Új Szó, 1992. szeptember (45. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-09 / 213. szám, szerda

1992. SZEPTEMBER 9. ÚJ SZÓ* KALEIDOSZKÓP 6 BETELJE­SÜLETLEN JÓSLATOK A hölgy amerikai, rendkívül csi­nos, foglalkozása jósnő, parapszi­chológus, több könyv szerzője. A neve Serena Sabak. Szívesen mond jövendőt - az idei nyár fonto­sabb eseményeit is megjósolta. Utó­lag adjuk közre néhány jövendölését — az olvasó maga ellenőrizheti, me­lyek teljesültek... x Augusztusban' rendkívüli jelentő­ségű felfedezést tesznek a tudósok az orvostudományban. A nagy nyil­vánosságnak bejelentik, hogy meg­fejtették a méhen belüli fejlődés lé­nyegét, melyek segítségével növe­kednek az emberi szervek. A felfe­dezés lehetővé teszi kísérletek folytatását emberekkel, olyanokkal, akik balesetek következtében elve­szítették alsó vagy felső végtagju­kat. A módszer alkalmazásával újra kinő a testrész... ugyanakkor más életfontosságú szerv is előállítható majd - mint például a szív vagy a máj... x, - Július közepén rendkívüli erőssé­gű tornádó söpör végig az Egyesült Államok fővárosán, a Fehér Ház tetejét is megrongálja, és Bush el­nök kénytelen lesz elrejtőzni... x Augusztusban újabb Hasfelmet­sző Jack bukkan fel Londonban. Huszonhat nőt gyilkol meg, mert a rendőrség csak 1993 végén fogja el. x Szeptemberben felnyitják a törté­nelem néhány nagyjának - Shakes­peare, Napoleon, George Washing­ton - sírját. Földi maradványaikkal bizarr genetikai kísérleteket kíván­nak folytatni. x A .tudósok megtalálják Észak­Amerika térképét, ami bizonyítja: nem Kolumbusz fedezte fel Ameri­kát. Az első európaiak Kolumbusz előtt 2000 évvel korábban érkeztek erre a kontinensre. x Halálosan veszedelmes mikrosz­kopikus élősködő fertőzi meg a ten­gert, eléri Amerika partjait is. 26 ember veszti életét titokzatos fertő­zés következtében. x Az oroszok kifejlesztenek egy mű­szert, amely beültethető az emberi testbe. A műszer csodákat művel... a legidősebbeknél is fokozza a po­tenciát... Az elektronikus serkentő szerkentyű világsláger lesz, ennek köszönhetően Oroszország felvi­rágzik. x Szeptemberben az orvosok beje­lentik, hogy képesek növelni az IQ-t, ily módon fejleszthető az emlékező­tehetség - bárkiből zseni lehet. A módszer egyszerű: speciális agysejteket fecskendeznek a me­rész jelentkező agyába. x Tibet hegyeiben rábukkannak egy 300 éves aggastyánra. Az ő segítsé­gével találják meg a tudósok a hosz­szú élet titkát. x Egy michigani asszony szüli a vi­lág legnagyobb csecsemőjét. A bébi 16 kilogrammal jön a világra. x Fidel Castro megnősül! A boldogí­tó igent annak a leányzónak mondja ki, aki, állítólag, az első igazi sze­relme. x New York alatt hatalmas kőolajle­lőhelyeket találnak, de éppen ez okozza majd a város pusztulását a következő évtizedekben. (k) AZ „IRANGATE" HULLÁMAI MEGVÁDOLT VEZETŐK - ÉRV A VÁLASZTÁSI FINISBEN Alan Fiers, egykori tengerészgya­logos, a CIA titkos műveleteinek volt helyettes vezetője a múlt héten sírva fakadt a washingtoni bíróság előtt. A könnyek nem félelemből, hanem bűnbánatból eredtek, miután Fiers nem vádlott, csak tanú: az amerikai jogrendszernek ama lehetőségével élt, hogy ha vállalja a vád tanújának szerepét, őt nem vonják felelős­ségre. Az érzékeny Fiers egykori főnöke, Clair George ellen tanúskodik. A vál­las, katonás Fiersszel szemben az elegáns, ősz George intellektuális megjelenéséből egyetemi tanárra következtethetnénk: a disztingvált férfi 33 évet szolgált a hírszerzésnél, s néhány évvel ezelőtti visszavonu­lásakor a CIA harmadik embere, a titkos akciókért felelős igazgatóhe­lyettes volt. A kontrák fegyverei A két kitüntetett CIA-veterán nyolc-tíz évvel korábbi ügyekért áll a bíróság előtt. Jóllehet azt remél­ték, hogy a történtek soha nem ke­rülnek nyilvánosságra. Az ,, Iran­gate" ügy tengerikígyója azonban már évek óta tekereg a különböző nyo­mozások, tárgyalások szövevényé­ben. Legújabb, meglepő fordulata az volt, hogy perbe fogták Caspar Wein­bergert, az első Reagan-kormány védelmi miniszterét, a napokban pe­dig arról írtak a lapok: lehetséges, hogy vádat emelnek George Shultz, a korábbi külügy-, Edwin Meese, az egykori igazságügy-miniszter ellen is, sőt: még hajdani főnökük, Ronald Reagan sem úszhatja meg az ügyet. Miután pedig Reagan alelnökét az Irangate idején, a 80-as évek köze­pén George Bushnak hívták, aligha lesz elkerülhető, hogy az ügy ismét egyszer különösen nagy nyilvános­ságot kapjon. Hiszen novemberben választ Amerika, George Bush hely­zete igencsak bizonytalan, s e lehe­tőséget további gyengítésére miért hagynák ki a demokraták? Történelmi paradoxon, hogy való­jában olyasmiért állítják pellengérre, marasztalják el a kormány embereit, amiért inkább dicséretet várnának az érdekeltek csakúgy, mint az ame­rikai közvélemény jelentős része. Dióhéjban: a törvényhozás demok­ratapárti többsége 1982 decembe­rében megtiltotta a nicaraguai kont­rák további támogatását. A kicsi, koldusszegény közép-amerikai or­szág polgárháborújában külföldön sokan (például a német, a skandináv szociáldemokraták) rokonszenvez­tek a sandinistákkal. Nem kevesen Amerikában is úgy vélték, ideje fel­hagyni a mindenkori oligarchiák kor­mánypénzből való támogatásával - különösen akkor, amikor a Kuba­barát rendszert a jelek szerint amúgy sem lehet megdönteni. Am Ronald Reagan személyében igen konzervatív elnöke volt az or­szágnak - kormányapparátusában pedig ehhez mért meggyőződésű emberek, [gy nem meglepő, hogy egy Oliver North nevű fiatal tenge­részgyalogos őrnagy, a Fehér Ház nemzetbiztonsági apparátusának munkatársa hónapokkal a törvény­hozási tilalom után, 1983 tavaszán utasítást kapott feletteseitől: ezentúl ő tartja a kapcsolatot a kontrákkal - természetesen titokban. S az őr­nagynak kellett gondoskodnia pénz­ről is, amiből fegyvert szerezhetnek a felkelőknek, hiszen a költségvetési források bedugultak. Titkos kapcsolat Az első pénzt - 24 millió dollárt - Fahd, Szaúd-Arábia uralkodója adta. 1985-től azonban váratlan bő­ségszaru tárult fel: izraeli kormány­körökből jelezték a nemzetbiztonsá­gi tanácsnak, hogy Irán „politikai párbeszédet" szeretne kezdeni Wa­shingtonnal. Természetesen titok­ban. (A két ország között szinte semmiféle kapcsolat nem volt azu­tán, hogy a fundamentalista rend­szer elkergette a sahot, Washington hü szövetségesét, majd 1979 no­vemberében elfoglalták a teheráni amerikai nagykövetséget, és sze­mélyzetét 444 napig fogva tartották.) A sah dollár-tízmilliárdokért vett amerikai fegyverzetet, s Iránnak most, az Irak elleni háborúhoz ége­tően szüksége volt új rakétákra, al­katrészekre, lőszerre. North ügye­sen szervez: látszatcégeket hoz lét­re Svájcban. Az amerikai hadianyag azok bekapcsolásával és Izrael köz­vetítésével jutott el Iránba, amelynek vezetői a fizetségen kívül azt is vál­lalták, hogy segítenek kiszabadítani a mohamedán szélsőségesek által foglyul ejtett amerikai túszokat. Az akció sikeres: a túszok (ha távolról sem mindenki) szabadlábra kerültek, s gurult a sok millió dollár, amelyből Northék fegyvert szállítot­tak a kontráknak. Amerikában azonban ismerete­sen nehéz valamit titokban tartani: a sajtó hamarosan szellőztetni kezd­te, hogy Robert McFarlane nemzet­biztonsági tanácsadó, John Poin­dexter tengernagy, a helyettese és North Iránnal tárgyalnak, a kontrákat segítik. A képviselőház hírszerzési bizottsága kihallgatta Northot - aki mindent letagadott. A további tör­vényhozási nyomozásnál főnökeit is faggatták, akik ugyancsak tagadtak. A dolog azonban védhetetlennek bi­zonyult: Nicaraguában lezuhant a CIA egy titkos szállítógépe, tele a kontráknak szánt fegyverekkel. A történelem, az 1990-es válasz­tás megoldotta a nicaraguai kérdést, a sandinisták távoztak. North, McFariane, Poindexter és társaik azonban ettől függetlenül már ko­rábban sorra álltak az esküdtszék előtt. A vád: hamis tanúzás, a tör­vényhozás megtévesztése, állami iratok megsemmisítése, meghamisí­tása. Végül is valamennyien enyhe, felfüggesztett ítéleteket kaptak, pénzbüntetést. (Oliver North egyéb­ként egyfajta nemzeti hősként járja azóta is az országot, előadásokat tart hazafias csoportok előtt - és sokat keres, jóval többet annál, mint amennyit az iráni pénzekből annak idején magának eltett. Am e vád­pontot nem sikerült rábizonyítani. A bűnbakok A kérdés azonban már régen nem az, hogy a bűnbakok, Northék mit tettek, hanem az, hogy ilyen méretű akciókat nem hajthattak volna végre legfelsőbb jóváhagyás nélkül. A 80. éve körül járt Ronald Reagant is meghallgatták az ügyben: semmire nem emlékszik, vallotta, őt csak utó­lag tájékoztatták, s amikor a vissza­élések kiderültek, elbocsátotta a vét­keseket. Northnak és társainak ügy­védjei a perekben hiába kérték, hogy felhasználhassák az ügyre vo­natkozó állami akták ezreit - a biró a titoktartásra hivatkozva elzárkó­zott. Meg akarták idézni tanúként (tehát eskü alatt) Reagant csakúgy, mint alelnökét, George Busht - ám a bíró úgy döntött, hogy ilyen rangú személyek tanúvallomása csak rendkívüli, perdöntő esetben indo­kolt. így a síró CIA-ember csak újabb lesz a bűnbakok sorában. George Bush a sajtóban meg-megújuló gya­núsításokra, miszerint például maga is tárgyalt volna Párizsban titokban az irániakkal, határozott cáfolattal válaszolt. Ronald Reagan a rossz nyelvek szerint már annak idején is embereire hagyta a döntéseket, s nem volt képes követni a részlete­ket - egy 82. évében járó embertől még kevesebb várható. A vizsgáló­bíró most abban bízik, hogy Caspar Weinberger, az ismert washingtoni ügyvéd és volt Pentagon-főnök sze­mélyes iratai kulcsot adhatnak a fő felelősökhöz. Nyílt kérdés, sikerül-e neki. A Demokrata Párt közvetett támogatására mindenesetre számít­hat az igazságszolgáltatás: az ellen­zéknek nagyon is kapóra jönne, ha éppen a választási kampány finisé­ben tudnák ráhúzni a vizes lepedőt a republikánusokra. Párhuzamosan az „Irakgate" üggyel is próbálkoz­nak; hasonló vizsgálóbíró kinevezé­sét javasolták, hogy felderítse a re­publikánus kormányok szerepét Irak felfegyverkezésében. HELTAI ANDRÁS (Heti Magyarország) SZOVJET ÁLMOK A HOLDRÓL AZ N-1 -PROGRAM - KIÉGETT ŰRKABIN - KOMÁROV HALÁLA A politikai glasznoszty az űrhajó­zás területét is kezdi kiemelni a tit­kosság homályából. Egyre több sej­telem válik bizonyossággá, bár korai lenne azt hinni, hogy minden titokról fellebbent már a fátyol. Egy negyedszázaddal ezelőtti Szojuz-tragédiáról a nagyközönség számára eddig ismeretlen, új ténye­ket adunk közre. Harminc hajtómű 1958 elején Szergej P. Koroljov vázlatokat tett le az asztalra: az N-1 fedőnév egy olyan óriásrakéta tervét rejtette, amellyel nemcsak a Holdra, hanem a Marsra is eljuthattak volna a szovjet kozmonauták. N-1 jelzés­sel magát az óriásrakétát, L-1-gyel a holdűrhajót, L-3-mal a Holdra szálló egységet jelölte. (Az N az orosz noszityel - hordár, hordozó, az L a Luna - Hold szavakat jelenti.) Az űrkutatási sikerek nyomán megszerezhető politikai babérok és Koroljov makacssága hatására - a korábbi döntést felülbírálva - az N-1 rakéta műszaki tervezése elin­dult. Azzal számoltak, hogy a 95 méter magas, alul 17 méter átmérő­jű rakétával 90 tonnányi hasznos terhet juttatnak alacsony, Föld körüli pályára. A későbbi számítások, a hasznos terhet 95 tonnában állapí­tották meg, így az első fokozat hajtó­műveinek számát harmincra emel­ték (egyes források harminckettőt is említenek). A holdutazás igen bonyolult ma­nőverek mellett - hét fokozatban valósulhatott volna meg: az N-1 vitte volna fel a gyorsító fokozatot, az L-3-at és a Szojuz űrhajót, Koroljov megtudta, hogy Cselo­mej a Hold körülrepüléséhez épít űrhajót: a párt KB döntése értelmé­ben 1967 második negyedévének elejéig 12 darabot. Koroljovnak ez nem nagyon volt ínyére, annak elle­nére, hogy a Cselomej által vezetett 52. számú tervezőiroda már több mint egy éve dolgozott a terveken. 1965. augusztus 20-án Koroljov és Kamanyin megbeszélte, hogy kik lesznek az első két Szojuz-űrhajó parancsnokai: Gagarin, Nyikolajev, Bikovszkij és Komárov került szóba. A Hold körülrepülésére Nyikolajevet és Bikovszkijt tartották a legvalószí­nűbb jelölteknek. Megkezdték a Szojuz űrhajóval való repülésre a felkészülést a kö­vetkező űrhajósokkal: Gagarin, Nyi­kolajev, Bikovszkij, Komárov, Kolo­gyin, Artyuhin, Matyincsenko. Korol­jov jelezte, hogy ehhez a csoporthoz az 1-es számú tervezőiroda néhány mérnökét szeretné csatlakoztatni. Jó példának tűnt Feoktyisztov, aki­nek űrrepülési tapasztalata nagyon hasznosnak bizonyult az új űrhajó fejlesztésénél. Elhatározták, hogy szeptember­ben Csemolej ismerteti a Hold körül­repülésére, valamint a Holdra való leszállásra vonatkozó tervét. Egyút­tal kiválasztanának 6-8 űrhajóst, akik elkezdenék a speciális hold­programra való felkészülést. Korol­jov is beszámolt az N-1 rakétával kapcsolatos ügyek állásáról. Ez az ő „gyermeke" volt, s 1965 végére testet kellett öltenie. Az optimista vélemények ellenére az N-1 munkálatai lassan és nehéz körülmények között folytak. A gyár­tási kapacitás elégtelennek látszott: a tervezett évi négy darab N-1 raké­ta helyett mindössze egy készült el, egy másik példány pedig csak félig... Az időveszteség behozására egy sor földi próbától eltekintettek, illetve „nem megfelelő szintig" végezték csak el. Abban bíztak, hogy majd a tényleges repülési próbák alkal­mával fogják kiküszöbölni az esetleg fellépő hibákat! Jóváhagyott időpont 1966. január 14-én azonban meg­halt Koroljov. Nem sokkal később az 1-es iroda vezetőjévé Vaszilij P. Mi­sint nevezték ki. A kísérletek szá­mos veszélyes részletre derítettek fényt, de nem lehetett visszakozni: már jóváhagyták az első szovjet űr­hajós Holdra szállásának időpontját, 1968 harmadik negyedévét. A vezető szakemberek többsége hitt ennek a megvalósíthatóságá­ban. Usztyinov marsallt Ohapkin - a szabadságon lévő Misin helyet­tese - a következőképpen tájékoz­tatta: „Meg akarjuk oldani ezt a fela­datot, meg tudjuk oldani, meg is oldjuk határidőre, ha segítenek ne­künk." 1967. április 24-én bekövetkezett a tragédia: a visszatérő Szojuz-1 főernyőjének konténerfedelét lerob­bantották, majd a kis húzóernyő „nekifeszült", de nem tudta a nagy ernyőt a tartályból kihúzni. A konté­ner hengeres alakjába beleszorult az ejtőernyő a nagy sebességgel zuhanó kabin körül fellépő torlónyo­más következtében. így a Szojuz-1 a kihúzóernyőn laffogott egyre nö­vekvő sebességgel. A zsinórzatban akkor még nem volt semmilyen biz­tonsági leválasztó, hanem csak egy baroszelence, amely mérte a függő­leges sebességet. Ez elérte a 18-20 méter/másodpercet, sőt meg is ha­ladta azt, ami azt jelentette, hogy a főernyő nem nyílt ki. Ekkor parancs ment a ledobásra, de a biztonsági leválasztó hiánya miatt a kihúzóernyő a helyén ma­radt! A másik fedél lerobbantása után kinyílt a tartalékernyő, de rá­csavarodott a kihúzóernyő kötélze­tére, és nem tudta a már 40 méter/ másodperc sebességgel zuhanó űr­kabint lefékezni. A tragédiát még tetézte, hogy az 1500 méteren levá­ló, alsó hővédőpajzs nem teljesítette feladatát, ezért a kormányhajtómű­vek üzemanyagát sem tudták kien­gedni. így a talajra csapódó kabin kigyulladt, és Komárov életét már semmi sem menthette meg. Ennek ellenére tizennyolc - más források szerint huszonöt - űrhajós kezdte meg a felkészülést a Hold körülrepülésére, illetve a Holdra szállásra. Kudarc Az események alakulása követ­keztében azonban a szovjeteknek ez utóbbiról le kellett mondaniuk. Már csak a Hold körülrepülését sze­rették volna megvalósítani, de 1968 végén az Apollo-8 útja végképp szertefoszlatta az álmokat. Georgij M. Grecsko űrhajós erről így véleke­dett: „Nem volt értelme, hogy a Hold körül repüljünk, miután az ameri­kaiak tették meg ezt először..." 1969 és 1972 között négy alka­tommal próbálták elindítani - embe­rek nélkül - az N-1 rakétát, de kudarc kudarcot követett. A progra­mot 1974-ben felfüggesztették, és Misint minden teketória nélkül levál­tották. Helyére Gluskót nevezték ki, ami az N-1-program halálos ítéletét jelentette. 1976 márciusában végleg leállí­tották az N-1 -programot, amely szi­gorúan titkos volt, és keserű emlék­ke valt.SCHUMINSZKY NÁNDOR

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom