Új Szó, 1992. október (45. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-12 / 241. szám, hétfő

HÍREK-VÉLEMÉNYEK IÚJSZÓM 1992. OKTÓBER 12. A KÖZÖS GONDOKAT VÁLLALVA HÍVŐK ÉS NEM HÍVŐK EGYMÁSRA TALÁLÁSA Több mint 2500 püspök részvételével kezdődött 30 év.vel ezelőtt a II. Vatikáni Zsinat, melyet XXIII. János pápa a Szent Péter-bazilika főhajójában nyitott meg. . A valarhennyi kontinensről összesereglett nagyszámú püspöki gyülekezet már önmagában is jelezte a körülményeknek azt a sokrétűségét, amellyel a katolikus egyháznak világméretekben szembe kellett néznie. . Belső reformok iránti igények kaptak hangot, amelyek többek között arra irányultak, hogy a pápái döntéshozatal párosuljon a püspökök hatékonyabb bevonásával. A), belső megújulási törekvések XXIII. János személyében kezdeményező támogatóra találtak. Az • intézményes változások szorgalmazása mögött természetesen szemléleti korszerűsítés munkált. Modern, autonóm, elsősorban a hívőkre, „Isten vándorló népére" támaszkodó egyház képe kezdett kirajzolódni, amely lemond a belső kiátkozásokról, s igyekszik összefogni - világszerte - valamennyi keresztény irányzatot és törekvést. A nyitásnak és a nyitottságnak ez a szelleme komoly, világi kihatással járt. A világnézeti különbségeken felülemelkedő együttműködési készség elősegítette, hogy a katolikus egyház ne váljék a politikai erők játékszerévé, hanem önálló szerepre tegyen szert. Ma már világos, hogy a keresztény társadalom eszménye, a lelkiismereti szabadság tiszteletben tartása a mindennapok bizonyító erejére hagyta a kommunizmus elleni harcot, - s ezzel mára felülkerekedett. Hívők és nem hivők közös gondjainak felkarolásával, a béke megóvásáért, az egyetemes emberi értékekért kiállva a katolikus egyház számára tér nyílott arra, hogy beleszóljon a világ dolgainak alakításába. A világgal azonosságot vállaló egyház igyekezete az 1963-ban elfogadott, a békés világról szóló Pacem in Terris pápai pásztorlevél is tanúskodott. Egyes történészek szerint e fontos dokumentum, csakúgy mint a II. Vatikáni Zsinat gondolatgazdagsága az elmúlt évtizedek folyamán nem ment át a kelet-európai egyházak köztudatába és a tágabb közgondolkodásba. A felelősség persze másokat terhel. Nem véletlen, hogy a szóban forgó dokumentum nálunk, Csehszlovákiában egy 1968-ban megjelent feldolgozásban látott napvilágot. S ebből a figyelmes olvasó már akkor kiolvashatta volna, hogy a kisebbségekről szóló fejezet pártfogásba veszi a kisebbségek összekötő, híd szerepét. A II. Vatikáni Zsinaton - már korabeli vélemények szerint is - a katolikus egyház és az egyetemes egyház elindult azon az úton, hogy szakadatlan megújulással válaszoljon a világ kihívásaira. (k-s) PÁRTKONGRESSZUS KÍNÁBAN NAGYTAKARÍTÁS? Világszerte odafigyelnek arra, ami most Kínában történik, de különösen Ázsiában és méginkább azokban az országokban, ahol még tartja magát a kommunista rendszer, például Vietnamban, Észak-Koreában és Kubában, hiszen állítólag a kinai arcú szocializmus jövője a tét, s az említett ortodox marxista rezsimek már csak Pekingtől remélhetnek erkölcsi támogatást. Ma nyílik a Kínai Kommunista Párt XIV. kongresszusa. A The China Quarterly című folyóirat főszerkesztője ezzel kapcsolatban azt jósolta, hogy még egyetlen pártkongresszus sem hajtott végre akkora nagytakarítást a legfelsőbb pártvezetésben, mint a mostani fog. A South China Morning Post hongkongi napilapnak sikerült megszereznie azt a politikai beszámolót, amelyet Csiang Cö-min főtitkár fog előterjeszteni, s ennek a bevezetőjében az áll, hogy ,,a kollektív irányítás második nemzedéke, Teng Hsziao-pinggel az élen, a pártot és a népet egy új nagy forradalom felé vezeti, amelynek célja a szocialista rendszer öntökéletesítése és fejlesztése". Senki nem kételkedik abban, hogy ezen a kongresszuson döntö összecsapásnak kell történnie a konzervatív és a reformszárny között. Január volt a vízválasztó, hosszú hallgatás után ismét színre lépett Teng Hsziao-ping, a kínai reformok atyja, akinek bár tényleges vezető tisztsége nincs, de magas kora ellenére még mindig ő mozgatja a háttérből a pekingi nagypolitikát. Felkereste a déli tartományokat, a különleges gazdasági övezeteket, s beszédeiben lényegében a gazdasági reformok új programját fogalmazta meg. Állítólag erre épül a politikai beszámoló is, bár ami a politikai rendszerrel foglalkozó fejezeteket illeti, Teng az öregekkel, vagyis a konzervatív táborral folytatott találkozókon kompromisszumokra kényszerült. E kompromisszumok lényege: gazdasági liberalizálás igen, politikai nem, mert ,,a népi demokratikus diktatúrát és a párt vezető 'szerepét az államban a hadsereg szükség esetén "acélos nagy falként" fogja védelmezni". Igaz, a most vázolt kép eléggé leegyszerűsített, mert úgy tűnhet, mintha Teng lenne a politikai változások legnagyobb híve, márpedig ez nem így van. Teng inditotta el tizenhárom évvel ezelőtt a kínai reformot, a liberalizálást a gazdaságban, a nyitást a világ felé, de ugyancsak ó fogalmazta meg az örök hűséget a szocializmushoz, Marx és Mao Ce-tung tanításaihoz. Híressé vált az a mondása, amely szerint mindegy, hogy milyen színű a macska, a lényeg, hogy megfogja az egeret. Vagyis: a gazdaság lényege, hogy jól működjön, mindegy, hogy szocialista vagy kapitalista jelzőt akasztunk rá. Európai szemmel nézve ez abszurdumnak tűnik, de Kínában még mindig működik. Miközben sikeresen folyt a gazdasági átalakítás, a pártvezetés kemény harcot folytatott a ,, burzsoá liberalizmus" eszméi ellen. Ennek a kicsúcsosodása volt 1989 nyarán a Tienanmen téri vérengzés. A ,,pekingi tavasz" véres elnyomásának a gondolkodni is merő kínai értelmiség számára van egy döntő fontosságú tanulsága: Teng alapvetően tévedett abban, hogy a liberális gazdaság és a megcsontosodott politikai rendszer közötti ellentmondások a pártállam keretein belül békésen feloldhatók, mert a rendszert csak a fegyveres elnyomó szervezetekkel tudják életben tartani. És bár a hadsereg bevetéséért általában Li Peng kormányfőt teszik felelőssé, Tengnek is volt benne szerepe. Teng is megijedt a politikai reformokat sürgető tömegtől, és hagyta, hogy a süllyesztőbe kerüljön Csaó Ce-jangAkkori főtitkár, aki pedig az ő embere volt. Csaó azt mondta, hogy sžét kell választani a pártot és a kormányt, de amint az előbbi idézet a hadsereg szerepéről tanúsítja: a párt továbbra is minden hatalmat a kezében akar tartani. Megfigyelők ugyanakkor nagy jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy a beszámoló idézi Tengnek azt a kijelentését, amely szerint a legfontosabb a konzervatív baloldal elleni küzdelem. Ez jelzi, hogy a két tábor küzdelmében még semmi sem dőlt el. Állítólag országos méretű fiatalítás kezdődik, s a 14 tagú politikai bizottságból legalább hat öregnek távoznia kell. Egyesek úgy tudják, Teng itt is kompromiszszumra kényszerült, meg fogja hagyni tisztségében Li Peng kormányfőt, bár szívesebben látná a helyén a volt sanghaji polgármestert, Csu Zsung-tyit, a kormány jelenlegi alelnökét. És ugyanezen okból marad Csiang Cö-min főtitkár is, bár egyre többet beszéltek Csiao Siröí, a PB-ben ő számít Teng kedvencének. Csiao Si a közelmúltban azzal keltett nagy feltűnést, hogy részleges amnesztiát javasolt a „pekingi tavasz" elítélt főszereplői számára. A pártvezetőknek pedig azt ajánlotta, ha a marxizmust tanulmányozzák, akkor legalább válogassanak, kerüljék el a dogmatikus megközelítéseket. Biztosan győzni fog tehát a kongresszuson az a Teng-féle gazdasági program, amelyet ,.szocialista piacgazdaságként" emlegetnek. A társadalomban a politikai változások is érlelődnek, de az nem valószínű, hogy ezen a téren ez a kongresszus nagy változásokat hozzon. MALINÁK ISTVÁN K

épzelhetni a lucayan-indiánok csodálkozását, amikor a különös ruházatú, érthetetlen nyelven beszélő, három vitorláson érkező idegenek partra szálltak a Bahama-szigetek egyikén, és se szó, se beszéd, földbe szúrták a spanyol királyi zászlót - meg sem kérdezve az ott lakókat, mit szólnak hozzá, hogy attól a naptól kezdve a spanyol korona alattvalói. Az indiaiaknak vélt rézbőrűek meglehet, baráti gesztusnak, az ismerkedés sajátos epizódjának hitték a ceremóniát, amit - mai szóhasználattal - vaskos birtokháborításnak, sőt, hadüzenetnek lehet nevezni. Mert azon a napon, 1492. október 12-én a sötét középkor Európája tűzte ki a maga szellemi kát, amelynek során olyan jeles „civilizátorok" és „népnevelők" nevével ismerkedhetett meg a világ, mint Pizzaro vagy Cortes, akik nemes versengésükben teljességgel kiirtották az inkák és az aztékok évezredes kultúráját. Igaz, a földrész északi részét sem kerülte el a hasonló sors, s a leigázásban - valamicskével árnyaltabb módszerekkel - ugyanúgy részesedtek az angolok, franciák, hollandok, Európában betöltött hatalmi helyzetük arányában. Az arannyal, ezüsttel, dohánnyal, fűszerekkel, elképesztő mennyiségű kinccsel megrakott hajók százai indultak a tizenötödik század végén Európa felé, s kalandorok mindenre elszánt serege az újvilágba. Csak PotoA MÍTOSZOK MÍTOSZA: AMERIKA ÖTSZÁZ ÉVE KEZDŐDÖTT A FÖLDRÉSZ ELFOGLALÁSA szutykával, véres hatalmi harcaival, aranyborjúimádatával, éretlen filozófiájával tarkított névjegyét a jóhiszemű őslakosok kiskertjében, hogy aztán tülekedve, egymást taposva nyomakodjon be udvarba, házba. Október 12-ét azóta Európában, az egész civilizált világon az új földrész felfedezésének napjaként tartják számon. A szakemberek többszáz éve vitatkoznak rajta, melyik szigetecske részesült a „szerencsében", s vajon Amerigo Vespucciról nyerte-e nevét Amerika, avagy a magukat americcos-nak nevező rézbőrűekről, akik a mai Nicaragua Americ hegyvidéki körzetében éltek. Vajon a Walting-sziget* (mint állította Sámuel E. Morison amerikai admirális, az egyik legismertebb Kolumbusz-szakértő), avagy a Samana-sziget (mint Joseph Judge, a National Geographic főszerkesztő-helyettese bizonygatja, aki öt évet áldozott életéből a kutatásra, hatalmas szakember-gárdától támogatva) volt az, amelynek partjához először ütődött spanyol csónak orra? Kolumbusz hajónaplója, s a legfontosabb korabeli kútfő, Bartolomé de la Casas szerzetes-történetíró San Salvador néven hozta a világ tudtára a sziget nevét, amelyet az őslakosok Guanahaninak hívtak. A részletkérdések és a spekulatív, késhegyre menő viták mellett arról már kevesebb szó esett az elmúlt öt évszázad alatt, vajon Európa szerencséjének lehet-e nevezni a felfedezést, vagy Amerika köszönhet többet az öreg kontinensnek? Az indiánokat, már ami megmaradt belőlük, nem igen kérdezte senki, mit szólnak a dologhoz. A nagy tülekedés és népirtás befejeztével, természetesen a spanyolokat érte a legtöbb vád, hiszen ők kezdték el a civilizálás és a kereszténység terjesztésének címkéivel ellátott hentesmunsíból, amelyet 1545-ben fedeztek fel a spanyolok, mintegy 24 (egyenként 30 kocsiból álló) vasúti szerelvénynek megfelelő mennyiségű ezüstöt szállított Európába az Ezüstflotta, fél évszázad alatt. A „csak a halott indián jó indián" filozófiáját hangoztató angol kolonizátorok harci taktikájához pedig az is hozzátartozott, hogy az indiánok létszükségletét jelentő bölénycsordákat szisztematikusan mészárolták le, tudva, hogy ezzel életmódot, megélhetést, a puszta létet veszik el a rézbőrűektől... S vajon olvashat-e utalást a mai amerikai olvasó például a Wall Street Journal-ban arról, hogy a Wall Street (azaz Fal-utca) az indiánok ellen épített sáncoktól kapta nevét? Pieter Stuývesant ma cigarettamárka; az utolsó új-amszterdami polgármestert hívták így, mielőtt az angolok kisajátították volna és New Yorkra keresztelték volna a huszonhat _ dolláron vásárolt területet. Vagy mennyire él vajon a köztudatban, hogy a Pontiac autómárka egykor hasonló nevű, odzsibua törzsfőnök neve volt? S ha néhány színész és értelmiségi föl nem emeli szavát, talán nem is sejtenénk, hogy Ülő Bika törzsfőnök ma is börtönben ül... A nevek tovább élnek, a népek, az őslakók (rezervátumokba zsúfolva) beszédesen hallgatnak. Igaz, veti föl az évszázados vádakra válaszul egy spanyol történész, a népirtást nehéz feledni, ám eszébe jut-e valakinek is, hogy a kereszténység valamely kerek évfordulóján hasonló kérdést tegyen föl? Hogy mennyi véráldozattal járt a kereszténység terjesztése? A pápai áldással folytatott keresztes hadjáratok vezéreit mégsem nevezi senki konkvisztádoroknak. S vajon nem éppen Spanyol-Amerikából érkeztek-e az első hírek arról, hogy vannak helyek a földgolyón, ahol isteni békében élnek különböző ajkú népek együtt, nem ismerve háború és összeférhetetlenség fogalmát? Az idealizált kép a földi paradicsomról vajon nem ösztönözte-e az európai modern filozófia alakulását, hisz alig vonható kétségbe, hogy Morus Tamás Utópiája innen kapott impulzusokat? A legizgalmasabb kérdés, persze, továbbra is az, mivel gazdagította az elmúlt öt évszázad alatt Európa Amerikát, s mit adott Amerika Európának és a világnak? Mindenfajta egyensúlyok és mérlegelések helyett, igaz, nagyon leegyszerűsítve: mi adtuk Amerikának azt a hatalmas bázist,, amit a sok kiművelt fő, tudós, dolgos kéz (egyszerűen szólva: emberanyag) jelentett, amely segített létrehozni azt az olvasztótégelyt, ami ma Egyesült Államok néven ismert, s ez az Államok adta a világnak a szabadság jelképét és mítoszát, a példaképet, amelyre fel lehetett tekinteni Európa legnehezebb és legundorítóbb éveiben. Azok a lengyel, magyar, szlovák, orosz, német, s isten tudja milyen bevándorlók, akik az ínség elől tántorogtak ki az Újvilágba, ott fekszenek a kontinenst keresztülszelő vasúti talpfák alatt, s az ő vérükkel és verejtékükkel is íródott a világnak a mai napig egyik legjobb alkotmánya. Igaz, Amerika adta a világnak az atombombát, jóllehet európai szürkeállományból. Amerika adta a világnak a Walt Disney-giccset és a Coca-Colát, ugyanakkor a mintát is az egyesült Európa megalkotásához - igaz, jórészt védekezésül Amerika befolyása ellen. Latin-Amerika adta a világnak Borgest, Marquezt, Vargas Llpsát, amikor visszanyúlt gyökereihez. Vagy Simon Bolivárt, aki Spanyol-Amerikából hasonló államokat szeretett volna alkotni, mint az északi szomszéd. A történelem fintora, hogy Dél-Amerika felszabadítása csak kontinentális méretben sikerült, s hogy ez a földrész ma is a puccsok, polgárháborúk földje, s hogy éppen Bolíviában (fennállása másfél évszázada alatt) a mai napig közel kétszáz puccs és hatalomátvétel zajlott le. M

ert a kisiskolások is tudják, két Amerika van. Éppen Bolivar írta a tizenkilencedik század első harmadában: „Úgy látszik, a Gondviselés arra szánta az Egyesült Államokat, hogy a szabadság nevében a nyomort terjessze egész Amerikában." Hogy hány Amerika van, végül is nehéz meghatározni, s valószínűleg a spanyol zászlót földbe tűző hajósok sejthették a legkevésbé, mivel gazdagítják a világot, amikor első csecsebecséiket elcserélték az indiánokkal, akik nem is voltak indiánok. KÖVESDI KÁROLY FOTRONIC KITTSEE HouptstraGe 34 Mi vagyunk a legközelebb Önhöz! Ha átlépi a határt, azonnal KITTSEE-be ér. A főúton baloldalt, mindössze 500 méterre a határtól gazdag választékkal várja a FOTRONIC üzlet: HauptstraBe 34. Kedvezményes 14 karátos aranyvásár ARÁNY KERESZT''" SZÍV ALAKÚ Ö*s _ ÉRM

E CSOk y

Ö' csak40,FÜLBEVALÓK 1 cm 80,- -tó NŐI ARANYLÁNC 240,- -tő • Ilyen kedvezménnyel ön még sohasem vásárolt • Az arany mindig érték marad most érdemes nálunk vásárolni ELEKTROMOS VÉRNYOMÁSMÉRŐ csak 580,GÉPKOCSIRIASZTÓ TÁVIRÁNYÍTÓS RIASZTÓ csak 580," KONYHAI KÉZI ROBOT csak 180," SZUPER HAJSZÁRÍTÓ 2 SEBESSÉGŰ 95,csak GYÜMÖLCSLÉ -CENTRIFUGA csak490," így jutnak el hozzánk: Pozsonyban át a hídon Petržalka, majd Jarovce felé, az osztrák határ irányába. A határátkelőtől 500 méterre van a FOTRONIC rumtc JTfotronic Áraink nettó árak. 1000 schillinges vásárlás esetén értendők! Minden pénznemmel fizethet! VK-1