Új Szó, 1992. úniusj (45. évfolyam, 127-152. szám)

1992-06-17 / 141. szám, szerda

5 KULTÚRA 1992. JÚNIUS 17. Q^kÄ^íi ci Áa/wMw/ est.wA Ctfy/ő- Q^ín-c/raé/ SÜTŐ ANDRÁSHOZ Ötvenéves voltál, amikor Pozsonyban Marosvásárhely felé hajolva megsüvegeltelek. Az a -köszöntő beszéd hegyről hegyre kiáltásnak tűnt. Úgy éreztem, irodalmi legénykorunk sűrűjében állunk. Akkor - a 70-es évek vége felé - a magyar irodalmi sajtóban, az Alföldben, a Tiszatájban már lehetett egymásnak üzenni. Határok zordságán keresztül kerestük egymást, alkalmi köszöntőkben. S találkozások híján könyveket, könyveinket küldözgettük, éttermi szalvétákon, fakó lapokon adtunk jelt magunkról s helyzetünkről. Pozsony és Marosvásárhely; magyarországi fel- és leszállóhelyekkel... Budapest, Debrecen, •Szeged, irodalmi és emberi életjelek ideje. Feladtuk az üzenetet, s Magyarország valamelyik szellemi tornyában messzehangzón megkondult a harang. Akkor talán még nem is tudatosítottuk, hogy egymást kereső jeladásainkkal megosztott magyarságlétünk úttalanságaiba tapostunk ösvényeket. Drámáid akkor már vasékként törték az erőszak sziklafalát. De még előbb a nagy történelmi kísérlet élménye és tapasztalata. Az új ember, az emberi feltámadás, emberi megváltás illúziója. A felemelkedés nagy reménye. A diadalkultusszá porlasztott eszme. S ezzel párhuzamosan évtizedek dialógusai, keresve a megmaradás titkát. S a felismerés: történelmi kényszerűségek korát éljük, az asszimilációs imperializmus idejét. ,,Nincs már itt a kitörés ideje?" - kérdezték Tőled a 70-es évek legelején. „Először befelé keli ásni... azt írni, amit élünk" - nyilatkoztad. Hz már a kétely, a nagyobb önismeret igénye - a konfliktusok sűrűje. Megéled, hogyan születik az, erőszak. Megéled, hogy a hatalom komplexuma az ember nagy szenvedélyei - szerelem, szabadság - mellé magaslik. Megjárod Madách Az ember tragédiájának magasságát és mélységeit; a győztesnek mondott eszmét, a- kételyt, a kiábrándulást és a szembefordulást az eszmével. A szembefordulást életünk előző idejével és illúzióival. Hiszen Magad írod: az ember illúzióinak és csalódásainak összege. S mindezt - a befogadásokat, kiábrándulásokat, elutasításaidat — művek jelzik. Műveid százados értékű tapasztalatokat hordoznak. András, Te fogalmaztad meg a XX. század második felének Közép-Kelet-Európáját. Ember és történelem; ember és hatalom egymást pusztító iszonyú küzdelmét. A Te életed s műveid Az ember tragédiájának folytatása. A vesztett illúziókból született igazságfelismerés inspirálja nagy drámáidat - e küzdelem folytatását. Egy lócsiszár (Méry Gábor felvétele) virágvasámapja, Csillag a máglyán, Káin és Ábel, Szuzai menyegző - a hatalom sziklafalát rengető hatalmas ütések. Szembefordulás az erőszakkal, az erőszak szembetámadása. A Szuzai menyegző döbbenetes képzettársítással vetül elém: Te sziklafal magasán vaséket versz a kőbe - egyedül a mélység felett. S messziről néz az imperátor, messziről néznek a meggyalázott nők és sok másféle ember. Csak sokára merészkednek közel, hogy ujjhegyeikkel megtapintsák a kő hajszálrepedéseit. András, 1989 után reménykedtem, hogy a változó idő hoz némi elégtételt. Arcodra, arcunkra mosolyt. Marosvásárhelyi megveretésed kiábrándított és megdöbbentett. Az életedre törtek, de a gonoszság nem sikerült teljesen: a világosságot zsugorították meg körülötted. Hogy ne lásd az új hatalom sziklafalának újranövését. Régi és új imperátorok bosszúja. Amikor akaratoddal kórházból kórházba, orvostól orvosig életed világosságáért küzdöttél, magamban naponta üzentem Neked: Veled vagyok, András! Nem tudom elfelejteni, hogy a megveretésed követő hetekben bepólyált félszemmel néztél ránk a televízióból. Életem végéig kísértő kép, s naivságunk, hiszékenységünk, illúzióink egyedülálló mementója. Nem tudom elfelejteni 1991. október 31-ét sem; a komáromi református templomban mondott nagy prédikációdnak zárszavát: tolerance, tolerance... Az ember tragédiája, küzdelmed, küzdelmeink folytatódnak. öleléssel: DOBOS LÁSZLÓ ÁBEL EURÓPÁBAN Hát hatvanöt éves lettél, Jatata, mondanám a kisunoka szavával, dehát azóta ő is megnőtt, mint szeretnénk valahányan felnőni - ki Európához, ki önmagához, nemzethez, testvériséghez, békéhez, ki fölfelé törekedve, ki lefelé ásva, sírva, maszatos kézzel tapogatva a gyökereket, amelyek kezdenek elszakadozni, elpattogni, lábra kelni, beleunva az önkénybe, a szélmalomharcba, a quijotei létbe, Isten éltessen, Jatata, mondanám, ha mondhatnám így, hisz nem tegeződünk, látni sem láttuk egymást, csak egy alkalommal, angyali mosolyodat pedig láttuk és látjuk ma is, s látni fogják nemzedékek, akik magyarul olvasnak, mondanám, Sütő András, ha tudnám, melyik Isten éltessen, s ha nem hallanám, a köszöntők tiszta hangjába hogyan vegyülnek gyanús felhangok is, az uszályhordozók csosszanása és a toronyra kapaszkodó indák sustorgása a fény felé, dehát meg kell bocsátanod az indának is, s még elleneidnek is, akik határon innen és túl pusmognak lekicsinyelve az irodalom szerepét, az esztétika politikátlanságáról, a művészet sterilitásáról, nem látva a mosoly mögött a kínt, miszerint a boldog fennmaradáshoz nálunknál az Istennek magának is több esze vagyon; nagyságának és gondjának terhét - Atya, Fiú és Szentlélek képében - idejekorán három felé osztotta. Másként a magárahagyottságát el nem viselhette volna. Egyik harmadrész ilyenformán a másiknál panaszt emelhet. De mondja meg Kegyelmed, mi kinek a kebelébe tegyük le siralmas állapotunkat?, s nem látva a kín mögött is az angyali derűt, amely azt sugallja, Ábel csak látogatóban volt Amerikában, s ha Káin vasdorongja várja is idehaza, csak hazatér, ha agyonverik is, ha szemét kitolják, akkor is, mert nem tud kigyógyulni a hazaszerelemből, s inkább ír panaszos jobbágylevelet, inkább lemond dicsőségről, hatalomról, inkább a szuzai gyermekek dalát kottázza le, csak meg ne szakadjon a dal, csak felnőjünk végre, ki Európához, ki önmagához, nemzethez, testvériséghez, békéhez, ki mihez akar, csak maradjon mindenki a helyén, mert nem lesz kinek énekelni. KÖVESDI KÁROLY MEGÁLLNI A LEJTÖN JEGYZETEK A JÓKAI NAPOKRÓL Többek szerint a XXIX. Jókai Napoknak nem volt hangulatuk. Szerintem volt. Többek szerint a XXIX. Jókai Napok nem voltak benne a város levegőjében. Szerintem a levegő mindenkié. Többek szerint sok minden hiányzott a XXIX. Jókai Napok keretműsoraiból. Szerintem is. De hát a demokratikus illetékesek által kinyírt Tátikát és Prücsököt nehéz lesz újraéleszteni. Sokak szerint a zsűri hülye volt. Mint az említett testület tagja, csupán enyhíteni próbálom az Ítéletet: a zsűri nagyon fegyelmezett, türelmes, tárgyilagos volt, egyébiránt egyetértek. Amiről a többek nem beszélnek, az csupán annyi, hogy volt műhelymunka is, európai rangú szakemberekkel, csak éppen ezek a többek és fitymálok elfelejtettek rajt' megjelenni. Ami a fesztivál szakmai részét illeti, úgy vélem, a csehszlovákiai magyar amatőr színjátszás most érte el azt a mélypontot, amelyet el kellett érnie ahhoz, hogy elkezdhesse a felemelkedést. Itt volt a „mélypont ünnepe", az a helyszín, amelyen mindenki, akit érint honi amatőr színjátszásunk jövője, felépülése, magaba szállhat, s hozzáláthat a csoportszervezéshez. Most értük el a politikai blöff kapcsán elindult negatív folyamat végét, egy nem túlságosan tragikus állapotot, amelytől egyszer a bukás-effektus alapján elindulhat a pozitív, felmenő ágú folyamat. Kell, hogy városaink és falvaink értelmisége rádöbbenjen, mekkora összetartó erő, mekkora élmény az együttjátszás, az együttgondolkodás. Másrészt viszont a kialakulóban lévő politika jövendő arculata újfent lehetőséget adhat számunkra, hogy csakis a sorok között olvasva, vagy a színpadon megfogalmazott formanyelv alapján üzenhetünk egymásnak szorongva, titkosan, magyarul. Nehéz megtalálni azt a mércét, amely biztonsággal kimutathatná, mit adott szakmai szempontból az idei Jókai Napok. Ilyen volt, mással nem mérhető. A kisszámú együttes ellenére széles stílusskálán mozgott, eléggé az alsó régiókban. Oratórium, szerkesztett játék, musical, mind kérdőjellel persze, egy-egy felemelő pillanattal, hosszabb zuhanásokkal. Szép akarat volt, s volt jószándék, hiányzott a szakmai fölkészültség, ami az önbecsülésünk alapja lehetne. Voltak feledhető kisiklások, mint a losonciak Radnóti-összeállítása. Úgy tűnik, haraggal távoztak, pedig" az értékelés nem volt bántó szándékú, inkább arra ösztönző, hogy jobban ítéljék meg a produkciót, mielőtt a színpadra, közönség elé vinnék. A zsűri nem számít és a zsűri Soóky nevű tagja minden eddigi véres indulat és felheccelés ellenére is szereti ezt az együttest. Merre kellene elindulni, merre a kiút? Az elhatározás kevés, mert az út, amelyen most araszolni készülünk, rögös lesz. Az első lépést barátaimmal még az idén megteszszük: színházi tábort szervezünk Marcelháza környékén, ahol a szakmán, a szórakozáson kívül az együvétartozást is tanulhatjuk. SOÓKY LÁSZLÓ A nívódíjas dunaszerdahelyi Fókusz előadásának egyik jelenete (Szűcs Jenő felvétele) ÜNNEPI KÖNYVHÉT ELTIPORHATATLAN MAGYAR IRODALOM A magyar könyv ünnepén megkérdeztük Görgey Gábor írót, mit szól a kínálathoz. - Sok a panasz, okkal, joggal, hogy válságban a könyvkiadás és a kultúra, de ez a könyvhét mégis elképesztő mennyiséget, minőséget produkált. A sok jó könyv közül kapásból kiemelném Tamás Menyhért válogatott verseit, Konrád György cenzúrázatlan Városalapítóját, Mészöly Miklós emlékkönyvét, Magris Duna-könyvét, Márai Sándor Szindbád hazatér című Krúdy-regényét. Nagyon izgalmasnak tartom azt a Márai-kötetet, amelyet a Püski Kiadó jelentetett meg, s amelyben Márai naplóiból kimaradt részletek vannak egybegyűjtve. Kalligram kiadó? Erről nem hallottam. Viszont sokspektrumú, szabad, pezsdítő és örömteli a kínálat, amely erősen azt sugallja, hogy eltiporhatatlan, elnyomhatatlan a magyar irodalom. Jómagam mostanság sokfelé elaprózom az energiáimat, ezért regényciklusom negyedik darabját, melyek között ott a Volt egyszer egy Felvidék is, nem tudtam a könyvhétre befejezni. A homár páncélja a cime, és alig húsz oldal hiányzik már csak belőle. + + Pomogáts Béla irodalomtörténész, akinek kötete jelent meg a könyvhétre Napló a történelemről címmel, igy nyilatkozott: - Nehéz kiemelni bármit is a könyvek közül. A legsötétebb jóslatok ellenére, melyek szinte azt vetítették előre, hogy megakad a magyar könyvkiadás, óriási a választék. Versek, próza, tudományos, ismeretterjesztő irodalom. Ebből én azokat a könyveket emelném ki, amelyek az elmúlt három esztendő változásairól számolnak be napló formájában, jegyzetként, a történelem margójára írott jegyzetként. Lengyel László Tépelődés és Sándor Iván A karnevál harmadik napja címűalkotására gondolok. + + Maga az egyik tulajdonos propagálta új k'adóját, az Ab Óvót, az író, Vámos Miklós. Ó Nádas Péter könyvére kíváncsi a legjobban, a Párbeszédre, amely ezerkilencszáznyolcvankilenc négy izgalmas napjának dialógusát rögzíti Richard Schwarz német beszélgetőtársával. - Nádas a legnagyobb magyar írók egyike. De én inkább a mi kiadónkról beszélnék, ahol Spiró György Kanásztánca jelent most meg, legújabb tanulmányai, kritikái, reflexiói színházról, irodalomról, életről. Szólnék aztán még Thomas Bernhard, a jeles osztrák író könyvéről, amely a második kiadványunk. Az Egy gyermek megindul című regény ez. Tudvalevően Bernhard végrendeletében megtiltotta műveinek ausztriai kiadását, igy nálunk megjelenhetett. Téglási Gergely, egy Bécsben élő műfordító tolmácsolta, aki egyébként kiadónk második fontos embere. Szólnék a harmadikról, Koller Katiról is, ö a mi Bécsben élő müpártolónk. Hármunk tervei szerint idén kiadjuk még Bereményi Géza, Kardos G. György és Horvát Péter új regényét, no meg az enyémet. De őszre tervezünk egy amerikai szociálpszichológustól is egy könyvet, elmondom a szó szerinti címét, mely önmagáért beszél: A propaganda kora, avagy a meggyőzés mindennapi használatra és a vele való visszaélés. Mi egyszerűbb címet adunk neki: A rábeszélőgép. Ma ilyen műre óriási szüksége van a polgárnak. Valóban, mi intellektuális irodalmat adunk ki - az irodalom az intellektuális réteg játszóeszköze. S a mi kicsiny, alacsony rezsivel működő kiadónk meg fog élni azokból az olvasókból, akiknek könyveinket szánjuk. (brogyányi)