Új Szó, 1992. szeptember (45. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-15 / 218. szám, kedd

1992. SZEPTEMBER 15. ÚJ szól MOZAIK 6 I. PRÁGÁBAN TORTÉNT, 1918 ŐSZÉN A Magyarország című hetilap a közelmúltban történeti publicisztikai, POGÁNY MIKLÓS tollából származó cikksorozatot szentelt a Csehszlovák Köztársaság létrejöttétiek. Ennek alapján készült äz a rövidített és szerkesztett változat, amelyet bárom folytatásban közlünk. Kis NYELVŐR TÁJÉKOZATLANSÁGAINK ATÁJÉKOZTATÁSBAN A budápesti televízió és rádió adásait nézve, illetve hallgatva olykor — lehet, hogy alaptalanul — arra a feltevésre jutok, hogy ha egy angol szót vagy nevet kell kiejtenie a bemondónak, annak megfelelő' figyelmet szentel. Talán még gyakorolja is a hangok képzését, a szó kimondását; s ez így is.volna rendjén. De ha egy szláv nyelv szaváról vagy valamelyik szláv eredetű nemzet jelentősebb személyének nevéről van szó, annak helyes kiejtése már kevésbé izgatja. Lehet, hogy a példa már nem időszerű, de szemléltetésre kiválóan alkalmas: sokan bosszankodtunk annak idején Chňoupek csehszlovák külügyminiszter nevének ejtésén. Hnópek — hallottuk minduntalan a magyarországi tévéés rádióadásokban. A magyarban nincs ach-nak megfelelő hang, illet• ve az ezzel jelölt hangot /7-nak, ritkábban k-nak ejtjük. Az ellen tehát senki sem emelhet kifogást, hogy a név első hangját /7-nak ejtette a bemondó. A bosszantó az volt, hogy a lágyítójellel ellátott n betűvel (ň) jelölt hang nem ny-nek hangzott, ahogyan kellett volna, hanem n-nek. A kissé magyarosan ejtett hnyópek • alakon már senki sem botránkozhatott volna meg, mint ahogy a szlovák bemondóktól sem várhatjuk el, hogy magyarosan ejtsék például Gödöllő, Győr vagy Balatonfüred számukra idegen magánhangzóit. Ha képes " rá, örülünk neki, de a két nyelv eltérő hangjainak vagy hangképzésbeli eltéréseinek gyakorlati ismeretét nem várhatjuk el a bemondóktól. Elvárhatjuk viszont, hogy a hangjelölési elteréseket ismerjék. A szlovák bemondónak illik tudnia, hogy a magyarban a c-f-s betűkapcsolat általábárcnem c+sz-nsk ejtendő, hanem cs-nek — például a Cserhát hegynévben (kivétel persze akad: különösen a szóelemek határain; pl.: palócság stb.); s a magyar bemondóktól is elvárható, hogy ismerjék a szlovák hangjelölési formákat: a már említett úgynevezett lágyítójeles n-et ny-nek, a lágyítójeles t-i fy-nek, a d-t gy-nek ejtsék. Például a Gyömbér hegy lágyítójeles D-vel (Ď) írott szlovák nevét rie dumbler-nek, hanem gyumbier-nek mondják. Persze azt sem árt tudni, hogy a d,t,l,n mássalhangzók jel nélkül is gy, ty, ly, ny hangot jelölnek, ha utánuk e, i, í magánhangzó áll; Bártfa szlovák neve tehát bargyejov-nak, nem bardejovnak hangzik helyesen, de ezek már nehezebb és tolerálhatóbb kérdései a szlovák kiejtésnek. De nemcsak a tévé- és a rádióbemondók kiejtésében torzulnak el bizonyos szláv eredetű szavak, hanem az általános nyelvhasználatban is. Példa erre a lengyel pénzegység neve. Zlotyi — hallottam régebben is, hallom ma is magyar szövegben. Sőt írásban is találkoztam vele így többször. Érdekes és lélektani szempontból megmagyarázható jelenség az, hogy a zloty szó t+y kapcsolata— amely a lengyelben r/-nek hangzik — a magyarban a helyesírási szabályzat ellenére tyi lett. Nyilván az a tény hat az emberek tudatára, hogy nyelvünkben a í+y-ból álló kétjegyű betű a ty hangot jelöli. Talán idővel korrigálni lehetne majd a helytelen gyakorlatot azzal, ha a helyesírási szabályzat és a Helyesírási kéziszótár az egyébként szabályos lengyeles írásmód mellett — Bakos Ferenc Idegen szavak és kifejezések szótárához hasonló módon — a szó helyes kiejtését is feltüntetné. Egyébként nem ez az egyetlen példánk arra, hogy mennyire hat a magyaros írásmód a lengyel szavak kiejtésére. Varsónak a lengyel neve: Warszawa. Mindkét v kettős benne, s az s hangot s+z, vagyis kétjegyű betű jelöli. A helyes kiejtése tehát: varsava, de a magyar szemet a magyar sz-szel megegyező lengyel s félrevezeti. Hogy mennyire, arra az idősebbek még emlékezhetnek az egykori lengyel gyártmányú gépkocsik üzemeltetésének idejéből. Alig akadt magyar ember, aki a Warszawa kocsinevet helyesen, s-sel ejtette volna, általában a varszava kiejtést hallhattuk. Kis dolgok, apró hibák ezek? Lehetséges. Azonban a tájékozottsághoz, de főként a tájékoztatáshoz ezekkel a dolgokkal is tisztában kell lennünk, illetve ezeket az aprónak látszó hibákat is el kell kerülnünk. JAKAB ISTVÁN BESZÉLGETÉS AZ UDVARI VONATON Egészen pontosan sohasem tudjuk meg, miként zajlott le 1918. október 22-én este az a számos könyvben, emlékiratban emlegetett beszélgetés, amelyet Károly osztrák császár és magyar király folytatott Václav Klofáč cseh néppárti képviselővel az udvari vonaton. Az 1917 júliusában a császár amnesztiájával szabadon bocsátott Klofáč Meidlingben szállt fel a Reichenauból érkező vonatra. Károly csehül üdvözölte és részvétét fejezte ki legidősebb fia halála alkalmából; a cseh képviselő fia az olasz harctéren szerzett sebeibe halt bele. „A háború a végéhez közeledik" — mondta állítólag csehül Károly, mire Klofáč, németül, így felelt: „Rossz végéhez felség, azokra, akik elkezdték." A beszélgetés során a képviselő megmondta a császárnak, hogy Csehországban valószínűleg hamarosan kikiáltják a köztársaságot. „De hiszen Kramar mindig a monarchikus eszme híve volt, régebben egy orosz nagyherceget akart megnyerni a cseh trónra" — mondta Károly. Klofáč csak ennyit mondott: „Nálunk erről ma már csak kevés szó esik a Romanovok bukása óta." A két férfi az Ostbahnhofig beszélgetett; Károly azért kérte Klofáčot, hogy szálljon fel a vonatra, mert azt tervezte: a néppárti képviselővel (akit egy ideig börtönben tartottak cseh nemzeti nézetei hangoztatásáért) üzen Svájcba dr. Benešnek, felajánlva a lehető legtöbb engedményt a cseheknek, ha odaállnak a monarchiát fenntartani kívánó erők oldalára. Ám Klofáč kemény, kíméletlen mondatai után már nem volt értelme a szövetségi állammá, föderatív államszövetséggé átalakítandó monarchiáról beszélni. „Népünket már az antanttal szövetséges hatalomnak ismerték el, mi már nem fordulhatunk vissza" — mondta állítólag Klofáč képviselő. OSZLOPDÖNTÉS AZ ÓVÁROSI TÉREN Nem telt el még két hét sem az udvari vonaton lezajlott Károly— Klofáč beszélgetés után, amikor a prágai Sokol-egyesület tagjainak egy nagyobb csoportja zászlóval és énekszóval felvonult az Óvárosi térre. A gyönyörű, öreg épületek övezte téren állt egy régi-régi emlékoszlop. A fehérhegyi csata után néhány hónappal ezen a prágai téren fejeztette le a császár a „cseh zendülés" huszonhét vezetőjét. Megkezdődött a Habsburg-császár irányította ellenreformáció is cseh földön. Harminc évvel később a kivégzés helyén állították fel az emlékoszlopot, egyébként annak a Mária-oszlopnak pontos másolatát, amelyet Miksa bajor választófejedelem ugyancsak a fehérhegyi csata emlékére emeltetett Münchenben, 1638-ban. A cseh hazafiak most létrákat állítottak fel, kötéllel fogták körül az emlékoszlopot, énekszó és jelszavak kiáltása I. Károly, az utolsó Habsburg császár . közepette ledöntötték. A szétvert emlékoszlop mellé őrséget állítottak, a szláv nemzetek zászlaival és amerikai lobogóval letakart oszlopmaradványokhoz napokig ezrek meg ezrek jöttek el Prága lakói közül. KÉTFÉLE ÉRTÉKELÉS A fehérhegyi csata következményeit illetően nem minden cseh történésznek volt egyforma véleménye. Számos történetírónak volt az az álláspontja: mégis csak meg kell mondani, hogy az osztrák kormányzás alatt a cseheknek sikerült megőrizniük nyelvüket, sajátos értékeiket. „Az események, amelyek egyesek számára tragédiával értek fel, mások számára csupán egy történelmi folyamat láncszemei voltak" — írta a fiatal cseh történész, Bernard Fleischmann, így aztán Palackýval és az ő nyomán Masarykkal ellentétben a történész Pekaf, — akinél előtérbe került a történelmi pontosság és minden anakronizmus elvetése — nem nemzeti tragédiaként ábrázolja a fehérhegyi csatát, s nem kisebbíti azokat a pozitív vonásokat, amelyekkel Csehországnak, csehek és németek közös hazájának rekatolizálása járt. Amikor az első világháború előtti és alatti években a cseh nemzeti érzés ébresztésén munkálkodó politikai személyiségek a múltra utaltak, egyáltalán nem Pekar nézeteit hirdették az 1620-as fehérhegyi csatáról, a cseh múltról. Sőt, a cseh nemzeti mozgalomban igen sokáig a történetíró Palacký barátja és harcostársa, Karel Havliček nézeteit vallották: a többségnek az volt az álláspontja, hogy a monarchia keretében kell elérni minél többet a cseh nemzet számára, azaz az ausztroszláv utat választották. Persze a cseh képviselők a birodalmi gyűlésben, a delegációkban küzdöttek a cseh érdekekért — az egység közöttük tulajdonképpen csak a háború alatt jött létre. A cseh történelem legjobb ismerői a cseh lelkiség 1914 előtti képviselői között két férfi szerepét tekintik döntőnek. MASARYK ÉS KRAMAR Tomáš Garrigue Masaryk bécsi, majd prágai egyetemi tanár rendkívüli tekintélyű tudós, a regényes mítoszok, romantikus túlzások éles szavú bírálója volt, 1887-ben ő állapította meg a nacionalista önteltséggel a cseh múlt „nagyságát bizonyító" Králové Dvűr-i (königinhofi) „ó-cseh kéziratokról", hogy azok nem nemzeti ereklyék, hanem 1817ben készült közönséges hamisítványok. A 19. század végén és a 20. század elején Masaryk azt hirdette Nyugat-Európában, hogy a humanizmus és a demokrácia eszményeit Közép-Európában a legjobban a csehek képviselik, szemben a pángermán és pánszláv gondolatokkal. Klofáč azt írta róla: „Masaryk a becsületesség és igazságosság megtestesülése... egy kis nép szellemi és erkölcsi méltóságának életre kelt szimbóluma." Szemben a morva—szlovák határon egy urasági kocsis fiaként született Masarykkal, a másik férfiú, Karel Kramar gazdag cseh polgári család fia volt, aki pályája kezdetén egy ideig a neoszláv politikai mozgalmak híve, majd egy időre azokhoz csatlakozott, akik reménykedtek abban, hogy a monarchia föderatív átalakítása sikerülhet. Később újra a neoszláv gondolatok hívéül szegődött. Amikor Masaryk 1914 decemberében, a háború negyedik hónapjában végleg elhagyta Prágát, és külföldre utazott, hogy ott küzdjön az önálló cseh, sőt csehszlovák államért, Kramaŕ otthonmaradt. Beneš emlékirata szerint azért, mert „...a háborút voltaképpen Oroszország dönti el, neki az oroszok bevonulásakor Prágában kell lennie, hogy a dolgokat megfelelően irányíthassa... jó, ha Masaryk külföldön tartózkodik, az ő helye azonban nem a határokon túl, hanem odahaza van..." A világháború kitörése után, otthon megkezdődött a cseh nemzeti mozgalom rendkívül erélyes üldözése. 1915 nyarán letartóztatták (és a katonai bíróság hamarosan halálra ítélte, de életben hagyta) dr. Kramar és dr. Rašín ifjú-cseh vezetőket és számos hívüket. 1915 októberében a cseh országrészekben a német lett a hivatalos nyelv, a Lajtától nyugatra eső országok mint „osztrák tartományok" szerepeltek, császári rendelet távolította el a cseh koronát és a cseh királyi címet a címerből és a hivatalos címekből. A cseh sajtó lapjait a szigorú cenzúra a megszokottnál is éberebben figyelte. Nem változott ez lényegesen Ferenc József halála (1916 novembere), Károly trónralépte után sem. AZ ELLENÁLLÁS KIBONTAKOZÁSA Az első világháború kitörése után, 1914 őszén az Osztrák—Magyar Monarchiában, azaz belföldön és külföldön egyszerre indult meg a szervezkedés a cseh függetlenségi mozgalom győzelméért. 1914 szeptemberében és októberében Masaryk professzor angol és francia politikusokkal és tudósokkal ismerteti meg a cseh álláspontot, megfogalmazza első memorandumait, amelyeknek szerkesztésében a megfelelő helyekre juttatásában közvetlen segítséget kap nyugat-európai barátaitól is. Az emlékiratok eljutnak London és Párizs vezető köreihez, az Egyesült Államokba, de mint fontos célország szerepel Masaryk gondolkodásában a cári Oroszország is. A húszas években nyilvánosságra jutott orosz diplomáciai levelezésből tudjuk, hogy a Szentpétervárra küldött üzenetek, levelek, a második Masaryk-memorandum orosz és szerbbarátként jellemezte a cseh nemzetet. Masaryk később, a Világforradalom című könyvében visszaemlékezve erre az időre, még a híres, soha meg nem valósult cseh—szerb korridorról is szól, hangsúlyozva, hogy ez nem az ő elképzelése volt, „de a délszlávok és a mieink közül sokan lelkesedtek érte. Egy kétszáz kilométer hosszú, szűk, a magyarokat tökéletesen izoláló korridor létesítését Ausztria és Magyarország között nem tartottam lehetségesnek." Ez az utalás mutatja; a cseh állam területéhez már ekkor jelentős, Magyarországtól elszakítandó területeket is hozzá kívántak csatolni. 1915-ben az antant-államokban megalakult a cseh akcióbizottság, vezetője Masaryk oldalán Eduard Beneš egyetemi magántanár volt. A bizottság 1916 elején alakult át a Cseh Országok Nemzeti Tanácsává, amely Párizst választotta állandó székhelyévé. (Holnap folytatjuk.) IGY LATNAK BENNÜNKET A KÜLFÖLDIEK AZ ARANY PRÁGA MEGLOPJA A TURISTÁKAT A rendszerváltás óta rendkívül sok újságíró fordul(t) meg hazánkban. A legjelentősebb nyugateurópai lapok munkatársai természetesen főleg az időszerű politikai eseményeket, elsősorban az államjogi elrendezés körüli huzavonát kísérik nagy figyelemmel, de írnak más jellegű cikkeket, kommentárokat, riportokat is. Ezek az írások ránk nézve nem mindig hízelgőek, sőt... Nemrégiben a Frankfurter Allgemeine Zeitung tudósítója közölt egy elemző cikket a csehszlovák fővárosról. Az „És most még adjon borravalót" című, illetve az „Az arany Prága meglopja a turistákat" című írás semmi kétséget sem hagy afelől, hogy a hajdan híres cseh Vendéglátás, vendégszeretet már végérvényesen a múlté. Ilyen tapasztalatokat szerzett a cikkíró is, egyébként aligha vetette volna papírra, hogy Prágában (ahol azsebesek, valutaüzérek és szexuális deviánsok konjunktúrájatapasztalható), aki csak teheti, meglopja a turistákat. Az újságíró meglátogatta a német nagykövetséget is és megállapította, hogy hetente mintegy 50-70 olyan NSZK-beli állampolgár jön oda segítségért, akinek ellopták a pénzét, útlevelét, gépkocsiját. A megkárosítottak valós száma azonban jóval nagyobb. Szinte hihetetlen, olvasható tovább a cikkben, mennyire arcátlanok a prágai taxisok. Sokan a hivatalos megállapított nyolc korona helyett tíz vagy még több márkát kérnek kilométerenként. Ha a külföldi nem hajlandó megfizetni a kért összeget, egyszerűen kidobják a kocsijukból vagy a rádión segítségül hívott taxis kollégákkal megverik a rebellis utast, esetleg egy távoli lakatlan helyre szállítják, s ott kifosztják. Az újságíró megemlíti, hogy a kommunista rendszer megbuktatása után, 1989 novemberétől hihetetlenül megnőtt a Csehszlovákia iránti érdeklődés külföldön. Míg négy esztendővel ezelőtt huszonnégy millióan látogattak hazánkba, tavaly hatvannégy millióan. A legtöbben Németországból, Ausztriából és Olaszországból. Az idegenforgalmi szakemberek szerint az idei év mérlege még kedvezőbb lesz, mintegy hetvenmillió külföldi látogat Csehszlovákiába, s ezeknek háromnegyed része elsősorban Prágába. A cikkíró leszögezi: a külföldiek által behozott mintegy kétmilliárd márkára Csehszlovákiának égető szüksége van. Az újságíró arról is szól, melyek azok a vendéglők, szórakozóhelyek, borozók, ahol a legjobban megnyúzzák az idegeneket. Többek között a Jaltát, az U Fleku sörözőt és a Valdštejni éttermet említi, Az utóbbi hely azelőtt messze földön híres volt finoman elkészített pácolt vadas ételeiről. Ha most valaki mondjuk rendel egy vaddisznószeletet, biztos lehet benne, hogy az marhahúsból készült, A riportban olvasható egy olyan eset is, hogy az egyik patinás szállodában (ahol egy éjszakáért 360 márkát kell fizetni) a főpincér a vendéggel három salátástálat fizettetett meg, holott az csak kettőt rendelt. Reklamálására azt válaszolta: az adagok nagyobbak voltak a szokásosnál, s így ki kellett egyenlítenie a különbséget. Nem állítom, hogy Prágában mindenki csaló és gazember — írja végül a német újságíró. Találkoztam korrekt, becsületes és barátságos kereskedőkkel is. Méltányolom, hogy a hivatalos szervek sokat tesznek azért, hogy javítsanak a város immagéján, s azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a rendőrség kellő határozottsággal léptei a valutaüzérek, prostituáltak és kábítószeres maffiák ellen. -ov-