Új Szó, 1992. augusztus (45. évfolyam, 180-205. szám)

1992-08-06 / 184. szám, csütörtök

MMÚJSZÔI 1992. AUGUSZTUS 6. ZMELIK KIVALOAN RAJTOLT A TIZPROBABAN TOVÁBBRA IS PONT NÉLKÜL A CSEHSZLOVÁK VÍZILABDA-VÁLOGATOTT • A NEGYEDIK HELYEN VÉGZETT A MAGYAR FÉRFI TŐRCSAPAT • BAGYULA ISTVÁN A RÚDUGRÁS DÖNTŐJÉBEN • SZABÓ ATTILA 5OO-ON BEFEJEZTE Viszonylag nyugodt nap volt tegnap a XXV. Nyári Olimpiai Játékokon. „Csak" 12 éremkollekció talált gazdára. Hajrájához érkezett a vízilabdatorna cso­portküzdelme. Az utolsó előtti fordulóban váratlanul nagy arányú vereséget szenvedett a csehszlovák válogatott. Poláčikék nótáját a franciák húzták el. A magyarok félgőzzel nyertek a görögök ellen, ám az ő hajójuk is - minden bizonnyal - elúszott! Szabó Attilát sokan a döntőbe várták, ám a komáromi kajakos 500-on nem tudott a legjobbak közé kerülni. Az összes magyar egység a fináléban folytathatja, Gyulaynak nem kis szerencse kellett ahhoz, hogy döntős legyen. Elkezdődött a férfiak tízpróbája is. Három felvonás után a cseh­szlovák Zmélík áll az élen; a legnagyobb esélyes, az amerikai Dave Johnson súlylökésben csak vitatható teljesítménnyel jutott tovább (a bírák úgy döntöttek, negyedszer is a dobókörbe állhat!!!). A magyar férfi tőrcsapat majdnem érmet szerzett - a 4. helyen kötött ki, a párbaj­tőrözők ma délután a legjobb nyolc között folytatják. SZEGENV EMBERT... A csehszlovák ké­. zilabda-válogatott a tegnapelőtti Ma­gyarország elleni utolsó csoportmér­kőzésre úgy állt ki, hogy a tét már csak az volt, a helyosztók melyikén szerepelhet a Šulc-legénység. A találkozót megelőzően a nem éppen rózsás hangulatban lévő csapat kedvét tovább rontotta, hogy nem* a saját szere­lésükben vághattak neki a találkozónak. A kutyafuttában „felhajtott" cseremezek „szalonképeseknek" egyáltalán nem mondhatók, mivel sok trikón alig volt kive­hető a szám. A televíziós kommentátorok panaszát meghallgatta a kézilabda-mér­kőzések technikai bizottsága, s 750 dol­lárra megbüntette a csehszlovák gár­dát! Ebből 500 dollárt azonnal meg kell fizetni, s mivel a csehszlovákok tiltakoztak a döntés ellen, a fennmaradó összeget majd csak az eset újra elbírálása után kell befizetni, ha egyáltalán be kell. Egy órával ezután eldőlt: a bizottság újból elutasította az óvást, s azzal én/eltek, örüljenek a csehszlovákok, amiért csak ilyen keve­set kellett „legombolniuk", mert a kom­mentátorok még nem is vették észre, hogy Bergendi a 12-es számmal játszott, ami a szabályok értelmében a kapusnak dukál... A tegnapelőtti utolsó csoport­mérkőzések után eldőlt: a magyar vá­logatott a 7. helyért Németországgal mérkőzik, míg Csehszlovákia a 9. he­lyért száll csatába Románia ellen. ÚJABB „ZAKÓ" Csehszlovákia vízilabda-válogatottja negyedik mérkőzését is elveszítette a barcelonai nyári olimpián. A közepes játékerőt képviselő franciáktól kapott egy nyolcas „zakót"! A gall kakas képviselői szerdáig ilyen nagy arányban még egy­szer sem nyertek a csehszlovákok ellen. Tegnap délelőtt egy enervált, kedvetlen gárda szállt vízbe, kezdettől fogva aláren­delt szerepet játszott. Két negyed után 9:2-re vezettek a franciák, s ez az ered­mény önmagáért beszél! De vajon mit szólt ehhez Stoffan Ru­dolf vezető edző: „Csalódott vagyok, a csapat valamennyi tagja felelőtlenül pólózott! Egy ilyen kritikán aluli telje­sítményt követően legszívesebben el­SULYEMELES A +110 kg-os súlycsoport olimpiai bajnoka: ALEKSZANDR KURLOVICS (FÁK) 450 (205+245), 2. Taranyenko (FÁK) 425 (185,5+237,5), 3. Nerliger (Németország) 432,5 (180+232,5), 4. Aguero (Kuba) 412,5 (182,5+230), 5. Mitev (Bulgária) 400 (180+220), 6. Zub­rický (Csehszlovákia) 392,5 (170+22,5). MÜ- ÉS TORONYUGRÁS A férfi toronyugrás olimpiai bajnoka: SU-WEJ SUN (Kína) 677,310, 2. Donié (USA) 633,630, 3. Ni (Kína) 600,150, 4. Hempel (Németország) 574,170, 5. Mor­gan (USA) 568,590, 6. Szautyin (FÁK) 565,950. ÍJÁSZAT A férfi csapatverseny olimpiai baj­noka: SPANYOLORSZÁG (Holgado, Vasquez, Menedez), 2. Finnország, 3. Nagy-Britannia, 4. Franciaország, 5-8. Koreai Köztársaság, USA, Ausztrália, FÁK. LOVAGLÁS A díjlovaglás olimpiai bajnoka: NI­COLA UPHOFF (Németország) 1626, 2. Werth (Németország) 1551, 3. Balken­hol (Németország) 1515, 4. Brunsven (Hollandia) 1447, 5. Kyrklund (Finnor­szág) 1428, 6. Lavell (USA) 1408. A díjugrató csapatverseny olimpiai bajnoka: HOLLANDIA (Raymakers, Tops) 12,00, 2. Ausztria 16,75, 3. Fran­ciaország 24,75, 4. Spanyolország 25,50, 5. USA 28,00, 6. Svájc 28,00. VÍVÁS A női tőrcsapat olimpiai bajnoka: OLASZORSZÁG (Zalaffi, Vaccaroni, Bi­anchedi, Bortolozzi, Trillini), 2. Németor­szág, 3. Románia, 4. FÁK, 5. Franciaor­szág, 6. Kína, 7. Magyarország. ASZTALITENISZ A női egyes olimpiai bajnoka: TENG JA-PING (Kína), 2. Csuang (Kína), 3. Jung Hwa (Koreai Köztársaság), Bun Hui (Koreai NDK), 5-8. Bok Ju (Koreai NDK), Cioisu (Románia), Cse-csen (Kí­na), Wa Csaj (Hongkong). VITORLÁZÁS A Soling hajóosztály olimpiai bajno­ka: DÁNIA (Bank, Secher, Seier), 2. USA, 3. Nagy-Britannia, 4. Németor­szág. BIRKÓZÁS Az 52 kg-os súlycsoport sza­badfogású olimpiai bajnoka: HAK SON LI (Koreai NDK), 2. Jones (USA), 3. Jordanov (Bulgária), 4. Sun Kim (Koreai Köztársaság), 5. Orel (Törökország), 6. Szato (Japán). A 62 kg-os súlycsoport sza­badfogású olimpiai bajnoka: AR­SZEN FATZAJEV (FÁK), 2. Gecov (Bulgária), 3. Akajsi (Japán), 4. Ah­barnejad (Irán), 5. Ozbas (Törökor­szág), 6. Ho Ko (Koreai Köztár­saság). A 100 kg-os súlycsoport sza­badfogású olimpiai bajnoka: LERÍ HABELOV (FÁK), 2. Balz (Német­ország), 3. Kayali (Törökország), 4. Tae Kim (Koreai Köztársaság), 5. Radomski (Lengyelország), 6. Ver­ma (India)... 8. Kiss Sándor (Ma­gyarország). ATLÉTIKA A 400 méteres nöi gátfutás olimpiai bajnoka: SALLY GUN­NELL (Nagy-Britannia) 35,23, 2. Farmer-Patrick (USA) 53,69, 3. Vickers (USA) 54,31, 4. Ledovsz­kaja (FÁK) 54,31, 5. Orgyinova (FÁK) 54,83, 6. Ponomarjova (FÁK) 54,83. A 400 méteres férfi síkfutás olimpiai bajnoka: QUINCY WATTS (USA) 43,50 - olimpiai csúcs, 2. Steve Lewis (USA) 44,21, 3. Kitur-(Ke­nya) 44,24, 4. Morris (Trinidad és Tobago) 44,25, 5. Hernandez (Kuba) 44,52, 6. Grindley (Nagy­Britannia) 44,75. tűnnék az emberek elől. Ország-világ láthatta ezt a szenvedést. Még két meccset játszunk, ha az egyiket meg­nyerjük, akkor ott lehetünk a követke­ző világbajnokságon. Most az ausztrá­lokra összpontosítunk, valamint a helyosztóra. A franciák elleni fiaskóra még az olimpia után visszatérünk!" Jirí Jackerson, a Csehszlovák Vízi­labda Szövetség elnöke: „Nem tudok napirendre térni, még álomnak is rossz volt. Ennyivel nem jobbak a franciák. Mi játszottunk csapnivalóan, kulcsem­bereinkre rá sem lehetett ismerni. Jó volna minél előbb kiköszörülni a csorbát." ZMÉLÍK REMEKELT Kiválóan kezdett Robert Zmélík a férfi tízpróbában; 100 méteren 10,78-at, távol­ugrásban 787-et és súlylökésben 14,53­at teljesített. Dave Johnson, az amerikai­ak sztárjának meleg pillanatai voltak a súlylökésben: az első két kísérlete ér­vénytelennek bizonyult, míg a harmadik­ban az egyik bíró úgy látta, a dobókör peremére lépett, és telemelte a piros zászlót. Döntését felülbírálták, és rendha­gyó módon negyedszer is próbálkozha­tott. Schenk, a németek tízpróbázója szerint: „Johnson harmadik kísérlete biztosan rossz volt, csak a neve segí­tett, hogy újabb lehetőséget adjanak neki." Egy másik botrány is megrengette az atlétika világát, Madina Bigtagirovát, (FÁK) a női maratonfutás 4. helyezettjét, doppingvétség miatt kizárták, és teljesít­ményét érvénytelenítették. Linford Christie, a 100 méteres síkfu­tás brit bajnoka mindenképpen szeretne megmérkőzni az amerikai Carl Lewisszal. „Ha nem sikerül Lewist legyőznöm a pályán, a Track and Field News amerikai szaklap mindörökre csak a második legjobb­ként fog nyilvántar­tani." Valószínű, hogy a két villámlábú atléta augusztus 19-én a zürichi Grand Prix-viadalon mérkőzik meg egymással. Meglepetés született a nói 400 méte­res gátfutás döntőjében. A favorizált ame­rikai Sandra Farmer-Patrick csak a má­sodik helyen végzett, a brit Sally Gunnell négy tizedet vert rá. A női 1500 selejtező­je a papírforma szerint alakult, csupán Susan Sirmao, a kenyai futónő kiesése meglepetés. A női 100 méteres gátfutás selejtezőjében a leggyorsabb időt az amerikai LaVonna Martin (12,82) érte el, az ismertebb sprinternők közül a francia Monique Ewanje-Eppe búcsúzott csu­pán. A rúdugrásban Szergej Bubka biz­tosan vitte át a selejtezőszintet, és a dön­tőből nem fog hiányozni a magyar Ba­gyula István sem. ÁZSIA ÁZSIÓJA Kellemes meglepetés Ázsia eredményessége. Az ötkarikás játékok során már megszokhattuk, hogy néhány sportágban Kína futószalagon szállítja a világverő klasszisokat, ám Barcelonában néhány más nemzet is feliratkozott a bajnokok listájára. Lássuk előbb a világ legnépesebb államának eddigi sikereit. A mű- és toronyugrásban a kínaiak hegemóniája nem újdonság, KAO KIN és SUN SUN-WEI tizenévesen is megérdemelten vitte e| a pálmát. Az utóbbi 16 esztendős siheder toronyugrása a sportág történetébe rekordként került be: a pontozóktól négy darab 10-est kapott, s ez összesen 99,96 pont - természetesen új világcsúcs. Tizenkilenc éves honfitársnője tegnap bejelentett visszavonulása nagy veszteség lenne... Röplabdában és ping­pongban sem újkeletű a keletiek virtuozitása, az úszás azonban úgy látszik, új nemzeti sportággá válik Kínában. Ezt bizonyítja a négy barcelonai aranyérem, melyek közül kettő ráadásul világcsúccsal született. A Távol-Kelet sportjának színvonalát a katalán fővárosban rendezett játékoktól kezdve ezentúl immáron Indonézia is fémjelzi. Tollaslabdában férfi és női egyéni bajnokságuk, valamint további három érmük bizonyítja, az egzotikus országban magas szinten űzik ezt a hallatlan kézügyességet és állóképességet kívánó labdajátékot. A sort a kézilabda folytatja, a Koreai Köztársaság férfi és női válogatottja is biztosan vette az első akadályokat. A csoportmérkőzések során nyújtott lendületes, szemet gyönyörködtető teljesítmény kellemes színfoltot varázsolt az utóbbi években kemény, mi több, durva sporttá fajuló csapatsportág szürkeségébe. Szándékosan csak a legjobbakat említettük. Minden bizonnyal ennek a jelentős lépésnek lesz még folytatása, kíváncsian várjuk, kik jelentkeznek majd Atlantában... ' (ÉT) VÍZILABDA - A-csoport: FÁK - USA 8:5 (0:2, 3:2, 2:0, 3:1), Csehszlovákia - Franciaország 6:14 (1:4, 1:5, 2:2, 2:3), Hollandia - Kuba 9:11 (5:3,1:4,0:2,3:2). KOSÁRLABDA (f) - negyeddöntő: USA - Puerto Rico 115:77, Litvánia - Brazília 114:96, FÁK - Németország 83:76, Horvátország - Ausztrália 98:65. Nők - A-csoport: FÁK - Brazília 76:64, Kuba - Olaszország 60:53. Végered­mény: 1. Kuba 6, 2. FÁK 5, 3. Brazília 4, 4. Olaszország 3. Az 5-8. helyért: Cseh­szlovákia - Brazília 74:62; elődöntő: FÁK - USA 79:73. GYEPLABDA (n) - elődöntő: Német­ország - Nagy-Britannia 2:1 (1:1), Spa­nyolország - Koreai Köztársaság 2:1 (1:1). Az 5-8. helyért: Hollandia - Kana­da 2:0 (0:0). Férfiak - az 5-8. helyért: Nagy-Britannia - Új-Zéland 3:2 (2:2), Spanyolország - India 2:0 (0:0). RÖPLABDA (f) - negyeddöntő: Ku­ba - Spanyolország 3:0, Olaszország - Hollandia 2:3. Nők - negyeddöntő: USA - Hollandia 3:1, Brazília - Japán 3:1. BASEBALL - elődöntő: Kuba - USA 6:1. ASZTALITENISZ - férfi páros, dön­tő: Lin, Tao - Rosskopf, Fettzner3:2. Női páros, döntő: Deng, Csiao - Csen, Gao 3:1. Női egyes, elődöntő: Ja-ping - Jung 3:0, Csuang - Li 3:1. Férfi egyes, ne­gyeddöntő: Gatien - Tying 3:2, Weng - Persson 3:0, Vang - Szoo 2:3, Ross­kopf - Waldner 1:3. KÉZILABDA (f) - A-csoport: Svédor­szág - Izland 25:18 (13:7). Végeredmény: 1. Svédország 10, 2. Izland 7, 3. Koreai Köztársaság 6, 4. Magyarország 4, 5. Csehszlovákia 3, 6. Brazília 0. B-cso­port: Spanyolország - Németország 16:12 (8:8). Végeredmény: 1. FÁK 10, 2. Franciaország 8, 3. Spanyolország 6, 4. Németország 3, 5. Románia 3, 6. Egyip­tom 0. TENISZ (f) - páros, negyeddöntők: Ferreira, Norval - Cosac, Pescariu 6:0, 6:3, 6:2, Stich, Becker - Sanchez, Casal 6:3, 4:6, 7:6, 5:7, 6:3. KAJAK-KENU (f, n) - Tegnap a kö­zépfutamokat bonyolították le. Két cseh­szlovák egység: a kenus Kňažovický, és a kenu kettes Bartúnek, Fibigr bejutott a döntőbe. Szabó Attila nem került a finá­léba. Mind a tíz magyar egység sikeresen vette az akadályt. LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT: Tenisz - elődöntők, női egyes: Graf - M. J. Fernandez 6:4, 6:2, Capriati - A. Sanchez 6:3, 3:6, 6:1; férfi páros: Ferreira, Norval - Ivanise­vics, Prpics 7:6, 3:6, 6:3, 2:6, 6:2. Asztalitenisz - női páros, döntő: Deng, Csiao - Csen, Gao 3:1. Ko­sárlabda (f) - a 9-12. helyért: An­golna - Kína 79:69, Spanyolország - Venezuela 95:81. Nők - elődöntő: FÁK - USA 79:73. Röplabda (f) - a 11. helyért: Franciaország - Al­géria 3:0. Nők - a 7. helyért: Kína - Spanyolország 3:0. Vízilabda: Magyarország - Görögország 12:7. •ÉREMTÁBLÁZAT Ország arany ezüst bronz FÁK 35 28 20 USA 20 28 23 Németország 17 15 23 Kína 16 20 14 Magyarország 10 7 2 Spanyolország 10 1 ­Koreai Köztársaság 9 4 9 Franciaország 7 4 13 Ausztrália 6 8 9 Kanada 6 1 6 Olaszország 5 5 7 Nagy-Britannia 5 3 6 Románia 4 5 7 Kuba 4 2 7 Japán 3 7 8 Lengyelország 3 4 6 Hollandia 2 3 6 Csehszlovákia 2 2 1 Indonézia 2 2 1 Norvégia 2 2 ­Törökország 2 1 2 Koreai NDK 2 ­3 Bulgária 1 6 3 Új-Zéland 1 4 4 Brazília 1 1 ­Dánia 1 ­3 Észtország 1 ­1 Görögország ­­Marokkó 1 ­­Svédország ­4 3 Ausztria 2 ­Belgium ­1 2 Független Csapat ­1 2 Finnország ­1 1 Izrael ­1 1 Lettország ­1 1 Jamaica ­1 ­Kenya ­1 ­LABDARÚGÁS • ÚJABB CSILLAGOT csábí­tott el Bemard Tapie csapata, az Olympique Marseille; Rudi Völler után a következő szerzeménye Martin Vasquez, az AC Torino spanyol játékosa. Hároméves szerződése 7,15 millió márkába került a klubnak. A SZLOVÁK LABDARÚGÓ KUPA nyitófordulójában (a vastagbetűs csapa­tok jutottak tovább): Elektrosvit Nové Zámky - Agro Hurbanovo 4:0 (2:0), Slo­van B - Senec 2:3 (1 :2), Petržalka - Dus­lo Šaľa 4:4, 11-esekkel 6:7, Sp. N. Ves - Lokomotíva Košice 1:3 (1:0), D. Ves­tenice - Rim. Sobota 0:3 (0:2), Parti­zánske - Jelšava 4:2(1:1), Vráble - Prie­vidza 1:1, 11-esekkel 4:5, TTS Trenčín - Levice 1:2 (0:0). ELŐKÉSZÜLETI mérkőzésen: DAC - Pécs 2:0 (0:0), g.: Diňa (11-esböl) és Simon. • A BAYERN MÜNCHEN, a leg­eredményesebb német csapat, vissza szeretné szerezni Lothar Matthäust, aki 1984-1988 között játszott a bajor együttesben. Mi­vel jelenlegi klubjában, az Inter Milánóban rossz a viszonya a ve­zetőséggel, nem kizárt, hogy visz­szatér. Feltéve, ha az Olympique Marseille nem veti ki rá a hálóját, a végleges döntés egyébként au­gusztus 15-én születik. 2 ||||B|||||||| TIPPELŐKNEK Ilii A NIKÉ sportfogadási irodákban a következő futballmeccsekre tippel­hetünk, SVÁJCI LIGA, augusztus 8.: Grasshoppers - Servette 1,8 - 2,8 - 3,4; Sión - Lugano 1,6 - 2,8 - 4,7; Young Boys - Lausanne 1,8 - 2,6 - 3,8; Chiasso - Xamax 2,6 - 2,7 - 2,5; Bulle - FC Zürich 1,8 - 2,6 - 3,8; St Gallen - Aarau 2,0 - 2,6 - 3,4. SKÓT LIGA, augusztus 8.: Airdie - FC Dundee 1,8 - 2,8 - 3,5; Celtic - Motherwell 1,4 - 3,3 - 5,6; Dundee Utd. - Hearts 2,1 - 2,8 - 2,9; Falkirk - Aberdeen 2,7 - 2,8 - 2,3; Hibernian - Gl. Rangers 3,5- 2,8 - 1,8; St. Johnstone - Partrick Thistle 1,8 - 2,8 - 3,5. NÉMET BUNDESLIGA II, augusz­tus 8.: Düsseldorf - Meppen 1,7 - 2,6 - 4,0; Freiburg - Jena 1,7 - 2,6 - 4,0; Hannover - Chemnitz 1,7 - 2,6 - 4,0; Leipzig - Braunschweig 1,7 - 2,6 - 4,0; Rostock - Homburg 1,7 - 2,6 - 4,0; St. Kickers - Mannheim 2,2 - 2,7 - 2,9; Fort. Köln - Herlha 2,2 - 2,6 - 3,0; Unt'erha­ching - St. Pauli 3,5 - 2,8 - 1,8; Wolfs­burg - Remscheid 1,8 - 2,6 - 3,6. AN­GOL SZUPER KUPA (90 perc után), augusztus, 8.: Leeds United - Liverpool 2,6 - 2,6 - 2,6. OLDALZÁRTA: 20.40

Next

/
Oldalképek
Tartalom