Új Szó, 1992. szeptember (45. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-08 / 212. szám, kedd

MOZAIK iÚJSZÔM 1992. SZEPTEMBER 8. AZ ERKÉLYEN PEDIG KÖTELEZŐ A VIRÁG VILÁGSZÍNVONALAT KÍNÁL AZ A.F.K. Olvasóink koreben annak idején nagy visszhangot váltott ki a pozsonyi székhelyű A.F.K. lakásépítő magánvállalat februári sajtótájékoztatójáról szóló írás. Abban a cég szlovákiai bemutatkozására, jelentős terveiről, gyors és világszínvonalú lakásépítési módszereiről írtunk. Mivel működése nagymértékben érinti Szlovákia déli járásait, felkerestük Peter Novosadot, az A.F.K. igazgatóját, hogy megérdeklődjük, fél év alatt mit tudtak megvalósítani terceikből, ígéreteikből. — Tartjuk magunkat állandó érvényű alapelveinkhez: komplex módon • építkezünk, 18 hónapos átadási határidővel. A lakásokon kívül infrastruktúrát is (üzlethelyiségek, garázsok) létrehozunk és áz esztétikus zöldövezet kialakításáról sem feledkezünk meg. Az építkezés megkezdése előtt állítjuk össze az igénylők névsorát, akiknek a lakástér belső tagolásával kapcsolatos elképzeléseit, javaslatait is megvalósítjuk. Szlovákiában Szencen mutatkoztunk be először. Itt 252 lakást építünk fel, közülük csupán néhánynak nincs még jövendő gazdája. Malackyban egy 4,5 ezer négyzetméteres alapterületű luxusáruház építését kezdtük el, amelyet karácsony előtt szeretnénk átadni rendeltetésének. Az egyes helyiségek méreteit a tulajdonos kívánságai alapján alakítjuk ki. Közép-Szlovákiában, Bésztercebányán is egy korszerű, vonzó külsejű lakóházat építünk. • Alig fél év alatt tehát három helyen kezdtek el építkezni. Feltételezem, hogy ezzel nem merültek ki terveik. — Természetesen egyéb helyeken is tárgyaltunk, bíztató eredménnyel. Párkányban például néhány apró részlettől eltekintve megegyeztünk a város polgármesterével és a lakásépítő szövetkezettel 100 lakás leiépítésében. Több tanulmányt, tervezetet készítünk, amelyből a város önkormányzata és a szövetkezet kiválasztja a legmegfelelőbbet. Lassan már összeáll a jövendő tulajdonosok névsora is, és még az idén el akarjuk kezdeni az építkezést. Galántán szintén egyezségre léptünk a városi önkormányzattal. Ott közös vállalatot hoztunk létre az'Univerzál áruház melletti lakótelep felújítására és 50 új lakás megépítésére. Itt is még az idén megkezdjük a munkálatokat. Érsekújvár önkormányzatával is tárgyalásokat készítettünk elő, reméljük, ott is sikerrel járnak megbeszéléseink. • Volt olyan város, ahol hiába kopogtattak? — Eddig csupán Dunaszerdahelyen nem találtunk megértésre. Meglehet azért, mert az elsők között folytattunk velük tárgyalásokat. Alapelvünk: semmit sem szándékozunk tenni a város érdeke ellen. Nem akarunk tolakodni, olyasvalamit erőltetni, amit a város nem akar. Noha a polgármester támogatta, a városatyák többsége megriadt terveinktől. Pedig egy elkezdett lakótelep komplex felépítését akartuk vállalni, ami a város számára is előnyös lett volna. Lehetséges, hogy ha elgondolásainkat az egész képviselőtestület előtt fejthettük volna ki, megértésre találunk. • Mi az alapfeltétele annak, hogy egy városban lakásépítésbe kezdhessenek? — Három alapleltétele van. Szükséges a város beleegyezése, akarata. Megvásárolható telkek kellenek, ahol építkezni lehet. És, persze, a lakásigénylők, a jövendő tulajdonosok is elengedhetetlenek, akik számára felépítjük a korszerű téglaépületeket. Mi nem környezetszenynyező gyárakat, lakóházakat építünk a város polgárai részére. A telkeken nem akarunk nyerni, nem üzérkedünk velük. Amilyen áron megvettük, olyan áron adjuk el a lakástulajdonosoknak. Nyereségünk csak az építkezési munkából származik. • Szóljunk az árakról. Ki(k) vehetek) meg ezeket a minden igényt kielégítő attraktív lakásokat. — Lakásaink — legalább háromszobásak — átlagára 600 ezer korona. Elismerem, nem mindenki képes ilyen összeget előteremteni. Ennek ellenére állítom, hogy ez elfogadható ár Csehszlovákiában, és nem jelent rendkívüli nyereséget cégünk számára. Egyébként magunk is segítünk az érdeklődőknek. A lakás árának egyharmadára, 5 százalékos kamattal, hitelt nyújtunk. Üzlethelyiségeink megvásárlása esetén pedig 70 százalékos kölcsönt kínálunk, ami számunkra is bizonyos kockázatvállalást jelent. • Működésükkel új munkalehetőségeket teremtenek Szlovákiában. Milyenek a tapasztalataik a hazai szakmunkásokkal, szakemberekkel, akik egészen más gyakorlathoz szoktak? — Nem rosszabb a szlovákiai szakmunkás, építészeti szakember, mint a nyugati. Más kérdés, hogy évtizedekig a rossz, hanyag munkaszervezés áldozata volt. Működésünkkel valóban hozzájárulunk a foglalkoztatottság javításához. Csak Pozsonyban például 850 új munkahely megteremtésével számolunk. Ez a szám még jelentősebb annak tudatában, hogy az építészetben minden munkahely további három munkalehetőséget jelent egyéb területen. Az sem elhanyagolható körülmény, hogy a szakmunkások többségét mindig az adott régióból biztosítjuk. Cégünk sosem csak lakásokat, hanem egész komplexumokat épít. Esztétikai szempontból megköveteljük, hogy minden erkélyt virág díszítsen, sőt a virágok öntözését központilag, automatikus rendszerrel oldjuk meg. Szerződésbe foglaljuk, hogy a (elépített lakásokról cégünk gondoskodik, mi végzünk mindennemű karbantartást. Lakásaink már a 21. évszázad emberét kell, hogy szolgálják. MÁZSÁR LÁSZLÓ MOLDOVA GYÖRGY félelem kapuja Martín ingerülten vállat vont: — Miért tartozik ez rám? — Mert rajtad kívül senkit sem ismerek Pesten. — És ez azt jelenti, hogy segítenem kell rajtad? Miért zsarolsz a nyomoroddal? — kérdezte kiabálva, de Borsos felvillanó tekintetéből megérezte, hogy túlságosan messzire ment, visszafogta a hangját. — Ma már nem tudok elérni senkit, majd holnap reggel utánanézek. Dél körül hívjál fel itt a boltban. — Köszönöm. — Ne köszönd, nem tudok semmi biztosat (górni neked, te is próbálj valamilyen megoldást találni. Pénzed van albérletre? — Három hónap lakbért le tudok rakni. — Nem tudom, nem kérnek-e egy fél évet. Most pedig, légy szíves, menj el, szeretném befejezni a munkámat. Martin nem merte egyedül vállalni a felelősséget, még azon az estén felkereste Vojtekovszkyt, hogy megbeszélje vôle az ügyet. Várakozásával ellentétben a költő nem háborodott fel Borsos magatartásán. — Én nem tekintem bűnnek, hogy nem számolt be a megkísértéséről. Egyszerű lélek — amit te és ón úgy fogadtunk, mint szimpla taktikai trükköt, az őt összezavarta. És ha a lényeget tekintjük, őt sem tudták beszervezni. Sokkal többet nem lehetett várni tőle, egy pár hónapra jött fel vidékről. — Azt hiszem, nagyon könnyedén fogod fel az ügyet. — Te ismered őt személyesen, neked keli döntened. Mi a szándékod? — Le kell építenünk ezt a kapcsolatot, nem vállalhatjuk a rizikót, hogy a rendőrség beépüljön a munkánkba. — Ez jól hangzik, de nem fog simán menni. Ennek a fiúnak benned van minden reménye, kapaszkodni fog beléd. Jó volna elkerülni a nyílt szakítást. — Igen, egyelőre fenn kell tartani a formális kereteket. Úgy teszek, mintha semmi sem történt volna, közben lezárok minden közeledési lehetőséget a boltban és az anyámnál. Másról nem tud. Egy idő után magától le fog válni rólunk. — Nagyszerű, mégis van benne valami szomorú. — Mire gondolsz? — Sajnálom, hogy nem sikerült magunkhoz kötni ezt a fiút. Ha úgy vesszük, kudarcot vallottunk vele. — Nem hiszem, hogy túl fontos volna. Az idő nekünk dolgozik, előbb-utóbb jönnek mások. — Az lehet, csak mi nem leszünk mások. — Ezt mire mondod? — Semmire, csak úgy eszembe jutott. Hát akkor, sok szerencsét, Nagy Taktikus. Martin a látszat kedvéért kiirt az újságokból néhány albérletkínálatot, ós másnap, mikor Borsos a megbeszélt időben jelentkezett, beolvasta a elmeket a telefonba. Szükségesnek találta, hogy anyját is mihamarabb tájékoztassa a történtekről, kiment hozzá a kelenföldi panelházba. Mikor belépett a lakásba, megérezte, hogy rossz alkalmat választott ki. Anyja arcán szinte megmerevedtek a vonások az idegfeszültségtől, nyilván elszánta magát, hogy végre lezár egy régi problémát. Martin tudta, hogy nem térhet ki az összecsapás elől, leült: — Tessék, itt vagyok. Mit akarsz? — Vedd tudomásul, hogy nem tűröm tovább azt a hangot, melyet megengedsz magadnak velem szemben. Eddig nem szóltam, mert sohasem voltál egyedül, ós nem akartalak lejáratni az ismerőseid előtt. Most, hogy végre kettesben vagyunk, közlöm veled: nem vagyok a cseléded, sőt még egy cselédet sem torkolhatsz le úgy, ahogy engem szoktál. Hála istennek, egyelőre még nem szorulok rád. Az asszony elfordult, háta meg-megrándult, zsebkendőjét a szeméhez szorította, közben megrázta a fejét, mintha maga is tiltakozna a könnyei ellen. Martin elhúzta a száját, hisztérikusnak találta anyja viselkedését, a legszívesebben sarkon fordult volna, ós bevágja maga után az ajtót, de tudta, hogy ezt egyelőre nem teheti meg. Hátulról átölelte, és állát hízelkedően a vállára támasztotta, de érezte, hogy anyja tiltakozva elvonja magát: — Ne haragudj rám, öreg „Living Dead", ón tudom, hogy mindent neked köszönhetek. De hát kit bántson az ember, ha nem azt, akit szeret?! Ha legközelebb megsértelek, adjál egy pofont, pótold ki azt, amit a nevelésemben elmulasztottál. Álla alatt észrevehetően megenyhült anyja vállának indulatos feszültsége, Martinná kisvártatva hátranyúlt, ós átfogta a fejét: — Hidd el, hogy nem magam miatt szólok, ón már kifutottam a világból, csakugyan „élő halott" vagyok. De te a saját hátországodat pusztítod, ha engem bántasz. — Nem fog előfordulni többé. Üljünk le, igyunk egy kávét erre a nagy ijedségre. — „Megiszunk egy kávét, ós elmondunk egy ávét..." Igy szól? — Pontosan. Az agyad nem rozsdásodik, nem szeretnék az ellenséged lenni. Az asszony kitöltötte a kávét: — Mi történt? Gondolom, nem azért jöttél, hogy meghallgasd az ón sirámaimat. — Arra kérlek, hogyha keresne engem Borsos Ferenc — magyarázó kézmozdulatot tett —, tudod, az az alacsony, bajuszos fiú, aki verseket hozott, párszor beszélgettünk... — Igen, emlékszem rá. — Szóval, ha jelentkezik nálad, próbáld meg leépíteni, elszoktatni innen. Ne rúgd ki nyíltan, inkább mosolyogj, ós adjál kitérő válaszokat. Ne menj bele veszekedésekbe, mert kiszámíthatatlan, hogy mire képes. (folytatjuk) VÍZPARTI CSEVEGÉS Katival és Sanyival a strandon ismerkedtem meg. Arra figyeltem lel, hogy Kati rámordul az öccsére, mert már a harmadik fagyit veszi — ő meg még csak egyet evett. A kislány tizenegy, a fiú kilencéves. Nyaralni az idén nem mentek, mert se az anyjuk, se az apjuk nem dolgozik. Kati két hétig volt a nagymamánál — de csak egyedül. — Engem a nagyi nem vállal. Mert rossz voltam. — Mit csináltál? —- Kártyáztunk Katival, és összeverekedtünk, hogy kinél van a Fekete Péter. A nagymama meg árulkodott az anyunak. — És te, Kati, te mindig jól viselkedsz? — Néha én is rossz vagyok, nem fogadok szót. Vagy sok pénzt elfagyizok. — Honnan veszed a pénzt? — A spórkasszából. De csak akkor vehetek ki belőle, ha az apu is tud róla. — Én néha olyan rossz vagyok, hogy az anyu kidob a lakásból — dicsekszik Sanyi. — Mit teszel? — Nem is tudom. Rossz vagyok. — Az anyu hányszor elküldi a boltba, de nem akaródzik neki mozdulni, vagy ha elmegy, azt mondja, nem kapni, amiért elküldték. — Voltatok a nyáron táborban? — Kellett volna mennünk, de csak olyanba, hogy reggel megyünk, délután meg jövünk. De anyu azt mondta, hogy arra nem ad kétszázötven koronát — hadarja Kati. — A nagymamám azt mondta, ad hozzá száz koronát. Biztosan azért, mert nyugalmat akart — mélázott Sanyi. —Milyenek a felnőttek? Kati: — Jók. Gondoskodnak rólunk. Főleg a szüleink. De a Sanyi tanító nénije nem jó. Azért vblt neki rossz a bizonyítványa. Sanyi: — A szomszéd nénin kívül jók a leinőttek, ő olyan, hogy ha nyitva az ablak és beszélgetünk, mindjárt kiabál. Vagy ha hintázunk a ház előtt a parkban, hazakerget bennünket. Azért nem szeret bennünket, mert a parkba járnak cigányok is, és szoktunk velük beszélgetni. A szomszéd néni gyűlöli a cigányokat. Egyszer futott, és elesett. Kificamította a bokáját. Úgy nevettünk... — Olvasni szoktál? — Nem. — Tévézni?... — Csak ha olyan film van, mint a Rambo. — A híradót se nézed? — Csak ha háborúról szól. Akkor néztem, amikor Irak meg Amerika harcolt. — Tudod-e, kicsoda Havel? — A börtönben ült, aztán köztársasági elnököt csináltak belőle. De már nem az. A Jakešt is letették. Ő drágított meg mindent. Egy nyalóka nyolc koronába kerül. — Tudod, ki a miniszterelnök? — Nem. — Meéiarról hallottál? — Hallottam. De én csak a George Bush-t ismerem el. — És Gorbacsovot? — őt sem. Folt van a fején. — Anyukátok vagy apukátok a szigorúbb? — Az apánk. De azért ki lehet vele jönni. Ez már a második apánk. De az is lehet, hogy nem lesz sokáig. Az anyu összeveszett vele. Lehet, hogy elválnak. — Nem válnak el! — erősködik Kati. — Csak szoktak veszekedni. De aztán mindig kibékülnek. Az anyu olyankor kiabál, amikor nem akar adni pénzt. De most adott lakbérre ötszáz koronát. — Mikor mentek haza? — Nyolcra otthon kell lennünk. Néha kilencig is kint lehetünk, de inkább sietünk haza, mert félünk vallja be Sanyi. — Szoktatok otthon segíteni? Kati: — Reggel szoktam kávét főzni, és beviszem az anyuéknak. Leviszem a szemetet, mosogatok... Sétáltatom a kutyát. Háromezerért vettük. Sanyi: — Én csak egyszer mosogattam. Eltörtem egy csészét. Az anyu nagyon haragudott, összeragasztottam. De csak a felét sikerült. (kopasz)