Új Szó, 1992. május (45. évfolyam, 103-126. szám)

1992-05-06 / 106. szám, szerda

1992. MÁJUS 6. ••snoBom IÚJSZÓM HAZAI KORKÉP ISMÉT JUBILÁL EGY ISKOLA (Munkatársunktól) - Azt hiszem, a szlovákiai magyarság körében ismerősen hangzik a Losonci Építőipari Középiskola neve, hisz idestova negyven éve magasépítészet és földméréstan szakon • folyik itt magyar nyelvű képzés. Sokan tudják - nemcsak Nógrában, de az évek folyamán bizonyára az egész délvidéken értesültek róla hogy ez az iskola egykori épülete mellé saját erőből épített épületszárnyat, amely Losoncon és környékén számtalan épületen, épületkomplexumon is ott hordozza volt diákjai kétkezi munkájának jellegzetes jegyét, s amely magyar nyelven egyedül a múltban is megbecsült, napjainkban pedig az egyik legkeresettebb szakmának számító földméréstan ifjú szakembereit neveli az országnak. Ez az az iskola, amely ugyan közös igazgatású, de évek, évtizedek óta magyar nemzetiségű igazgató irányítása mellett működött és működik, s a magyar tanítási nyelvű osztályok erősítésén, azok számának emelésén is minduntalan fáradozott. Jelenleg 16 osztályban 400 tanuló látogatja az iskolát, de a jövőt illetően is vannak bővítési, modernizálási elképzelései. A jubileumi ünnepségek csütörtökön, május 7-én lesznek. Reggel 9 órakor az intézmény volt és jelenlegi igazgatói, pedagógusai, szakoktatói és nevelői találkoznak, majd minden volt és jelenlegi diák előtt megnyílnak az iskola kapui. Tizenkét órakor a városi művelődési házban (Európa) zajlik majd az ünnepi nagygyűlés, amely Mag Zoltán mérnök, igazgató ünnepi beszédével indul, majd a volt pályatársak, diákok, iskolabarátok üdvözlőbeszédei hangzanak el. Ezt követi a diákok által előkészített kultúrműsor, amely egyben azt is példázza majd, hogy nemcsak a múltban, hanem a jelenben is aktív kulturális élet folyik ebben az intézményben. A negyvenéves évforduló olyan esemény, amely nemcsak nosztalgiázásra, a feledhetetlen barátságok, közös emlékek felidézésére és új kapcsolatok teremtésére lehet kedvező alkalom, de emlékidéző és jövőbe mutató tükre is az iskola múltjának és jelenének. (polgári) DBP: NEM AZ ELLENZÉK A FELELŐS (Munkatársunktól) - Nem érthetünk egyet azzal, hogy a gazdasági visszaesést ideológiai okokkal, a piacgazdaságra való áttérés elengedhetetlen velejárójaként magyarázzák a kormánypártok - hangsúlyozta a Demokratikus Baloldal Pártja tegnapi szokásos pozsonyi sajtótájékoztatóján Ľubomír Fogaš, SZNT-képviselő. Elutasította azokat a törekvéseket, amelyek a jelenlegi gazdasági, szociális és államjogi problémákért az ellenzéket teszik felelőssé, amellyel a kétéves választási időszakban nem voltak hajlandók együttműködni. A kormánykoalíció szemére vetette, hogy a szlovák kormány - ahogy az SZNT hétfői ülése is bizonyította - képtelen volt a gazdaságpolitika tökéletesítéséhez szükséges tanulságokat levonni Szlovákia gazdasági eredményeinek jelentős hanyatlása kapcsán. Fogaš elítélte a pozitívan lusztrált újságírók névsorának nyilvánosságra hozatalát azért is, mert nem nyújt védekezési lehetőséget, bírósági határozat nélkül személyeket bélyegez meg, s egyértelműen csorbítja az alapvető emberi jogokat. NYÍLT LEVEL MILOSLAVA ZEMKOVÁNAK Tisztelt Polgármester Asszony! REFLEX Annak ellenére, hogy az Új Szó tegnapi számában adott interjújában kávés találkozóra invitál, kénytelen vagyok nyílt levélben fordulni önhöz és Pozsony-Óváros önkormányzatához. Úgy érzem, sajnos, az ügy jelentőségénél fogva már túllépett a kávézás jó hangulatán. A Mihály utca 6 szám alatti Magyar Könyvesbolt jövőjéről, sorsáról van szó. Az Óváros önkormányzatának lakásbizottsága - amely az ön tanácsadó szerve -, úgy döntött, hogy megszünteti a Magyar Könyvesbolt bérleti jogát. Azaz kilakoltatják, kitelepítik arról a helyről, ahol közel negyven évig hasznosan tevékenykedett. Szükségesnek tartom hangsúlyozni, hogy számunkra ez az egyetlen fővárosi könyvesbolt - így egyben kultúránk és irodalmunk intézménye is. Nyilván ön előtt már részleteiben is ismert az ügy, viszont nyilvánosságunknak eddig nem volt alkalma megismerni ezt az elmérgesedett problémát. Ezért szükségesnek tartom, ha csak vázlatosan is, felidézni e dolog előtörténetét: A kisprivatizációról szóló 427/90-es, valamint a 92/91-es számú törvény értelmében a kulturális és a privatizációs minisztériummal egyeztetett program alapján néhány kiemelt könyvesboltot a kiadókkal szembeni adósságmentesítés keretében a szlovák könyvterjesztő átadott a kiadóknak. E program részeként került a Madách Kiadó gondozásába a Mihály utca 6-os szám alatti Magyar Könyvesbolt. Mindezt a maga módja szerint szerződésben rögzítettük. Ennek értelmében kértük az óvárosi önkormányzat illetékes szerveinek a helyiségek-bérleti szerződéséhez való hozzájárulását. Az önkormányzat lakásbizottsága kérelmünket háromszor utasította el. A Madách Kiadó nevében háromszor fellebbeztem, az eredmény mindig ugyanaz volt - indoklás nélküli elutasítás. A kormány kulturális minisztere, Ladislav Snopko három levélben (1991. november 25., 1992. január 2., 1992. február 12.) kérte öntől e kérdés kedvező, a Madách Kiadó javára történő elintézését, ön, kedves polgármester asszony, a miniszter egyetlen levelére sem válaszolt. Az elmúlt év novemberében és decemberében én magam öt héten át két és három naponként hívtam önt telefonon, találkozás megbeszélése szándékával. Nem jutott rám ideje. Tekintettel arra, hogy ön a Demokrata Párt vezető személyisége, levélben (1992. február 8.) tájékoztattam e kérdésről dr. Peter Míššíket, a párt alelnökét kérve közbenjárását - eredménytelenül. Az SZNT márciusi ülésén interpelláltam ez ügyben, az illetékes minisztereket és az ön nevét is említettem a parlament nyilvánossága előtt. Elhiszem, hogy agyon van terhelve, sürgős és még sürgősebb teendőkkel, mindezt figyelembe véve ez az ügy számomra rossz tükör. Keserű a számíze, és megalázva, értetlenül, veszem tudomásul a dolog kezelési módját. A Magyar Könyvesbolt ügyének Hyen intézését én erkölcstelennek és jogtalannak tartom. A lényeg valójában ez: a Magyar Könyvesboltnak nincs helye a belvárosban. Ezért számomra valami érthetetlen magyarázattal a Nem Kommersz Kultúra Szövetségének ajánlották fel a Magyar Könyvesbolt helyiségeit. Más szóval a Magyar Könyvesbolt teher lett, kellemetlen folt a belváros növekvő fényében. így ki kell telepíteni. Amit közel negyven évig „ eltűrt" a pártállam, nem tűri el a demokrácia. Számomra, s gondolom sokunk számára ez kiábrándító. Ezt a tényt nem lehet semmilyen magyarázattal könnyíteni és megmagyarázni; ez a magyar nemzetiségi kultúra elleni tett. Konfliktushelyzetet szül, s ezentúl rontja a Demokrata Párt, valamint a magyar koalíció választások előtti viszonyát. A dolog természeténél fogva politikummá erősödik. Tisztelt polgármester aszszony! Tegnap az Új Szónak adott interjújával helyiséget kínál nekünk a Šafárik téri Magyar Kulturális Központban. Én nem tudok semmi ilyenről, semmi ilyen ajánlatról. En felelősséggel tartozom a Magyar Könyvesbolt sorsáért. E helyzetben nincs más lehetőségem, minthogy a magyar nemzetiségi kulturális intézmények vezetőinek, közéletünk, kultúránk felelős személyiségeinek s az egyszerű emberek véleményét kérjem akár petíció formájában is. Én nem csereberét és csitító magyarázatot kérek, hanem a Mihály utca 6-os szám alatti Magyar Könyvesbolt megmaradását, illetve helyben maradását. Tisztelettel: Dobos László Pozsony, 1992. május 5. MEGINT K. 0. AZ IGAZSÁGÉRZETNEK Még nincs egy hete, hogy cikket írtam, amelyben egyértelműen állást foglaltam az ŠtB-s múltú újságírók listájának közzététele mellett. A lista „kiszivárgott", néhány napja a szerkesztőségekben már úgyszólván csak a lusztrációról beszélnek, és én továbbra sem érzem, hogy akár csak egy lépéssel is közelebb kerültünk az igazsághoz. Sót, valamivel még keserűbb lett a szám íze. Bevallom, konkrét személyekhez kapcsolódó elképzeléseim is voltak, amikor leírtam, hogy: közzé kell tenni a listát. Konkrét újságíró nevéhez kapcsolódó elképzelések. Az illető olyan vezetőként dolgozott ennél a lapnál, akinek a tudta nélkül - hogy úgy mondjam - egy porszem sem hullhatott a földre. Ha úgy akarta, megtudta, kivel miről beszélgettem, ha Ipolykiskeszin vettem fel riportot, tudott arról, hogy ki volt a feleségem öreganyja, tudott a nőügyeimről, és 1968. augusztusában, a megszállás után úgy tett, mintha semmit se vett volna észre. Csak ténfergett a szerkesztőségben, és fülelt. És hogy tudatosan fülelt, arra csak akkor döbbentem rá, amikor úgy 1972 táján az ŠtB irodájában az ügyemmel foglalkozó titkosrendőr elém tett egy papírlapot. „Hát ehhez mit szól, Tóth úr? A közvetlen felettese azt írja magáról, hogy anarchista hajlamai vannak. Ilyen minősítéssel akar maga emigrálni...?" Tekintetemmel végigfutottam az iraton. És valóban ott volt a mondat: „Má anarchistické sklony". A jellemzés alatt, az „Elvtársi üdvözlettel" tőszomszédságában pedig az aláírás... Csak azért untatom a tisztelt olvasót életem e meglehetősen kínos epizódjának az ismertetésével, mert arra akarom figyelmeztetni, hogy az Új Szó egykori föszerkesztöhelyettesének, számos 1970 utáni kádervéleményem aláírójának, az ŠtB tisztjeivel ápolt mindennapos kapcsolatok felelősének a nevét hiába keresem a titkosgyanús újságírók listáján. Lehet, hogy van néhány volt kolléga, akit ő segített beszervezni. Neve azonban nem található a lajstromon. Továbbá arra akarom figyelmeztetni olvasóimat, hogy nagyon valószínű (lásd a titkosrendőrségen elém tett, anarchista hajlamomról szóló jellemzést), hogy a feljelentéseknek, a tájékoztató „figyelmeztetéseknek" valószínűleg vannak írásos nyomai is. Tehát valahol ezeken a nyomokon kellene elindulni. Mert elhiszem, hogy az ŠtB levéltáraiban szereplő nevek viselői különböző minősítést érdemelnek. Van közöttük, aki megszorultságában írt alá együttműködési nyilatkozatot. Ez se szép dolog, mert akit egy ilyen cég együttműködésre kér fel, azért sejtheti, miről van szó. Van közöttük, aki jó pontra vágyott a munkahelyén, netán előléptetésre vagy tudományos fokozatra besúgás által. De mindenkinél ordenárébb volt azok viselkedése, akik élvezkedve, magánszorgalomból csinálták a dolgot. Az én káderezőm ezek közé tartozott. Elegendő elolvasni az általa aláírt minősítéseimet. A Slovnaftban egy segédkáderes a jellemzésemet olvasva nem csekély malíciával csak ennyit mondott:,,Ennyi gonosztett három ember halálra ítéléséhez is elegendő lenne". Káderezőm neve mindazonáltal nem szerepel a néhány napja nyilvánosságra hozott listán. Számos okos elképzelést megfogalmaztak már az átvilágítások lebonyolítására. Van, aki az iratanyag megsemmisítését ajánlja. Mások szerint számítógépbe kellene táplálni az egész dokumentációt. Igen, valószínűleg ez lenne a legjárhatóbb út, de csak akkor, ha a lista nemcsak a nevet, a születési dátumot és az „illegális nevet" tartalmazná, hanem a viselt dolgokat is. Legalább azt, hogy követett-e el az illető emberhez méltatlan cselekedetet, vagy sem. Besúgott-e valakit, vagy sem. Sérti az egyszerű emberek elemi igazságérzetét, hogy miközben az országot tönkretevő fővezérek, Jakešsal az élen, élik világukat, a kishalak, akik legfeljebb csak tyűktolvajláshoz mérhető gazemberségeket követtek el, reszketnek a felelösségrevonástól. Alulról felfelé söprik a lépcsőt, és ezt mindenki észreveszi. Annyi energiával, amennyit két és fél év alatt ebben az országban a lusztrálásra fordítottak, az igazi felelősöket már régesrég ki lehetett volna szűrni. Újra csak azt kell mondanom: túlságosan bársonyos volt ez a forradalom. TÓTH MIHÁLY MÁSOK ÍRTÁK ELLENSEGKEP Meghökkentő fejléccel indult az idén az Aréna cimü kritikai hetilap, amely magát nem függetlennek, hanem elkötelezettnek (závislý) tekinti. Hogy mi iránt? A főszerkesztő, Ladislav Szalay beköszöntője szerint az alapvető erkölcsi értékek iránt, amelyek védelmezése nem jelent eleve kudarcra ítélt harcot. A lap nyolcadik száma szinte ritka kivételnek tekinthető egyértelműséggel áll ki a magyar kisebbség nyelvhasználati jogai mellett. Az „sz" szignóval jelzett, tehát valószínűleg a főszerkesztő tollából származó jegyzetet az alábbiakban közöljük. Majd egy hónappal ezelőtt (április 4-én) a Práca olyan jegyzetet közölt, amelyek megírásához a „Rimavská Sobota-i járás politikai pártjainak és mozgalmainak" a szerkesztőséghez intézett levele szolgáltatta az indítékot. A levél születésénél egyébként a Szlovák Nemzeti Párt, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom és a Szlovák Kereszténydemokrata Mozgalmon kívül a Matica slovenská helyi szervezete is ott bábáskodott. Az említett politikai szubjektumok felhívják a figyelmet a hivatalos nyelvről szóló törvény „kiváltképp kirívó megsértésére" a Gemerské zvesti magyar nyelvű kiadásának hasábjain: A helységés utcaneveket ugyanis magyarul használják. ,,Még az Osztrák-Magyar Monarchia idejéből származó elnevezésekről van szó", ami az államalkotó nemzet iránti tiszteletlenség jele és egyet jelent a területi integritás kétségbevonásával. A Práca közli a szóban forgó járási hetilap magyar kiadásának fakszimiléjét is, hogy a nemzet lássa: íme, valóban Rimaszombat és nem Rimavská Sobota, Fülek és nem Fiľakovo, Lučenec helyett pedig Losonc szerepel az írásokban. Ha abban reménykedtünk, hogy a szlovák újságírók közül valaki csak elhatárolja magát a hangulatkeltéstől és hitet tesz amellett, hogy magyarjainkat a helységnév-használatban is megilleti az anyanyelvhasználati jog, tévedtünk. Hisz ki merné kockáztatni a jövőjét azzal, hogy ilyesfajta népszerűtlen ügybe keveredve hallatja szavát? Ellenkezőleg, április 13-án a független kommunista Pravda beszélgetést közölt a Matica slovenská komáromi székházának igazgatójával, aki „a nyelvtörvény nyilvánvaló megsértésének" tekinti azt a tényt, hogy a Komárňanské listy magyar nyelvű kiadásában a helység- és utcaneveket csak magyarul, tehát nem a hivatalos nyelven közlik. Igy hát nem maradt más hátra, minthogy mi is közöljünk néhány, a magyarországi szlovákok hetilapjából, a Ľudové novinyböl vett fénymásolatot. Pécsett nyilván nem él, sőt sohasem élt 20 százaléknyi szlovák, talán 2 százaléknyi sem, mégis az itteni és ottani szlovákok, akik Magyarországon élnek, Pätikostolienak hívjuk. Hasonlóan szlovákul Stoličný Beiehrad a Székesfehérvár, a szlovákok Segedínt, Debrecínt, Miškovecet használnak úgy, ahogy az az Osztrák-Magyar Monarchia idején oeidegzödött. (gy használjuk mi és Magyarországon élő testvéreink, miközben senki sem tanúsít a magyar nyelv iránti tiszteletlenséget, senki sem vonja kétségbe a területi integritást. Az ilyesfajta problémák előkotorászása és feszegetése nem szolgálja a szlovákság kulturális felemelkedését, nem több ez, mint presztízsszempontokat követő beavatkozás mások nyelvhasználati gyakorlatába. A mindenáron erőlködő figyelemfelkeltés. Hihetetlenül sok ürügy akad a dél-szlovákiai helyzet kiélezésére. Hisz a komáromi Matica-ház már idézett igazgatója szerint a nyelvtörvény megsértése az is, hogy a komáromi magyar Jókai Színház előadásait csak magyarul propagálják. Nos, minthogy a szlovákok nem tudnak magyarul, szlovákul kellene tudtukra adni a színházi tudnivalókat. Csak az a kérdés, hogy hány magyarul nem tudó szlovák ülne be a magyar előadásra... Hát csak ne kíméld őket! Mi, (a toleránsak) itthon vagyunk, mi (a toleránsak) itt urak vagyunk.