Új Szó, 1992. szeptember (45. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-11 / 215. szám, péntek

5 PUBLICISZTIKA ÚJ SZÓi 1992. SZEPTEMBER 11'. M. leszögezzük, hogy ez M Q a nyolcezer lakosú kisváros már ötrhat éve vízhiányban szenved, nem mondtunk semmi újat. Ehhez a tényhez igazítják az életüket, reggel korábban kelnek és . akkor fürdenek, mosnak, esetleg főznek, délben a víznek csak a nyugdíjasok, a kismamák, no meg a munkanélküliek veszik hasznát, este meg, hát, használja mindenki, addig, amíg csorog, rendszerint rövid ideig. Naponta háromszor van víz, többnyire két-két órára, aztán a csapból nem csöppen egy csepp sem... Viszont amikor csorog, akkor mindenki teleengedi a kádat, a vödröket, a lábasokat, mert: tartalékvíznek lennie kell, és hátha a beharangozott időben sem ad vizet a kút. Aztán ha nem fogy el a felhalmozott mennyiség, ha a csapból a víz mégis folyik, akkor kiengedik a kádakat, kiöntik a vödröket és lábosokat. Szóval, pazarlás ez a javából, ám mindenki szükségmegoldásnak tartja. Viszont ha ezt nem tennék, akkor több víz maradna a kutakban és ilyen nagymértékű vízkorlátozásra nem kerülne sor. Mert, ahogy ezt a szakemberek megmagyarázták, a „közpentban" senki sem zárja el és senki sem nyitja meg a csapot, a kutak automatikusan „adják ki" és „fogják vissza" a vizet, aszerint mennyire képesek feltöltődni (talajés esővízből), azaz nem az ember, hanem a természet diktál. Viszonta polgárt csak az érdekli, van-e, vagy nincs-e víz. Mivel ő is (a zseliPÉNZ NÉLKÜL ZSELIZEN NEM LESZ VÍZ A KÚT ARANYAT ÉR Ladislav Puchlík zi) adófizető, úgy érzi, megilletik mindazok a szolgáltatások, amelyeket az ország más adófizető polgárai kapnak. Körsétát tettünk Zselizen, hogy megtudjuk, ki hogyan éli meg a vízhiányt. - Egy hétig sátorozni voltunk három gyerekünkkel, este tízkor érkeztünk haza Magyarországról. Porosan, izzadtan, viszketősen. A szomszédasszonytól kértem vizet „kölcsön" - mondta egy fiatalasszony az élelmiszerüzletben -, de ö is csak két liternyit tudott adni. - Nekünk nincs problémánk, családi házban lakunk, saját kutunk van - mondta beszélgetésünket hallgatva egy idősebb asszony. A lakosok valahogy csak segítenek magukon, de mit tehetnek azok, akik másokra vannak utalva? Mondjuk a betegek. '- Kórházunkban a vízellátás folyamatos, mivel saját kutunk van - mondta Ladislav Puchlík mérnök, igazgatóhelyettes. - El sem tudom képzelni, mi lenne a 248 fekvőbeteggel, ha a városi vízhálózatra lennénk utalva. Persze, mi sem pazarolhatunk, ezért például nem locsoltuk a parkot, azért is néz ki úgy, ahogy. Ebben a helyzetben a vízre elsősorban az embereknek van szükségük. Problémák vannak azonban a fogászaton, mivel ez az osztály nem a kórház területén, hanem a városban van. Ott úgy próbáltunk enyhíteni a gondokon, hogy szerződést kötöttünk a szomszédos parcella tulajdonosával, akinek saját kútja van. Megkezdődött a tanév. A magyar alapiskolát és gimnáziumot összesen több mint hétszáz tanuló látogatja, akiknek többsége az épületben étkezik. Mindezt teszik éppen akkor, amikor nincs vízszolgáltatás, délelőtt. Hogy ítéli meg a helyzetet a gimnázium igazgatója, Gubík Jenő? - Hogy a szakácsnők főzhessenek, hogy a mosdókat és a vécéket használni lehessen, jóval a tanítás előtt a takarítónőknek kell vödrökben bekészíteniük a vizet. Van ugyan az iskolaudvaron egy kút, de nem tudjuk, milyen a benne levő víz minősége. Tisztálkodásra bizonyára alkalmas, de mi a garancia arra, hogy valamelyik gyerek nem iszik belőle? Ki vállalná a felelősséget? Mivel nyitott kútról van szó, bárki hozzáférhet, és megtörténhetne mondjuk az is, hogy a vizet valaki szándékosan megfertőzi. Azt szeretnénk, ha az egészségügyisek jóváhagyása után, ráköthetnénk iskolánk vízvezeték-hálózatára, persze ahhoz pénz kell, ami nincs. - A kórházban akkor iszok vizet, amikor akarok - mondta az egyik beteg. Méry Gábor felvételei Gubík Jenő képviselő és a városi tanács tagja is, így behatóbban ismeri a problémát. - Zseliz vízellátásának programját már hat évvel ezelőtt megtervezték, de a kivitelezésre pénzhiány miatt nem került sor. Lehetne ide vizet vezetni Sáróról, ami 5-6 kilométernyire van, de ott sem bőségesek a források, vagy Kottáról, ami viszont túl messzire, kb. negyven kilométernyire esik tőlünk. Szó volt arról is, hogy Bősről kapjuk majd a vizet, de azt Lévára vezették be. A városnak ennek a problémának a megoldására pillanatnyilag nincs pénze. i Mennyi van és mennyi nincs, miként akarnak a jövőre nézve cselekedni, ezt akartuk megtudni Dobrovicky László polgármestertől. Apnak ellenére, hogy látogatásunk időpontjában megállapodtunk, a városfőre két óra hosszat hiába vártunk, titkárnője sem tudta, hol van, és mivel nem feltételeztem, hogy aznap a hivatalába még visszatér, Kuruc István mérnököt, a városi hivatal vezetőjét fogtuk faggatóra. Szemmel láthatóan nem volt ínyére a helyzet; bár udvariasan, de visszautasított bennünket azzal, hogy nincs felhatalmazása arra, hogy e tárgyban nyilatkozzon. Zseliz vízellátásáért a Léván székelő Nyugat-szlovákiai Víz- és Csatornázási Müvek a felelős. Igazgatója Balla Jenő mérnök. - Már öt éve foglalkozunk ezzel a problémával. Az alapgondot az okozza, hogy a városnak nincs elegendő vízforrása. Minden egyes cseppet, amely kútjaiban van, azt a lakosoknak szolgáltatjuk. Sajnos, tízkilométeres körzetben nincs egyetlen olyan vízforrás sem, amelyből folyamatosan el lehetne látni a várost. Nem kevés pénzért több kutat is fúrtunk, de az eredmény szinte a nullával egyenlő. A kutak csak a csapadékból töltődnek fel, és hogy mennyi eső esett e nyáton, arról nem kell beszélnünk. A talajvíz is egyre alacsonyabb, így a helyzet évről évre rosszabb, de ilyen rossz, mint az idén, még sohasem volt. A megoldás két nagy akadályba ütközik: az egyik, hogy sehol a közelben nincs megfelelő vízforrás, a másik, hogy a távoliak idevezetésére nincs pénz. Sárón ugyan lenne néhány kút, de az távolról sem elégítené ki a város igényeit, csupán enyhítene a gondokon, de átvezetése Zselizre hat millió koronába kerülne. Ráadásul nem tudhatjuk, meddig bírnák ezek a kutak, néhány évig-e, vagy csak néhány hónapig. Ha Kottáról akarnánk Zselizre vezetni a vizet, ahhoz hatvan millióra lenne szükségünk, nekünk viszont nincs egymillió koronánk sem. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem keressük a megoldást. Fogalmam sincs, honnan szerzünk pénzt akár az ideiglenes, akár a végmegoldásra, mert pénz kérdése a probléma megoldása. - Zselizen több helyütt is hallottam, hogy azért korlátozzák a vízszolgáltatást, mert rosszak a szivattyúk és régiek a vízvezetékcsövek, így kímélni kívánják őket. - Ebből egy szó sem igaz. A csőrendszert tizenkét éve helyezték le, élettartama ötven év, és a szivattyúig fennakadás nélkül működnek. Mi a kutakat nem állítjuk le, automatikusan működnek, vagyis ha a szivatytyúba nem víz, hanem levegő jut, leáll mindaddig, amíg a kút fel nem töltődik. Minden más állítás spekuláció. V

íz Zselizen nincs, illetve csak bizonyos órákban, bizonyos mennyiségben van. Vagy előkerül a szükséges pénz, és akkor nem lesz fennakadás, vagy nem, és akkor bele kell nyugodni az adott helyzetbe. Hogy az államkasszából most meríteni nem lehet, azt bizonyára sokan tudják, viszont azon csodálkoztunk, hogy a lakosok nem a vízhiány megszüntetésének kiküszöbölésére gyűjtenek, hanem kábeltelevízióra. Ezen ' is érdemes lenne elgondolkodni... OZORAI KATALIN Gubík Jenő ff MOLDOVA GYÖRGY félelem kapuga Németh elgondolkodott: Azt hiszem, már van egy másik Borsos Ferenc is, aki publikál. Ő kezdte hamarabb, neked kell kitérni, válassz valami megkülönböztető toldalékot. Zalában születtél, Zalai Borsos Ferenc, jó lesz? - Azt hiszem. A szerkesztő rávezette az új nevet a kéziratra, aztán egy papírhalom tetejére dobta. Káplár felemelte a poharát: - Igyunk až „újszülöttre"! Valaha még büszkék leszünk rá, hogy mi kereszteltük el. Már alkonyodott, mikor a társaság elhagyta a szakszervezeti székházat. Borsos illendőnek találta, hogy meghívja Káplárt egy pohár borra, beültek egy kisvendéglőbe. - Nagyon örülök, Feri, hogy sikerült elindítani téged. Mindig az első lépés a legnehezebb. f Biztos, hogy lehozzák a verset? - Micsoda beszéd?! Ezer százalék. De mi a helyzet a „Jelzőtűz"-nél, náluk már megjelentél? - Nem, még mindig csak ígérgetik, hogy majd leközölnek valamit. Mit csináljak? . - Egyelőre ne szakíts velük, majd én szólok, ha ott kell hagynod őket. Július utolsó szerdáján, a szerkesztő által megjelölt időben Borsos bement a szakszervezeti székházba. A harmadik emeleten megkereste a pénztárat, bemondta a nevét. A kövér pénztárosnő bólintott, hosszan lapozgatott az utalványok között, Borsos feszülten figyelte, hogy fogy a köteg az ujjal alatt: - Úgy látszik, nincs - mondta rekedten. - Mára ígérték? - Igen. A nő keze megállt, kiemelt egy kék papírt: - Itt van hátul, a Z betűnél. Zalai Borsos Ferenc. Maga az? - Igen. A „Zalai" az irodalmi nevem. - Jó volna, ha beíratná a személyijébe, mert sok vita lehet belőle. Egy utalást várt? - Csak egyet. - írja alá. A lap nem egészen négyszáz forint honoráriumot utalt ki, Borsos alig tudta leplezni csalódottságát, legalább ezer forintra számított. Óvakodott azonban attól, hogy megjegyzéseket tegyen, feltételezte: a pénztárosnő visszamondaná a szerkesztőnek. Azzal vigasztalta magát, hogy a kezdőket mindenütt rosszabbul fizetik, ha majd nevet szerez magának, többet fog keresni. Elrakta a pénzt: - Nem tudja, hogy mikor jelenik meg a lap? - A júliusi számba írt? Már rég megjött a nyomdából, mindig csak utána utalják a honort. Hogy lehet az, hogy nem küldtek magának? - Biztosan azért, mert nem hagytam meg a címemet a szerkesztőségben. - Várjon, megpróbálok keríteni egyet. A pénztárosnő felhívott néhány szomszédos irodát, az egyik helyen igenlő választ kapott, intett a fiúnak: - Az expedícióban majd adnak egy példányt, itt van jobbra, a harmadik ajtó. Borsos elköszönt és kilépett a folyosóra, az expedícióban már kikészítették az újságot. - Kaphatok még egyet belőle? - kérdezte, és egy tízforintost adott a kék köpenyes raktári munkásnőnek. - Ugyanis szeretném elküldeni a családomnak. Egy versem jelent meg a lapban. Zalai Borsos Ferenc vagyok. A nő közömbös arccal bólintott, és egy egész köteg újságot nyújtott át neki. Borsos a hóna alá szorítva a csomagot, lesietett a lépcsőn. A székházzal szemben leült egy padra, végiglapozta az újságot, de csak másodszorra találta meg a versét: a nyolcadik oldal bal felső sarkába, a gyerekrovatot nyitó labdázó figura alá tördelték. Mikor meglátta a nevét kinyomtatva, elszédült, behunyta a szemét, és arcát a nap felé fordította. Csak nehezen szedte össze magát annyira, hogy elolvassa a verset. Fejbólintással követte a ritmust; újra látta azt a deszkából faragott lovacskát, melyet apja készített karácsonyi ajándékul, alig tudta visszafojtani a könnyeit. Úgy érezte, tökéleteset alkotott, akárhogy is alakul a sorsa ezután, ez a vers örökre megőrzi a nevét. Örömét szerette volna megosztani valakivel, Zsókára gondolt. Szerda volt, látogatási nap, fennállt a veszély, hogy a kórházban összefut Keresztessel, mégsem bírta legyűrni a vágyat, hogy megmutassa versét az asszonynak. Felkelt a padról és elindult, átszállásnál a Moszkva téren hosszú szárú vörös szegfűket vásárolt. A klinika előtt már ott állt néhány látogató. Öt órakor a portás kitárta a kaput, a fiú megvárta, amíg a kis csoport eltűnik a bejárati ív alatt, és csak néhány perc múlva követte őket, a csokrot betette a sporttáskájába. Lehajtott fejjel, sietve vágott át a központi folyosón, lépteit csak Zsóka szobája előtt lassította le. Hosszan hallgatódzott, belülről nem szűrűdtek ki hangok, résnyire kinyitotta az ajtót és belesett: az asszony egyedül volt, a bejáratnak háttal, az ablak előtt ült egy fehér karosszékben, és olvasgatott. Borsos elővette a virágot: - Zsóka! A nő ijedt arccal fordult felé: - Nem maradhatsz itt. Rögtön itt lesz a férjem. - Visszajöjjek később? - Nem, nincs értelme. - Mit csináljunk? - Szemben a Klinikával van egy kertvendéglő, ülj le ott, megpróbálok kiszökni. - Körülbelül mikor jössz? - Várjál fél hétig, ha addig nem érek oda, gyere be hozzám holnap délben. Vidd magaddal a virágot is. Siess! (folytatjuk) JÖVŐ HÉTEN A BRÜNNI GÉPIPARI VÁSÁRON:' KELET-NYUGATI NAPOK (Munkatársunktól) - Szeptember 16. és 23. között immár 34, alkalommal kerül sor Brünnben a Nemzetközi Gépipari Vásárra. Úgy tűnik, hogy az államjogi elrendezés kapcsán egyre bonyolultabbá váló belpolitikai viszonyok nem riasztották el az érdeklődőket. A világban kellő hírnevet és szakmai elismérést szerzett nemzetközi seregszemle iránt ugyanis nem csökkent az ér-" deklődés. Az idei Nemzetközi Gépipari Vásárra és a vele egyidőben zajló SÍMET szakkiállításra, amely a kisiparosok számára készített műszaki berendezéseket és gépeket hivatott bemutatni, 30 országból több mint háromezer bemutatkozni, kívánó cég jelentkezett. Noha az elemeire bomlott-egykori Szovjetunió tagországai nem vesznek részt a kiállításon, a kiállítás szervezői mintegy 40 orosz és ukrán cég képviselőjét is meghívták a vásárra. Az ô részvételükkel is zajlanak majd a Kelet-nyugati kapcsolatok napjai, amelyet a csehszlovák, amerikai és a már emiitett orosz, valamint ukrán gazdasági vezetők tárgyalásai tesznek érdekessé. A kiállítás során ugyanis Amerikai napokat is tartanak, ezeken az USA gazdasági életének jelentős személyiségei folytatnak eszmecserét a hazai és külföldi résztvevőkkel. Változik a bemutatott termékek skálája. Az idén már nem lesznek kiállítva kifejezetten számítástechnikai berendezések és szállítástechnikai és közlekedési eszközök sem, melyeket az idei AUTOTEC szakkiállításon már láthattak az érdeklődők. -tszl-