Új Szó, 1992. szeptember (45. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-08 / 212. szám, kedd

MOZAIK iÚJSZÔM 1992. SZEPTEMBER 8. AZ ERKÉLYEN PEDIG KÖTELEZŐ A VIRÁG VILÁGSZÍNVONALAT KÍNÁL AZ A.F.K. Olvasóink koreben annak idején nagy visszhangot váltott ki a po­zsonyi székhelyű A.F.K. lakásépítő magánvállalat februári sajtótá­jékoztatójáról szóló írás. Abban a cég szlovákiai bemutatkozásá­ra, jelentős terveiről, gyors és világszínvonalú lakásépítési mód­szereiről írtunk. Mivel működése nagymértékben érinti Szlovákia déli járásait, felkerestük Peter Novosadot, az A.F.K. igazgatóját, hogy megérdeklődjük, fél év alatt mit tudtak megvalósítani terce­ikből, ígéreteikből. — Tartjuk magunkat állandó érvé­nyű alapelveinkhez: komplex módon • építkezünk, 18 hónapos átadási ha­táridővel. A lakásokon kívül infra­struktúrát is (üzlethelyiségek, gará­zsok) létrehozunk és áz esztétikus zöldövezet kialakításáról sem feled­kezünk meg. Az építkezés megkez­dése előtt állítjuk össze az igénylők névsorát, akiknek a lakástér belső tagolásával kapcsolatos elképzelé­seit, javaslatait is megvalósítjuk. Szlovákiában Szencen mutatkoztunk be először. Itt 252 lakást építünk fel, közülük csupán néhánynak nincs még jövendő gazdája. Malackyban egy 4,5 ezer négyzetméteres alapte­rületű luxusáruház építését kezdtük el, amelyet karácsony előtt szeret­nénk átadni rendeltetésének. Az egyes helyiségek méreteit a tulajdo­nos kívánságai alapján alakítjuk ki. Közép-Szlovákiában, Bésztercebá­nyán is egy korszerű, vonzó külsejű lakóházat építünk. • Alig fél év alatt tehát három he­lyen kezdtek el építkezni. Feltétele­zem, hogy ezzel nem merültek ki terveik. — Természetesen egyéb helye­ken is tárgyaltunk, bíztató ered­ménnyel. Párkányban például né­hány apró részlettől eltekintve meg­egyeztünk a város polgármesteré­vel és a lakásépítő szövetkezettel 100 lakás leiépítésében. Több ta­nulmányt, tervezetet készítünk, amelyből a város önkormányzata és a szövetkezet kiválasztja a leg­megfelelőbbet. Lassan már össze­áll a jövendő tulajdonosok névsora is, és még az idén el akarjuk kez­deni az építkezést. Galántán szin­tén egyezségre léptünk a városi önkormányzattal. Ott közös vállala­tot hoztunk létre az'Univerzál áru­ház melletti lakótelep felújítására és 50 új lakás megépítésére. Itt is még az idén megkezdjük a munká­latokat. Érsekújvár önkormányzatá­val is tárgyalásokat készítettünk elő, reméljük, ott is sikerrel járnak megbeszéléseink. • Volt olyan város, ahol hiába kopogtattak? — Eddig csupán Dunaszerdahe­lyen nem találtunk megértésre. Meglehet azért, mert az elsők kö­zött folytattunk velük tárgyalásokat. Alapelvünk: semmit sem szándéko­zunk tenni a város érdeke ellen. Nem akarunk tolakodni, olyasvala­mit erőltetni, amit a város nem akar. Noha a polgármester támogat­ta, a városatyák többsége megriadt terveinktől. Pedig egy elkezdett la­kótelep komplex felépítését akartuk vállalni, ami a város számára is előnyös lett volna. Lehetséges, hogy ha elgondolásain­kat az egész képvise­lőtestület előtt fejthet­tük volna ki, megértés­re találunk. • Mi az alapfeltétele annak, hogy egy város­ban lakásépítésbe kezdhessenek? — Három alaplelté­tele van. Szükséges a város beleegyezése, akarata. Megvásárol­ható telkek kellenek, ahol építkezni lehet. És, persze, a lakási­génylők, a jövendő tu­lajdonosok is elenged­hetetlenek, akik szá­mára felépítjük a kor­szerű téglaépületeket. Mi nem környezetszeny­nyező gyárakat, lakó­házakat építünk a vá­ros polgárai részére. A telkeken nem akarunk nyerni, nem üzérkedünk velük. Ami­lyen áron megvettük, olyan áron adjuk el a lakástulajdonosoknak. Nyereségünk csak az építkezési munkából származik. • Szóljunk az árakról. Ki(k) ve­hetek) meg ezeket a minden igényt kielégítő attraktív lakásokat. — Lakásaink — legalább három­szobásak — átlagára 600 ezer koro­na. Elismerem, nem mindenki képes ilyen összeget előteremteni. Ennek ellenére állítom, hogy ez elfogadha­tó ár Csehszlovákiában, és nem je­lent rendkívüli nyereséget cégünk számára. Egyébként magunk is se­gítünk az érdeklődőknek. A lakás árának egyharmadára, 5 százalékos kamattal, hitelt nyújtunk. Üzlethelyi­ségeink megvásárlása esetén pedig 70 százalékos kölcsönt kínálunk, ami számunkra is bizonyos kocká­zatvállalást jelent. • Működésükkel új munkalehető­ségeket teremtenek Szlovákiában. Milyenek a tapasztalataik a hazai szakmunkásokkal, szakemberekkel, akik egészen más gyakorlathoz szoktak? — Nem rosszabb a szlovákiai szakmunkás, építészeti szakember, mint a nyugati. Más kérdés, hogy évtizedekig a rossz, hanyag munka­szervezés áldozata volt. Működé­sünkkel valóban hozzájárulunk a foglalkoztatottság javításához. Csak Pozsonyban például 850 új munka­hely megteremtésével számolunk. Ez a szám még jelentősebb annak tudatában, hogy az építészetben minden munkahely további három munkalehetőséget jelent egyéb terü­leten. Az sem elhanyagolható körül­mény, hogy a szakmunkások több­ségét mindig az adott régióból biz­tosítjuk. Cégünk sosem csak laká­sokat, hanem egész komplexumo­kat épít. Esztétikai szempontból megköveteljük, hogy minden erkélyt virág díszítsen, sőt a virágok öntö­zését központilag, automatikus rendszerrel oldjuk meg. Szerződés­be foglaljuk, hogy a (elépített laká­sokról cégünk gondoskodik, mi vég­zünk mindennemű karbantartást. Lakásaink már a 21. évszázad em­berét kell, hogy szolgálják. MÁZSÁR LÁSZLÓ MOLDOVA GYÖRGY félelem kapuja Martín ingerülten vállat vont: — Miért tartozik ez rám? — Mert rajtad kívül senkit sem ismerek Pesten. — És ez azt jelenti, hogy segítenem kell rajtad? Miért zsarolsz a nyomoroddal? — kér­dezte kiabálva, de Borsos felvillanó tekinteté­ből megérezte, hogy túlságosan messzire ment, visszafogta a hangját. — Ma már nem tudok elérni senkit, majd holnap reggel utána­nézek. Dél körül hívjál fel itt a boltban. — Köszönöm. — Ne köszönd, nem tudok semmi biztosat (górni neked, te is próbálj valamilyen megol­dást találni. Pénzed van albérletre? — Három hónap lakbért le tudok rakni. — Nem tudom, nem kérnek-e egy fél évet. Most pedig, légy szíves, menj el, szeretném befejezni a munkámat. Martin nem merte egyedül vállalni a felelős­séget, még azon az estén felkereste Vojte­kovszkyt, hogy megbeszélje vôle az ügyet. Várakozásával ellentétben a költő nem hábo­rodott fel Borsos magatartásán. — Én nem tekintem bűnnek, hogy nem szá­molt be a megkísértéséről. Egyszerű lélek — amit te és ón úgy fogadtunk, mint szimpla tak­tikai trükköt, az őt összezavarta. És ha a lé­nyeget tekintjük, őt sem tudták beszervezni. Sokkal többet nem lehetett várni tőle, egy pár hónapra jött fel vidékről. — Azt hiszem, nagyon könnyedén fogod fel az ügyet. — Te ismered őt személyesen, neked keli döntened. Mi a szándékod? — Le kell építenünk ezt a kapcsolatot, nem vállalhatjuk a rizikót, hogy a rendőrség beépül­jön a munkánkba. — Ez jól hangzik, de nem fog simán menni. Ennek a fiúnak benned van minden reménye, kapaszkodni fog beléd. Jó volna elkerülni a nyílt szakítást. — Igen, egyelőre fenn kell tartani a formális kereteket. Úgy teszek, mintha semmi sem tör­tént volna, közben lezárok minden közeledési lehetőséget a boltban és az anyámnál. Másról nem tud. Egy idő után magától le fog válni ró­lunk. — Nagyszerű, mégis van benne valami szo­morú. — Mire gondolsz? — Sajnálom, hogy nem sikerült magunkhoz kötni ezt a fiút. Ha úgy vesszük, kudarcot val­lottunk vele. — Nem hiszem, hogy túl fontos volna. Az idő nekünk dolgozik, előbb-utóbb jönnek mások. — Az lehet, csak mi nem leszünk mások. — Ezt mire mondod? — Semmire, csak úgy eszembe jutott. Hát akkor, sok szerencsét, Nagy Taktikus. Martin a látszat kedvéért kiirt az újságokból néhány albérletkínálatot, ós másnap, mikor Borsos a megbeszélt időben jelentkezett, beol­vasta a elmeket a telefonba. Szükségesnek találta, hogy anyját is mihamarabb tájékoztas­sa a történtekről, kiment hozzá a kelenföldi panelházba. Mikor belépett a lakásba, megérezte, hogy rossz alkalmat választott ki. Anyja arcán szinte megmerevedtek a vonások az idegfe­szültségtől, nyilván elszánta magát, hogy végre lezár egy régi problémát. Martin tudta, hogy nem térhet ki az összecsapás elől, leült: — Tessék, itt vagyok. Mit akarsz? — Vedd tudomásul, hogy nem tűröm tovább azt a hangot, melyet megengedsz magadnak velem szemben. Eddig nem szóltam, mert so­hasem voltál egyedül, ós nem akartalak lejá­ratni az ismerőseid előtt. Most, hogy végre kettesben vagyunk, közlöm veled: nem vagyok a cseléded, sőt még egy cselédet sem torkol­hatsz le úgy, ahogy engem szoktál. Hála is­tennek, egyelőre még nem szorulok rád. Az asszony elfordult, háta meg-megrándult, zsebkendőjét a szeméhez szorította, közben megrázta a fejét, mintha maga is tiltakozna a könnyei ellen. Martin elhúzta a száját, hisztéri­kusnak találta anyja viselkedését, a legszíve­sebben sarkon fordult volna, ós bevágja maga után az ajtót, de tudta, hogy ezt egyelőre nem teheti meg. Hátulról átölelte, és állát hízelkedő­en a vállára támasztotta, de érezte, hogy any­ja tiltakozva elvonja magát: — Ne haragudj rám, öreg „Living Dead", ón tudom, hogy mindent neked köszönhetek. De hát kit bántson az ember, ha nem azt, akit szeret?! Ha legközelebb megsértelek, adjál egy pofont, pótold ki azt, amit a nevelésemben elmulasztottál. Álla alatt észrevehetően megenyhült anyja vállának indulatos feszültsége, Martinná kis­vártatva hátranyúlt, ós átfogta a fejét: — Hidd el, hogy nem magam miatt szólok, ón már kifutottam a világból, csakugyan „élő halott" vagyok. De te a saját hátországodat pusztítod, ha engem bántasz. — Nem fog előfordulni többé. Üljünk le, igyunk egy kávét erre a nagy ijedségre. — „Megiszunk egy kávét, ós elmondunk egy ávét..." Igy szól? — Pontosan. Az agyad nem rozsdásodik, nem szeretnék az ellenséged lenni. Az asszony kitöltötte a kávét: — Mi történt? Gondolom, nem azért jöttél, hogy meghallgasd az ón sirámaimat. — Arra kérlek, hogyha keresne engem Bor­sos Ferenc — magyarázó kézmozdulatot tett —, tudod, az az alacsony, bajuszos fiú, aki verseket hozott, párszor beszélgettünk... — Igen, emlékszem rá. — Szóval, ha jelentkezik nálad, próbáld meg leépíteni, elszoktatni innen. Ne rúgd ki nyíltan, inkább mosolyogj, ós adjál kitérő vála­szokat. Ne menj bele veszekedésekbe, mert kiszámíthatatlan, hogy mire képes. (folytatjuk) VÍZPARTI CSEVEGÉS Katival és Sanyival a strandon is­merkedtem meg. Arra figyeltem lel, hogy Kati rámordul az öccsére, mert már a harmadik fagyit veszi — ő meg még csak egyet evett. A kislány tizenegy, a fiú kilencéves. Nyaralni az idén nem mentek, mert se az any­juk, se az apjuk nem dolgozik. Kati két hétig volt a nagymamánál — de csak egyedül. — Engem a nagyi nem vállal. Mert rossz voltam. — Mit csináltál? —- Kártyáztunk Katival, és össze­verekedtünk, hogy kinél van a Fekete Péter. A nagymama meg árulkodott az anyunak. — És te, Kati, te mindig jól visel­kedsz? — Néha én is rossz vagyok, nem fogadok szót. Vagy sok pénzt elfagyi­zok. — Honnan veszed a pénzt? — A spórkasszából. De csak ak­kor vehetek ki belőle, ha az apu is tud róla. — Én néha olyan rossz vagyok, hogy az anyu kidob a lakásból — di­csekszik Sanyi. — Mit teszel? — Nem is tudom. Rossz vagyok. — Az anyu hányszor elküldi a boltba, de nem akaródzik neki moz­dulni, vagy ha elmegy, azt mondja, nem kapni, amiért elküldték. — Voltatok a nyáron táborban? — Kellett volna mennünk, de csak olyanba, hogy reggel megyünk, délu­tán meg jövünk. De anyu azt mondta, hogy arra nem ad kétszázötven koro­nát — hadarja Kati. — A nagymamám azt mondta, ad hozzá száz koronát. Biztosan azért, mert nyugalmat akart — mélázott Sa­nyi. —Milyenek a felnőttek? Kati: — Jók. Gondoskodnak ró­lunk. Főleg a szüleink. De a Sanyi tanító nénije nem jó. Azért vblt neki rossz a bizonyítványa. Sanyi: — A szomszéd nénin kívül jók a leinőttek, ő olyan, hogy ha nyitva az ablak és beszélgetünk, mindjárt kiabál. Vagy ha hintázunk a ház előtt a parkban, hazakerget ben­nünket. Azért nem szeret bennünket, mert a parkba járnak cigányok is, és szoktunk velük beszélgetni. A szom­széd néni gyűlöli a cigányokat. Egy­szer futott, és elesett. Kificamította a bokáját. Úgy nevettünk... — Olvasni szoktál? — Nem. — Tévézni?... — Csak ha olyan film van, mint a Rambo. — A híradót se nézed? — Csak ha háborúról szól. Akkor néztem, amikor Irak meg Amerika harcolt. — Tudod-e, kicsoda Havel? — A börtönben ült, aztán köztársa­sági elnököt csináltak belőle. De már nem az. A Jakešt is letették. Ő drágí­tott meg mindent. Egy nyalóka nyolc koronába kerül. — Tudod, ki a miniszterelnök? — Nem. — Meéiarról hallottál? — Hallottam. De én csak a George Bush-t ismerem el. — És Gorbacsovot? — őt sem. Folt van a fején. — Anyukátok vagy apukátok a szi­gorúbb? — Az apánk. De azért ki lehet ve­le jönni. Ez már a második apánk. De az is lehet, hogy nem lesz soká­ig. Az anyu összeveszett vele. Lehet, hogy elválnak. — Nem válnak el! — erősködik Kati. — Csak szoktak veszekedni. De aztán mindig kibékülnek. Az anyu olyankor kiabál, amikor nem akar ad­ni pénzt. De most adott lakbérre öt­száz koronát. — Mikor mentek haza? — Nyolcra otthon kell lennünk. Néha kilencig is kint lehetünk, de in­kább sietünk haza, mert félünk vallja be Sanyi. — Szoktatok otthon segíteni? Kati: — Reggel szoktam kávét főzni, és beviszem az anyuéknak. Leviszem a szemetet, mosogatok... Sétáltatom a kutyát. Háromezerért vettük. Sanyi: — Én csak egyszer moso­gattam. Eltörtem egy csészét. Az anyu nagyon haragudott, összera­gasztottam. De csak a felét sikerült. (kopasz)

Next

/
Oldalképek
Tartalom