Új Szó, 1992. október (45. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-15 / 244. szám, csütörtök

1992. OKTÓBER 15. .V f <.«A HAZAI KÖRKÉP 4 RÁDIÓBAN ÉS TELEVÍZIÓBAN VÉLETLEN TALÁLKOZÁSOK? KÍMÉLŐ VÉDELEM (Munkatársunktól) - Hosszú évtize­dekig a hormonális fogamzásgátló sze­rekről vagy rosszat mondtak, vagy sem­mit. Ennek tudható be- és a szexuális nevelés, felvilágosítás hiányának -, hogy Csehszlovákiát az Egészségügyi Világ­szervezet azon országok közé sorolta, ahol a fogamzásgátlás ismeretlen. Szlo­vákiában a nők 20 százaléka él a védeke­zés lehetőségével, de tablettát csak 5 százalékuk szed. Hollandiában a höl­gyek 80 százaléka választja a kényelmes tablettát- hangsúlyozta a már ismert té­nyeket dr. Michal Kiiment nőgyógyász, a Szlovákiai Családtervezési Társaság elnöke. - Nem győzzük hangsúlyozni, hogy az új típusú szerek ártalmatlanok. A bemutatott Cilest tabletta a legkorsze­rűbbek egyike, nem termel (a női szerve­zetben) férfi hormonokat, nem emeli a vér koleszterin-szintjét, adható a szív- és ér­rendszeri, illetve a cukorbajban szenvedő betegeknek, nem hizlal és nincs rákkeltő hatása. Dr. Michal Kiiment a nőgyógyászok véleményét is tolmácsolta, amikor kifejtet­te, hogy a művi terhességmegszakítások magas számát (1989-ben 48 603) csak úgy lehet csökkenteni, ha a társadalom megteremti a lehetőséget arra, hogy a nők könnyen jussanak a legjobb, mel­lékhatások nélküli tablettához, esetleg méhen belüli spirálhoz, pesszáriumhoz, fogamzásgátló habhoz, krémhez. Dr. Milan Lopašovský gyógyszerész, a Cilag képviselője bemutatta a fejlett államokban elismert gyógyszergyárat, melynek főleg fogamzásgátló termékeit 60 országban ismerik. - A svájci cég a Cilest fogamzásgátló tabletta árának megállapításakor figye­lembe vette az országban élők anyagi helyzetét, a lehetőségeket. Míg Svájcban a tabletta 14 frankba kerül, hazánkban - orvosi előírásra - a gyógyszertárakban '70 koronáért árusítják. Kiváló, kímélő ha­tásfoka nemcsak a nem kívánt terhesség, hanem a méh- és a mellrák kifejlődése ellen is biztos védelmet nyújt. -erf­KIEGÉSZÍTIK A SZLOVÁK ALKOTMÁNYT (Munkatársunktól) - A Szlovák Köztár­saság Alkotmánya a koppenhágai záró­dokumentum kisebbségi jogokra vonatko­zó rendelkezéseit szinte hiánytalanul át­vette, hangsúlyozta tegnap az újságírók előtt Ľubomír Fogaš képviselő (DBP) az új alkotmánnyal kapcsolatos sajtóérte­kezleten. Állítása szerint csak az isten­tiszteletek nyelvére vonatkozó rendelke­zést nem vették át Szlovákia alaptörvé­nyébe, de ez is csak azért történt, mert a közeljövőben feltehetőleg sor kerül az állam és az egyház teljes különválasztá­sára. Jozef Prokeš, a szlovák parlament alelnöke egy németországi szövetségi parlamenti képviselő kijelentésével kap­csolatban megállapította, hogy a német és a szlovák alkotmány nemzetiségekre vonatkozó rendelkezéseinek összeha­sonlítása a német alkotmányra lenne hát­rányos. Jozef Prokeš továbbá azt is kije­lentette, hogy Vladimír Mečiar államfői jogkörökkel való felruházása nem ütközik a szövetségi alkotmányba, illetve hogy a szlovák alkotmányt a közeljövőben kie­gészítik az ombudsman intézményére vo­natkozó fejezettel. (m-n.) Sajnos szerkesztőségünk csak tegnap délután kapta meg faxon, hogy a Máltai Szeretet­szolgálat komáromi csoportja egy mikrobusznyi ruhaneműt adott át 1992. október 11-én Bő­sön, a délszláv menekülttábor lakóinak. A segélyakciót a csoport ve­zetője, dr. Sebők Zoltán szer­vezte. A szállítás a komáromi cserkészek segítségével történt, a mikrobuszt a VICCI cég, illetve dr. Pásztor László biztosította. A ruhanemű-gyűjtés Komárom­ban, Ógyallán, Gútán és Po­zsonyban, illetve a csallóközi fal­vakban történt. A figyelmesség nagy örömet szerzett a sorsüldö­zött emberek körében, akiket egy szál nyári ruhában űztek el otthonukból, s végül a szülőföld­jükről is. -ky­Nem ritka eset, hogy a televízió, avagy a rádió egyes műsordarabjai között gondolati-érzelmi áramkör alakul ki. Elvégre a nézőben-hallga­tóban ilyesmit eleve is gerjeszthet maga a szerkesztés és az összeállí­tás. Könnyen lehetséges, hogy a bu­dapesti televízió és rádió elmúlt napi adásaiba is beleszólt effajta szándék. Az nyilvánvaló, hogy Kovács András Októberi vasárnap című, több mint egy évtizede készült film­jének újbóli műsorra tűzése az idő­pontnak, az alkalomnak tudható be. Az 1944. október 15-diki kiugrási kísérlet kudarca ma is a nemzeti önfaggatás történelmi ingerkeltője. Sőt, ma talán még nagyobb az ilyen irányú késztetés - ma, amikor el­végre itt a tisztánlátás esélye, de jelentkezik az újabb egyoldalúságok veszélye is. Éppen ezért ilyenkor, október közepén a napi dátum köze­ledése és egybeesése elég ahhoz, hogy megelevenedjen múltunknak ez a tragikus fejezete. Ki tudja, vajon nem igazodott kissé ehhez a 75 éves Fábri Zoltán rendezőt köszöntő filmalkotás kiválasztása is. Hisz a Sánta Ferenc erkölcsi példázatá­ból, Az ötödik pecsét című regényé­ből 1976-ban készített filmben Fábri szándékosan felerősítette a történe­ti, a helyhez és az időhöz kötött mozzanatokat. A nyilas rémuralom tombolása - mely az elvetélt kapitu­láció után szabadult el - nemcsak keret, hanem próbatétellé váló külö­nös határhelyzet a filmbeli ember­sorsok alakulásában. S ez a temati­A Rimaszombati Kórház és Ren­delőintézet igazgatóját, dr. Cifrus Istvánt augusztus elsejével iktatta be hivatalába az egészségügyi tárca vezetője. Annak ellenére, hogy az évek óta problémákkal és - a gyako­ri személycserékből eredően - kon­cepció nélkül működő intézmény új vezetője hivatalba lépése után nem ígért fejhullásokat, az első vezetősé­gi ülésen (október 5-én) minden in­doklás nélkül hat főorvost visszahí­vott. Ezt a lépést a Smer dnes című napilapnak adott interjújában azzal indokolta, hogy előzőleg Soboňa mi­niszterrel is tárgyalt, aki beleegyezé­sét adta mindehhez és egyébként is, a kórházban már szinte katasztrofá­lis állapotok uralkodtak, s ezt legjobb belátása szerint csak radikális intéz­kedéssel, „sokkterápiával" lehetett megváltoztatni. Az igazgató döntése óriási felhá­borodást váltott ki, főleg az I. számú orvosi kamara tagjainak körében (ide 64 orvos tartozik), mivel a levál­tottak mindannyian közülük voltak. kai rokonságot és történeti erkölcs­központúságot sugalló légkör már elég ahhoz, hogy a rádióműsorok között válogatva is könnyen rímsza­vakra bukkanjunk. így a Petőfi Rádió Az olasz Wallenberg címmel megis­mételte azt a dokufnentumösszeállí­tást, mely 1990-ben készült Giorgio Perlascáról, aki a szóban forgó idő­szakban pesti zsidók ezreinek életét mentette meg. (Három héttel ezelőtt hunyt el.) Az így összefonódó műsorok már szinte kínálják a képzettársításokat. S azok mélyebb összefüggésekre is rávillantanak. Persze, lehet, hogy túlontúl egyéni, vagy legalábbis szakmai fogantatású az az ereden­dő indíték, mely felfokozza az összecsengésekből kihallható közös üzenet iránti kíváncsiságot. A vélet­lenek sajátos, mindhárom műsorban - másként és másként - tetten érhe­tő szerepe vált ki egymásra vetülő felismeréseket. Kovács András egyik írásából ki­derül, hogy az Októberi vasárnap végső formába öntése egy kicsit a véletlennek is köszönhető. Igaz, a téma, a Horthy-fiú elrablása adott volt. Ôe a megfilmesítésre csak ak­kor szánta el magát, amikor a hábo­rú utáni népbírósági jegyzőkönyve­ket tanulmányozva rábukkant Tost Gyula alezredes alakjára, akit, egye­düliként Horthy szárnysegédjei kö­zül, beavattak a fegyverszüneti tár­gyalásokba. S a népbírósági vallo­másokból kiderül, hogy a csődöt mondott vezető csoport tagjai közül egyedül ő követett el öngyilkossá­A bizalmat magától a kamara elnö­kétől, dr. Vladimír Sorektól is meg­vonták. A részletek tisztázása, és a nyilvánosság tájékoztatása érde­kében saját kezdeményezésükből az érintett főorvosok és az orvosi kamara vezetői sajtótájékoztatót tar­tottak. Először annak a levélnek a tartal­mát ismertették a jelenlevőkkel, me­lyet október 12-én küldtek a minisz­ternek. Ebben kérik, adjon magyará­zatot az igazgató hirtelen és indoko­latlan döntésére, melynek valószí­nűleg politikai motivációja van, ugyanis az 1989 novembere után kinevezett főorvosok úgy szakmai­lag, mint erkölcsileg feddhetetlenek. További két levelet küldtek még a minisztériumba. Az egyiket a Szlo­vák Orvosi Kamara elnökének cí­mezték és kérték azon állítás Írás­beli visszaigazolását, miszerint So­boňa miniszter úr az igazgatócsere alkalmával előzőleg kikérte az érin­tett kórház orvosi kamarájának véle­ményét és az ó írásbeli ajánlásukra got. Persze, lehet, hogy erre a csak őt fenyegető kínzásoktól való félel­mében szánta el magát. Minden­esetre, Kovács András az ő feledésbe merült személyében és tettében ta­lálta meg a kapaszkodót ahhoz, hogy egy olyan hiányzó magatartást állítson a film középpontjába, amely­nek megléte a felsőbb vezetésben befolyást gyakorolhatott volna az események alakulására. Mintha csak a film folytatódott volna az alig pár perccel később kezdődő rádiós dokumentumemlé­kezéssel, mely egy, 1944. október 16-diki naplórészlettel indult. Szer­zője az az elegáns úriember, aki ezen a napon a spanyol követségtől kapott diplomataokmányokkal a zsebében kószált a hulláktól tar­kálló budai utcákon. Feljegyezte naplójába, hogy a Király utcában néhány zsidó elbarikádozta magát, s a csendőrök és a hatalomra jutott nyilasok szabályos ostrommal ron­tottak rájuk. A férfi, aki követségi tisztviselőnek adta ki magát, valójá­ban Magyarországon élő olasz ke­reskedő volt. Saját lelkiismeretétől vezérelve, vállalta a csalást, hogy véd- és menlevelet juttathasson a pusztulásra ítélt pesti zsidóknak, s a követség tulajdonában lévő há­zakban rejtegesse őket. S amikor az ostrom a végéhez közeledett, közöl­te védenceivel, hogy most már nem lesz rá szükség, minden jót kívánt nekik, és ismeretlenül távozott. Csak negyvenöt év múltán, véletlenek so­rozatának köszönhetően sikerült Giorgio Perlasca nyomára bukkanni. h ajtotta végr e a személycserét. Ri­maszombatban erről nem tudnak, tény viszont, hogy Cifrus igazgató elődje, dr. Erbák alig négy hetet töltött az igazgatói székben. A másik levéllel dr. Pavol Bernackýt, az SZK Egészségügyi Minisztériumá­nak sajtótitkárát szólították meg és kérték: igazolja azt az állítást, mi­szerint a rimaszombati igazgató a visszahívásokat előzőleg a minisz­terrel konzultálja. Felmerül ugyanis a gyanú, hogy az igazgató ebben a kérdésben az olvasókat is félreve­zette. A jelenlevő volt főorvosok állítá­sukat ugyan nem tudták konfrontálni az igazgatóval - akit ugyan meghív­tak, de nem jött el -, ám elmondták, semmilyen olyan, munkájukat elem­ző értékelés nem készült, amelyről az igazgató beszélt, s mely alapján ők nem találtattak megfelelőnek. Ugyancsak kifogásolták, hogy az egészségügy privatizációjáról eled­dig semmilyen tervezetet nem láttak, holott úgy tudják, Rimaszombatban Ezekután a véletlenekkel szem­beni szinte babonás érzékenység kezd jelentkezni a Fábri-film lélekta­ni fordulatai iránt is. A kocsmáros, az asztalos és a könyvügynök vértanú­sága a filmben sajátos kicsengést kap. Amikor képtelenek kezet emel­ni a haldokló vasmunkásra, s ezzel inkább a halált választják, nem is annyira önmaguk fölébe nőnek. Kis­sé úgy tűnik, hogy a rájuk rontó aljasság és kegyetlenség váltja ki belőlük - elemi erejű és ösztönös reagálásként - a megátalkodottsá­got. Fábry nyilván arra akarja felhív­ni a figyelmet, hogy az emberrel szembeni erkölcsi próbatétel nem egyszeri alkalom avagy véletlensze­rű döntéskényszer. Az emberi lét lényege az erkölcsi tartás. így kap egyetemesebb értelmet az órás Gyuricza sorsa. Számára a haldokló vasmunkás arculcsapása valójában képletes, ő a zsidó gyermekek men­tegetésével túljutott a próbán. Mégis úgy távozik, megtörve a nyilasház­ból, hogy többé talán már sohasem lesz képes leereszteni a kezét. Megrázó volt, ahogy a filmet kö­vető emlékportréban Oze Lajos ala­kításai közül épp Gyuricza figuráját idézte a fiatalabb pályatárs, Cser­halmi György. Elmondta, hogy az elálló kezekkel és a megbillenő test­tartással távozó Gyuricza szerepé­ben Öze Lajosnak valójában csak az életbeli önmagát kellett „tovább ját­szania". Véletlenektől függ-e hát emberi sorsok és magatartások utóélete? Lehet, hogy a felszínen, s főleg ha a történelmi időt emberöltőben mér­jük. Elhallgatásokban és kitárulko­zásokban egyik vagy másik énünk vetül ki. Ezek azonban előbb vagy utóbb átplántálódnak a közösségi tudatba. A szembesülés végül is elkerülhetetlen. KISS JÓZSEF 90 százalékos lesz, pedig az idö sürget. Visszahívásukból arra lehet következtetni, hogy őket ebből a fo­lyamatból ki akarják rekeszteni. Sok szó esett a másik orvosi kamara (54 orvos a tagja) aknamun­kájáról is, melyei véleményük sze­rint a háttérből a DSZM és annak helyi képviselői irányítanak. A sze­mélycserék és az igazgató viselke­désének hátterében ők ennek a ka­marának tevékenységét és elnöké­nek, dr. Marian Kelemennek - aki egyébként az SZKNT képviselője - kollégáik ellen irányuló lépéseit vélik látni. .Mivel az igazgató nem j3lent meg és a későbbiekben is elzárkózott a sajtó képviselőivel való találkozás elől, nem marad más, mint hinni az elmondottakban. Mindenesetre az a tény, hogy két „felfogásában és nézeteiben is eltérő orvosi kamarára oszlik Rimaszombatban az orvosi társadalom, belső ellentéteket su­gall. A sajtó szép számban jelen levő képviselői azzal távoztak, hogy a mi­nisztérium, esetleg az igazgató véle­ményének szívesen helyet adnak. POLGÁRI LÁSZLÓ AHOGY ÉN LÁTOM SZLOVÁKIAI MAGYAR HEGEDŰ A múlt hét elején végighallgattam Mečiar mi­niszterelnök és a dél-szlovákiai magyarok „rádió­párbeszédét". Azóta is keserű a szám íze. Nem főképp amiatt, amit a kormányelnök mondott. Ismerjük a stílusát, nem is vártam tőle mást. De még csak nem is az általunk feltett kérdések okán érzem magam kutyául. Azok a kérdések aggasz­tanak, amelyek nem hangzottak el. Továbbra is az nyugtalanít, amiről már számos szlovákiai magyar fórumon az 1989 őszét követő fordulat óta már oly sok szó esett. Megrendítő, milyen szilárdan tartja magát az a szemlélet, miszerint nekünk, szlovákiai magyaroknak a politikában és a közéletben csak egy dologra kell összpontosí­tanunk: a magyarságunk védelmére. Nem csodálkoznék, ha a dialógus alapján a miniszterelnök ezt a diagnózist állapítaná meg rólunk: egyfajta szelektív látásmódban szenve­dünk, és csak bizonyos jelenségeket, tényeket vagyunk hajlandók tudomásul venni. Amennyi­ben megfogalmazta ezt a látleletet és ráadásul még nem is viseli a szívén sorsunkat (megnyilvá­nulásait ismerjük), minden oka megvan rá, hogy jókedvre derüljön. Ha viszont csoda történik és végül kiderül, hogy csak aktuálpolitikai megfonto­lásokból viszonyul hozzánk, ahogy viszonyul, és csak mímeli, hogy nem szeret bennünket, akkor legalább annyira sajnálja, hogy milyen a látásmó­dunk, mint jómagam. Könnyen a gettó-felé menetelés lehet az ilyen szelektív látásmód eredménye. A végeredmény, a szlovákiai magyarság holnapja-holnaputánja szempontjából teljesen közömbös, hogy kény­szernek, mások által gerjesztett tendenciáknak engedve kerülünk-e gettóba, vagy az is közreját­szik, hogy hajlamosak vagyunk a bezárkózásra. Kétségtelen, hogy a jelenlegi viszonyok között úgyszólván minden arra ösztönöz bennünket, hogy így, szelektív módon szemléljük a világot, és hogy szelektív módon határozzuk meg teen­dőink fontossági sorrendjét. Azonban ami sok, az sok. Jövőnk veszélyeztetése nélkül nem enged­hetjük meg magunknak a túlzott egyoldalúságot, a csak a szűken értelmezett nemzetiségvéde­lemre való összpontosítást. Májusban-júniusban a választási kampány so­rán már tapasztalhattuk, hogy falvainkban, váro­sainkban az emberek így is feltették a kérdést: Az kétségtelen, hogy mi magyarok vagyunk. Ezt nem engedjük kétségbe vonni. De mi nemcsak magyarok vagyunk, hanem emellett szövetkezeti tagok is és munkások, vállalkozók és munkavál­lalók, termelők és fogyasztók, tehát gazdasági tényezők is. Az emberek a mindennapi életben nem ennyi­re „sűrítve" teszik fel a kérdést, a lényeg azon­ban mindig ugyanaz. Tehát megvan az igény arra, hogy politikai szubjektumaink - a pártok és mozgalmak - a nemzetiségi lét kérdésein kívül más problémakörökkel is foglalkozzanak. A magyar pártok, úgy tűnik, egészen megfe­ledkeztek ezekről a feladatokról. Nem tudni pél­dául, egyáltalán vannak-e kapcsolataik az olyan tényezőkkel mint mondjuk a magánvállalkozók szervezetei, vagy - a másik póluson - a szak­szervezetek. Vajon próbálkoztak-e például az egyéni gazdálkodásra vállalkozók érdekvédel­mével? És a dél-szlovákiai kistermelők áruja értékesítésének megszervezésével? Kiépítet­ték-e kapcsolatukat a szakszervezetekkel? Megmaradásunknak és továbbfejlődésünknek zálogát nem jelentheti, hogy csak nemzeti voltun­kat védelmezzük. Ez kevés az üdvösséghez. Ha csak erre összpontosítunk, könnyen előfordulhat, hogy környezetünk - gyorsvonaton ülve - elhúz mellettünk, miközben -mi megelégszünk annak konstatálásával, hogy megőriztük identitásunkat. A magyar pártoknak ezért lépniük kellene, hogy ne csak magyarok legyünk és maradjunk, hanem a jólét alapjait is képesek legyünk lerakni. A jelenlegi szlovákiai magyar politikai élet fő áramlata egyhúrú hegedűhöz hasonlítható. Ilyen hangszeren játszva aligha kapunk helyet egy komolyabb zenekarban. TÓTH MIHÁLY TILTAKOZÁS A SOKKTERÁPIA ELLEN A LEVÁLTOTT FŐORVOSOK A MINISZTERHEZ FORDULTAK

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom