Új Szó, 1992. július (45. évfolyam, 153-179. szám)

1992-07-03 / 155. szám, péntek

1992. JÚLIUS 3. RÉGÉSZETI EMLÉKEK - DÉL-SZLOVÁKIÁBÓL További értékes régészeti szakkönyv hagyta el a Nyitrai Régészeti Intézet nyomdáját. Napjainkban jelent meg Anton Točík (egykor az intézet igazgatója, neves régész) feldolgozásában a legújabb dél-szlovákiai régészeti leleteket bemutató tanulmánykötet „Materiály k dejinám južného Slovenska v 7—14. storočí" címmel. A kiadvány mintegy kiegészítése az általunk nemrégiben bemutatott nyugat-szlovákiai kora középkori régészeti corpusnak (Új Szó, 1991. 11.16.). E leletkatalógus azoknak a jórészt avar, honfoglalás és Árpád-kori leló'helyeknek az anyagát adja közre, melyek 1948—1978 között kerültek elő, s eddig nem publikálták őket. Egy részük nehéz körülmények között végzett kisebb leletmentésből származik. Ezekről a leletekről eddig csak rövid ismertetések jelentek meg különféle szaklapokban. Amint már arról is többször beszámoltunk, az utóbbi évtizedekben Szlovákia területén is nagyon fellendült az avar kori régészet, s ennek eredményeképpen ez a terület a Kárpát-medence egyik legjobban feltárt részévé vált. A keletről beáramló, több etnikumból összetevődő avarság ezen a területen már bizonyára letelepedett életmódot folytatott, sok régészeti „nyomot" hagyva maga után. A szóban forgó kötet egyik legnagyobb együttesét az 1968-ban feltárt virti temető alkotja. A híres kastély szomszédságában lévő 7—8. századi temető 139 sírját teszi közzé a szerző, így is gazdagítva az avar népről kialakított ismereteinket. Ez a temetkezőhely a híres zsitvatői, sok lovast „felvonultató" temető közelében fekszik, így tehát feltételezhetjük, hogy eme stratégiailag jelentős helyen virágzó katonaigazdasági központ lehetett egykoron. Ugyancsak figyelemre méltó számunkra a Szene melletti, eddig ismeretlen, avar temető néhány megmentett sírjának leletanyaga, mely 1963-ban a közeli kavicsbánya területéről került elő. Ebből a 8. századi temetőből főleg agyagedények, bronz öweretek, gyöngyök, vascsatok és kések származtak. Ugyancsak jelentős avar kori lelőhely az Ebed község határában, az Ökörháíás dűlőben talált temető, melynek 35 sírját 1963-ban Z. Liptáková tárta fel. A leletek között a későavar korra oly jellemző' griffes öweretek is voltak. Ezt a leló'helyet az 1970-es évek végén a nyitrai kollégák tovább kutatták, s a további sírokon kívül telepmaradványokat is találtak (földbeásott házak, gödrök stb.). A magyar honfoglalás kora szintén nagyon gazdag régészeti leletekben. A 896 után betelepülő magyarság fokozatosan elfoglalta a Kárpát-medence sík területeit, birtokába vette a stratégiailag fontos pontokat. Honfoglalás kori leletegyüttesekettaláltak többek között a galántai, valamint a taksonyi határban. A leletek homokbányászásból származnak, egy részüket sikerült csak megmenteni. A sírokból ezüstből és bronzból készült ruhadíszek, karperecek, gyöngyök, nyílcsúcsok, kard kerültek elő. Az egyik Diószeg melletti sírba a fiatal harcos lovát is eltemették, az avarokkal ellentétben azonban a honfoglalók csak a ló egyes részeit — fejét, lábait — tették a sírba (a többit valószínűleg toron elfogyasztották). Tardoskedd határa is a jól kutatott területek közé tartozik. Itt is több honfoglaláskori sír került elő, az egyik a Csárdahelynél, a másik a Paptagban. Az itt felsorolt lelőhelyeken kívül további Árpád-kori temetők és telepmaradványok találhatók (a teljescég igénye nélkül) a Losonci járásban Persén, továbbá Vágsellyén (itt annak idején a vegyi üzem építésekor több leló'helyet találtak) és BogyaGelléren. Az itt csak vázlatosan ismertetett régészeti kötetet bizonyára haszonnal forgathatja minden érdeklődő, különösen a falvaink múltját kutató helytörténészeink. DR. TRUGLY SÁNDOR KULTURA A LOSONCI PROMÉTHEUSZ - ÉS UTÓDAI Janiga József: — Bennem a szent ember hatását keltette. Kopócs Tibor: — A gyökereim megtalálásához vezetett el —: Olyan ember és művész volt, aki nemcsak hogy átérezte, de azonosult is a világ bajával—félt, féltett, idegileg összeroppant, majd újra talpraállt, figyelmeztetett, küzdött. Hitte, hogy a művészet, mint szellemi valóság képes helytállni és tért hódítani az erők küzdelmében. Nemcsak fizikailag, de szellemileg is átélte a huszadik századi európai történelem óriási változásait, küzdelmeit és kudarcait. Minden idegszálával irtózott a háborútól és az emberen elkövetett mindennemű erőszaktól. Főként a grafikáiban kifejezett eszméit az univerzális emberi lét és történelem tanulságaiból szűrte le. Érezve a művészet önkéntes rezignáTISZTELGES SZABÓ GYULANAK mellett. Csehszlovákia 1968-as megszállása után már ide sem jöhettem. — Milyen érzés most itthon lenni? — Mindenekelőtt szögezzem le: ez a galéria nagyszerű, kevés város dicsekedhet ilyennel. Ennek örülök. Ami egy kicsit elszomorít: Losonc, mely gyerekkoromban szinte teljesen magyar város volt, ma már nem az. Már a lakosok fele sem az. Az én rokonságomat szintén kitelepítették innen. Ez is része a történelmünknek. — Mondotta, hogy Szabó Gyulával személyesen nem találkozott. Vajon a műveit ismeri-e? mert elfelejtették szívni ó'ket. Órákig szinte mozdulatlanul nézték, hallgatták Gyulát, pedig az egy olyan társaság volt, amelyik száz felé húzott, de akkor egészen egyszerűen senki nem tudott máshova figyelni, csak rá. Mert ő kitárta a szívét, adta, adta önmagát -— és ebben olyan erő', olyan meggyőződés volt. Mindezt csak fokozta, hogy külső megjelenésében is csodálatos jelenség volt. Hát valahogy így hatott az emberekre az emberségével, a tisztaságával, a gondolataival. — És hát, a képzőművészetével... — Feltétlenül. Ehhez kapcsolódva azt mondhatom el, diákként elhatároztam, hogy magyar szobrász leszek. Vagyis olyan szobrokat fogok csinálni, melyek a magyar lelkületet fejezik ki. Ehhez kerestem kútfőket. Nos, amit Gyulánál láttam, az pontosan az volt, amit én kerestem. Nem tagadom: amire képes voltam ezen a pályán, abban feltehetően nagy szerepe volt Szabó Gyula hatásának. A Komáromban élő és alkotó Kopócs Tibor festőművész, grafikus személyesen nem találkozott Szabó Gyulával, mégis a mesterének tekinti. .—Abban az időszakban láttam először Szabó Gyula kitűnő grafikáit, amikor példaképeket kerestem. Az ő művei számomra nem csak szakmai téren adtak erős lökést, hanem a magatartásomat is formálták. — Hogyan? — Szabó Gyula alkotásaival a gyökereim megtalálásához vezetett el. Neki köszönhetően tudatosítottam, ez afestó'i nyelv nem szimpatikus számomra. Nagyon is az, mégpedig azért, mert ő a festészetben sem ragadt le egyvalaminél, hanem lázasan keresett. Én mondom Néktek, az Életet / Vörössé/, Kékkel és Feketével, / Én mondom, én mondom / csupán Tjértetek, Vértetek/ s talán Ti értetek, s Értetek is Italán..../— ezt a verset pont egy évvel ezelőtt a Nagymegyeren élő Janiga József festőművész írta Szabó Gyula emlékére, s további három versével együtt ez is ott látható a losonci kiállításon. — Te mikor találkoztál Szabó Gyulával? — kérdezem Janiga Józseftó'l. — Még főiskolára jártam, amikor Szilva Józsi barátommal felkerestük Losoncon. — Tudott az érkezésetekről? — Nem. Teljesen váratlanul, teli izgalommal nyitottunk be hozzá. — Hogy fogadott? — Tisztelettel, és miután elmondtuk, hogy mosttanuljuk a mesterséget, festők szeretnénk lenni, azonnal megnyílt előttünk. Biztatott, hogy tartsunk ki, mert ezt érdemes csinálni. — Mikor volt ez a találkozás? — Pár évvel a halála előtt. Sok mindenről beszéltünk. Egy bizonyos idő után a verseiből is felolvasott. A beszéde, az embersége, a jóindulata lenyűgöző volt. Már a külső megjelenése is valami rendkívüli érzést adott. Atléta termete, arcának szép vonalai, fehér haja — kontrasztban a fekete öltözékével bennem a szent ember hatását keltette. Az alkotásait — mindenekelőtt a grafikáit — már azelőtt ismerlását, saját maga meg akarta őrizni annak hatását és emberségét. „Nincs ľart pour ľart, mert egyetlen kép sem készül a másik képnek. Csak ľart pour, ľhome van, mert a művészet a művészetért elv alapján készült művek nem »csak« 'a művészetért vannak, de tudva vagy tudatlanul az emberért, aki rácsodálkozik és megborzong, mert a végtelent nyitogatja, a Végtelent, ahol az ember Istent sejti" — fogalmazta meg Szabó Gyula éthoszát Kubičková Kucsera Klára művészettörténész annak a kiállításnak a megnyitásán, melyet a losonci Nógrádi Galériában a művész születésének 85., halálának 20. évfordulója alkalmából rendeztek. Erre a figyelmet érdemlő tárlatra 31 csehszlovákiai — zömében magyar — kortárs képzőművész küldte el azt a több mint hetven alkotását, melyek Szabó Gyula szellemiségének, életművének ihletése nyomán születtek. A kiállítók között egy külföldön élő magyar művész is szerepelt, Kovács Kálmán, Bécsből. A megnyitón őt kérdeztük először: — Van-e személyes kötődése Szabó Gyulához? — Sajnos, Szabó Gyulához engem semmilyen személyes emlék nem köt, a sorsunkban annyi a közös, hogy én is losonci származású vagyok. 1968ban jártam itt utoljára, fel akartam venni vele a kapcsolatot, de nem sikerült, mert nem volt otthon. Később, sajnos, én már nem jöhettem... — Nyilván politikai okok miatt. .. — Pontosan. Én ugyanis 1956-ban részt vettem a magyar forradalomban és ennek a következményeit viselnem kellett 1989. június 16-ig, amikor Nagy Imre temetésén végre újra Budapesten lehettem, és ott állhattam a sírja — A magyar művészeti lapok elég sokat közöltek róla. Én főleg a grafikáival találkoztam. Ezek ismeretében Szabó Gyulát a magyar művészet expresszionista irányzatába soroltam be. Művészetét nagyra becsülöm. — Ha jól láttam, ön ezen a tárlaton egy fotorealista stílusban megfestett képpel fejezi ki Szabó Gyula iránti tiszteletét... — Igen. Úgy, ahogy a pop artosok a természet egy darabját állítják ki, én is a régi Bécsnek egy darabját hoztam el Losoncra, mintegy köszöntésül. Ezt a pinceablakot a dokumentálás szándékávalfestettem meg, egy, több száz éves házon van, mely a belváros közepén áll. Nagy János szobrászművész Almágyról jött Losoncra. Kiállított balladasorozata, a Gilgames-sorozat, a tizenkét plakett és nem utolsósorban a Sírbatétel című kisplasztikája egyértelműen arról tanúskodik, hogy rokon lélek Szabó Gyulával. Vajon neki megadatott-e, hogy találkozzék vele? — Igen. Bácskái Béla festőtársam, iskolatársam hozott össze bennünket, aki tanítványa volt Gyulának. Többször is meglátogattuk őt Losoncon. Hosszú-hosszú estéket, éjszakákat beszélgettünk át, jobban mondva inkább ő beszélt, mi pedig tátott szájjal hallgattuk. Mondhatom, ő volt a legnagyobb, a legtisztáb ember, akivel életemben találkoztam. Emellett lenyűgözött a szuggesztivitása. Mondok egy példát. Losoncon találkoztak egyszer a művelődési klubok vezetó'i. Ott voltam én is. Beszélgettünk, bagóztunk, amikor bejött Gyula. En olyan ember vagyok, hogy szeretem figyelni a többieket. Nos, mikor elkezdett beszélni, hirtelen csend lett. Később láttam, hogy a cigaretták is elhamvadtak, Nagy János - Kitárta s szívét hova tartozom. O a grafikában nagyon pontosan ki tudta fejezni humanizmusát. Számomra a rendkívül szimpatikus volt az a fajta töretlen hit és kompromisszumot nem ismerő szellem, amely őt az életében bekövetkezett tragikus fordulatok ellenére megtartotta jóhiszemű embernek, segítőkésznek. — Azt mondtad, hogy a grafikája hatott rád. Ismerted a festészetét is? — Azzal jóval később találkoztam, de így utólag is azt kell mondanom, grafikái sokkal szuggesztívebb erővel hatottak rám. A festészete számomra kísérletezésnek, útkeresésnek tűnt. Az a gyanúm, hogy Gyula bácsi számára a földi élet nem vott elég arra, hogy a festészetben is megtalálja magának az egységes kifejezési formát. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy tem, hogy találkoztunk volna, de amikor a festményeit is megláttam, ledöbbentem! Mikor végignéztem vásznait, a romantikus korszakától kezdve egészen az elvont, illetve félabsztrakt alkotásokig, szinte alig tudtam levegőt venni, mert azokban a képekben benne volt az egész egyetemes művészettörténet. Erről a hatásról én még ma sem tudok nyugodtan beszélni. Az biztos, hogy az ő munkái nagyon erős dolgok. Az a sok égő kép belém mart, azok a lángok ma is szinte a zsigereimig hatolnak. Ezekhez a vallomásokhoz már csak egy gondolat, amely szintén a losonci kiállítás megnyitóján hangzott el: Az élők kötelessége ápolni a lángot — vagy legalább a zsarátnokot. SZASZÁK GYÖRGY (Könözsi István felvételei Kovács Kálmán: — Én is losonci származású vagyok.