Új Szó, 1992. szeptember (45. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-12 / 216. szám, szombat

MOZAIK «ÚJ SZÓM 1992. SZEPTEMBER 12. SOK JÓ KÖNYV: OLCSON Valljuk be őszintén, az utóbbi időben egyre kevesebb pénz jut könyvre. Az én óvónői fizetésem sem engedi meg, hogy minden alkalommal annyi könyvvel távozhassam a könyvesboltból, amennyit szivem szerint megvásárolnék. A múlt hónapban azonban egy színházi táborból hazafelé jövet pár napra megálltam Budapesten. Olyan szerencse ért, hogy életemben először nem attól kellett tartanom, hogy pénztárcámban marad-e forint az út hátralevő részére. Azt kellett mérlegelnem, elbírom-e vinni mindazt, amit kiválasztottam. Soroksáron a Vörös Október (még mindig) MGTSZ-ben tonna számra hevernek értékes könyvek a lerobbant magtárak öreg falai között. Aki él a lehetőséggel és kitartóan fog böngészni, pár forintért hazaviheti Orwell, Goethe, Faulkner könyveit vagy Mérei Ferenc Vett a füvektől édes illatot című művészetpszichológiai művét, Juhász Gyula, Garai Gábor, Zalán Tibor, Petri György és Rákos Sándor versesköteteit, de megtalálja a Rivalda és a Szép versek sorozat könyveit is. Színházkedvelők figyelmébe ajánlom Majerhold műhelyét vagy Anatolij Efrosz Szerelmem, a próba című kiadványát. Újságíró barátnőmmel kétszer is felkerestük e „szent helyet", ahol élvezettel kérdezgettük (felosztva egymás között a hatalmas polcokat, ki mit néz át az idő rövidsége miatt): James Joyce Ulysses, Vallástörténeti tanulmányok az Akadémiai Könyvkiadótól, Értekezés Shakespeare és a történelem viszonyáról, kell-e?! De elhoztuk a Magyar irodalom történetének (1945-1975) két hatalmas kötetét éppúgy, mint Homéroszt, Ancsel Évát, de hadd ne soroljam tovább... Ott mindenki megtalálja a kedvére valót. Hogyan lehet odajutni? Metróval Kőbánya Kispest felé, és az utolsó előtti megállónál a Határ úton megkeresik a 66-os autóbuszt, amelynek végállomása előtt egy megállóval (kb. 20-25 perces út), a már említett Vörös Október MGTSZ-nél található. Gyalog még néhány méter, és a könyvek paradicsomához érnek. Ezt a kis kirándulást decemberig lehet megvalósítani, mert azokat a könyveket, amelyek nem találnak olvasóra, jövőre már bezúzzák. Minden kiválasztott könyvet 60 százalékos árengedménnyel lehet megvásárolni. Tehát, ha Budapesten jár, ne feledje: irány Soroksár! CSÉMY ÉVA „KŐFALU" A HEGYEK KÖZÖTT Vajon emlékeznek-e még ezekre a gyönyörű magyar falunevekre: Kálnaborfő és Tegzesborfő? A XVI. századtól kezdve neveztek így két, egymáshoz érintésnyi közelségben fekvő apró falucskát, Lévától 15 kilométerre. Később a két falut egyesítették, majd átkeresztelték. Lévát kelet felé elhagyva egy ideig sűrűn lüktető forgalomban autózunk a Zólyom felé vezető főúton, majd Žemberovce nagyközségnél jobbra letérve az elkeskenyedett aszfaltcsíkon, míg a festői völgykatlanban apró falucskára nem bukkanunk: az egykori két Borfőre, a mai Brhlovcére. Ma, egyesítve is, mindössze négyszázvalahány lakost számlál. Az augusztusi forró kora délutánon idilli a csend és a nyugalom. Utcái barangolásra csábítanak, így jutunk el abba, amelyet itt Surdának neveznek. A település egy hatalmas völgykatlanban épült. A hegyeket, amelyek körülzárják, jórészt tufa, tehát viszonylag puha, jól megmunkálható vulkáni üledékes kőzet alkotja. Az itteniek már rég rájöttek, hogy ez a kőzet sok mindenre felhasználható. Például: akár tartós szálláshely kialakítására is. így jöttek létre azok a köbe vájt, különböző célt szolgáló helyiségek, amelyeket ma gyűjtőfogalommal ,,sziklaotthonok"-nak neveznek. Eredetük egyes mondák szerint a tatárjárásig vezethető viszsza, de valószínűbb, hogy az itt élő emberek leleményességének - és szegénységének - köszönhető ez az egyedi építkezési hagyomány. A 19. században, de a 20. század elején, sőt itt-ott még ma is a porták elülső részében épült fel a két-, esetleg háromosztatú lakóház, legtöbbször abból a kőből, amelyet az udvar hátulsó traktusában kifejtettek. így egyrészt olcsó építőanyaghoz jutottak, másrészt megkezdték a sziklafal megmunkálását is. Fokozatosan függőlegesre faragták - aztán különböző méretű és célú helyiségeket vájtak belé, ha a fal magassága engedte, akár két szinten is. A legtöbb portán így jött létre a fészer, a kamra, az istálló, az ólakat is szinte kivétel nélkül így képezték ki, ám nem ment ritkaságszámba a lakószoba, az úgynevezett nyári konyha sem. Az ilyen helyiségekben a bútorzat és a berendezés egy részét is kőből formázták: az egyszerű fekvőhelyeket, néhány ülőalkalmatosságot, az alkóvszerű tárolóhelyeket vagy éppenséggel a kemencéket. A falakat kimeszelték. A „kőszobákban" nyáron kellemesen hűvös volt, télen pedig a pórusos szikla jól őrizte a meleget... A 34 fokos kánikulában belépünk egy kőhelyiségbe - jóleső a hűvösség. Mennyezete olyan alacsony, hogy meggörnyedve szemlélődünk. A falu e legrégibb utcáján végigsétálva csaknem minden kapu vagy kerítés mögött hasonló látvány fogad. Mi több: meggyőződhettünk róla, hogy az emberek ma, 1992-ben is használják az elődeik által kivájt „sziklaotthonokat". Egy néni lár más kacsasereget hajt ki a boltozat félhomálya alól, egy másik portán autó áll a nyitott ajtajú kőgarázsban. Az elhagyott, málladozó házak udvara is ugyanabba a hatalmas szürke sziklafalba fut, amelyet itt is durván ácsolt faajtók négyszögei tarkítanak, bár néhol már hiányoznak Egy tipikus borfői udvar: végében a sziklafalba vájt kamra (A szerző felvétele) Berendezése egyszerű: asztal, székek, zsámoly, stelázsi, tűzhely, amelynek füstcsövét vízszintesen vezették kí a kőbe vájt lyukon keresztül. A falakon dísztányérok, feliratos falvédő. Felettünk pedig - több ezer tonna sziklatömeg, amely még a földtörténeti harmadkor hamujából préselődött össze, évmilliókkal ezelőtt. Oldalára koromcsíkot festett a füst: a sötét sáv felfelé egyre szélesedik és halványul, míg végül teljesen összefolyik a lekaréjozott kőfal szürkeségével. Éppen ott, ahol az ismét találkozik a hegy buja növényzetével. a lécek, kilazultak a sarokvasak. Talán idővel az egész utca falumúzeummá, divatos szóval skanzenné válik. Megérdemelné: európai viszonylatban is ritka architektonikái kincset rejt a Léva melletti aprócska Brhlovce, a hajdani Kálnaborfő és Tegzesborfő. VAS GYULA (Megjegyzés: A községben tavaly tájházat nyitottak, a lévai múzeum gondnoksága alatt álló 142-es portán. Szakelőadó kíséretében hétfőn, csütörtökön és vasárnap tekinthető meg.) f

t MOLDOVA GYÖRGY félelem. ko-pugo. Borsos behúzta maga után az ajtót, és körülnézett. Nem akarta megkockáztatni, hogy szembetalálkozzék Keresztessel, ezért a bejárattal ellentétes irányba fordult a folyosón. Megállt egy fal beszögetlésében, mintha várna valakit, elővette az újságot, és az arca elé emelte. Kisvártatva meg is jelent az ügyvéd, határozott kopogással benyitott Zsóka szobájába. A meleg nyári estén zsúfolásig megtelt a kertvendéglő, Borsos a bejáratnál nekitámaszkodott egy vadgesztenyefának, várta, hogy megüresedjen egy asztal. Tekintete végigpásztázta a farácsokkal elválasztott boxokat, mindenütt romantikát kereső, összehajló párok ültek, a férfiak ingujjban, a nők élénk színű nyári ruhában. Borsos úgy érezte, kitaszították öt az életnek természetes örömeiből, az évek elmúlnak, és ezt a veszteséget soha nem tudja már bepótolni, csak az irodalomban remélhet kárpótlást. Ettől a fájdalmas, mégis boldogító érzéstől révület fogta el, mikor végre helyhez jutott egy sarokasztalnál, papírt vett elő, és egy verset kezdett fogalmazni: - „Tavasz, nyár. Vidám élet. Csillogj boldog napsugár Mindenütt zöldellő fák Virágok és Ti boldog szerelmesek..." Mikor kitette a pontot az utolsó szó után, elrakta a papírlapot és körülnézett. A hegyek felől hűvösödni kezdett, összeborzongott. Nem volt nála óra, de úgy gondolta, már hét körül járhat, nincs miért várnia tovább. Alig titkolt megkönynyebbülést érzett, nyomasztották a betegszobában lebonyolított randevúk, az asszony nem kockáztatta meg, hogy lefeküdjön vele, csak csókolództak, egymást tépve. Felhevülten és kielégületlenül szokta elhagyni a klinikát, hogy könnyítsen magán, az autóbusz-megállóval szemközti kocsmában próbált meg felszedni egy nőt. Ha sikerült találni valakit, becsempészte a sufniba, szeretkezés után pedig visszakísérte a városba. Borsos tekintetével már a pincért kereste, mikor a bejáratnál megjelent Zsóka. Az asszony sötét mintás selyemblúzában és hosszú szoknyájában még a szokottnál is soványabbnak tünt, kezében egy nagyméretű kézitáskát hozott. Borsos elébe sietett, és az asztalhoz vezette. - örülsz, hogy kijöttem? - kérdezte az aszszony. - Persze. Hogy tudtál kiszökni? -A pongyola alatt átöltöztem, a pongyolát pedig kint az előtérben belevágtam a táskámba - körülnézett, és mélyen beszívta a levegőt. - Olyan jó itt. Milyen régen találkoztunk így szabadon. - Mit kérsz? - Igyunk egy kis vörösbort. - Szabad neked? - Szerintem már semmi bajom sincs. Az orvosok csak rutinból tiltanak el mindentől, a legszívesebben rámborítanának egy sajtburát. De unom már az egészet. A fiú kihozatta a bort, töltött a poharakba, Zsóka felnézett:, - Miért ilyenkor jöttél, látogatási időben? Nem szoktál. Történt valami? Borsos az asztalra tette az újságot: - Ezt neked hoztam! - „Falusi Élet"? Még sohasem láttam ezt a lapot. Mi van benne? - Megjelent az első versem. A nyolcadik oldalra lapozott, az asszony hitetlenkedve vette át az újságot. Végigolvasta a verset, aztán szájon csókolta a fiút. - Én tudtam, hogy egyszer sikerül. Gratulálok. - Csak egy gyerekvers. - Nem számít, ez így is csodálatos. De miért úgy írták, hogy Zalai Borsos Ferenc? - Azt mondta a szerkesztő, hogy már van egy Borsos Ferenc nevű író, és mindig annak kell megváltoztatnia a nevét, aki később jött. - Akkor sem lett volna szabad beleegyezned, ennek a ,,Zalai"-nak olyan vidéki szaga van. Te nem vagy egy a sok Borsos közül, ez a név neked jár egyedül. Borsos lehajtotta a fejét: - Nem tudtam mit csinálni. Eszembe sem jutott, örültem, hogy megjelenhetek. - Nem baj, kicsi. El fog jönni az idő, mikor te diktálsz majd, és leválik rólad minden, amit ezek a senkik rád kényszerítettek. Meg kellene ünnepelni ezt a verset, ilyesmi mégis csak egyszer van egy életben. Haza kell menned? Várnak valahol? Borsos kitárta a karját: - Ki várna?! Legfeljebb a pókok a sufniban. Mit csináljunk? - Veled akarok lenni, dé nem egy bokor alatt. Menjünk át a Hunnia Szállodába, aludjunk ott. - Beengednek? Én be vagyok jelentkezve Pesten. - Ez most már nem számít, a szállodában bárki kaphat szobát, ha meg tudja fizetni. Menj előre, nekem még vissza kell szólnom a klinikára. - Hol találkozunk? - Várj meg a szálló előcsarnokában, egy jó félóra múlva ott leszek. Itt van pénz. - Most kaptam a versért négyszáz forintot. - Az kevés. Csúsztass oda egy százast a portásnak, hogy.egy rendes szobát adjon. Sietek majd. r Egy kétágyas szoba ezerötszáz forintba került. Borsos óvatosságból előre fizetett, a portás alig leplezett csodálkozásából felfogta, hogy ráért volna vele. (folytatjuk) TÁNCCAL A GYÖKEREKÉRT Tavasszal jött az értesítés. A Magyarok III. Világkongreszszusa alkalmából, a Magyarok Világszövetsége karöltve a Magyar Művelődési Intézet táncosztályával, nemzetközi magyar néptánctábort szervez augusztus 14-e és 21 -e között. Az értesítés egyben meghívó is volt, mivel 16 főnek biztosított ingyenes tartózkodást a csillebérci tá* borban, de azzal a kéréssel, hogy elsősorban az együttesek vezetőinek,illetve asszisztenseinek a részvételével számolnak. Ezen kritériumok alapján a folklórszövetség értesítette tagjait, és a megadott határidőre talált is 16 személyt. Itt, úgy érzem, meg kell jegyeznem: több csoport nem használta ki ezt a remek lehetőséget. Elméletileg az ország 14-15 táncegyüttesének vezetője vehetett volna részt ebben a táborban, gyarapítva ezzel tudását, ismeretségi körét. Az a sanda gyanúm, sokan még nem is tudatosították az önművelés fontosságát, mint ahogy azt sem, hogy ehhez minden alkalmat meg kell ragadni. És hogy miről maradtak le? A tánctábor programján szatmári verbunk és csárdás, somogyi. ugrós és csárdás, valamint kalotaszegi legényes és páros szerepelt. Mindezeket a budapesti Kodály Együttes táncosai; Balla Zoltán és Fejér Erika, Lévai Péter és Kiss Zsuzsa, valamint Zsuráfszky Zoltán és Vincze Zsuzsa tanították. A napi öt-hat óra táncolás mellett nem hiányoztak a kiegészítő, de egyáltalán nem „mellékes" programok sem. Népdalokat tanulhattunk Kallós Zoltántól és Berecz Andrástól. Rövid néprajzi előadások hangzottak el az adott tájegységekről Vincze Zsuzsa előadásában, Borbély Jolán pedig a magyar népviseleteket mutatta be. A tánc alá a zenét a budapesti Méta együttes szolgáltatta a kiváló Balogh Kálmán segédletével. Esténként vendégek jöttek a táborba. Ott muzsikált az ökrös zenekar, sajnos nem teljes létszámmal. Nagy sikere volt az Egyszólam együttes koncertjének is, valamint a Budapest együttes műsorának, amelyet a Fővárosi Művelődési Házban, nézhettünk meg. Volt azonban a tábornak egy, a szakmai oldalánál talán még fontosabb részé; a találkozások lehetősége. A közel 140 ember nagyon sok helyről érkezett ide. A Kárpátaljáról, Erdélyből, Vajdaságból, Szlavóniából és természetesen Szlovákiából, de jöttek messzebbről is. Németországból, Luxemburgból, Svájcból, Belgiumból, Franciaországból, Argentínából, Uruguayból és Ausztráliából. Eléggé vegyes és soknyelvű volt tehát a társaság, egyvalami azonban összekötött minket. A magyar néptánc és népzene iránti szeretet és elkötelezettség. Nagy lehetőség volt ez mindegyikünk számára, ákik eddig el voltunk zárva a külvilágtól. Köszönet ezért azoknak, akik ránk is gondoltak. Ránk, akik a gyökereinket próbáljuk életben tartani. RICHTARCSÍK MIHÁLY