Új Szó, 1992. szeptember (45. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-18 / 221. szám, péntek

1992. SZEPTEMBER 18 KULTÚRA 6 SOKAN, MÉGIS KEVESEN... BESZÉLGETÉS CSÉMY TAMÁSSAL, A CSEH- ÉS MORVAORSZÁGI MAGYAROK SZÖVETSÉGÉNEK ELNÖKÉVEL Sokan vannak, mégis kevesen... volt a címe annak a - lapunkban valamivel több mint egy éve közölt - interjúnak is, melyet a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetségének első közgyűlése után készítettem Csémy Tamással, a szövetség elnökével. Sokan mert Csehországban, mint ahogy az azelőtt is köztudomású volt, s mint ahogy azt a legutóbbi népszámlálás eredményei is megerősítették, több mint 20 000 magyar él -, mégis kevesen, mert az 1990 februárjában megalakult szövetségnek az első közgyűlés időpontjában csupán 111 bejegyzett tagja volt. Az említett interjú szövegének lejegyzése idején álmomban sem gondoltam volna, hogy a szövetségről írva még egyszer eszembe jut majd a fenti cím. Hogy mégis így lett, annak az az oka, hogy a szövetség tagjainak száma az eltelt időszakban több mint 400 százalékkal növekedett ugyan, mégis - legalábbis ahhoz a bizonyos több mint 20 000-hez képest - alig. (Holott a szövetség a cseh és a magyar tömegtájékoztatási eszközökben több ízben is hallatott magáról, magyar bált, magyar misét, juniálist szervezett Prágában, és már a határainkon túl is tudnak a létéről. Ez utóbbinak a bizonyítására talán elég, ha megemlítem, hogy képviselőit a Magyarok Világszövetségének tavalyi közgyűlésére, valamint a Magyarok III., idén nyáron lebonyolított Világkongresszusára is meghívták.) MÉVFORDULÓ FELNŐTTEK MESEMONDÓJA Tipikus amerikai volt, mind sorsának alakulását, mind alkotóművészetét tekintve a 130 évvel ezelőtt született O. Henry, családi nevén Williams Sydney Porter. Gondoljuk csak meg, hol történhetne meg Amerikán kívül, hogy a börtönben ülő fogoly elhatározza, író lesz, írni kezd, s még mielőtt büntetését letöltené, írásai napvilágot is látnak, majd szabadlábra kerülve sikerül szerződést kötnie évi 52 elbeszélés közlésére, 100 dolláros honorárium ellenében. Hol eshetne meg, Amerikát kivéve, hogy a már híres szerző első életrajzírója, egykori börtöntár-, sa, az ismert vonatrabló E. Gennings lesz. O. Henry halála is Jack London Martin Edenére emlékeztető amerikai sorsot idéz. Hozzá hasonlóan, sikerei csúcsán ráébred, hogy a dicsőség még nem minden, hogy saját imidzsének foglya lett, s az élet igazsága kissé másként fest, mint ahogy azt műveiben megjelenítette. Betegségét az alkoholba menekülve ' próbálta elviselni - s tette még súlyosabbá. Életének utolsó hónapjai már úgy teltek, mint a lassú öngyilkosság... A betegség nem engedte, hogy olyan lendülettel dolgozzon, mint korábban. Hihetetlen, de 1904-ben 66 novellájajelent meg, 1905-ben pedig 69. A soha ki nem kezelt tüdőbaj, testi erejének apadása, a lelki depresszió azonban aláásta életkedvét... Utolsó szavaival könyörgött: „Gyújtsatok fényt, nem akarok a sötétben kimúlni..." A W. S. Porter nevű ifjú volt kitanult gyógyszerész, cowboy, műszaki rajzoló és banktisztviselő, meg még... Ha manapság a Rolling Stones elnevezést halljuk, egyből az ismert együttesre gondólunk. Nos, W. S. Porter ilyen címmel próbált 1894-ben vicclapot indítani. Banktisztviselőként titokzatos dolog esett meg vele, ami mindmáig megfejtetlen marad. Tény, hogy 1895-ben Portért 4702 dollár és 49 cent elsikkasztásával vádolták. Hondurasba menekült, de amikor tudomására jutott, hogy neje halálos beteg, hazatért, eltemette feleségét és önként jelentkezett a bíróságon. Öt év börtönbüntetést kapott. Ezzel ért véget a 30664 számú fogoly, W. S. Porter története és indult el O. Henry néven írói pályája. Újra kellett kezdeni az életet 38 éves korában, és 10 év alatt elismert, népszerű író lett. Az a férfi, akinek viszontagságos élet jutott osztályrészül, megjárta a mélységek sötétjét, elbeszéléseiben azonban sosem az élet "árnyoldalait ábrázolta. Történetei mindig jól végződnek, bár nem csekély szerep jut bennük a Véletlen őfelségének, akinek a közbeszólása sohasem végzetes, hanem a szorult helyzetben nyújtott segítség. Az írói tehetség hozzásegítette a banalitások elkerüléséhez, az egyszerű történetek művészi rangra emeléséhez. A kedves hangvételű novellák szerencsés kimenetele ellen senkinek sem lehet kifogása: a jó, a baráti összetartás és az őszinteség mindig győzedelmeskedik. O. Henry írásai, mint afféle felnőtteknek szóló ifiesék, erősítik a jóba vetett hitet, amire viszontagságos világunkban ugyancsak szükség van. OLEG SZEMAK - Elnök úr! Ön szerint mi az oka, hogy szövetségüknek most, idestova két évvel a megalakulása után, a kollektív tagokat is beleértve csupán 550-600 tagja van? - Ahhoz képest, hogy Csehországban több mint 20 ezer magyar él, kétségkívül kevés az 550-600 tag, s ezt mi is elgondolkodtatónak tartjuk. Szövetségünk tagsági bázisának magvát eleinte is és most is a prágai magyarok alkotják, ami, tekintve, hogy Prága mindig is a csehországi magyarság szellemi központja volt, nem csoda, de már jó ideje mindent megteszünk azért, hogy a nem Prágában élő magyarokat szintén beszervezzük szövetségünkbe. Sajnos, egyelőre nem sok eredménnyel, egy-két prágain kívül alig akad ember, aki az energiáinak és a szabadidejének jelentős hányadát szervező munkára hajlandó fordítani. Hogy pillanatnyilag képtelen vagyok megadni tagságunk pontos számét, annak egyrészt az az oka, hogy kollektív tagjainknak, a prágai Ady Endre Diákkör és a brünni Kazinczy Ferenc Diákkör tagjainak a száma állandóan változik, másrészt pedig az, hogy bejegyzett tagjaink egy része még nem fizette be a tagsági díjat. - Nos, ha a szövetség tagjainak a száma nem is, a számláján levő pénzösszeg - részben lapunknak is köszönhetően - alaposan megnövekadett az első közgyűlés óta eltelt időszakban. Az első közgyűlés idején, ha jól emlékszem, kb. 800 korona volt a szövetség összvagyona. Igaz, hogy közben jelentősebb anyagi támogatást kaptak a cseh kormánytól? -Igaz. Mielőtt azonban érdemben válaszolnék, ez úton is szeretném megköszönni az Új Szó szerkesztőségének, hogy a legnehezebb időszakban 30 ezer koronát ajándékozott szövetségünknek, és hogy állandó figyelemmel kíséri a csehországi magyarok sorsának alakulását, illetve szövetségünk életét. A kérdésre rátérve: örvendetes tény, hogy szövetségünk anyagi helyzete sokkal jobb, mint tavaly volt. Nem kevés utánajárásba került ugyan, de a Cseh Kulturális Minisztérium végül anyagi támogatásban részesített bennünket is. A kapott pénzösszeget arra fordítjuk, illetve fordítottuk, hogy növeljük szövetségünk tevékenységének intenzitását. Kocsis László személyében ezért fizetett szervező titkárt alkalmaztunk. A szövetségi kormánytól szintén kaptunk anyagi támogatást, egy, egyelőre az eddigi Tájékoztatónkkal párhuzamosan megjelenő, de igényesebb lap kiadására. A címe Prágai Magyar Hang lesz, és előreláthatóan decemberben fog megjelenni az első száma. A lappal kapcsolatban egyébként az a titkos vágyunk, hogy minden, magyarok lakta területen kapható legyen. Ha már a kiadói terveinknél tartok: a közeljövőben szeretnénk cseh nyelven megjelentetni Ujváry Zoltán Szülőföldön hontalanul című könyvét. Anyagi vonatkozásai nincsenek ugyan, de itt szeretném megemlíteni, hogy immár harmadik hónapja az éterben is „jelen van" szövetségünk:, a Regina nevű, Közép-, Dél- és Észak-Csehországban is fogható rádióadó hullámhosszain minden hónap utolsó csütörtökén 15 percnyi műsoridőt kaptunk. Ha minden igaz, akkor ez a 15 perc hamarosan 30-ra bővül, - Egy megjegyzés erejéig maradjunk még a témánál. Legutóbbi beszélgetésünkkor megemlítette, hogy Petr Pithart, az akkori cseh kormányfő kijelentette, a szövetség csupán abban az esetben kaphat anyagi támogatást, ha egyértelművé válik, hogy megvan az igény a létére. Nem tartanak attól, hogy ha a jelenleg Václav Klaus vezette cseh kormány tudomást szerez tagjaik számáról, akkor megvonják önöktől az állami támogatást, illetve - jobb esetben csökkentik az összeget? - Őszintén szólva, nem. Szerintem ugyanis az, hogy kapunk-e állami támogatást, vagy sem, semmiképpen sem függhet attól, hogy hány tagunk van. Ha jövőre nem kapnánk ilyen támogatást, akkor véleményem szerint nem azért nem kapnánk, mert csupán 500-600 tagunk van, hanem azért, mert fontosabb dolgokra kell a pénz. Az ország szétesése után valószínűleg a cseh kormány anyagi helyzete sem lesz valami rózsás, ezért ami az anyagiakat illeti, nekünk is időben kell majd orientálódnunk a különböző alapítványok felé. - Petr Pithart annak idején megbízta önöket egy, a csehországi magyarság történelméről, illetve jelenlegi kulturális és szociális helyzetéről szóló tanulmány kidolgozásával. Sikerült megoldaniuk a tanulmány megírásával járó, kétségkívül nem kevés problémát? - Tulajdonképpen igen, a tanulmány elkészült. Jelenleg éppen fordítják, és most ősszel, Magyarok a Cseh Köztársaságban címmel magyarul és csehül is meg akarjuk jelentetni. A kidolgozása során egy, szociológiai felmérésekkel foglalkozó intézet is a segítségünkre volt. Az intézet munkatársai 1004 csehországi magyarral töltettek ki egy 64 pontos kérdőívet, amely kétségkívül reprezentatív felmérés. Az eredményei között jócskán akadnak figyelemreméltó mozzanatok, de itt csak kettőt említenék meg: kiderült például, hogy a Csehországban élő magyarok közül a nők azok, akik jobban ragaszkodnak a magyarságukhoz, illetve ahhoz, hogy - még abban az esetben is, ha vegyes házasságban élnek - a gyermekeik is megtanuljanak magyarul. A másik figyelemre méltó tény az, hogy ami az iskolai végzettség szerinti rétegeket illeti, a főiskolai végzettséggel rendelkező csehországi magyarok igénylik legkevésbé a többi magyarral való kapcsolattartást, és ők szorgalmazzák a legkevésbé, hogy gyermekeik magyarul is megtanuljanak. A tanulmányt, amely természetesen nem csupán az emiitett felmérés eredményeinek összegzéséből áll, szövetségünk címén rendelhetik majd meg az érdeklődők, de kapható lesz a könyvesboltokban is. - Ma már aligha kétli bárki, hogy Csehszlovákia a közeljövőben szétesik. Az Együttélés egyik SZNT-beli képviselője ezzel kapcsolatban a minap kijelentette, hogy az ország szétesése után a mozgalom nem képviselheti majd a Csehországban élő kisebbségek érdekeit, ezért azoknak a maguk erejéből kell majd gondoskodniuk kulturális és a politikai érdekvédelmükről. Gondoltak-e arra önök, hogy az ország szétesése után esetleg politikai szervezetté válnak? - Eszünkbe se jutott. Szerintem egyrészt azért nem, mivel nem vagyunk elegen ahhoz, hogy számottevő politikai pártot vagy mozgalmat alakítsunk ki, másrészt azért, mert nincs is rá szükségünk. A cseh alkotmányt azonban ennek ellenére is kíváncsian várjuk. Talán nem kell külön hangsúlyoznom, elsősorban arra vagyunk kíváncsiak, hogy milyen módon és szinten szavatolja az országban élő kisebbségek jogait. KLUKA JÓZSEF Kis NYELVŰR A DIVATSZAVAK ÖZÖNÉBEN Aki figyelemmel kíséri szóhásználatunkat - divatos kifejezéssel élve: odafigyel szóhasználatunkra -, bizonyára észreveszi - vagy ezt is divatos szóval mondva: érzékeli hogy egy-egy szót, kifejezést felkapnak az emberek, és a szokásostól eltérő jelentésben vagy jelentésekben is használni kezdik. Mint például az itt kiemelt odafigyel és érzékel igét is. Jó szavak ezek, semmi kifogásunk riem lehet ellenük a maguk szerepében; pl. odafigyel az előadásra, érzékeli a színeket. De az utóbbi időben már alig figyelünk meg valamit, még kevésbé fordítunk figyelmet valamire, úgyszólván mindenre odafigyelünk. Egyik lapunk egyik számában nemrégiben már ezt olvastam: ,,... nagyobb odafigyelést eszközölnek a régi templomokra és kastélyokra. " Pedig ezekre elég lett volna csupán nagyobb figyelmet fordítani... Sokan választékosabbnak érzik a lélektani szakszóként is használt érzékel igét, s ezzel helyettesítik az észrevesz-1. Alig vesznek észre valamit is, mindent érzékelnek, még olyasmit is, mint a társadalmi életben bekövetkezett változások. Az érzékel igét általában akkor használjuk, amikor azt fejezzük ki, hogy az érzékszerveinkkel fogunk fel valamit; például érzékelhetjük a színeket, hangokat, hideget, meleget stb. Természetesen a hideget, meleget nyugodtan érezhetjük is. Divatszó lett a téma is - kiszorít minden más, a szövegbe jobban illő elemet. Ha az írásműveknek vagy a beszédnek a tárgyát jelenti, nem lehet kifogásunk ellene; pl.: Az író nefiéz témát választott; vagy: Erről a témáról nem szívesen beszélek. De napjainkban ilyen mondatokban fordul elő leggyakrabban: Mindent megteszünk ebben a témában; Ebben a témában már értünk el eredményeket; Ebben a témában nem mondok véleményt. Pedig egyszerűbb és szebb lenne, ha valamilyen dologban, ügyben tennénk meg mindent vagy érnénk el eredményeket; valamilyen kérdésben nyilvánítanánk véleményt, mint ahogy régebben is tettük. Egy gazdasági vezetőtől ezt a mondadot hallottam: „Mi csak export témájú termékeket gyártunk." Jobb volna, ha exportálható termékeket gyártanának. Még mindig sokat fogalmazunk, de talán már nem annyit, mint néhány évvel éizelőtf. A fogalmaz ige eredeti jelentése ez: valaki írásbeli vagy szóbeli közlést formába önt. Az újságíró fogalmazhatja a cikkét vagy bárki más a monanivalóját, de az utóbbi években már alig mondott, közölt, szólt valaki, mindenki csak fogalmazott. Figyeljük csak meg a következő mondatokat: A hivatalnok úgy fogalmazott, hogy erre az okmányra szükség van; helyesen: úgy tájékoztatott vagy egyszerűen azt mondta. Engedjék meg, hogy megfogalmazzam a véleményemet!; talán szerényebben hangzik, ha kifejtem, elmondom a véleményemet. A. miniszter úgy fogalmazott a sajtóértekezleten ...; inkább: nyilatkozott. Világosan megfogalmaztuk feladatainkat; A feladatokat meghatározhatjuk, kitűzhetjük, kijelölhetjük stb. Tehát egész sor igét szorít ki' a fogalmaz, főként a következőket: szól, mond, kijelent, kifejt, nyilatkozik, kitűz, kijelöl, meghatároz és még sorolhatnám tovább is. Napjainkban talán a felvállal a legfelkapottabb szó. Egyszerű emberek, újságírók, politikusok, sőt papok is szinte mindent felvállalnak; azt is, amit nemrég vállaltak vagy elvállaltak volna. A felvállal ige valamikor főként azt jelentette, hogy valaki valmilyen munkát bérért elvállal. Tehát például a kűműves felvállalta a fal megrakását. Mostanában úgyszólván csak a felvállal1 halljuk, alig használjuk a vállal1 vagy elvállal-1. A közéleti feladatok teljesítését is felvállalják, a pártok, mozgalmak felvállalják érdekeink védelmét. Pedig ezt nyugodtan vállalhatnák is. Sőt még a felelősséget és az apaságoi is felvállalják már többen, holott ezeket csak vállalni volt szokás. A következményeket, kockázatot sem szükséges felvállalni, elég csupán . vállalni. Ha a vállal kevés, ott van az elvállal. Minden olyan jelentésben megállja a helyét, amelybe a felvállal betolakodott. A tisztséget, szerepet bizony jobb elvállalni, mint felvállalni. Az a szerencse, hogy divatszavaink használatát egy bizonyos idő elteltével megunják az emberek. Már például a nagyságrendű melléknév szinte csak a maga jelentésében fordul élő, pedig néhány évvel ezelőtt még talán az ing meg a cipő sem valamilyen nagyságú, számű volt, hanem valamilyen nagyságrendű. Ott helyes ennek a szónak a használata, ahol a nagyság tekintetében rendszert alkothatunk: ezres nagyságrendű, százezres nagyságrendű stb... Egyik-másik divatszónak esetleg új jelentése is keletkezhet a divatos használat folytán, Az úgymond szót alig használta valaki évekkel ezelőtt. Arany Jánosnak A walesi bárdok című költeményében még az eredeti jelentésében fordul elő, amikor Edward király szavait idézi a költő: „Hadd látom, úgymond, mennyit ér / A welszi tartomány." Itt az úgymond azt jelenti: mondja, mondta. Vagyis az úgy és a mond tagok elárulják a jelentését is. De ma már alig fordul elő ebben a jelentésében. Ilyen mondatokban találkozunk vele: Engem úgymond ez nem érdekel; Ott úgymond kő kövön nem maradt. Jelentése tehát ez: hogy úgy mondjam, úgy mondva, úgyszólván, vagyis töltelékszó vagy töltelékmondat lett. De például az újabban használatos valahol határozószónak nehéz lenne meghatározni a divatos jelentéseit. Ezt a régi jelentésében, de teljesen funkciótlanul használják: Én valahol úgy érzem...; Én valahol azt gondolom..." kezdik az emberek mondanivalójukat. Lényeges az, hogy hol érezzük vagy gondoljuk ezt, amit mondani akarunk? Tehát fölösleges elemként fordul elő a valahol: divat valamit valahol érezni vagy gondolni. Nem kell attól tartanunk, hogy a jövőben divatszavak nélkül maradunk. Az emberek - főként az újságírók és más értelmiségeiek - nagyon hamar felfigyelnek a divatszókra. Alig kezdenek terjedni Magyarországon, máris „importálják" őket. A jó, meghonosításra érdemes nyelvi elemeket nem veszik olyan hamar észre, mint ezeket. Úgy érzik, akkor modernek, akkor tartanak lépést a nyelv fejlődésével, ha ők is használják ezeket az elemeket. Mit tehet ilyenkor a nyelvműve. lés? Esetlég csak figyelmeztet e szavak túlzott, esetleg helytelen használatára, mást nem tehet. A divatnak nem lehet útjába állani a nyelvben sem, akárcsak az öltözködésben. JAKAB ISTVÁN