Új Szó, 1992. október (45. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-20 / 248. szám, kedd

KÜLTURA IÚJSZÓÄ 1992. OKTÓBER 20. E

lőször nem akartam elhinni. Varga Tibor, aki hosszú éveken át rendre nemet mondott a komáromi Magyar TerüJeii Színház, majd a Jókai Színház hívására, hogy legyen a hivatásos társulat tagja, mégiscsak beadta a derekát. A nagymegyeri Poloska Színház amatőr együttes vezető színésze, a Jókai Napok versmondóversenyeinek többszörös győztese 1992. szeptember 1-jétől a Jókai Színház tagja. Az annyi nem ellenére, vagyis hogy nem hagyja el szeretett szülővárosát, és így tovább, végeredményben várható volt: egyszer majd igent mond a hívásra. Ugyanis Varga Tibor, aki sok minden volt már életében, egyvalahol érzi a legjobban magát, ahol a legtöbbet is tudja nyújtani - a színpadon. Szerelme a színház, gyermekkorától. Szerelme a játék. Azok közé tartozik, akikről azt szokták mondani: színésznek született. Mielőtt feltenném neki első kérdésemet, előre elnézést kérek olvasómtól a közvetlenebb hangvételért, személyes mozzanatokért. Eleve magáznom furcsa lenne Tibort, hiszen 1983-tól együtt dolgoztunk a nagymegyeri Poloskában, ő mint színész, én mint a csoport rendezője, 1990-ig. - Természetesen, elsőként az érdekel, Tibor, l\ogyan lettél komáromi színész. - A körülmények döntöttek. Úgy érzem, az amatőr színjátszás számára nem lesz itt termékeny talaj a következő években. Ezt az érzésemet a változások hozták, és félek, hogy a valóság engem igazol majd. Mi, a Poloska tagjai, alig tudtunk időt találni egymásra az utóbbi időben, nehezen született meg a Tíz kicsi néger is, pedig Dráfi Mátyás vendégrendezőként mindent megtett. Ez van. Én pedig nem akarok színház nélkül maradni. Meg aztán múlnak az évek, érett férfikorban vagyok, és szeretném bebizonyítani magamnak is, másoknak is, azért születtem, hogy színész legyek. Persze, nem szeretném, ha olyan végkicsengése lenne a dolognak, hogy a Poloska Színházat most már mellőzöm, abban a pillanatban megyek, amint újra tudunk valamit csinálni. Találok rá időt. - Hogyan kerültél végül is Komáromba? Kik szóltak? - Holocsy István hívott ismét. Kértem tőle egy éjszakányi gondolkodási időt, majd miután igent mondtam, együtt elmentünk az igazgatóhoz, Beke Sándorhoz, aki valamivel később személyesen is megjelent Nagymegyeren, hogy megtudja, komoly-e a döntésem, vagy csupán hirtelen fellángolás volt. - Mivel teltek az első napok, hetek? Kaptál-e már feladatot? - Az évadnyitóra kész volt Illyés Gyula Tiszták című drámájának a szereposztása, ahol mindjárt számoltak velem, Vilmosba molnárt alakítom. - Te, aki eddig többnyire vígjátékokban, szatirikus bohózatokban, tragikomédiákban játszottál és érezted magad igazán otthon, alkatodból is Azért születtem, hogy színész legyek (Nagy Tivadar felvétele) MÉGIS A SZÍNHÁZ! VARGA TIBORRAL A TISZTÁK BEMUTATÓJA ELŐTT adódóan. A neveltetés nagymestereként. Vilmos teljesen más. - Sőt. Mégis örülök neki, és nem okoz gondot mint feladat. Lehetőségem nyílik bebizonyítani, hogy ilyen szerepet is meg tudok formálni, másrészt, hogy meg tudom alkotni, amit a rendező akar. - A Tiszták rendezője pedig Beke Sándor. A Poloska Színház megalakulása előtt, ugyancsak amatőr színtársulatban, vezetett már téged profi rendező, Konrád József, és talán ide sorolhatom az imént említett Dráfi Mátyás"színművészt is, aki tavaly a Tíz kicsi néger színrevitelét vállalta a nagymegyeri színjátszókkal. És hát ne feledkezzünk meg Szigeti Lászlóról, a kassai Thália egykori dramaturgjáról sem, aki szintén rendeződ volt egy darab erejéig. Milyen különbségeket tapasztalsz rendező és rendező között. - Nem így kell, így nem lehet különbséget tenni. A rendező lehetőségei teljesen mások az amatőr mozgalomban, mint a profi színház világában. Ezt aligha kell részleteznem. Amióta Komáromban vagyok, csak ámulok és bámulok, mesevilágban élek. Azt azért el kell mondanom, leírhatatlan élmény, amikor Beke rendez. Érzem óriási felkészültségét, halálpontosan tudja, mit akar. A színházban eltöltött eddigi napjaim alapján mondhatom, ezt a világot semmivel sem lehet összehasonlítani, a komáromi színpadon és a színpad közelében szerzett élményeim pedig ugyancsak kimondhatatlanok. Az egész struktúra hatása, attól a pillanattól kezdve, ahogy belépsz a színház ajtaján, mely színház a munkahelyed, mégis sokkal több annál: alkotóműhely, ahol minden egyes ember, színész, rendező, műszaki személyzet összehangolt munkájára van szükség. Nem hiányozhatsz, mert nyomban csorbulna a folyamat. Az adott pillanatban pontosan ott kell lennie mindenkinek. És mindenki tudja a feladatát. Ezt más munkahellyel nem lehet összehasonlítani. A játék, az alkotás halálosan komoly dolog itt. Ha nincs éppen jelenésem, akkor is végig bent vagyok a próbákon, minden pillanatban tanulok valami újat. - Elégedett-e veled Beke Sándor? - Ezt tőle kérdezd meg, miután a munkát letettem az asztalra. Persze, a kérdés számomra sem mindegy. Sőt! Elárulhatom neked, annak idején az is visszatartott a profi színháztól, hogy - bármennyire is megfeleltem volna színészileg az elvárásoknak - féltem. Féltem attól, hogy csupán a létszámot növelem majd. Annyira tisztelem a színházat, hogy nagyon bántott volna, ha esetleg ilyesmit kell tapasztalnom. - Hallottam, beugróként szerepelsz közben a Padlásban. - Igen. Ez már konkrét dolog, amelyről beszélhetek, mint sikerről. Mivel a darabot az elmúlt évadban mutatta be a színház, és nyár is volt közben, a leporoló próbán újra megjelent Kocsmáros György, a musical rendezője, gratulált nekem Témüller, a besúgó házmester megformálásért, és megköszönte az előadást, mellyel most Győrbe készülünk, négy fellépésre. Nagy élmény szintén, hogy a Padlás olyan siker, hogy a végén a közönség nem akar leengedni bennünket a színpadról. - A színházat, az előadóművészetet művelő emberként több éve sokan ismernek téged a komáromi színészek közül. Mégis megkérdem: befogadott a társulat? - Ami szükségeltetik ahhoz, hogy az ember önmagát tudja adni az alkotáshoz, az megvan. Az a légkör is. Elfogadtak, úgy érzem, és csak rajtam múlik, hogyan lesz tovább. Egy új embernek,a számára új közösségben, meg kell találnia a közös tiszta hangot, a barátságot, a jó viszonyt keresve. Úgy tapasztalom, jó szívvel vannak irántam a kollégák. Annyira jól érzem magam, hogy alig várom, érkezzen már meg a busz, hogy minél hamarabb Komáromban lehessek. - A család mit szólt ahhoz, hogy annyi esztendő után mégis úgy döntöttél, színész leszel, profi színházban? - Tudja a családom, szívem minden vágya az volt, hogy színész lehessek. És ha látják, hogy jól érzem magam, ők is örülnek. BODNÁR GYULA VOLT PÉNZ, LESZ KOMÉDIA VERA CHYTILOVÁ LEGÚJABB FILMJÉRŐL Gyönyörű dolog a szerencse, állítja legújabb, immár tizenhetedik opusának címével Véra Chytilová, a cseh filmgyártás „magányos távfutója", a Játék az almáért, a Panelsztori, az Egyet ide, egyet oda csípős humorú moralistája. Most elkészült, morva földön forgatott, de minden egyes jelenetével közép-kelet-európai helyzetképet mutató komédiájának „főszereplője" ugyanis a pénz, s a pénzzel járó váratlan boldogság. Chytilová persze megtagadná önmagát, ha mindezt „annyiban" hagyná. Tükröt tesz hát elénk, hogy lássuk, hogyan változik meg külső, s legfőképp belső arcunk, amikor hirtelen, valami őrületes csoda folytán jókora összeget kapunk. Szemünkbe nevetve, nem kis iróniával figyelmeztet emberi gyengeségeinkre, lelki torzulásainkra, mohóságunk, kapzsiságunk egyre jobban eltolódó határvonalára. Falusi komédia igazi csodabogarakkal. Tavaly készített, édesnek korántsem mondható Mozart-etűdje után Véra Chytilová nem erre a filmre kéregetett-gyűjtögetett. Božena Nemcová, a tizenkilencedik századi cseh próza egyik jeles egyéniségének színes életútját akarta vászonra vinni, ám a kalap, úgy látszik, még mindig nem telt meg pénzzel. Születőben volt közben egy másik, jóval olcsóbb film is, amelynek forgatókönyvét Boleslav Polívkával, az Amerikában és Ausztráliában is komoly sikereket arató brünni pantomim-művésszel közösen írta a rendezőnő. Polivkát, a hórihorgas „hajótöröttet" nemcsak a Színház a korláton vendégszerepléseiről ismerheti a közönség. A mozinézők két korábbi Chytilová-filmben, az Eladásban és A bolond a királynőben is főszereplőként láthatták őt. A Gyönyörű dolog a szerencse tehát bizonyos értelemben terven kívül, a vártnál gyorsabban jött. Főhőse, Bohuš, a bárgyú mosolyú égimeszelő, aki egyszer durván, máskor költőien bánik a pénzzel, agglegényéletét éli egy dél-morvaországi falucskában. Délelőttjeit és délutánjait a környékbeli fenyvesekben, erdei munkásként tölti, aztán irány a vendéglő, ahol még gyorsabban múlik az idő. Főleg, ha barátok, ismerősök közt ül az ember, és enniinnivalóért sem kell hazarohangászni. Összetéveszthetetlen fészkében amúgy sincs sok dolga Bohušnak, legfeljebb a szomszéd nénikével törődik, akit régóta kedvel már. Aztán, ha úgy hozza kedve, utazik fel álmai városába, Brünnbe. Szórakozni, nagylegényeskedni, erotikus maszszázsszalonban „mélyreható" élményeket gyűjteni. Van pénz, van komédia. Chytilová Menzel után szabadon Az én kis falum történetét folytatja, Polívka pedig ismét elemében van. Nem kellett különösebb előtanulmányokat végeznie Bohuš hiteles megformálásához: abban a faluban áll a hétvégi háza, ahol a film cselekménye játszódik. Ismeri jól az ott élő embereket, mentalitásukat, életvitelüket nem a forgatás napjaiban kellett ellesnie. Bohuš gondolkodásában nemcsak a rosszat, a jót is megmutatja Chytilová, hiszen a történet két összefüggő kérdésre keres választ. Az első: mit tesz az ember, ha szemben találja magát a szerencsével, a másik pedig: mit tesz a szerencse, ha találkozik az emberrel. Polívka mellett hárman játszanak még a filmben kiemelkedő szerepet. Jozef Kroner, aki Bohuš idős barátját, nem egy esetben „szolgáját" vagy „magánsöfőrjét" alakítja; Ivana Chýlková, aki Chytilová 83-as rendezésében, az Egy faun megkésett délutánjában harmatos, de fantáziátlan nimfaként hempergett az idősödő mérnök ágyában, és új arcát mutatja majd maga a faun, Leoš Suchaŕipa is. Chytilová új filmje színtiszta morva komédia. Cseh, szlovák és morvaországi színészek egy és ugyanazon nyelven beszélnek benne: a humor nyelvén. Hogy közben Prága, Brünn és Pozsony felett dörög az ég? A művészetben szerencsére nincsenek határvonalak. SZABÓ G. LÁSZLÓ Jaromír Hanziík és Bolek Polívka (Miloslav Mirvald felvétele) EXTRA SLOVAKIAM...? EGY FELMÉRÉS MARGÓJÁRA A pozsonyi Országos Módszertani Központ a közelmúltban hozta nyilvánosságra annak a felmérésnek az eredményét, melynek témája az alap- és középiskolai történelemoktatás volt. Célja pedig, hogy rögzítse az alap- és középiskolák pedagógusainak a témával kapcsolatos nézeteit. A történelemoktatás tartalmával kapcsolatos végkövetkeztetés így hangzik: ,,A történelemoktatás tartalmának Szlovákia történelmét kellene felölelnie a csehszlovák és a világtörténelem oktatásával párhuzamosan, miközben a tanítónak lehetősége lenne saját belátása szerint módosítani a tananyag egyharmad részét. A történelem tananyaga az 1945-1948-as évekkel fejeződne be, s ebből következik, hogy a legújabb történelmet a polgári neveléstan keretében, vagy más módon kellene oktatni, mint ezideig". Ez a túlságosan is homályos fogalmazás netán lehetőséget ad a történelem tanítójának, hogy a számára kevésbé „rokonszenves" tananyagrészeket (az egész tananyag egyharmadát!) kihagyja. Vagy „módosítsa", a bukott totalitárius rendszer által praktizált módon: történelemhamisítással, manipulált történelemoktatással, a kontextusból kiragadott, megtévesztő tananyagrészekkel. Az efféle „történelemoktatás" módot adna a kevésbé felkészült tanítóknak arra is, hogy qz általuk nem, vagy csak alig ismert tananyagrészeket kihagyják. Az sem helyes, hogy a történelmi eseményeket az 1945-1948-as évekkel bezárólag kell oktatni. A totalitárius kommunista rendszer embertelen voltának aprólékos feltárása a történelem - és nem a polgári neveléstan - keretében azért szükséges, hogy érvényt szerezzünk az ismert, régi mondásnak: „História est magistra vitae". (A történelem az élet tanítómestere). A válaszolók többsége - igen helyesen - a történelem tanításán a csehszlovák és a világtörténelem tanítását érti, megdöbbentő viszont, hogy több mint húsz százalék elsősorban, sőt esetenként kizárólag a szlovák történelem oktatását javasolja. , Megdöbbentő és elgondolkoztató tény, hogy a kérdőív a nemzeti kisebbségek iskoláiban folyó történelemoktatással kapcsolatban egyetlen kérdést sem tartalmazott. Pedig a mi iskoláinkban is vannak megoldásra váró problémák. Amint mindenkinek - kivétel nélkül - szüksége van arra, hogy alaposan és lehetőleg tökéletesen megismerkedjék az anyanyelvével, ugyanúgy szüksége van arra is, hogy megismerje saját nemzetének tárgyilagosan elemzett, tehát nem manipulált vagy „kozmetikázott" történelmét is. Ha ez a jog megilleti az államalkotó nemzet képviselőit, akkor magától értetődő, hogy megilleti az ugyancsak államalkotó nemzeti kisebbségeket, tehát minket, magyarokat is. Sőt, a mi fiataljainknak meg kell ismerkedniük a magyar nemzeti kisebbség saját történelmével is. S mivel - állítólag - demokratikus államban élünk, a szlovák történelem részeként a szlovák tannyelvű iskolák diákjainak is meg kellene ismerkedniük nemzeti kisebbségünk történelmével, hogy megtudják: az Osztrák -magyar Monarchia szétesése 1918-ban, Trianon, az 1945-ös jogfosztottság, a szégyenteljes és megalázó „lakosságcsere", a csehországi erőszakos száműzetések, a gyalázatos „reszlovakizáció", a „málenykij rabot", e kommunista elnyomás négy kemény évtizede már annyi szenvedést hozott e hazában élő magyarságunkra, hogy ebből csak tanulni kell! Megtanulni azt, hogy erre a sokat szenvedett kisebbségre soha többé senki ne emelhessen kezet, csupán azért, mert egy „bűnünk" van: mi, apáink, nagyapáink, s minden ősünk ezen a földön született. SÁGI TÓTH TIBOR