Új Szó, 1992. május (45. évfolyam, 103-126. szám)

1992-05-06 / 106. szám, szerda

PUBLICISZTIKA iÚJSZÓM 1992. MÁJUS 6. HELYBEN TOPOGÁS HELYETT - HELYBEN FELDOLGOZÁS Nem egy mezőgazdasági szövetkezetben csak panaszt hallottam: Nem tudjuk, mi lesz velünk. Alacsonyak a felvásárlási árak, drága az üzemanyag, a tejért, marhahúsért nem kapunk pénzt. A gyapjú sem ' kell senkinek. Hogyan tudjunk így megélni?! A felvásárlók fizetésképtelenségéről a Töketerebes szomszédságában fekvő faluban, Zemplínske Hradištéban - Hardicsán" is hallottam. Nemrég leköszönt a Terebesen lakó elnökük: felcsapott vállalkozónak. társakkal megvásárolta a zöldségfelvásárló vállalatot. ,,lde• gent", ide-oda utazgató embert már nem akartak elnöknek. A negyvennyolc éves hardicsai Tarbaj Bélát választották meg a mintegy 2000 hektáron gazdálkodó mezőgazdasági szövetkezet vezetőjévé. - Még csak „két hónapos" elnök vagyok... mutatkozott be a volt zootechnikus. S hogy mi mindent tettek itt vezetésével két hónap alatt?! Nem siránkoztak amiatt, hogy 4,8 milliós veszteséggel zárták a múlt évet. Ezen a tényen nem változtathatnak, a veszteséget leszámítják a szövetkezet könyvviteli értékéből. Ezzel lezárták "a múltat, majd tanakodni kezdtek: mihez kezdjenek, hogy átvészelhessék a mostani, gazdaságilag nehéz időszakot. Tarbaj Béla nemcsak közvetlen munkatársaival tárgyalt, a falu közös gondjait megbeszélte Ján Gulášsal, a község polgármesterével is. - A polgármesterrel együtt úgy gondoltuk, ahhoz, hogy minél több falubelinknek teremthessünk munkalehetőséget, saját maguknak kell értékesíteni termékeinket. Elsősorban is kis malmot nyitunk, hogy a jófajta búzánkat ne kelljen olcsó áron eladnunk, és lesz saját lisztünk a kenyérsütéshez. A pékségbe betársul a helyi önkormányzat. Tejcsarnokot, baromfifeldolgozót is létesítünk. A pasztörizált tejet üvegbe palackozzuk, s lesz tejfölünk, túrónk is eladásra. Csirkéinket géppel fogjuk pucoltatni, csomagolni. A volt szövetkezeti óvoda tágas helyiségeiben lesz helye a baromfifeldolgozó gépsornak, és a ráktárunk is itt lesz. A kényszerhelyzet vitt rá bennünket a vállalkozásra. A tejért például december óta nem kaptunk egy koronát sem. Abból nem élhetünk meg, hogy az állami vállalatoknak átadjuk termékeinket. Ha a tejet mi dolgozzuk fel, az érte kapott pénz nálunk marad, s lesz miből kiindulnunk. S üzletet nemcsak az óvoda volt épületében, hanem a faluban, Tőketerebesen és másutt is nyitunk. Bizonyára kelendő lesz a kenyerünk is, mert körzetünkben három falunak nincs péksége, s a kenyérvásárlók, mint nálunk is, gyakran már reggel kilenckor hoppon maradnak. Kenyérgyári helyett ezentúl egész nap friss házikenyeret vehetnek, s kiflit, süteményt is fogunk sütni... A német gyártmányú gázfűtésű kemence 2,3 milliójukba kerül, ennek felét a község fedezi. A kis malmot egymillióért vásárolják meg. A lisztet 2-15-20 kilós papírzsákokba géppel fogják csomagolni, hogy az üzletekbe is szállíthassák. A korpát, hulladékot felhasználják az állattenyésztésben. A tejcsarnok berendezésébe 3,5 millió koronát fektetnek be. A napi tejhozamuk most 2800 liter, a nyári hónapokban 5-5200 liter. Ezt is saját maguk fogják feldolgozni és árusítani. A palackozással megelőzik a terebesi állami tejüzemet, s nem várakoznak majd hónapokig arra, hogy pénzt kapjanak érte. A baromfifeldolgozó pucológépét egy Decin környéki üzemben vásárolták meg 35 ezer koronáért, és május végétől már üzemeltetni is fogják. A megpucolt és becsomagolt csirkéket Terebes és a járás üzleteiben értékesítik. A Komáromi Állami Gazdaságtól 12 ezer naposcsirkét vettek. Ezeket negyvenöt napos, átlagban 1,6 kgos súlyban már vághatják. Kilónként 3-4 koronás tiszta jövedelemmel számolnak. Bevezetik a „tojástermelést" is, és erre a célra a Prostéjoví Állami Gazdaságtól tízezer, darabonként negyven koronáért 7-18 hetés, jófajta tyúkot rendeltek. Ez is jó befektetésnek ígérkezik, nyereséggel számolnak. - A baromfifeldolgozó után még a nyáron előbb a malmot indítjuk be, s legkésőbb szeptemberben üzembe helyezzük a pékséget és a tejcsarnokot - mondja Tarbaj Béla. - Az óvoda épületét most alakítja át a szövetkezet építőcsoportja. - Sok pénzünkbe kerül mindez. - Kapunk hitelt is, s az első évben állami dotációval is számolunk a technológiára. S nem ez az egyedüli vállalkozásunk... Csak csodálkozni tudok, mert az is elég, amiről eddig hallottam a szöNégy nő törődik a fejéssel. Egyikük a képen látható Ihnád Anna (Archív felv.) vetkezet elnökétől. A „divatba jött" szójával kezdi. Ezzel felsültek. A tavaly kitermelt szója a raktárukban van. Igy jártak a gyapjúval is, hétszáz juh után 2800 kg gyapjút nyertek. Régen kilóját 200 koronáért vették át, de mára 28 koronára esett a kilónkénti ára. Ezért nem érdemes eladniuk. A gyapjút Krnovba küldték feldolgozásra, és 1200 kilogramm nyersfonalat kaptak vissza. S most árulják, kilónként 350 koronáért. Egy magánvállalkozó japán gyártmányú szövőgépeket vásárolt, pulóvereket gyárt, nagyban vásárolja tőlük a gyapjúfonalat. Már a készletük fele elfogyott. A szövetkezeti tagok olcsóbban jutnak hozzá. Most csak 420 anyajuhot tartanak meg, a többit eladják. Az olaszok szeretik a bárányhúst, ók vásárolják meg a bárányokat, tavaly 520-at vettek át, az idén 400-at visznek el, élősúlyban kilogrammonként 55 koronáért. Az „idős" bárányokat az arabok kedvelik. A tornaijai Interex cég révén az idén 330 darabot vásárolnak az arabok. A kismalacokat is annak adják el, aki fizet! A Velatyi Állami Gazdaság veszi át tőlük hizlalásra. A hízósertésért a felvásárló még fizet, csak a szarvasmarháért nem. Az üszőborjúkat meghagyják tehénnek, a bikaborjúkat hizlalásra fogják. A hízómarhák eladásával még várniuk kell, mert a húsüzemnek nincs rá pénze. Abban reménykednek, hogy egy hónap alatt megváltozik a helyzet: talán Ukrajnába szállíthatják a marhahúst. Reméljük, hogy a vállalkozásba fektetett kiadásaik két-három év alatt megtérülnek, s utána már nyereséggel számolnak. - Vállalkozni is tudni kell - vetem közbe. - Hosszú ideig az állattenyésztésben dolgoztam, s mit tapasztaltam ott? - kérdezi saját magától is Tarbaj Béla. - Amit kitermeltünk, abból éltek meg a feldolgozóüzemek. Ezt magunkra is vonatkoztathatjuk: amit kitermelünk, azt feldolgozzuk, a kenyeret, süteményt, lisztet, a tejet, tejfölt, túrót, a baromfit, tojást magunk fogjuk árusítani, még a gyapjút is! Mi nem is gazdagodni akarunk, csak azt, hogy túléljük a mostani gazdasági nehézségeket, s a szövetkezetünk dolgozóinak meglegyen a havi fizetése... - Az új seprő... Tarbaj Béla elmosolyodik. - Majd meglátjuk, hogyan söpör. Híre ment, hogy vállalkozásba kezdünk. Már tizennyolcan kérvényt adtak be, hogy nálunk dolgozhassanak. Tudunk majd munkát adni nekik a pékségben, tejcsarnokban, a csirkefeldolgózóban... PETRŐCI BÁLINT JÖVEDELMEZŐ MUNKANÉLKÜLISÉG? Nem sokkal a rendszerváltás előtt történt. Vállalatunknál az egyik osztályvezető felmondást javasolt beosztottjának, akit előzőleg többször figyelmeztetett hanyag, felelőtlen munkavégzésére. S mi történt? Az igazgató és a pártelnök az osztályvezetőt vonta felelősségre, amiért nem törődött eléggé beosztottja szakmai fejlődésével. A felmondással nem értettek egyet azzal az indoklással, hogy az osztályon úgyis kevés a párttag, és nincs biztosítva a párt befolyása... Nem egyedi eset. Sokan csak azért iehettek magasabb beosztásban hosszú éveken át kellő képességek hiányában is, mert erre kizárólag párttagságuk tette őket „alkalmassá". Szakmai szempontok? Ugyan már! így történhetett meg, hogy tudományos becslések szerint köztársaságunkban a mesterségesen fenntartott szociális túlfoglalkoztatottság 1,2-1,5 milliót tett ki. A fejlettebb országokkal összehasonlítva ennyivel kevesebb embér végezhette volna el ugyanazt a munkát. A fejlett nyugati országokban a lakosság 35-36 százaléka volt teljes foglalkoztatottságú, míg nálunk 50 százaléka. Az egy lakosra eső ipari termelés a fejlett országénak csak a fele, az ipari termelékenység pedig csak az egynegyede volt. Ezeket az adatokat az Ekonóm című hetilap közölte. A rendszerváltás folyamatában érvényre jutnak a korábban gúzsba szorított gazdasági törvények, és a túlfoglalkoztatottság felszámolásával munkahelyek, munkaerők válnak feleslegessé. Ez is egyik oka a növekvő munkanélküliségnek. Ugyanakkor a vállalkozás növekedésével számtalan új munkalehetőség teremtődik. Teremtődhet, ha lesz vállalkozói kedv és természetesen lehetőség. Nem is olyan régen az újságok hirdetési rovatainak nagy részét még a munkaerő-kereslet töltötte ki. A vállalatok újabb ígéretekkel egymásra licitálva csábítgatták az embereket. Hirtelen megváltozott a helyzet. És a munka nélkül maradtak mintha csak arra várnának, hogy valaki majd csak munkát ajánl nekik. Ahogy a múltban megszoktuk. Nehezen tudjuk magunkat beleélni az új helyzetbe. A munkahivatal folyosóján ismerőssel találkozom. Előző munkahelyét azért hagyta ott, mert délutáni műszakra osztották be. Neki pedig ez nerri felel meg, mert nem járhatna el a bajnoki labdarúgó-mérkőzésekre... Akadnak leleményesek is. A kimutatás szerint a munkanélküli-segélyt kérők több mint egynegyede azelőtt sehol sem dolgozott. Egyszerűen nem akart, vagy nem volt rá szüksége. Akkor se, amikor az öles hirdetések őt is csábítgatták... Egy beszélgetés szem- és fültanúja voltam: Pozsony környéki község lakója mondta el ismerősének, hogy leánya is munkanélküli-segélyt kap. Befejezte az iskolát, a fővárosban kapna is munkát, de oda naponta kellene bejárnia, és a havi jövedelme a segélynél aligha lenne nagyobb. A szülei magánvállalkozók, a segély mellett nekik segédkezik. Kirívóbb esetek is adódnak. Egy nyugat-csehországi városka polgármestere a tévé kamerája előtt panaszkodott, hogy náluk nagy a munkaerőhiány. Nem tévedés: hiány! Pedig a városban százak szedik a munkanélküli-segélyt. Közben naponta átjárnak a szomszédos Németországba jól fizetett munkára. Tegyék, ha tehetik? Teszik is mindaddig, amíg a törvény hézagait törvényalkotóink ki nem töltik. Egyik miniszterünk tévébeszélgetésen szólt a problémáról. Külföldi példát említett, ahol a munkanélküli-segélyt élvezőkre (már amennyire ez élvezetnek nevezhető) a munkaképtelenekre vonatkozókhoz hasonló előírások érvényesek. Tényleges munkanélküliségük bármikor ellenőrizhető, mert előzetes bejelentés nélkül nem hagyhatják el lakhelyüket. Lám, máshol ilyen is van. A munkanélküliség rettenetes dolog. A tétlenségre ítélt, segélyre szoruló életerős embereket az anyagi gondokon kívül a feleslegesség és kilátástalanság nyomasztó érzése is fojtogatja. És hát óriási társadalmi probléma. Annál is inkább, mert sokan még mindig csak a felsőbb beavatkozásban reménykedve tétlenül várják, hogy mások - hivatalok, szervek - segítsenek rajtuk. Egyesek pedig akármilyen munkát nem is vállalnak... Gyakran hozzák fel példaként a gazdaságilag fejlett északi országokat, ahol alacsony a munkanélküliség. Ám kevesebb szó esik arról, hogy ott valósággal kényszer a szakmai átképzés, továbbá szinte kötelesség a felkínált munkahely elfogadása. Nem is beszélve arról, hogy az emberek felettébb megbecsülik munkahelyüket, s aligha utasítják vissza a felajánlott munkát csak azért, hogy zavartalanul eljárhassanak kedvenc labdarúgó- vagy jégkorongcsapatuk mérkőzéseire .. Különféle fórumokon több javaslat hangzott el, hogy a munkanélküli-segély folyósítását bizonyos feltételekhez kötnék. A benne részesülőket közhasznú munka végzésére köteleznék, hisz községeinkben, városainkban akad teendő bőséggel. A szakmai átképzés is bizonyos megoldás lehet, de hát mit várhatunk, ha a szakmai tanfolyamok szervezésére a múlt évre előirányzott 560 millió koronából Szlovákiában mindöszsze 28 milliót merítettek ki... Pedig az élet sürget, mert előzetes becslések szerint a munkanélküliek száma az év végéig elérheti az egymilliót! ZSILKA LÁSZLÓ AZ ÁLLAMHATÁRON TÖRTÉNT Bár még a fő turistaidény nem kezdődött el, az államhatáron már most is „csúcsforgalom" van. Az év elejétől április végéig a határrendőrség több mint hatezer határsértőt tartóztatott fel. Hogy mennyire sokrétű a tiltott határátlépéssel próbálkozók tábora, kellően jellemzi az; hogy 47 nemzetiséget képviselnek. Egy részük a maguk szakállára vág neki a zöldhatárnak, de nagyobbára csoportokban, embercsempészek segítségével próbálkoznak a túloldalra jutni. Ebben az évben Csehországban mintegy ötven embercsempész ellen indítottak eljárást, de Szlovákiában is több személyt értek tetten, s ellenük a rendőrség eljárást indított. Tévedni emberi dolog Nem tudni, a jobb élet vagy a Jugoszláviában dúló testvérháború miatt hagyta-e el hazáját. Tény, hogy kijutott Németországba, de munkavállalási engedélyt nem kapott. Mivel a létfenntartáshoz pénzre volt szüksége, mindennemű munkát elvállalt, feketén dolgozott. Az egyik nap azonban lebukott. A hatóságok vonatra ültették, s kitoloncolták Németországból. Csakhogy ez nem tetszett neki. Nem akart hazautazni. Néhány napot hazánkban töltött el, majd úgy okoskodott, hogy osztrák szomszédainknál próbál szerencsét. Felült a nemzetközi gyorsvonatra, hogy mint turista Bécsbe utazik. Mivel azonban nem volt beutazási engedélye, a határállomáson az osztrák vámosok leszállították a vonatról. Elég volt egy óvatlan pillanat, s az emberük kereket oldott, hogy ha már túloldalon van, úti célját elérje. Csakhogy elszámította magát, Bécs helyett Pozsony felé vette az útját, s erre is csak akkor ébredt rá, amikor a határrendőrség karjaiba futott. Megbírságolták s átadták a magyar hatóságoknak. Hogy végül is hazajutott-e, vagy újból megpróbálkozik a tiltott határátlépéssel, azt nem árulta el. Füstbe ment terv A három román állampolgár odahaza mindent jó előre eltervezett, legalábbis úgy gondolták, hogy tervük kiváló és kivitelezhető. Magyarországra rendes turistaútlevéllel érkeztek. Autóstoppal jutottak el Rajkáig. Ott megfigyelték, hogy merre és hol teljesítenek szolgálatot a magyar határőrök. Amikor besötétedett, elindultak, s amikor elérték az államhatárt, megijedtek, hogy a sötétben eltévednek. „Megvárjuk a hajnalt, aztán megyünk tovább" - jelentette ki a legidősebb, és két társa szó nélkül beleegyezett. Volt idejük a beszélgetésre, meghányták-vetették, hogy ha kijutnak Németországba, hogyan is rendezik el életüket. Telt az idő, de még mielőtt szürkülni kezdett volna, a határrendőrség egyik járőre éppen arra tartott. Hiába lapultak meg a hideg földön, a járőr észrevette őket és bekísérte az őrsre. Jól elképzelt tervük füstbe ment, sőt 500-500 koronás bírság mellett mindhármukat kitoloncolták déli szomszédainkhoz. Festő és mázoló Ezt a szakmát tanulta ki, odahaza, Oroszországban állítása szerint nem volt munka. „Kevés új lakás épül, az embereknek nincs pénzük arra, hogy lakásukat újra festessék" - érvelt a társaságban. „Ha Nyugaton élnél, lenne munkád és lenne elég pénzed" - mondta az egyik barátja, akitől éppen pénzt kért kölcsön. Ezt követően a festő és mázoló minden héten félretett néhány rubelt. Amikor úgy gondolta, hogy összegyűlt annyi, hogy fedezni tudja az útiköltséget, magához vette az útlevelét, megváltotta a menetje-' gyét, és hazánkba utazott. A szlovák fővárosban szétnézett, majd egyik nap felült a Bécsbe tartó vonatra. Vagy nem tudta, hogy beutazási engedély kell ahhoz, hogy Ausztriába utazhasson, vagy annyira naiv volt, nehéz megmondani., Tény, hogy nem messze jutott; Dévényújfaluban leszállították a vonatról, azzal az utasítással, hogy az osztrák konzulátuson szerezze meg a beutazási engedélyt. Ő azonban nem sokat teketóriázott, nekivágott á zöldhatárnak, de nem jutott át. A határ közelében feltartóztatták. Hiába érvelt, magyarázkodott, mint nemkívánatos egyént utasították ki hazánkból. Nincs azonban kizárva, hogy egy másik határszakaszon vagy egy másik országban újra megpróbál Nyugatra jutni, oda, ahol a festőt és mázolót jobban megfizetik, mint odahaza. (németh)