Új Szó, 1992. október (45. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-01 / 232. szám, csütörtök

1992. OKTÓBER 1. ÚJ SZÓ. GAZDASÁG 6 PRIVATIZACIO AZ IDO VAGY A PÉNZ Annak ellenére, hogy az új szlovák kormány hivatalba lépése után már nemegyszer került szóba a privatizáció, s a tárca vezetője is többször szerepelt kijelentéseivel a sajtóban, a privatizációról valahogy kevesebb az információnk, mint annak előtte megszoktuk volt. Meglehet, persze, hogy politikusnak, újságnak a téma lerágott csont már, amivel nem érdemes foglalkozni, de hiba lenne teljesen elfeledkezni róla. A privatizáció folyamata igencsak jó fokmérője ugyanis a gazdasági reformnak, jól mutatja azt, hogy e nélkülözhetetlen feltétel elég széles körben adott-e a reformhoz. Az már nem titok, hogy a kormány változtat a privatizáció eddigi gyakorlatán és a vagyonjegyes módszert a jövó'ben csak kiegészító'nek tekinti, előtérbe helyezve a közvetlen eladást, a versenytárgyalásos módszert, vagy az árveréseket a nagyprivatizációban is. Mindezt annak érdekében, „hogy áttekinthetőbb legyen a privatizáció folyamata" — hangzott el az illetékes politikusok szájából. Hogy mindezt hogyan is kell értelmeznünk, arra már kevesebb magyarázatot, út'mutatót hallottunk. Talán az egyetlen ilyen felvilágosítás nemrégiben hangzott el a tévé rendszeres vasárnap déli vitaműsorában, ahol a nem kormánypárti (de érezhetően kormánybarát) politikus úgy vélte, a vagyonjegyes módszer, azzal hogy a részvényeket — tehát a tulajdont — sok-sok ember között oszt. ja szét, áttekinthetetlenné teszi a tulajdonosok körét és az ilyen cég nem működhet hatékonyan. Ellenpéldának azt a kiadót hozta fel, amelynek most igazgatóként áll az élén, s amely a közeljövőben privatizálódik, mégpedig konkrét vevőnek való eladással. Az - áttekinthetőség érdekében nem közölte, ki a kiszemelt vásárló (ami akár üzleti titok is lehet) és azt sem, hogy versenytárgyaláson nyert-e jogot, vagy ki többet alapon árverésen? Mielőtt ezen „új" privatizációs elképzelések elemzésébe bocsátkoznék, talán csak .annyit kell előrebocsátani, hogy a tőzsdéken is rengeteg ember ad-vesz részvényeket, s noha a nagyobb részvénypakettekkel rendelkező' részvényesek ismertek is, nem akadályozza a társaság irányítóit a sikeres munkában az, hogy a tulajdonosok akár hatvan vagy hetven százaléka névtelen, vagy legalábbis nem aktív részvényes. A menedzsmentet ugyanis a választott igazgató- és felügyeló'tanács kell, hogy jó munkára ösztönözze, nempedig a közgyűlés. Visszatérve a privatizációhoz. Már a legelején hangsúlyt kapott, hogy a vagyonjegyes módszer azért kiemelt fontosságú, mivel a privatizáció standard módszerei (amelyeket a jelenlegi kormány preferál) tőke hiányában csak nagyon lassan lennének képesek magánkézbe adni az állami részvénytársaságokat. Márpedig a cél nem az (volt), hogy az állam minél nagyobb bevételhez jusson a gyárak eladásával, hanem, hogy a magánkézbe adás minél előbb megtörténjék. Enélkül ugyanis nincs jól működő piacgazdaság. Hogy a szándék valóban ez volt, azt bizonyítja többek között a vállalati privatizációs tervek megítélése is. Ha az alapvető, tehát a vállalatvezetés által (kötelességből is) benyújtott terven kívül valaki, egy első látásra is használható másik tervet dolgozott ki, akkor a szóban forgó részvénytársaságot máris kivették a vagyonjegyes csomagból, s akár hazai, akár külföldi tőkéért is eladták a komoly szándékú vevőnek. A vagyonjegyes módszert lényegében tehát csak ott alkalmazták, ahol sem versenytárgyalásra, sem árverésre, s egyetlen vevőre sem volt kilátás. Még egyszer hangsúlyozom, hogy lényegében a gyorsaság miatt, de azért is, mert így a lakosság széles rétegei is lehetőséget kaptak a vagyonszerzésre, tehát közvetlenül is érdekeltté váltak a gazdasági reform sikerében. Az „új" módszer, — amint láthatjuk nem is annyira új —, ha erőlteti a közvetlen eladásokat a vagyonjegyekkel szemben, akkor hivatalos véleménnyel ellentétben nem gyorsítja, hanem lassítja a privatizációt, s ezzel a gazdasági átalakítást is. Ha viszont támogatói döntésüket azért hozták meg, mert tudnak elegendő hazai és külföldi tőkéről, amely szívesen jön hozzánk, és elegendő vállalkozó bankról, amely szívesen kölcsönözi a gyár és üzem megvételére azt a pár száz-, vagy csak pár tízmilliót, akkor aggodalmam nem helyénvaló, s örvendeznem kell, hogy ilyen ütemben gazdagodik az ország, hogy van már miből megvennünk saját gyárainkat. Azonban csak azért várni évekig, hogy valaki a tulajdonát az eddigi közős vagyonból sok pénzen és ne jelképes összegért szerezze meg, szerintem ez nem éri meg a vele járó időveszteséget. Ettől a folyamatok lelassulnak, márpedig a lassítás egyik párt programjában sem szerepelt a választások előtt. (szénás!) m ml tavasszal még hihetetlennek tűnt, napjainkra valósággá vált. CsehM

A Szlovákia lakói néhány hónap leforgása alatt beletörődtek hazájuk ketJF\ téosztásába.Ehhez, persze, szükség volt a szlovákiai választási eredményekre, amelyek láttán nemcsak a Csehországban győztes politikai erőnek, hanem azottani befektetőknek Is azonnal nyilvánvaló volt. bogy a föderáció keleti harmadában vége a gyors európai integrálódásnak. A mindkét oldalról kívánt válóper tehát gyors fesz, és január 1-jétől mindenki megy a maga útján. Más, persze, a rózsaszín választási kampány, és más áz ígéretek valóra váltása. így aztán lassan Slobodník úr „többségi Szlovákiája" is elkezd gondolkodni azon, mi is vár szűkebb és függetlenebb uj hazájára a szilveszteri óévbúcsúztató után. A válasz viszont egyre késik, és az eddigi jelek arra mutatnak, hogy nem azért, mert az országalapítás gondjai között az uraknak nincs idejűk — szintén a kulturális miniszter szavaival élve—

„medlailzálódnľV Sajnos, úgy tűnik, hogy a hallgatásnak sokkal mélyebb okai vannak. Kicsit pesszimistán fogalmazva azt Is mondhatnánk, Szlovákia halálugrásra készül, és vezetői most ébrednek rá, nemcsak a mutatvány! gyakoroltuk keveset, de a védőhálót is elvették alólunk. Erről beszél összeállításunkban az ellenzéki padsorokban ülő képviselő, így látja a vállalkozó, s a bizonytalanság érződik a privatizálás folytatásáravonatkozó elképzelésekben csakúgy, mint a mezőgazdaság helyzetének javítására vonatkozókban, és — szerencsére — olyan is akad, aki eredményesen él a tőrvényadta lehetőségekkel... ELŐRE A HARMADIK ÚTON? VLöVfrS p^HXnU. , cU VÁLÁS: G, Az év vége közeledtével egyre több embert foglalkozt is várható a szövetségi állam megszűnése után, milyen vákiának, hogy polgárainak a csehországihoz legalább hasonló életszínvonalat biztosítson. A helyzet Ilyen alal hatalmi garnitúra tagjai mindezidáig nem tettek közzé s zést a várható fejleményekről, bár ez a tény, párosítva f lanságukkal, szintén sok mindent elárul. Szerencsére helyet foglaló ellenzéki képviseló'knek semmi okuk sir szín szemüvegen keresztül tekintsenek e jövőre, ezért n Istvánt, az Együttélés SZNT-beli képviseló'jét, aki „civil Pozsonyi Közgazdasági Egyetem docense, hogy jellei Szlovákia gazdasági kilátásait. — Gazdasági szempontból az ország kettéválása Szlovákia számára határozatlanul előnytelen. Egyáltalán nem osztom azoknak a szlovák közgazdászoknak a véleményét, akik szerint ily módon könnyebben megoldhatók a felgyülemlett problémák. A szétválás ezzel szemben gazdasági áldozatokat fog követelni, a lakosság pedig határozott életszínvonal-csökkenéssel számolhat. Sőt, ha nagyon borúlátó akarok lenni, akkor azt mondhatom, hogy potenciálisan fennáll Szlovákia gazdasági összeomlásának veszélye. • Mire alapozható ez az előrejelzés? — Csehszlovákia megalakulása után senki sem számolt az ország szétesésével, így a gazdaságot is úgy fejlesztették, hogy a két köztársaság kiegészíti egymást. 1918-ban Csehszlovákiában maradt a monarchia gazdaságának legfejlettebb része, és Szlovákiában ezután egy ezt kiegészítő gazdaságot alakítottak ki. Jelenleg Csehországban nagyon kevés ágazat hiányzik teljes mértékben, Szlovákia viszont egyáltalán nem rendelkezik az önálló állam számára szükséges gazdaságszerkezettel. Az emiatt szükségessé váló gyors fejlesztést vi za a tőke, az új t« know-how hiánya, mány, persze, abb hogy ezt külföldi t megoldja. Én vis; hogy a politikai bi; vetkeztében és a ki att ez nem fog a S2 ben idetódulni. Ez I távon képzelhető el jelentkező problérr vid távon kell me( színvonal-csökkené lis feszültségekből következmények let után a demokrácia diktatórikus rfidsz< • Az ország jövőj fontosságú a költsé Ön a költségvetési, ke, és parlamenti el valyi, illetve az idei is. Milyenek e tekint ink? — Én már a tavs megtárgyalásakor hogy annak kiegye fajta kincstári optim Hasonlóképpen tört ségvetés összeállítá előző kormány ugyi MERRE TART, HOVA JUT(HAT) A SZLOVÁK MEZŐGAZDASÁG Az 1990-ben beindított gazdasági reformot a hazai mezőgazdaságban elsősorban a liberalizált árrendszer és a termelésre fordítható állami szubvenciók drasztikus leépítése jellemezte, ami törvényszerűen vezetett a jelenlegi válságos állapotokhoz. Igaz ugyan, hogy a reform célkitűzései alapjában véve helyesen mérték fel a tervgazdálkodásról a piacgazdaságra való átmenet feltételeit, azonban a liberalizált árrendszer olyan helyzetet teremtett, hogy a termelők zöme kényszerpályára szorult. A szabaddá tett árak és a piaci viszonyok önszabályozó szerepébe vetett feltétlen bizalom megbosszulta magát, s bizony statisztaszerepre kárhoztatta a termelőket, akik az elmúlt két esztendőben példátlan mértékű recesszió nyomán mintegy 40 százalékos termeléscsökkentést voltak kénytelenek végrehajtani. Ma már ott tartunk, hogy a mezőgazdasági termelőüzemek csaknem 90 százaléka ráfizetéssel még úgy-ahogy termel, de szinte mindegyik fizetésképtelen. A liberalizált árviszonyok hatásait jól jellemzi az a tény, hogy míg az ágazati teljesítmények 25 milliárd koronával csökkentek, a költségeket csak mintegy 7 milliárd koronával sikerült visszafogni, s a reform bevezetése előtti időszakban kimutatott több mint 4 milliárd koronás nyereség röpke két év alatt 8 milliárdos veszteségre változott. Természetesen ehhez az is kellett, hogy az ágazatra fordított állami támogatások mértéke több mint a felére csökkenjen, hogy a mezőgazdasági termelők által vásárolt anyagok ára 80 százalékkal emelkedjen, miközben a mezőgazdasági termékek értékesítési árai alig 10 százalékkal növekedtek, hogy a bértömegadó, az üzemanyagárak és a hitelkamatok úgy alakultak, ahogy alakultak. Válság van, figyelmeztettek már tavaly a mezőgazdasági üzemek vezetői (akik nem hagytak ott csapot, papot, s felcsaptak vállalkozónak), s az egészben az az aggasztó, hogy még a legjobb termesztési feltételek között gazdálkodó üzemek sem tudnak ötről hatra jutni. Ők is veszteségesek. Ilyen gazdasági feltételek között ez nem is csoda, hiszen az idén várható mintegy 36 milliárdos ágazati teljesítménynek egyharmadát azonnal elviszi az adó- és kamatfizetés, további 8 milliárdot a bérekre kell költeni, 4 milliárdot pedig a hitelek törlesztésére kell fordítani. Az így fennmaradó 12 milliárd korona még a 6 milliárdos állami támogatással kiegészítve sem fedi az éves anyagi ráfordítások költségeit, hiszen erre a célra még tavaly is 28 milliárd korona jutott. Az ágazatnak 9-10 milliárd koronára lenne szüksége ahhoz, hogy az életképességét megőrizze. A gondokat tovább fokozta az idei szárazság, amelynek következményeit mintegy 3,5 milliárd koronára becsülik. Nem csoda tehát, hogy nehéz helyzetben van a tárca vezetése és a kormány is, ha ezeket a kedvezőtlen feltételeket ígéreteihez híven megpróbálja megváltoztatni, vagy legalább a következményeket enyhíteni. A kormány programnyilatkozatában kötelezte magát, hogy megállítja az ágazat hanyatlását, egyúttal helyreállítja a megbomlott ár- és piaci egyensúlyt, miközben az elsőrendű célt, Szlovákia élelmiszerekkel való ellátásának biztosítását tartja szem előtt. Ennek szellemében a tárca vezetése által elkészített és a kormány által jóváhagyott válságkezelő programcsomag megvalósíthatósága elsősorban az egyes tárcák között (főleg a pénzügyi tárcával) való érdekegyeztetések eredményétől függ. A válságkezelő intézkedések alapvető filozófiája arra épül, hogy az ágazati termelők számára termelői biztonságot teremtsen. Ehhez elsősorban a legégetőbb problémákra kell megoldást találni. így a javaslatok két idősíkra vetítve próbálják meg befolyásolni az ágazat jövőjét. A rövidtávú azonnali intézkedések célja az ágazat megbomlott pénzügyi helyzetének helyreállítása. Ebbe beletartozik az eddig béklyóként ható adóelvonások és hitelfizetések ideiglenes, állami garanciával vállalt átütemezése, az életképes termelővállalatok hitelmentesítése is. A megbomlott árviszonyok helyreállítása érdekében a régóta várt minimális árak is bevezetésre kerülnek. Ezenkívül a szövetségi hatáskörbe tartozó üzemanyagárak kérdésében egyezségre jutunk a cseh partnerrel, éspedig a forgalmi adó csökkentését illetően. Mindehhez természetesen pénz kell. Költségvetési keretből, vagy pedig bankhitelekből. Amint azt Peter Baco szlovák földművelési miniszter a közelmúltán hangsúlyozta, a tárca vezetésének sikerült ráébresztenie a bankokat arra, hogy ha a jelenlegi szorult helyzetben nem segítenek, az esetleg eddig befektetett pénzük is kárba veszhet. A termelés folyamatos működéséhez szükség van a fizetésképtelenségből eredő hitelblokk feloldására, elsősorban az őszi munkák, a jövő évi termés megalapozása érdekében. A legközelebbi közös tanácskozásra már mindkét fél konkrét javaslatokkal és használható pénzcsomaggal érkezik. Ide tartozik a biológiai készletek finanszírozására nyújtott hitelek csökkentett kamatlába (6 százalék), valamint az előző rendszerben felvett kedvező kamatlábú hitelek eredeti kamatlábainak visszaállítása, amely 1 milliárd koronát hozhat az ágazatnak. Az eddigi kedvezőtlen tapasztalatokból kiindulva az ágazatnak jobban kell törődnie a feldolgozóiparral való kapcsolatépítésre is. A termelés és a feldolgozóipar öszszefonódását a tőkebefektetések szintjén Is szorgalmazni kell, ebbe a különböző önigazgatási szervek (kamarák és tőzsdék) segítségét is bevonni. Ezek a kérdések természetesen már a hosszabb távú elképzelések közé tartoznak, amelyek az ágazati jövőkép formálásában jutnak szóhoz. Ebben a témában érdekes próbálkozásnak tűnik az az elképzelés, amely révén a mezőgazdasági termelőüzemek pénzügyi követeléseit a feldolgozóiparral szemben ezek privatizálása során részvényekkel válthatnák meg. Köztudott ugyanis, hogy a termelők mintegy 10 milliárd koronával tartoznak szállítóiknak, de nagyjából ugyanennyi a követelésük is a feldolgozókkal és a kereskedelemmel szemben. A fizetésképtelenség kezelése nemcsak az ágazat továbbélése szempontjából szükségszerű. Tavaly például-csaknem 18 milliárd koronával kevesebb értékű más ágazatból származó anyagot használt fel az ágazat, ami az iparágak munkatermelékenységét tekintve hozzávetőlegesen 40 ezer munkahely megszűnését is eredményez(het)te. Ezért a mezőgazdasági termelés felfi ágazatban is elindí nyos fokú élénk szetesen a tárca v ban van azzal, ho helyzetben a mező lalatok 70-80 százai látni a feladatokat, eredmények aztmu nem kapnak segíti százalékuk lesz kép dásra. Az október e lépő csődeljárási tői ra jó néhány fizetés lat csődbejutását lej dés az, hol lesz a h járás megindítását még senki sem tud [ a földművelésein! csődeljárás konsz nyok között a gazd séhez vezet, ám elg ha a vállalatok csak léka érett erre a meg lük mindenképpen lesz szükség. A kormány tudt helyzet komolyságé lenére nemcsak az e ponti beavatkozási mazza. Erre valószíi sem lenne elég. Petí többfajta megoldás gondok enyhítésére, piac szervezettségét tőségét kell biztosíts vetési támogatások tunk, a vállalatokon csökkentő intézkedő jelenleg a transzforrr rendelkezése miatt ŕ ingatlanok értékesíti valamit a konyhára, belüli szerkezeti-sze sok úgyszintén hozzí fellendüléshez. Optir ha mindezeket az e! maradéktalanul siker tani, még akkor is jó eltart, főleg a leé| lomány esetében, hc mezőgazdaságot az emlegessék, mint ami rárreformot mec. tó'z< volt. Bár talán már nei