Új Szó, 1992. szeptember (45. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-15 / 218. szám, kedd

PUBLICISZTIKA «ÚJ SZÓM 1992. SZEPTEMBER 15. „HA ŰZI MAJD ŐKET AZ ÉHSÉG ÉS AZ ELLENSZENV..." Havíŕov tipikus példája a szocialista módra végrehajtott eró'szakos urbanizációnak. A kis településbó'l alig pár évtized leforgása alatt lett százhúszezres város, annak minden szociális, ekológiai és egyéb következményeivel együtt. Természetesen az észak-morvaországi régió többi városához hasonlóan Havíŕov is a bányászatnak köszönheti „fejlődését". A jól fizető állás, a lakáshoz jutás lehetősége szinte mágnesként vonzotta ide a munkát keresőket az ország minden szegletéből. Hála a folyamatos és tömeges migrációnak mára a város nemzetiségi összetétele elég tarka képet mutat. Élnek itt csehek, morvák, lengyelek, magyarok, cigányok egyaránt. Néhány hónapja éppen ez utóbbiak bevándorlása nyugtalanítja a havíŕoviakat. A rendőrségen Pavián kapitány készségesen válaszol kérdéseimre. Elmondja, nemcsak a rend őreként, de magánemberként is tapasztalja (fó'leg a lakótelepen, ahol él), hogy most egyre több gondjuk van a romákkal. — Úgy tűnik, mind többen lesznek. Először csak egy férfi jön, aztán idecsábítja a rokonait, egész családját. Van olyan egyszobás lakás, ahol tán tízen ís élnek. Az, hogy nem tartják tiszteletben lakótársaikat, nem törődnek a környezettel, már említést sem érdemel. Napirenden vannak a lopások, betörések, garázdálkodások. A megnövekedett bűnözést persze nem lehet tisztán a Szlovákiából bevándorló romák nyakába varrni. Különösen akkor nem, ha sem a rendőrségnek, sem a városi hivatalnak nincs pontos áttekintése a helyzetről. Mint azt Jana Bolekovától megtudtuk (ő foglalkozik nyilvántartásával) lehetetlen felmérni, hány szlovákiai roma települt a városba az utóbbi időben. A pár hónapja érkezettek többnyire ném jelentkeznek be, átmenetileg sem, a régebben itt élőket sem evidálták aszerint, roma-e az illető va'gy sem. Egyébként a személyi igazolványokban sem szerepel (egy-két kivételtől eltekintve) a roma mint nemzetiség. Hogy mégis van némi fogalmuk arról, mióta, hányan és hol élnek, az a lakáshivatal munkájának köszönhető. A Smetanova utcában a régi háztömbök még az ötvenes évek elején épültek. Az öt lakótömb közül az egyikben csak roma családok élnek. A környék elhanyagolt. Száraz kóron, dudván, szétdobált szeméten kívül mást nemigen látni. Az egyik „fehér" lakó, a szomszédos blokkrapófogóval kell belőle kihúzni. — Én három évvel ezelőtt jöttem ide, az asszony az idén tavasszal. Munka után, hogyis másképp. A sógorom már előbb itt volt, ő szerzett munkát nekem is. Dolgozom, nem járunk sehová, nem bántunk senkit, hagyjanak minket békén. A város, ahol élnek... ból, tehetetlenül tárja szét a kezét. — Nem lehet kibírni. Harminc éve élek itt, mióta ezeket a házakat átadtak. Mikor beköltöztünk, azon voltunk, hogy a környéket rendben tartsuk, szépítsük; élősövényt telepítettünk, fákat, virágokat ültettünk, s most nézze, mi lett belőle— mutat a kis park maradványaira. — Nem maradt egy bokor sem, az ágyasokat kitaposták, a kis fácskákat kitördelték, megszakad a szívem, ha ránézek. Nem vagyok rasszista, de ha egyszer nem lehet őket rendre szoktatni (márpedig negyven év alatt ez nem sikerült, akkor ne engedjék be őket a normális emberek közé. Ez a véleményem. A „roma blokk" egyik földszinti lakásának ajtaján kopogok. Harmincöt év körüli asszony nyit ajtót. Bizalmatlanul méreget, amíg elmondom jövetelem okát. Majd számomra érthetetlen nyelven beszól a lakásba. Kisvártatva megjelenik egy alacsony, tömzsi férfi. Neki is elmondom, mi járatban vagyok: Szlovákiából a közelmúltban ideköltözött romákat keresek. — Mi is Szlovákiából jöttünk. Korompáról — böki ki nagy nehezen. Szemmel láthatóan nincs ínyére a beszélgetés, minden szót szinte ha... és a roma lányok, akik tanulni akarnak. Méry Gábor felvételei Látom, a maga részéről befejezettnek tekinti a társalgást, motyog még valamit az orra alatt, majd gyorsan eltűnik a folyosó végén. Egyedül maradunk az asszonnyal. Még mindig az ajtóban állunk. A lakásból nem sokat látok, az üres folyosót, a csukott ajtókat, éppen csak a konyhából egy részletet a szekrénnyel. A háziasszony nem invitál beljebb, de valamivel közlékenyebbnek mutatkozik, mint a férfi. — Jobb itt nekünk, mint Szlovákiában — mondja. — Olyan lakásunk van, ahol villany, gáz, fűtés, minden van. Odahaza még gyertyával világítottunk, a vizet is a kútról kellett hordani. Össze sem lehet hasonlítani. Meg azért is jöttünk el, mert Szlovákiában munka sem volt. Az uram évekig dolgozott a hizlaldában mint etető-gondozó, mégis elküldték. Csak azért mert cigány. Máshová sem vették föl, nem másért, csak azért, hogy cigány. Folyton azt tapasztaltuk, hogy lenéznek bennünket. Itt még nem találkoztunk ilyesmivel. Az uram talált munkát, jól keres, én meg itthon vagyok, csinálom, amit kell. Nem hallottam arról, hogy itta városban megtámadták volna a cigányokat. Elég sok cigány él Havírovban, talán nem is mernek anynyira kötekedni. Személy szerint más Szlovákiából átköltözött romacsaládról nem tud, de nagyon is valószínűnek tartja, hogy vannak, hogy élnek még a városban. — Lehet, hogy nemsokára még többen jönnek majd, fó'leg keletről. Ha űzi majd őket az éhség meg az ellenszenv. Fó'leg akik a pérókban élnek még mindig. Azokat nincs, ami visszatartsa. Úgy gondolják, annál rosszabb már nem érheti őket. És nincs igazuk? — néz rám kihívóan. Válasz helyett illedelmesen elköszönök és kilépek a folyosóról a lépcsőházba. Az ajtó bezárul mögöttem. A bejárat előtt, a járdán két cigánygyerek játszik. — Figyelj csak — szólítja meg az idó'sebbik a kisebbet. — Ha megnövök, olyan erős leszek, hogy mindenkit legyőzök. — Én meg olyan erős leszek — feleli a másik —, hogy az összes cigányt megölöm. És akkor magam maradok. S. FORGON SZILVIA f

i MOLDOVA GYÖRGY félelem kapuga Zsóka felöltözött, és kifestette az arcát, végigkopogtak a szálló kihalt előcsarnokán, még a portás is bóbiskolt a pult mögötti benyílóban. Kint az utcán belekarolt a fiúba, Borsos a ruhán keresztül is érezte az asszony szívének aritmikus dobbanásait. — Jobban vagy? — Sokkal jobban. Régen még hamarabb összeszedtem magam, lélegzetvétellel tudtam szabályozni a szívverésemet; ha visszatartottam a levegőt, lelassult a ritmus. Most már nem tudom megcsinálni, a műtétekkel valamit elrontottak bennem. Borsos szerette volna kimutatni aggódását, de nem talált szavakat, hallgatagon mentek egymás mellett. A kórház kapuja előtt megálltak, Zsóka nekitámaszkodott a falnak: — Nyomd meg a csengőt. Borsos megnyomta a gombot, hallatszott, hogy a portás feltápászkodik és elindul kifelé. — Délután bejövök hozzád. — Nagyon jó lesz. Zsóka megcsókolta a fiút, és előrelépett, intett a kaput kitáró portás felé: — Legyen szíves, szóljon fel Márta nővérnek a kardiológiára. Zsóka elindult a központi folyosón, Borsos hosszan nézett utána, majd sportszatyrát a vállára vetve a villamosmegálló felé fordult. Hunyorogva nézett a felkelő napba. TIZENHETEDIK FEJEZET Borsos úgy gondolta, hogy ha továbbra is meg akar jélennl a „Falusi Élet"-ben, tartania kell a kapcsolatot a lap körül kialakult baráti társasággal. Eljárt a Szerkesztőségbe, és részt vett esti beszélgetéseiken is a közeli kisvendéglő törzsasztala mellett. Életében először fogadták be egy értelmiségi csoportba, igyekezett minél többet felfogni a társalgásból, füzetében szaporodtak a felszedett idegen szavak. A második verse megjelenésekor az egész társaságot meghívta egy pohár borra, koccintás után Káplár félrevonta: — Most beszéltem Ernővel, nagyon tetszenek neki az írásaid, és, állítólag, az olvasók is kedvezően fogadták. Hajlandó volna rá, hogy esetleg kiadjunk tőled egy kis verseskötetet, illetve inkább füzetet. Borsos hitetlenkedve nézett az öregemberre: — Viccelsz velem? — Úgy ismersz engem, mint aki viccel ilyesmivel?! Nem most azonnal, persze, hanem mondjuk egy fél év múlva. Engedélyt és anyagi hozzájárulást kell kérnünk a szakszervezet elnökségétől. — És ők segítenének? — Itt mindenre van pénz, el sem tudják költeni. Évente megjelentetnek egy-két kötetet, általában vidéki szerzőktől, akiket a nagy állami kiadók mellőznek. Az én kisregényem épp most ment le a nyomdába, te lehetnél a kővetkező. Vannak cimboráim a szakszervezet minden fórumán, meg tudom tárgyalni az ügyet. — Nekem mit kell csinálnom? — Szedd össze az eddigi verseidet és rágd egy kicsit a ceruzádat fölöttük. Az első kötet olyan, mint mikor az ember első vizitre megy, nem mindegy, hogy nézünk ki ilyenkor. Ha együtt van az anyagod, én is szívesen megnézem. Borsos az izgalomtól ébren töltötte az éjszakát. A sufni csupasz villanykörtéjének fényében átnézte dossziéit és füzeteit, de legtöbb hazai verséből egyetlen példánya sem maradt, az utolsót a rendőrség kobozta el az állítólagos betörőtől. Elhatározta, hogy megsürgeti Martint: adja vissza végre a nála maradt kéziratokat. Többször is bement az antikváriumba, de sohasem találta a helyén, feltámadt benne a gyanú, hogy a férfi szándékosan kerüli őt. Üzenetet hagyott neki, hogy másnap, meghatározott időben újra jelentkezik majd, de Martin ekkor sem várta meg. — Bejött egyáltalán? — kérdezte értetlenül az egyik fiatal bolti kiszolgálótól. — Igen, alig egy félórával ezelőtt távozott el. — Hová ment? — Valamilyen hivatalos dolga volt. — Tudta, hogy keresni fogom? — Mi átadtuk az üzenetet. Borsos kiment Kelenföldre, a lakótelepi házba. Csöngetésére Martinné nyitott ajtót, de csak az előszobába engedte be. Borsos félszegen biccentett: — Gyűrit keresem. Itthon van? — A fiam elköltözött. — Hová? — Ne haragudjon, de Gyuri nem hatalmazott fel rá, hogy bárkinek is megadjam az új címét. — Értem — mondta Borsos tétován —, de levelet azért küldhetek ide? Továbbítja neki? — Természetesen. Borsos, visszaemlékezve a Káplártól kapott tanácsokra, igyekezett úgy fogalmazni, hogy ne zárja le végleg a kapcsolatukat. Nem adta fel a reményt, hogy valaha még megjelenhet a „Jelzőtűz"-ben. A levélben nem tett említést a szakszervezetnél kínálkozó lehetőségről, csak elvont okokra hivatkozott: — „... Művészetem egy újabb állomására érkezett — írta —, egészében szeretném látni eddigi munkáimat, hogy felmérhessem a fejlődésemet. Biztos, hogy Te megérted ésteljesítenifogod a kérésemet..." (folytatjuk) SVÉDORSZÁGI LEVÉL Svédország a többi észak-európai államhoz hasonlóan nem tartozik a turisták által leglátogatottabb országok közé. Pedig aki egyszer ott járt, azt rabul ejti sajátos varázsa. Legnagyobb értéke és legfőbb turistacsalogatója a valóban páratlan természet. Délen gazdag termőföldek, hatalmas erdők és ezernyi tó, északon a lappföld komor világa, a végtelen rengetegek között kanyargó folyók látványa bűvöli el az utazót. Nemhiába nevezik az országot az erdők és a tavak birodalmának. Svédországban a természet közkincs, amelyhez mindenkinek joga van: a turisták szabadon járhatnakkelhetnek, bárhol (még magánterületen is!) felverhetik sátraikat, feltéve, ha nem zavarnak senkit és vigyáznak a környezetre. Az ország másik fő vonzereje Stockholm. A svéd fővárost páratlan természeti fekvése a világ egyik legszebb városává teszi. Svédország középső részén, a Balti-tenger és a Malern-tó találkozásánál épült fel. Területét csak részben építették be, az egyes városrészeket tengeröblök, erdők, tavak és parkok választják el egymástól. Egy rövid séta a belvárosból, s máris a természetben vagyunk. A svédek természetesen élnek is a lehetőséggel: rengeteg a kocogó, bicikliző, gyalogtúrázó, a városon belül és kívül egyaránt. A Stockholmba látogató turistát elsősorban az északi építészet és a környező természet csodálatos ötvözete nyűgözi le. Érdemes megnézni a világ talán legnagyobb szabadtéri múzeumát, a Skanzent, amelyben az idegenből érkezett lá^ togató megismerkedhet az ország múltjával, a különböző tájegységek építészetével, népviseletével, szokásaival, és ha szerencséje van, belekóstolhat a hagyományos módon készített svéd népi ételekbe is. A múzeumi belépődíjak ára egyébként Svédországban elég borsos (30-50 svéd korona között mozog), ezért megéri beszerezni a havonta kiadott stockholmi programajánlatot, amely többek között azt is feltünteti, hogy az egyes múzeumokba mely napon ingyenes a belépés. A fárasztó városnézés után kellemes kikapcsolódást nyújtanak a szabadtéri színpadok és a kultúrközpontok előtt esténként megrendezésre kerülő ingyenes rock-, dzsessz- és blueskoncertek. A hangsúly nem véletlenül van az ingyenes jelzőn. Stockholm ugyanis a világ egyik legdrágább városa. A szállodai és az éttermi érák egy közép-európai átlagturista számára megfizethetetlenek. Egyedül a McDonalds büféi és az egyéb, hasonló jellegű gyorséttermek jelenthetnek megoldást a kispénzű vendégek számára. Ha a turista nem biztosít magának előre éjszakai szállást, mert vagy nincs hol, vagy nincs miből, kellemetlen meglepetés érheti, ha a pályaudvarokon akarja tölteni az éjszakát. Azokat tudniillik mindenhol bezárják, így ott nem lehet aludni, ahogy az Prága vagy Budapest pályaudvarain szokás. Az autóval Svédországba utazónak Németországból kompon kell átkelnie. A legelőnyösebb a Sassnitz Trelleborg hajóút. Szintén közkedvelt a Dánián keresztül vezető útvonal, a németországi Warnemündeből kétórát tart az út Gedserbe, majd a dániai Helsingőrből a svédországi Helsinborgba mér csak húsz percig. Érdemes még Németországban megváltani a jegyet mindkét kompra. Az autóval Svédországba érkező turista nagyszerűen karbantartott utakon vezethet. Az egysávos utak széles leállósávját a svédek külön sávként használják, a lassúbb járművek ott hal,adnak. A Stockholmba érkező autós számára a legnagyobb gondot a parkolás jelenti. Kivétel nélkül parkolóórákkal vannak felszerelve, ingyenes parkolóhelyet csak kivételes szerencsével lehet találni. SIMON ATTILA