságának elnökéül a legavatottabb „kisebbségi szakértőt", Milan Kňažkót választotta a kormány tegnapelőtti ülésén. Bár a bizottság összetételéről, tagjainak pártállásáról, nemzetiségi hovatartozásáról egyelőre nincs tudomásunk, az új kormány vezetőinek funkcióhalmozása sokat elárul a nemes szándékról, hogy a nemzetiséginek nevezett bizottság a nemzetiségek érdekeit képviselje. Igaz, nincs új a nap alatt, volt már ilyen bizottság az előző kormány idején is, a megoldás ki is kiáltatott Kolumbusz tojásának, s volt már ilyen a megboldogult pártállam idején is. Logikusnak tűnik tehát a „szakértői kormány" igyekezete, hogy százegynéhány napos uralkodását követően rájöjjön: legyen ezután is. Igaz, annak az előző bizottságnak az összetétele megfelelt a kisebbségi gyakorlatnak, azaz a többség volt többségben a kisebbségi bizottságban. A pártállamit meg inkább ne is említsük. Ám előlegezzük meg a bizalmat a kormány friss intézményének és a miniszter úrnak, hátha időközben ragadt rá valami az európai kisebbségi politika elveiből és gyakorlatából, s kamatoztatni is tudja a kisebbség és a többség általános megnyugvására. Reméljük, a miniszter úr időközben megtanult „kisebbségiül" gondolkodni. A bizottság mai első sajtótájékoztatója sokat elárul majd igazi szándékairól. (kövesdi) A KÖZÉP-EURÓPAI ÉRTÉKEK VÉDELMÉBEN (Munkatársunktól) - Az 1918 utáni modernizáció ausztriai és csehszlovákiai problémáinak szentelt tudományos értekezlet kezdődött tegnap délután a Szlovák Tudományos Akadémia Elnökségének székházában. Az eszmecserét a csehszlovák-osztrák történész vegyesbizottság kezdeményezte, amely 1986ban alakult, s 1990 óta megújult összetételben működik. Dušan Kováč, a Szlovák Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének igazgatója megnyitójában azt hangsúlyozta, hogy a közös állam felbomlása nem tántoríthatja el a történészeket a Csehszlovák Köztársaság megbecsülésre érdemes közös, Közép-Európa arculatát gazdagító értékeinek feltárásától. A pénteken véget érő háromnapos tanácskozáson több mint 30 történész felszólalásával számolnak. (kiss)