Új Szó, 1992. október (45. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-09 / 239. szám, péntek

MOZAIK ,ÚJ SZÓM 1992. OKTÓBER 9. A HAZÁRÓL ÉS A SZÜLŐFÖLDRŐL (Mi dolgunk a világon? Bizonyítani, hogy az emberi faj nem pusztán sárkányfogvetemény a Földön. Bár...) A tanulságos állatmesék egyikében a fecskefészekbe veréb telepedett. Hasonlóról lesz szó. Csak hasonlóról, mert míg az eredeti fabulában a fecskerojronok végül is visszafizetnek a hívatlan vendégnek, akit befalaznak az eltulajdonított fészekbe, addig ezúttal a fecskék nem nyernek elégtételt. Ellenkezőleg, kisajátított fészkükből rágalom, szitok, sőt fenyegetés éri őket, ami teljesen betetőzi szerencsétlenségüket. Ilyenkor hangzik el a mondás, hogy még ellenségünknek sem kívánunk hasonlót. Egyszóval, ezúttal elmarad a kiérdemelt bűnhődés, amit még May Károly banditái is elnyernek, belefulladván az Ezüst-tó rablott kincseibe. E példázat nyomán próbáljunk magunk elé idézni egy családi otthont, melyet rablók (útonállók, csetnikek, haramiák) forgatnak ki, majd zsivány módra (veréb módra) befészkelődnek a feldúlt házba. Az övéit védelmező családfőt megölik, a védtelenné lett háznépet kiűzik a hajlékból. Mi lesz a további sorsuk? Ez a zsiványok etikettjén múlik. Vagy elmenekülnek, vagy (újabban ez is megesik) „mindenről lemondunk, vissza sosem térünk"-nyilatkozat fejében „csak" elüldözik őket. Van, amikor maradhatnak, de akkor szolgálniuk kell volt otthonuk új birtokosait, helyesebben bitorlóit - kifejezőbb jövevényszóval: zabrálóit -, akik e szolgálatot folytonos zaklatással, becsmérléssel „honorálják". Tehát életben maradhatnak. Sőt, még embernek is érezhetik magukat - hisz végtére még a kiközösített leprás ember is ember. Ezek után nem lesz nehéz elképzelnünk és megértenünk a szülőföldjükön eleik jussából kiforgatott nemzetek és kisebbségek lelkivilágát, szenvedéseit, mely kínokatgyötrelmeket a legkülönbözőbb mentalitású kis és nagy pánnemzetek okozzák: modern konkvisztádoraik, „államalkotó" pánpolgáraik, stratégiai telepeseik, mindennemű csinovnyikjaik és fogdmegjeik, sőt csuklyás verőlegényeik révén. S okozzák szakadatlan - ma is, holnap is - Földünk annyi leplezett vagy tagadott gyarmatán, hol kicsi, hol nagy, de jellegét tekintve, a „végső megoldással" is kalkuláló és kacérkodó célkitűzéseit figyelembe véve: a klasszikus gyarmatot mindenképpen meghaladó ún. ultrakolonialista fokozatú gyarmatán. S okozzák szeplőtlenítve, immunizáltan, olykor kalákában, egyrészt patinás alkotmányok, véres lobogók, ideológiák, korának által, másrészt az igen veszélyes drogok kategóriájába tartozó mítoszok ós legendák látszólagos igazolásával, alibijével, illetve e mítoszokra és legendákra nyergelt lombiktörténelmek jegyében. E leplezett és tagadott gyarmatok száma igen nagy. Példának emeljünk ki közülük néhányat, tallózva arányosan mind az öt lakott kontinensen (pár szóval körvonalazva a kevésbé ismerteket): Tuva. (A Jeniszej forrásvidékénél kell keresni. Függetlenségét Írországgal egy időben nyerte el. Északi szomszédja a Baltikumra emlékeztető körülmények között annektálta 1944-ben.) Belső-Mongólia. (Kínán belüli Mongólia). A független Mongóliát a szakirodalom Külső-Mongóliának is nevezi. A mongolok lakta Külsőés Belsó-Mongólia analóg esete az albánok lakta Albániának és Koszovónak.) Nyugat-lrián (Dzsakarta gyarmata; Új-Guinea pápuák és melanézek lakta nyugati fele - 1963-tól Indonéz megszállás alatt.) Kalmükföld. (A Kaszpi-mélyföld nyugati térségében terül el. A kalr mükök is megjárták századunk Golgotáját - kollektíve, akárcsak a volgai németek, a kaukázusiak és mások.) Karjala. (Részben Finnországgal határos, részben attól 1940-ben katonai erővel, s a Kuril-szigetekre emlékeztető következményekkel elszakított terület.) Gaelföld. A gaelek - akárcsak a csángók - haldokló néptöredék Észak-Skóciában. Nyelvük kelta; az ossziáni balladák kialvó népcsoportja.) Kabilia. (A hamita kabil őslakosság földje Marokkóban és Algériában - arab iga alatt.) Kecsua - és Ajmaraföld. (A Perui-, Ecuadori- és Bolíviai-felföldön élő kecsua és ajmara indiánok hazája, kiszolgáltatva egy viszonylag szűk - főleg kreol-spanyol - réteg uralmának és hatalmának. A kecsuák száma eléri a 12 milliót, az ajmaráké meghaladja a 3 milliót. Az emberben akaratlanul is fölmerül a kérdés: amikor az arabok Mauritániától Katarig hússzor, az ibero-amerikai kreol-spanyolok Dominikától Patagóniáig tizenhatszor vannak jelen, vannak képviselve az ENSZben, akkor vajon a kecsuákat, az ajmarákat - vagy éppen a chilei araukánokat - nem illetné meg legalább egy-egy hely, egy-egy képviselet ugyanott? Ha már nemzetekről, egyesült nemzetekről, s nem „államokról", egyesült államokról van szó?) Biafra. (A hausszák s még inkább a lagosi jorubák által leigázott s megtizedelt ibók hazája DélkeletNigériában.) Dél-Szudán. (Németországnyi, zömmel keresztény nilota négerek lakta terület - évtizedek óta hasonló szenvedéseknek és borzalmaknak kitéve, mint Kurdisztán. A genocídiummal súlyosbított szörnyű bűnök elkövetői az arabok, a khartumi kormány, melyet gyalázatos hóhérmunkájában főleg Irán támogat.) Ogaden. (Ismét a Koszovo-szindróma: Ogaden voltaképpen a hamiták lakta Szomáli-föld elcsatolt, s Etiópiának kiszolgáltatott nyugati fele. A jelenlegi szörnyűséges szomáliai éhínség és éhhalál is részben e kettéosztottságban gyökerező hatalmi harcnak és anarchiának a szövődménye!) Az édesanya szó mellett az ember számára a haza fogalma jelenti a legtöbbet. Nem kevésbé drága valamennyiünk számára a szülőföld szó jelentése. A szülőföld az a vidék, az a sajátosan vonzó táj, amelyhez gyermekkorunk eszmélései tapadnak, serdülőkorunk, ifjúságunk élményei, emlékei fűződnek. S beletartozik a szülői otthon is, melynek - mint mondani szokás - még a füstje is édes számunkra. És a haza? A haza ennél többet jelent. Egy meglett ember számára legalább annyit, mint amennyit a gyermek számára az édesanya - a mama - jelent. Az a föld a haza - a kiterjedéstől teljesen függetlenül - amelyen apáink, eleink századokon át éltek s haltak, vagyis: dolgoztak, küzdöttek, vigadtak, szerettek, szenvedtek, s amelyért ha úgy adódott, ha kellett, vérüket, sőt életüket is áldozták. A haza az a föld - legyen az bármily kicsi vagy bármily tágas -, amelynek hegyei, völgyei, folyói, meséi, dalai, regéi, balladái, szokásai, hagyományai, dülöngő temetői - egyszersmind sokszázados múltja, történelme, nyelve köti szívünket, az a föld amely láthatatlan gyökereivel táplálja szellemi világunkat, lehelletével, sugaraival szakadatlanul táplálja erkölcsi értékeinket, egész énünket. Mindent egybevetve: a haza a nemzet otthona. Mégis, el tudunk-e képzelni egy olyan kifordított szellemi-lelki állapotot, érzést, amikor is a Haza, a Szülőföld nem az imént leírtakat jelenti, hanem ellenkezőleg: a legmostohább mostohát juttatják eszünkbe? Amikor valakinek a Haza, a Szülőföld fennkölt fogalma egyet jelent a kitaszítottsággal, a rabsors fojtogató, fullasztó érzetével? Amikor a haza, a szülőföld csak a megaláztatást juttatja eszünkbe, s egyebet sem tartogat számunkra, mint keserűséget? Nos, ilyen a faji vagy vallási megkülönböztéssel sújtott ember, de ha az érintettek számát tekintjük, akkor méginkább a másnyelvűségért, az anyanyelvért üldözött milliók sokasága - a kisebbségi sorssal megvert, megátkozott homo sapiens. Vajon aki nem tapasztalta, aki saját bőrén nem érezte, el tudja-e képzelni, milyen mélységesen megalázó állapot, hogy az emberi méltóság, önérzet, szellem ellen elkövetett bűnök legkíméletlenebb purgatóriumi fajtájából való, amikor valakit saját szülőföldjén, ősei és jómaga hazájában apáitól örökölt nemzetisége, anyjától, nagyanyjától örökölt anyanyelve miatt üldöznek és aláznak? A fejcsóválók, a tamáskodók, a kétkedők, akik a gyakorlatban is szeretnék eme állításokat igazolva látni, utazzanak - például - Kurdisztánba, a kurd nemzet ősi földjére, „helyesebben" Kelet-Törökországba, Nyugat-Iránba, Északkelet-Szíriába, Északkelet-Irakba, és kérjék ki a kurdok véleményét a négyfelé tépett hazában gyűjtött élményeikről, az otthonukba szinte kifüstölhetetlenül befészkelődött három „verébről": az arab, a perzsa ós török verébről. Vagy keressék föl - cseppben a tengerre gondolva - a drávaszögi magyarok falvait; Kiskőszeget vagy Vörösmartot, Laskót, Pélmonostort, Csúzát, Újbezdánt, Kopácsot, Várdarócot, vagy a szerémségi Herkócát, Kórógyot stb., s a helyszínen, első kézből ismerkedjenek meg az e tájakon 1918-tól máig zajló események kronológiájával. Vagy látogassák meg Immánuel Kant szülőföldjét, s tekintsenek körül a színét-leikét vesztett, mosolytalan vidéken. De a fölkereshetik az ujgurok vagy a tibetiek hazáját is, „pontosabban" Nyugat-Kínát, hogy kikérhessék az őslakosság véleményét az egyre csak érkező, betelepülő kínai pánpolgárokról, akik készek Tibet és Dzsungária minden fészkét kibérelni, s ott az elsőszülöttnek kijáró minden joggal, előnnyel rendelkezni. Persze, megtörténhetne, hogy az életösztön némaságra intené a megkérdezetteket. A baszkok is mi mindent mesélhetnének ősi európai fészkükről, amelyben már annyi ideje nem ők, hanem mindenekelőtt a franciák és a spanyolok érzik otthon magukat. Ne folytassuk, hisz a példák kimerítően érzékeltetik, miképpen változhat a haza szent fogalma a földi pokol szinonimájává ott, ahol idegen hatalom terjesztette ki uralmát, s ugyanott miért egyenlő a nemzeti hovatartozás apáinktól örökölt érzete s az istenadta anyanyelv a diszkrimináltság fojtogató érzésével, a másodrendűség, a kitaszítottság megbélyegző jegyével. URBÁN GYÖRGY MOLDOVA ^mm GYÖRGY félelen kapuga^ Mielőtt felszállt volna az autóbuszra, a pályaudvar kioszkjában megvette a frissen érkezett déli lapot. Az ülésen hátradőlve belenézett az újságba; a harmadik oldalon megdöbbenve fedezte fel a fényképét - amennyire meg tudta állapítani, a személyi igazolványába készült kép másolatát hozták le. Alatta a rendőrségi körözés apró betűs szövege állt, a személyes adatait és feltételezett öltözékének leírását tartalmazta, megemlítette begipszelt jobb lábát és valószínű feltalálási helyeit, de nem nevezte meg a bűncselekményt, amivel gyanúsítják. Borsos óvatosan körülnézett, de az utasok egyike sem tartott újságot a kezében. A délutáni időben senki sem járt a télies, elhagyatott környéken, Borsos minden feltűnés nélkül be tudott jutni a házba. Az ajtót kulcsra zárta maga mögött, a biztonság kedvéért két, egymásra állított székkel a kiíincset is feltámasztotta. Benyomta a villanyóra gombjait, zümmögve bekapcsolt az elektromos fűtőtest és a bojler. A nyaraló lassan átmelegedett, Borsos levette a kabátját, kirakta a magával hozott ételt, és megebédelt, utána végigdőlt a nappali szoba díványán, megpróbálta átgondolni a teendőit. Az utolsó autóbusszal akart visszatérni a városba, úgy számolta, éjfél előtt odaér Zsóka házához. Hirtelen felvillant benne a már korábban lappangó gyanú, hogy a kulcs esetleg nem nyitja a garázsajtót. Fel akart készülni erre az eshetőségre is, telkeit, és a kamrában megkereste a szerszámosládát. Kiválasztott egy recézett fémnyelű, hosszú csavarhúzót, melyről feltételezte, hogy nem törik el a feszítéstől, és betette sporttáskája oldalzsebébe. Szüksége lett volna egy autóstérképre is, de a könyvespolcon hiába keresett; reménykedett benne, hogy Zsóka őriz egyet a Renault kesztyűtartójában. így csak gondolatban vette sorra a hallomásból ismert határátkelőhelyeket: Nagymárokot választotta, feltételezte, hogy ezen a sűrű forgalmú ponton juthat át a legkönnyebben. Elnyomta az álom, már besötétedett, mikor felébredt. Nem akart lámpát gyújtani, a fűtőtest izzószálához közel hajolva nézte meg az óráját: háromnegyed nyolcat mutatott. Készülődni kezdett, megfürdött, utána átnézte a sporttáskáját, csak egy váltás fehérneműt és élelmiszert vett magához. Hirtelen eszébe jutott, hogy a körözésben feltüntették a lábán viselt gipszkötést, rínindenképpen meg kell szabadulnia tőle. Próbaképpen belevágott a kötés szélébe, aztán a törkés fűrészes oldalával óvatosan haladt lefelé, a gipsz lassan szétnyílt, feltűnt a petyhüdt bôľ és a megapadt izmok. Felállt, testsúlyát a jobb lábára helyezte, belenyilalt a fájdalom, szorosabbra fűzte a cipőjét. Mielőtt kilépett volna a nyaralóból, Borsost hirtelen gyengeség fogta el. Attól félt, hogy nem lesz elég ereje véghezvinni a tervét, nem tud befejezni egy mozdulatot, vagy elesik valahol, és képtelen lesz felkelni a földről. Hosszú ideig tartott, amíg kiszakadt képzelgéseiből, emlékeztette magát, hogy minden elvesztegetett perccel romlanak esélyei a menekülésre, és egy hirtelen mozdulattal kinyitotta az ajtót. Kint csendes tavaszi eső esett. Kibontotta és felhúzta lemberdzsekje csuklyáját. A számítottnál korábban ért le a városba, behúzódott egy eszpresszóba, két kávét is megivott várakozás közben. Néhány perccel tizenegy előtt kelt fel az asztal mellől. Elfoglalta helyét Zsókáék házával szemben, az eső egyre sűrűbb cseppekben esett, átszivárgott kabátja varrásain, hamarosan átnedvesedett a pulóverje is. Fent az emeleti ablakok mögött sokáig égett a fény, aztán a hálószobában gyújtották fel a lámpát, éjfél is elmúlt, mire a ház homlokzata teljes sötétségbe borult. Borsos előlépett, becsúsztatta a kulcsot a garázsajtó zárjába, megkönnyebbülésére akadálytalanul elfordult, az ajtó az első érintésre felemelkedett. Beült a kocsiba, és körülnézett: a hátsó ülésen képes újságok és tömött nejlonzacskók hevertek, Zsóka még innen sem rakodott ki az osztrák túra után. Borsos hátra dobta sporttáskáját, és benyúlt a kesztyűtartóba; ahogy remélte, bent hagyták a forgalmi engedélyt. Indítózott, közben a műszerfalat figyelte, megnyugodva látta, hogy az üzemanyagjelző nyelve a maximum felé mozdult el. Kigurult a garázsból, a sarkon túl megállt, a motort üzemben hagyva visszament a házhoz, lehúzta a garázsajtót, reggelig senki sem fedezhette fel a kocsi eltűnését. Egy ostorlámpa fénykörében megállva, a papírok közül előkotorta az autóstérképet. Ujjával végigkövette a nagymároki határátkelőhöz vezető utat, kiszámolta, alig hetven kilométert kell megtennie. Nem akart éjszaka megérkezni az ellenőrző pontra, a gyér forgalomban könnyebben magára vonhatta a figyelmet. A városi kórház előtti nagy parkolóban állt be, egy esetleges igazoltatásnál azt mondhatta volna, hogy beteget hozott elsősegélyre. (folytatjuk) KI JAVASOLTA A MUNKÁS-PARASZT KORMÁNY FELÁLLÍTÁSÁT? MLYNÁR CÁFOL Zdenék Mlynár, a CSKP KB egykori titkára cáfolta Vasit Biľaknak, a CSKP KB volt ideológiai titkárának azt a keddi állítását, amely szerint az 1968 augusztusi agreszszió idején ő javasolta a prágai szovjet nagykövetségnek egy ún. munkás-paraszt kormány felállítását. Elmondta azt is, hogy a nagykövetségen 1968. augusztus 27-én tett látogatása során csak a megszállók céljairól igyekezett felvilágosítást kapni. Ezt az eseményt 1978-ban megjelent könyvében részletesen leírta. Vojtech Mend, az 1967-1970-es eseményeket elemző kormánybizottság elnöke szerdán este a Csehszlovák Sajtóiroda tudósítójának szintén azt állította, hogy a prágai várban az elnöknek a javaslatot „teljesen nyilvánvalóan Alois Indra terjesztette elő". Szerinte a rendelkezésre álló dokumentumok alapján nem bizonyítható az sem, hogy a szovjet nagykövetség számára ezt Zdenék Mlynár terjesztette volna be. Az általa vezetett bizottság az esemény kutatásakor két alapvető dokumentumra támaszkodott. Az elsőt Zbynék Soják, Alexander Dubček akkori titkára készítette, és ebben az elnöki látogatás során Mlynár csak mint egyszerű résztvevő szerepelt. A szovjet nagykövetségen elhangzottakat feljegyző másik anyagban pedig Vojtech Mencl szerint szerepel egy olyan mondat, amelyben Mlynár kijelentette, hogy semmilyen körűimé-, nyek között sem hajlandó részt venni a munkás-paraszt kormányban.